A film végén lévő csavar nagyon jó, de nem kárpótol azért amit addig ki kell állnunk. A falu élete és a szörnyek létezése az elején érdekfeszítő, de utána már érezzük valami nagyon sántít. A vak lány és bolond barátja a kezdettől az idegeimre mentek, főege mikor a vak lány sasszem módjára halad előre az erdőbe. A rendező mindenesetre ezzel a filmmel írta be magát a történelembe, mint őrült csavarok kitalálója.
A mese első fele kínszenvedés volt. A második felére indult be és ott már volt mondanivalója is. Hiába egyedi és különleges, számomra nem igazán érte meg megnézni.
Gyerekkoromba nagyon szerettem, nálam azt hatás érte el, amit a mai fiatalok az Éhezők viadalával élnek át. Elhiszed, hogy gyerekként egy ilyen komoly helyzetbe kerülsz és lehetsz hős.
A film maga nagyon gyenge, de amikor te is egy irodába dolgozol és felismered a munkatársaidat a szereplőkbe vagy nap mint nap átéled a filmbéli eseményeket, akkor nagyon is mókás lesz. Én élveztem, és szubjektíven jónak tartom a filmet, de nem kimondottan ajánlom.
A megszállott kapitány története igazi tengerészfilm. Aki szereti a témát, annak ez tökéletes mű. Semleges szemmel is élvezhető, bár néhol erősen áthajlik az unalomba.
Számomra hatalmas csalódás volt a Minyonok önálló filmje. Az előzetesbe látott vicces történet az összes poént elsütötte a meséből. Maguk a kis szereplők, ugyan különlegesek, de én nem éreztem, hogy annyira eltalált karakterek lennének, hogy kapniuk kellene egy saját filmet. Ez be is igazolódott, mert egy igazi semmilyen rajzfilm kerekedett ki az egészből. Ha fogjuk a sárga fickók ökörködését és meghagyjuk egy negyedik Gru filmbe, akkor ott tökéletesen helyük lett volna. Így viszont egy sárga spanyolul vakeráló erőlködést láttam.
Nem vagyok ló mániás és az ilyen jellegű kalandfilmeket sem szeretem. A moziba úgy ültem be, hogy csak éljük túl. Azonban nagyon meglepett a film. Az elején és a végén volt pár giccses rész, amibe bele lehet kötni, azonban a történet magával ragadott. Izgalmas volt követni a ló és gazdái útját. A háborús senki földje jelenet pedig nagy hatással volt rám.
Könnyed film, a tucatszor látott időgép probléma témával. Az tetszett benne, hogy nem akar nagyot mutatni, az viszont gáz, hogy újat nem tudott, csak egy Pillangó hatás utánzat volt.
Bár a Miyazaki filmek többsége egy kaptafára megy: ugyanazon szereplők tűnnek fel, ugyanaz a tanulság és ugyanaz a film végi csavar. (a gonosz nem teljesen gonosz, ezért nem nyeri el büntetését vagy a természet pusztítására irányuló tanítás stb. )De valamiért mégis van különbség köztük. Számomra ez volt a legjobb alkotása.
82 John Wick (2014)