Fekete Gandalf

Spin-offba oltott reboot?
Ez a spin-off simán elmenne egy rebootnak, olyan szinten másolja az első rész autobot-ember kapcsolatot, egyedül annyiban tér el, hogy sokkal könnyedebb és emészthetőbb hangulatban telik, ami már-már unalomba fordul. A karakterek szempontjából mindenki sablonos: a gondokkal teli, kitaszított tinédzser, buta, klisés szülők, idétlen haver, gyengéket ok nélkül szekáló iskolatársak, mindenre hajlandó titkos kormányszerv, kemény katonatiszt stb... (mert akad még). Ami a legfurcsább a filmben, az az, hogy hiába hasonlít ennyire az első rész (ami jegyezzük meg, hogy a legjobb Transformers film) autobot-ember kapcsolatára, mégis megvan a maga könnyedebb stílusa, még úgy is, hogy a 80-as éveket sem ... több»

A Taxi franchise, mint trilógia megállja a helyét, filmes szempontból teljesen felesleges volt ez a negyedik rész. Persze az anyagi szempont megint más kérdés és ez rendesen meg is látszik. Hatalmas mértékű minőségbeli hanyatlás az egész, amire a kis belga gengszter ripacskodása csak rátesz pár lapáttal.

Nem mondanám azt, hogy gyengébb lenne az előző részektől, de valamivel mégis kevesebb egy kicsit. Ettől függetlenül ugyanolyan abszurd és szellemes film, rengeteg humorral és az utánozhatatlanul szerencsétlen marseilles-i zsarukkal.

A Taxi 2. a legméltóbb folytatások egyike, mind akcióban, mind minőségben, mind humorban tartja a szintet az elsőhöz képest, sőt humorban és abszurditásban talán veri is az elődöt. A német Mercis rablóbanda után egy másik nagy autós nemzet bűnözői, tuningolt Mitsubishikkel "felfegyverkezve" adnak fejtörést a marseilles-i zsaruknak, akiknek ismételten a mindenkit lealázó Peugeot 406-ra és vezetőjére szorulnak.

Zseniális és egyedi sorozat, a lexikális és a tudományos tartalom olyan szintre emeli az egészet, amit gyakorlatilag egy vígjáték sem tudott. A karakterek fantasztikusak, kiemelkedő elmék; azonban az emberi kapcsolatok kialakítása szintjén a béka feneke alatt vannak és ezek utánozhatatlan stílusú komikus szituációkhoz vezetnek.

Meglepően jó színésznő (a maga kategóriájában) J-Lo, s Ralph Fiennes-szel pedig egy olyan különös egyveleget alakít, amitől izzik a levegő kettejük között. Jennifer Lopez szépsége és bája utánozhatatlan, s erre rátetéz egy olyan léptékű és tehetségű színész játéka, mint Ralph Fiennes. S hogy teljes legyen a tündérmese a film önállóan is megáll a lábán, a két színész már csak a minőséget emeli.

Piedone a Vadnyugaton
Szeretem a spagettiwesterneket, s ez alól az Aranyeső Yuccában sem kivétel, mivel Bud Spencer megállja a helyét egy olasz westernben Terence Hill nélkül is. A stílus minden toposzát megkapja a film, de mégsem érzem egy közepes sablonfilmnek, mert annál sokkal több, a megunhatatlan Bud Spencer stílusjegyek akkoriban (s most is) bármit elvittek a hátukon, a színész puszta jelenléte is garancia volt a filmélményre. Gyakorlatilag a film úgy néz ki, mintha egy szélhámos Piedone érkezett volna a kisvárosba, aki végül, mint mindig most is felveszi a kesztyűt, ha a gyengék védelmezéséről van szó.

