Értékelések (1205)

2018. 10. 29.
Nagyon tetszett. A rajzfilm nem f ltétlen való kisebb gyerekeknek, hiszen ijesztőek tudnak lenni a szereplők. Ez Tim Burton sajátos sötét stílusa ami nekem kifejezetten tetszik ebben a mesében. A sötét árnyultság mellett viszont a melegszívű szándék a hűséges társ/barát megtartása nagyon édessé teszi a mesét. Ami kifejezetten tetzik hogy utalások vannak benne. Telis tele van az egész filmes utalásokkal. Jurassic park, madarak, kedvencek temetője, frankenstein, van helsing és még sok más film részlete került elő egy egy pillanatra. Gyereklelkű felnőtteknek biztos tetszeni fog.
2018. 10. 28.
Felvet néhány kérdést ez a film de mégis izgalmas volt. Igaz megkérdezném hogy miért pont 1 srác láthatta előre az összes borzalmat? A halál unalmas volt a napi rutin gondolta játszik egyet az emberekkel vagy miért? A mélypont a ravatalozóban ért engem ahol a fekete ogre elmagyarázta hogy a halál játékába belenyúltak és hogy eljön értük ugyan úgy... az okfejtés közben pedig a halott nagyon elemében lehetett mert mocorgott szuszogott és járt a szeme. xD ez az egy kis baki bearanyozta a film nézését. Amúgy tökre tűrhető film és amint már mondtam izgalmas is.
2018. 10. 28.
Vicces volt poénra vették az egész kultuszt és ahol lehetett ott szúrtak. Bugyutasága néhány helyen gáz volt mégis nézhető a film és lehet rajta nevetni. Fellelhetőek benne drakula, alkonyat, true blood, és frászkarika utalások is. A film érdekessége talán a dokumentum film jellege. A nagy kérdőjelet ez is teszi fel a néző számára. Ha félnek hogy lelepleződnek akkor miért csináltatnak magukról dokumentum filmet ?! Erre persze választ nem kapunk, de mind1 is hiszen ez egy paródia.

88 Más világ  (2001)

2018. 10. 27.
Csavar csavar hátán. Thrillernek kiváló feszített tempóban halad a film előre. A szereplők nagyon jók, egészen a végéig nem lehet sejteni a kimenetelt. Nem szeretnék többet mondani nehogy spoiler-ezzek. Nézd meg mert nagyon jó!
2018. 10. 27.
Nem is gondoltam volna, hogy Tom Cruise-nak ilyen jól áll a teátrális vámpír szerep. Több arisztokrata szerepet kéne elvállalnia az akció helyett. Brad Pitt viszont nekem nem volt az évszázad vámpírja. A történet lineáris elmesélése meseszerűvé teszi a filmet. Nagyon szép a film minden perce. Kötelező egyszer megnézni kategória.
2018. 10. 26.
Az eleje az nagyon jó. A bevezetés az csúcs de sajnos ahogy haladunk a film idővonalán a színvonal is elkezd lefeleé csúszni. Átmegy horror vígjátékba. Ahogy megjelennek benne a zombik onnantól nevetséges lesz. Tarantino a védjegyét rajtahagyta a filmen szóval látványban király de a tartalom hervadozik .

88 A dolog  (1982)

2018. 10. 26.
Van lendülete a filmnek. Kapunk 8 embert a jeges sivatagban. Napi teendőjük mellett unatkozva tengnek-lengnek egyik sarokból a másikba. Rögtön az első 10 percben berobban a film. Vigyázat 82-es szóval nagy CGI-ra ne számíts inkább nosztalgikus elemek és kitűnő vágások teszik a szörnyeket látványossá. Nem fukarkodtak a maszkmesterek az anyaggal. Találékonyak a szereplők is nincsenek értelmetlen tipikus áldozatmegmozdulások. Merész kijelentés de az én véleményem szerint jobb mint a 2011-es remake.
Mindig is szerettem Tim Burton sötét stílusát így ez a film is 100 % osan elnyerte a tetszésem. Jonny Deppel pedig nagyon jó párost alkotnak. Depp a mostanában körülötte keringő botrányok ellenére mint ahogyan eez a Sweeney Toddban is látszik egy jó színész és ez elvehetetlen tőle. Ajánlom a filmet , hiszen egy laza kis triller és símán emészthető nem riogat. Viszont ha a musical nem a te műfajod még akkor is meg lehet nézni egyszer hiszen a hangulat és a díszlet nagyon jó.
2018. 10. 24.
Szerintem ez elég jó zombis film. Nincs benne fölösleges bugyuta részlet és nincs olyan érzésed sem hogy a szereplőket csak a csoda tartja életben. Nagyon jó előkészítés amúgy a következő részhez. Nem mellesleg a szereplők is nagyon hitelesek. Valahogy így képzelem el én is a zombi apokalikszist.

