Értékelések (412)

2023. 08. 18.
Látvány, izgalom és túlzások
A sötét lovag az egyik legtöbbet méltatott látványfilm, amit vala is készítettek Hollywoodban. Christopher Nolan 2008-ban jócskán növelni tudta reputációját ezzel az alkotással, mely még ennyi év után is rendszeresen felbukkan a TOP filmes listák első helyein (sokszor az első 5-be vagy 10-be helyezve). Valóban látványos, izgalmas és fordulatos, ugyanakkor rettentő sok benne a túlzás. Nagyon erős túlzásnak érzem például Joker alakjának misztifikálását, leginkább azt, hogy egy komplett várossal tehet meg bármit, legyőzve rendőrséget, hadsereget, mindenkit. A Christian Bale–Maggie Gyllenhaal–Aaron Eckhart hármas mellett szerintem Gary Oldman is zseniális a rendőrfőnök karakterében. A film nagy ... több»
2023. 08. 18.
2023. 08. 17.
Izgalmas autóversenyzős, de a kapcsolatokról is szól
A Gran Turismo egy látványos autóversenyzős film, de közben erősen a kapcsolatokról is szól. Engem az az utóbbi szál fogott meg leginkább. Neill Blomkamp (az Elysium és a District 9 rendezője) ugyanis ezúttal nemcsak a látványra ment rá, hanem adni akart egy kis szellemi „útravalót” és tanulságot is, noha valós történetből dolgozott, így maga az élet írta azt a bizonyos tanulságot. Az pedig így szól: „ha nagyon akarsz valamit, harcolj érte, és soha ne add fel.” Mint a történetben az a walesi srác, Jann (Archie Madekwe), aki egyszerű kis vidéki átlaggamerből lett autóversenyző a való világban. Adódott egy lehetőség, és ő megragadta. A főszerepre egy 196 centis 28 éves fickót választottak, meg... több»

77 A köd  (2007)

2023. 08. 14.
Elmebeteg sztori, sok gagyi szörnyeteggel
Hiába írta Stephen King és rendezte Frank Darabont (A remény rabjai, Halálsoron), ez bizony nagyon gyenge eresztés. A téma sem túl eredeti, a kivitelezés is B kategóriás (CGI + gagyi szörnyek). A sztori szerint egy amerikai kisvárosra egy nap köd ereszkedik, amiben furcsa óriás rovarok rejtőzködnek, és támadnak az emberekre. A túlélők egy csoportja egy szupermarketbe menekül. Itt zajlik a cselekmény 90%-a. Kezdetben védekezésre rendezkednek be, majd megjelennek közöttük a klikkek. Végül egy kisebb csoport kitör onnan David Drayton (Thomas Jane) vezetésével. Úgy tűnik, sikerül egy kocsival meglépniük, hogy a köd széléig jussanak, de nem jön össze, mert elfogy a benzin. Erre az idióták öngyilk... több»
2023. 08. 13.
A zombis filmek egyik legjobbja
A zombis műfaj a 60-as években indult el a népszerűség felé, például az 1968-as Az élőhalottak éjszakája című örökzölddel, majd 1978-ban a Holtak hajnalával. Később tökéletesedtek a zombik, és komoly háttérsztorikat is mellékeltek az egyes filmes megvalósításokhoz, így a hihetőség növekedett (mint a T-vírus). A Kaptár filmekben (2002-től) már például egy teljesen logikus és tudományos magyarázatot is kapunk, hogy miként jöttel létre ezek az élőhalottak. Izgalmak terén a 2007-es 28 héttel később, hihetőség terén pedig a szintén 2007-es Legenda vagyok, illetve a 2013-as Z világháború emelkedik a többi fölé. A Z világháborút Brad Pitt médiacége, a Plan B készítette, így Pitt nemcsak főszereplőj... több»
Izgalmas és tátványos a Netflixhez képest
A Mission: Impossible és James Bond filmekhez szokott rajongóknak talán kicsit gyengébb kivitelű a Netflix új húzó filmje, a Heart of Stone, de az átlag akciófilmek közül azért kiemelkedik szerintem. Gal Gadot kitesz magárt, láthatjuk farmerben, nagyestélyiben, ejtőernyőzve, síelve és fürdőruhában is. Profin verekszik, vezet, lő és harcol földön, égen, levegőben. Az alapsztori sem annyira gagyi: egy titkos szervezet a Charter megmentéséről szól, melyet tönkre akart tenni egy pasas, akit korábban majdnem megöltek a szervezet emberei. A pasas Jamie Dornan, A szürke 50 árnyalatából a gazdag macsó hapsi (aki pajkosan szereti az ágyban). Itt most ő a főgonosz. Én elvoltam ezzel a filmmel, nem a h... több»