Úgy néz ki az ex-gangsta rappernek mindegy milyen szerepet ajánlanak fel elfogadja, legyen az bármennyire is idegen attól amit énekesként letett az asztalra. De a poénos az az egészben, hogy ez a helyzetbe kényszerített pótfater nem is áll neki olyan rosszul és főszereplésével sikerült összehozni egy nézhető és néhol tényleges humoros road-movie-t. Nem kell sokat várni a filmtől, nem fogja megrengetni a világot, viszont az az egyszerű sablonos, közepes családi vígjáték, aminek készült, annak a szintjét korrekten hozza.

A 2000-es években divat volt a tini-bulizós vígjátékhoz olyan folytatást csinálni, aminek a címén és egy két helyszínén (vagy jelentéktelen mellékszereplőjén) kívül semmi köze nem volt az eredetihez és kategoriákkal rosszabb is volt. Lásd: Cooltúra, Buliszervíz, Amerikai pite, stb. (Itt megjegyezném, hogy az Amerikai pite címén eladott folytatások, vagy ha úgy tetszik spin-offok még nézhetőek is.) Nos a Cooltúra 2. ezt olyan minőségrombolással tette, hogy gyakorlatilag csak kínból lehet végignézni a filmet (vagy úgysem), annyira vontatott, erőltetett és idegen az eredetitől.

Mai napig ikonikus jelentéssel bíró film számomra, valószínűleg nem én vagyok az egyetlen aki megnézte már Karácsonykor, hiszen számtalanszor levetítették, azaz része volt a régen még igényesebb és nagyobb népszerűségnek örvendő karácsonyi műsornak, amikor a család összeült a TV előtt. Magáról a filmről röviden annyit tudnék mondani, hogy már nincs meg benne az a lendület, mint pl. Az ördög jobb és bal keze c. filmekben, de még mindig erősen megvan a maga sajátosan egyedi hangulata és szelleme.

Nem is inkább western, hanem egy könnyed, szórakoztató "limonádé film, amiben Mel Gibson olyan természetesen adja vissza az éles eszű, furmányos és kissé szélhámost szerencsejátékost, mintha világ életében ezt csinálta volna. A film mindenképpen kellemes szórakozást ígér, amennyiben valaki robbanásokkal teli, agyatlan CGI mozi vagy túlbonyolított fordulatokban bővelkedő, hatásvadász film helyett egy kalandos komédiára vágyik.

Már jóval a film megnézése előtt hallottam/olvastam hideget-meleget, s úgy vágtam bele, hogy mindenképpen megosztó film lesz arany középút nélkül, tehát vagy jó lesz vagy rossz. S szögezzük le, mindazok ellenére, hogy Carol Denvers eredettörténete gyakorlatilag egy töltetlékfilm vagy inkább "bikahecc" volt a Végjátékot megelőzően, nálam egy teljesen élvezhető, önálló filmélményt tett le az asztalra! Semmiképpen sem tudnám az MCU legerősebb darabjai közé sorolni, de úgy gondolom, hogy "egyes stúdiók" képregény-adaptációival minden tekintetben felveszi a versenyt. Nézhető és élvezhető darab volt, a skrullok mindenképpen méltó felvezetést kaphattak, s amellett, hogy a Végjáték súlytalan felvez... több»

Tarantino-ról tudni illik, hogy imádja a filmes világból mellőzött vagy száműzött stílusokat vegyíteni filmjeiben és ez különösen ebben a filmben látszik leginkább, mivel olyan szinten veszi igénybe a ZS kategóriás filléres filmek zsánereit, hogy a Halálbiztost már alig-alig lehet elhatárolni a valódi slasher filmektől. Ugyanakkor ez a merész vállalkozás vállalhatóan tiszteletét teszi a 70-es évek filléres filmjei felé, s ennek a tiszteletnyilvánításnak a legerősebb eleme, hogy a kaszaboló kéziszerszámokat egy kaszkadőrautóra cseréli. SPOILER! A film egyik legnagyobb pozitívuma az, hogy Tarantino szokásához híven teret hagy a bosszú kiteljesedésének és a Kurt Russel által kifogástalanul eljá... több»

Kellemesen üdítő, kissé alpári stílusú road-movie/vígjáték, ami nagyszerű szórakozást ígér annak, aki vevő a film humorára. S ha már Seth Rogen, akkor a kötelező füvezés sem maradhat el, ami mindjárt megadja az efféle vígjátékok alaphangulatát.

