elekm90

Egy könnyed film, de ezalatt egyáltalán nem azt értem, hogy butácska lenne. A cím nagyon találó, mert nemcsak Nicholas Hoult, hanem Hugh Grant karaktere is gondolkodásban egy gyerek. Willnek az "örökölt" anyagi helyzete miatt sosem kellett megkomolyodnia, teng-leng egész életében, miközben hülyíti a nőket, és ezen nem is nagyon akar változtatni. Tök jó érzés volt látni, ahogy a kisgyerek beleerőszakolja magát az életébe, és így fejlődnek mindketten.

Ahogy a Mortal Kombat filmek esetében, itt is rá kellett jönnöm, hogy a gyerekkori "wow" élmények mögött nem sok tartalom volt. Azon túl, hogy láthattam a videojátékból ismert karaktereket, egy rossz film volt, ami még a 90-es évek akciófilmes mércéjével is bugyuta.

Az tény, hogy ezzel a főszereplővel nem nagyon lehet azonosulási pontot találni, én ettől függetlenül is szórakoztatónak találtam a sztori miatt, Rosamund Pike játékát ismét élvezet volt nézni. Egészen az utolsó félóráig remekül működött, ott viszont a forgatókönyv teljesen szétesett, bizonyos jelenetek a valóságtól teljesen irreálisak voltak. A 4 csillagos szintet nálam így is sikerült megütnie.

Igazán csak a második fele tetszett, ott már felpörögtek az események, és volt fókusza a filmnek. Az elején ezt nem nagyon éreztem még, a karakterek inkább csak sodródtak az eseményekkel. James Woods alakítása bejött, de Richard Boyle-lal mint szereplővel kapcsolatban vegyes érzéseim voltak. Egyrészt tetszett, ahogy vérbeli újságíró módjára lyukat beszélt az emberek hasába, végig csak a saját érdekeit szem előtt tartva, plusz szórakoztatók voltak a közös jelenetei Jim Belushi karakterével is. Viszont nem éreztem azt, hogy ő mennyire szívügyének érezte, hogy tudósíthasson a salvadori eseményekről, pedig a film elején nagyon ezt hangoztatta. Ez nálam a filmélményen is rontott, bár összességébe... több»

Ötletes feldolgozása az Antigonénak, az erkölcs és hatalom szembenállásáról modern környezetben. Nahima Ricci nagyon jól hozta a címszereplőt, értettem ezt a "mindent a családért" gondolkodását, ugyanakkor kissé zavart a lány naivitása, hogy ő majd mindent helyrehoz.

Nagyon nem jött át a film. Értékeltem az egyedi, álomszerű rendezést, és voltak benne érdekes gondolatok. Viszont nem tetszett a lassú cselekményvezetése és a karakterek sem (a néma fiú és a szőke lány kimondottan idegesítettek).

Az egyik legkreatívabb animációs film, amit valaha láttam. Nagyon személyes, mivel az társrendező/író tapasztalatait meséli el, mégis egy közérthető, bár vizuális eszközeiben olykor elvont, fontos történetet mutat be az iráni forradalom lezajlásáról, következményeiről és megéléséről. Aki fogékony a "nem könnyed" animációs filmekre (ami egyébként nem mentes a humortól sem), az mindenképp tegyen vele egy próbát.

Nekem az film a nagy hype ellenére nem igazán jött be. Az egész történet számomra bárgyú és kidolgozatlan, egyedül arra épít, hogy a néző számára mennyire király az, hogy valaki ki tudja használni a teljes agykapacitását. Egyébként a történet íve szerintem sablonos, és itt már sajnos nem azt a Robert De Nirót láttam, akit a Scorsese-filmekben, vagy mondjuk a Volt egyszer egy Amerikában, hanem a Gyilkos szezon, Nagyfater elszabadul, és hasonló igényes filmekben látott, megfáradt színészt.

Nagyon jól esett a lelkemnek ezt a két színészt együtt látni egy filmben, mindketten kiválóak voltak. Egy jó és fontos történetet mesél el, tele hatásos jelenettel (személyes kedvencem a "tükrös" jelenet a bíróságon). Amivel egy kicsit gondom volt, hogy néhol már inkább hatásvadász volt, mintsem hatásos.