76 A maflás  (2012)

2023. 08. 12.
Szórakoztató és vicces
Nagyon jól szórakoztam ezen a 2012-es vígjátékon, melyben Kevin James szinte sziporkázik. Teljesen neki való szerepet kapott ugyanis. Egy átlagos biológiatanárt alakít, aki kollégája állását úgy próbálja megmenteni, hogy beáll MMA-harcosnak, mérkőzésenként egyre több gázsiért. Bár fiatalon birkózott, alaposan elhízott az évek alatt, és nem is 20 éves már (ami azt illeti: Kevin James 47 volt a forgatáskor). Így nem megy könnyen a dolog, de aztán mindenkit meglepő módon belejön a harcba. Annyira, hogy egy ponton túl sikert sikerre halmoz a ringben, és kihívhatja a világelsőt is. A film egyik különlegessége, hogy Kevin James edzője az a Bas Rutten. aki a valóságban is MMA-világbajnok volt a 90-... több»
2023. 08. 11.
Az egyik legjobb Kaptár rész
A legelső Kaptár film 2002-es bemutatásakor a franchise rajongója lettem, és azóta az összes részt megnéztem (mindegyiket többször is). Eddig 7 rész készült, ezek között a 2010-es negyedik epizód, a Túlvilág az egyik legjobb. A három legjobb alakítást szerintem: Milla Jovovich, Ali Larter és Wentworth Miller nyújtja. Ami nagyon tetszik ebben a részben, az az ostrom téma a kis csapat által birtokolt toronyházban. Látványos az egész kialakítása, és nekem érdekesek az óriás zombik is a hatalmas pörölyökkel. Az egyik legjobb jelenetben ezekkel küzd belassítva a két csaj: Jovovich és Larter. Jók a karakterek, tetszik, hogy Wentworth Miller alakját titokzatosság lengi körül. Ebben a részben is hih... több»
2023. 08. 11.
Egy alábecsült nagy kedvenc
Ez az a film, amit szerintem méltánytalanul alábecsültek az IMDb oldalán a rajongók, akik mindössze 63%-ra értékelték a produkciót. Pedig Ji-woon Kim rendezése sokkal többet ér ennél. A 2013-ban még „csak” 66 éves Arnold Schwarzenegger kitesz magáért, és jók a többiek is: Gabriel Cortez (főgengszter maffiavezér) szerepében Eduardo Noriega, Bannister ügynök bőrében Forest Whitaker és a túszul ejtett rendőrnő szerepében az elképesztően csinos Genesis Rodriguez. Az alaptörténet is jól kitalált, egy rendőrségtől megszökött, majd a mexikói határ felé menekülő maffiavezér, akit egy kisvárosi seriff (a jó öreg Schwarzi) tud csak megállítani, furcsa helyi csapatával. Ebben a csapatban segítője Lewis... több»