64 Magic Mike  (2012)

2018. 10. 23.
Sok tánc, kevés türelem
Ez valami borzasztó volt. Azt hinnéd hogy Channing Tatum és a többi szexi srác egy szál tangás pucérkodós táncizós jelenetei majd kárpótolnak mindenért, de nem. Sajnos a film készítői a koreográfiára fordították a legnagyobb erejüket és nem mondanám hogy hű, de nagyon eldobom az agyamat jók lettek. Én eleve Magic Mike helyet a filmnek Esélyegyenlőségi ombucmann Mike nevet adtam volna a filmnek. Annyira gyorsan és embertelenül a keblére emelte a semmi utánnem érdeklődő kökler kölyköt hogy rossz volt nézni. Aztán ha már szóba jött Adam akkor vegyük őt is gorcső alá. Buta ahogy kinéz buta a beszéde és semmi nem érdekli csak a lé, de az ahogy haladunk a filmmel egyre inkább. Amúgy nincs a filmne... több»
2018. 10. 23.
Nekem bejött. Semmi félelmetes nem volt benne, viszont annál több szórakoztató jelenet. Nem akart bemesélni semmi téveset a vámpírkultuszba és emellett látványos volt. Minden elismerés a sminkeseké és azoké akik a spec. efekteket csinálták. Nagyon ott volt a szeren.
2018. 10. 23.
Nem volt horrorisztikus inkább volt misztikus és titokzatos. A filmben egy csepp vér nem folyt, ellenben pogány rituálék és fordulatok tarkították. Nem volt nagyon emlékezetes mégis a vége annyira élethű volt hogy a végén azt mondhattam érdemes volt megnézni. Mégis eléggé átlagos ez a film.
2018. 10. 21.
Majdnem hogy hibátlan, izgalma és szövevényes horror. Nem készít ki annyira hogy ne tudj a képernyőre nézni, sőt ötletesen próbál a feszültségre alapozni. A maszkírozások a korhoz képest nekem nagyon bejöttek. Egyetlen dolog amibe bele lehet kötni a vér színe volt.

85 Drakula  (1931)

2018. 10. 21.
Tetszett. Nagyon jók voltak a vágások benne, ez fokozta a film hangulatát is meglátásom szerint. Az elején perceken keresztül magyarul beszélnek benne, amit jó hallgatni. A színészek színpadiasak nagyon korhű a színészi játék. Lugosi Béla pedig a beszédében is Dracua volt ebben a filmben nagyon ráillett ez a szerep.
2018. 10. 19.
Elég zavarosan indult a film. Nagyon oda kell figyelni hogy megértsük mi is áll minden mögött és türelemmel kell nézni a filmet. Lehet késztetést érzel a kikapcsolásra a felénél mert nem érted miért kell meghalniuk a szereplőknek és nem érted hogy jön ide a laborkörülmény, DE légy türelemmel mert a végén megmagyarázzák és nem is annyira nagy hülyeség. Egy esti izgulós horrornak elmegy.

92 Vikingek  (2013)

2018. 10. 19.
Nagyon jó és élvezetes sorozat igaz az idő múlása fel van gyórsítva és úgy éreztem némely szereplő idősebb a kelleténél de nem számít mert kárpótolnak minket a fordulatok és az eseménydús részek. Alig várom az új részeket.

81 Madarak  (1963)

2018. 10. 19.
Maga a sztori értékelhetetlen és meg se érdemelné a 2 csillagot sem viszont a kivitelezés páratlan. Annyira jól játszottak a fényekkel a hanghatásokkal a kamera fókusszal hogy ez a bugyuta történet is tudott félelmetes lenni. Így szerintem megérdemli a jó értékelést és tulajdonképpen meg lehet nézni 1x a kissé béna történet ellenére is.
2018. 10. 16.
Az elején megijedtem mert nagyon eszeveszettül , már-már nevetségesen mutatták be a háború kínjait. Viszont ahogyan folyt a film a maga medrében úgy kaptak észhez a szereplők is. néha a kamera túl gyorsan közelített az arcokba ami enyhe TADAMMM hatást keltett szerintem nem mindig indokoltan. Ezeket leszámítva jó volt a film csak betyár hosszú.
2018. 10. 15.
Annyira nem állt jól ez a szerep Háj Amy-nek .... Nem érzett rá a komoly fonálra inkább bele-bele csempézte a saját gesztusait és egy kicsit olyn érzésem támadt mindha a tökéletes hang középkorúakkal leforgatott változtatás nézném sok piával és droggal. Ez egy csapatós film. Semmi vicces nem volt benne csak a szerencsétlenkedést mutatja be. Elég középszerű még lehet annál is gyengébb.
2018. 10. 15.
Egy átlagos romantikus vígjáték. Sajnos semmi kiemelkedőt nem nyújtott amiért nagyra tarthatnám. Adott egy srác meg egy lány érzelmi kavalkád távolságtartás de végül győz a szerelem. Kliségyár az én véleményem szerint. Tökre kikövetkeztethető minden és a poénok sem valami nagy számok.