Nagyon jó, talán az egyetlen komoly gondom vele, hogy nem nagyon jön át a Bond-feeling a nézése közben, inkább egy korabeli pöpec akciófilmre emlékeztet. Robert Davi nagyon jól hozza az "Escobar figurát", mindkét Bond-lány jó, és a nindzsákat leszámítva a történet is (pl. Bond terve, hogy hogyan férkőzzön Sanchez közelébe).

Timothy Dalton első Bond-filmje egyszerre akar komoly és könnyed lenni, kicsit két szék között a pad alá esik. Az akciók és a karakterek többnyire jók. Nekem Dalton bejött a 007-es ügynök szerepében, Koskov és Pushkin karakterei is. A Bond-lány viszont nem jött be, végig szerencsétlenkedett, de a végén azért akcióhőssé vált 5 percre. Az amerikai tábornok is egy vicc volt, mint valami nagyra nőtt gyerek.

Rendkívül kreatív "kamara-sci-fi". Annak ellenére tud végig érdekes lenni, hogy nem túl eseménydús, csak a párbeszédekre fókuszál, és a 90%-a egy nappaliban játszódik. Audiovizuálisan semmi extra, emiatt kicsit tévéfilmes feelingje van.

Gyerekkoromból valahogy jobb filmre emlékeztem, az elején tetszett is a misztikuma. De a forgatókönyv gyengeségei és sablonjai a második felére megmutatkoztak, és nem nagyon tudott meglepni.

Közepes rész egy már túl idős Roger Moore-ral a főszerepben. Az eleje a nyomozással és álszemélyiséggel tetszett, ahogy Christopher Walken is, akinek az átlag Bond-gonosznál szofisztikáltabb terve volt. Tanya Roberts szép, de ez a szerep nagyon kevés egy Bond-lánynak, végig értetlenkedett és bajba keveredett, nem volt jól megírva a karaktere. A befejezése viszont véleményem szerint nagyon túl lett tolva, még a Bond-filmek mércéjével is.

Röhejes dolgok vannak ebben a filmben, a nőkkel teli szigettől kezdve a bohócjelmezen át a mechanikus aligátorig. A címszereplő hölgy nem egy kulcsfontosságú karakter a történetben, ez is fura volt. Helyenként egyszerre tud komoly és szórakoztató lenni (ahogy kellene), de ez elég kevésszer fordul elő. Viszont Kamal Khan az erősebb gonoszok közé tartozik.

Tulajdonképpen egy Tűzgolyó-remake, ami számomra önmagában egy elég olcsó húzás, ettől eltekintve élvezetes. Ahogy a legtöbb korabeli rész, ez is a második felére esett szét olyan jelenetekkel, mint pl. az a "videojátékpárbaj". Ugyanakkor Klaus Maria Brandauer Largoja az egyik legjobb főgonosz a szériában, sokat számít, hogy egy ilyen minőségű színész alakítja.

A röhejes nyitójelenet és néhány komolytalan szál (pl. a korcsolyáslány 3 perc után belezúg Bondba) mellett egy nem rossz rész, az akciók rendben vannak, korrekt a fordulat is, Columbo figurája pedig egy szórakoztató mellékszereplő.

Kedves film két emberről, akik életük jelentős részét szellemi fogyatékkal élő gyerekek támogatására áldozzák. Ezt a fajta áldozatot jól mutatja be a film, a két főszereplőn kívül viszont a karakterek annyira nem erősek.

Érdekes filmélmény, mert egy alapvetően nagyon jó ötletet visznek vászonra, de nem következetesen, gyenge színészekkel és tipikus 90-es évek vége/2000-es évek eleje tinifilmek stílusában. A rendezői változat befejezése miatt mégis jár a 4 csillag, az eredeti kicsit hollywoodi lett.

Vinterberg ismét megcsinálta, egyszerre szórakoztató és drámai filmet készített az alkoholfüggőségről. Mind a négy, a rendező korábbi filmjeiből ismert főszereplő színészi játéka tetszett, jó volt a casting.