62 Kanyar  (2015)

2023. 08. 11.
Izgalmas, de horror helyett max. thriller
A Kanyar, Iain Softley rendezése horrornak épp olyan, mint a direktor családneve: túlságosan soft. De a sztori azért nem rossz a magányosan utazgató bombázóval, aki felvesz egy jóképű hapsit, akiről aztán kiderül, hogy nem teljesen normális, és valójában erőszaktevő gyilkos. A lány később felborul, és saját kocsijába szorul, ahol időnként felkeresi, és fenyegeti az említett pasas. A hitelességgel azért vannak gondok, és a cselekmény is belassul a film közepétől. Horrornak semmiképpen sem nevezném, inkább thrillernek (de annak sem túl erős). Feldobhatták volna az egészet valami váratlannal, mondjuk a lány barátjának felbukkanásával, esetleg egy hosszabb üldözéses kalanddal az erdőkön át a vad... több»
2023. 08. 11.
Vérben tocsog de valahogy mégsem hatásos
Bevallom, nagyon szeretem a horrorokat, és rengeteg kedvencem is akad. A fő oka annak, hogy ilyeneket nézek, az az izgalom, az adrenalin áramlása bennem, és annak kitalálása, hogy vajon én hogyan úsznám meg az adott helyzeteket. A horroroknak nagyon sok irányzata alakult ki: ott vannak a démon típusú horrorok, a szörnyes sztorik, a zombi őrületek és sorolhatnánk. Az egyik általam csak nemrégiben felfedezett csoportot a slasher horrorok alkotják, melyekben trancsíroznak. A Terrifier (Bohócrém) is ilyen. Amikor nekiültem, arra számítottam, hogy rettegni fogok, de azt vettem észre, hogy inkább csak az undor és a mosolygás alakul ki. Undor az egyes jelenetek miatt, és mosolygás azon, hogy mennyi... több»
2023. 08. 11.
Sajátos a film atmoszférája
Denis Villeneuve méltó módon lépett Ridley Scott nyomdokaiba, amikor 2017-ben (35 évvel az első, 1982-es bemutató után) megrendezte a Blade Runner új változatát. A sikert mi sem bizonyítja jobban, mint az IMDb felületén látható 80%-os értékelés. Tetszett tehát a rajongóknak az új, Villeneuve-féle megközelítés. Ami legelőször feltűnik az embernek ennél a filmnél, az a sajátos atmoszféra, amit a Vangelis zenék, a furcsa színek és a nyomasztóan sivár háttérképek is felerősítenek. De a szándékosan rövid párbeszédek, hirtelen stílusváltások is az egyedi hangulatot szolgálják. Ryan Gosling jó választás volt a főszerepre, hihetően alakítja a replikánsokra vadászó ügynököt. Nekem tetszettek az akció... több»

67 Ghosted  (2023)

2023. 08. 10.
Nagyon átlagfilm lett, pedig többnek szánták
Az a Dexter Fletcher rendezte a Ghostedet, aki korábban az Eddie, a aas és a Bohém rapszódia készítője is volt. Számomra ezek a filmek nem túl jó ajánlólevelek, mégis nagy várakozásokkal kezdtem a Ghosted megtekintésének. Láthatóan nagy durranásnak szánták, mert 3 sztárt kértek fel a főszerepekre, noha streaming csatornás maga a film. A három sztár: Ana De Armas, Chris Evans és Adrien Brody. Ami a durranást illeti, abból inkább kis pukkanás lett csupán. Az egész nagyon klisészerű ugyanis, nagyon gyenge színészi teljesítményekkel. Egyértelműen látszik, hogy nem Chris Evans „terepe” az esetlenkedő átlagpasi megformálása, aki a vagány ügynök csajszi méltó párja akar lenni. Itt jegyezném meg: Ho... több»

75 Dante pokla  (1997)

2023. 08. 09.
Hihető és látványos katasztrófafilm
A katasztrófafilmek egyik legnagyobb problémája a hihetőség, mellyel szinte minden esetben komoly gondok vannak. Az 1997-es Dante pokla Roger Donaldson rendezésében ilyen szempontból üde színfolt a műfaj „egén”, mert realisztikus. A főszerepeken sem akárkik vannak: a régi James Bond, Pierce Brosnan és a Terminátor filmekből ismert Linda Hamilton. A történetvezetés is nagyon jó, lassan építkezve emeli a feszültséget, míg eljutunk odáig, hogy kitör a vulkán, és az egész átvált egy menekülős katasztrófa-látványfilmbe. Szerintem végig izgalmas az egész, és nekem külön tetszett a két említett színész visszafogottan elegáns játéka is. A helyszínre sem lehet panaszunk: a vulkánt és környezetét is ü... több»
2023. 08. 08.
A legjobb akciófilmek egyike
A 2001-es Sárkány csókja Chris Nahon rendezése, aki nem tartozik éppen a legtermékenyebb direktorok közé. Mégis azt mondhatjuk: ő készítette az utóbbi 25 éve egyik legjobb akciófilmjét ezzel a mozival. A főszerepekben olyan színészeket láthatunk, akik sok más produkcióban bizonyították tehetségüket, így: Jet Li, Bridget Fonda és Tchéky Karyo. Az alaptörténet nem egy szokványos akciófilmes sztori, mert ahhoz túl összetett: a központ karakter, Liu Jian (Jet Li) mint a kínai titkosszolgálat ügynöke , aki Párizsba érkezik, hogy egy szövevényes ügyben nyomozzon, egy megölt kínai maffiafőnök halálát felderítve. Közben rájön arra, hogy az egész mögött egy korrupt francia nyomozótiszt áll, Richard f... több»
2023. 08. 07.
Izgalmas és érdekes
Pozitív meglepetést jelentett ez a film, mert egészen jó sztorit mesél el, tűrhető alakításokkal és élvezetes rendezéssel. Két probléma van csupán vele: az egyik, hogy sokszor értelmetlen az időben való ugrálása, sőt idegesítő is. A másik, hogy kicsit túl sok benne a hiteltelenség, például a medve ügyben. Az is gond, hogy látványilag sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle, ha kicsivel több izgalmat pakolnak bele. Ami a főszereplőt illeti: Melissa Barrera gyönyörű nő, bár inkább a Sikoly VI.-ben néz ki tökéletesen, ott nyújt bomba formát (a külsejét illetően). Ebben a filmben még a szárnypróbálgatás fázisában van, nemcsak megjelenését, de színészi teljesítményét illetően is. De minde... több»