Alapjában véve szeretem Terence Hillt és a spagettiwestern műfajt is, de a Nevem: Senkiből egyedül csak Henry Fonda és a filmzene maradt meg, a film teljes egésze felett átsiklottam, mivel tele van üresjáratokkal és felesleges epizódszálakkal. Maga a leggyorsabb kezű ember legendája és a film mondanivalója megadja az alaphangulatot egy kiváló western mozihoz, de sajnos a film önmagába fulladt és a moziélmény nagy része elmaradt.

Amellett, hogy igaz történet alapján készült rettentően kalandos és érzelmes road-movie a közel-keleti sivatagban. Minden perce értékes, nincs benne sem üresjárat, sem felesleges mellékszereplők. Viggo Mortensen jelenléte úgyszintén emeli a film minőségét, felemelő a kapcsolata Hidalgoval, ennél jobb adaptációt nem is kaphatott volna ez az amerikai prérin és sivatagon átívelő csodálatos történet.

Hát nekem ez kevés...
Lényegre törően úgy tudnék írni a filmről, hogy kellemes kikapcsolódást nyújtott, de több gyengesége is van, ami nemhogy zavaró, hanem inkább kártékony hatással van a film összképére. Első gyenge pontja a főszereplő, aki semmilyen téren nem adja vissza a karakterét, gyenge alakítást láthatunk részéről, emellett irritáló a teljes jelenléte a film során. A másik gyenge pont a pokémonok megjelenítése; az élőszereplős reboot hullám itt is lecsapott, és gyakorlatilag ezek a karakterek csak át lettek ollózva a meséből mindenféle egyedi külső megjelenés nélkül. Némely, az interneten is megtalálható fantáziarajzok is sokkal jobban, komolyabban és élethűbben néznek ki, mint a filmben. Egyáltalán nem... több»

Street Fighter adaptáció (vagy inkább paródia?)
Most látom, hogy John Woo rendezte a filmet, s hát mit ne mondjak ez inkább lesújtó hír volt. Nem gondoltam, hogy az akciófilmek egyik kiemelkedő rendezője egy ilyen paródiának beillő gyenge akciófilmet tesz le az asztalra, amit még az akkori mércével is kevésnek találtam. A gyenge dialógusok és cselekményszálak tökéletesen szemléltetik, hogy ez a film több szempontból is kudarc. Azt nem tudom, hogy bukás volt-e akkoriban, de aki beült a filmre a mozikban azt is csak JCVD nevének húzóereje miatt tette, Street Fighter adaptáció ide vagy oda.

Konkrétan nem egy házibulis film, hanem egy közel másfél órányi videoklipp fél órányi felvezetéssel. Nyilván ezek alapján nem kell semmilyen cselekményt várni, csak hátradőlni és hallgatni a jól összerakott zenei betéteket és bámulni az atomrészeg, félmeztelen csajokat. A film nem sok mindenről szól, de legalább amit nyújtania kell azt nagyszerűen adja és másfél órányi kellemes szórakozásnak nézünk elébe.

Eddie Murphy talán egyetlen "jelenkori" filmje, amiben azt az elvárható minőséget és humort kapjuk meg. Amellett pedig, hogy minőségi rendkívűl szellemes és aranyos film, aminek minden cselekményén felül az apa-lánya kapcsolat van a középpontban. Való igaz, hogy a film megkapja a tipikus sablont, miszerint az apa úgy elmerül a munkájában, hogy elhanyagolja a gyermekét, azonban egy bizonyos tényező hatására fordít rá fogyelmet és rádöbben, hogy ez a legfontosabb dolog az életében. DE itt jön a lényeg: ez az egész olyan megfelelő ízléssel és körítéssel lett tálalva, hogy egy teljes mértékben egyedi és hangulatos vígjátékot kapunk.