69 Sikoly VI.  (2023)

2023. 08. 06.
Órási hype egy átlaghorror körül
Kicsit megkésve, csak most láttam a Sikoly VI. című „X” korhatár-besorolású horrort, melyet nagy várakozásokkal után néztem meg, tekintve a bemutató körüli hype-ot. Arra számítottam, hogy ez lesz a legfélelmetesebb horror a „praxisomban”, de nem így lett. A Sikoly VI. izgalmas horror, de sima 18 karikás csupán. Számomra félelmetesebb a Démonok között, a Terrifier, Sinister vagy a The Descent. Mindenesetre erős kezdéssel indul: egy szőke bombázót aránylag simán feltrancsíroznak egy sikátorban, majd magát a maszkos tettest is saját lakásában (gyilkossága után). Az mondjuk nem derül ki számomra a film legvégére sem, hogy EZT a gyilkosságot ki és miért követi el, de ez lehet, az én hibám. A kezd... több»
2023. 08. 05.
A legjobb a Ridley Scott – Matt Damon párostól
A Mentőexpedíció két zseniális filmes sikere, ők: Ridley Scott rendező és Matt Damon főszereplő. Ebben a filmben ugyanis minden nekik köszönhető. Kitűnő az alaptörténet: egy Marson rekedt asztronauta reménytelen helyzetből való kimenekítése. Matt Damon egy olyan karaktert formál meg, mely összetett, hiszen egyszerre tudós, harcos túlélő és egy vicces egyéniség is. Nagyon jól elszórakoztat bennünket egymagában is, hiszen végignézhetjük magára maradását a vörös bolygón, majd vicces szerencsétlenkedését, később pedig ügyes, sőt okos trükkjeit is a túlélése érdekében. Ráébredünk arra, hogy az akaraterő, illetve a túlélési ösztön és a magas intelligencia szinte bármilyen bajból kimentheti az embe... több»
2023. 08. 04.
Izgulós akcióbomba a Meg 2.
Új rendezővel és sok új szereplővel készült a Meg 2., mely egy valóságos akció-orgia lett, rengeteg látványos és izgalmas jelenettel. Az alapsztori most kicsit összetettebb, hiszen ezúttal egy titkos mélytengeri bányatelep körül forognak az események, mely bányatelep felszakítja az őscápákat elzáró réteget, így azok kiszabadulnak. Csakhogy nem csupán az őscápák jönnek elő az árokból, hanem más lények is. De nem lövöm le a poént. A lényeg: kialakul megint a jók és rosszak csapata, melyben egy gonosz bérgyilkos a legfélelmetesebb figura, aki tiszta spanyol Mickey Rourke (Sergio Peris-Mencheta). Vele harcol a Jonas (Jason Statham) és Mac (Cliff Curtis) vezette pár fős kis csoport, akik egyszerr... több»
2023. 08. 02.
Régi nagy kedvenc
Az eredeti címe: Murder at 1600, arra utalva, hogy a washingtoni Fehér Ház címe: Pennsylvania Avenue 1600. A rendező: Dwight H. Little akciófilmes direktor, de ezzel a filmjével egy kicsivel magasabb minőségi szintre lépett. Amúgy is inkább thriller, mint akciófilm, és abból is a gondolkodós krimifajta. Mert kell agyalni a fordulatokon. A főszerepben Wesley Snipes és a gyönyörű Diane Lane, aki itt még csak 32 éves (de 25-nek tűnik). Nagyon jó az alaptörténet: gyilkosság történik a Fehér Házban, és egy darabig úgy tűnik, hogy az elnöki család is érintett az ügyben. Harlan Regis nyomozó (Wesley Snipes) szokatlan óvatossággal kell hogy nyomozzon, mert a Fehér Ház a nagy hatalmú titkosszolgálati... több»