A Disney utolsó A Disney a ’90-es évek végére már kezdte elveszíteni azt a lendületet, amit az Aladdin–Oroszlánkirály–Herkules trióval még sikerült fenntartania. A stúdió érezte, hogy kell valami friss, valami új, de még nem jutottak el oda, hogy tövig nyomják a CGI-gázt, és minden filmet egy betanított algoritmussal írassanak meg. Így született meg a Mulan (1998), ami valahol a klasszikus Disney és a modern történetmesélés határán egyensúlyozik – és bár nem hibátlan, még mindig az egyik legjobb a korszak Disney-filmjei közül.
Őskori road movie Volt egyszer egy korszak, amikor a VHS-kazetta volt a gyerekszobák legféltettebb kincse, és ha egyszer beakadt a lejátszóba, az nagyobb tragédiának számított, mint amikor a tamagocsid elpusztult. Az őslények országa (1988) pedig pontosan az a film volt, amit rongyosra néztünk, visszatekergettünk, és minden egyes alkalommal ugyanúgy megkönnyeztünk.
Egy igazi érzelmi hullámvasút, egy ősfilmes road movie, amiben árva kis dínók menekülnek, vándorolnak, és közben annyira összenőnek a nézővel, hogy még harminc év után is libabőrös leszel, ha meghallod a Somewhere Out There dallamait.
Aztán ott van a nosztalgiafaktor: azok a kézzel rajzolt, meleg tónusú hátterek, amikhez foghatót a mai CGI-túltolt... több»
Mérföldkő a filmtörténelemben Vannak filmek, amelyek korszakot nyitnak, amelyek újraírják a játékszabályokat, és amelyek után semmi nem lesz ugyanolyan. Steven Spielberg ezzel az 1975-ös remekművel konkrétan feltalálta a modern blockbustert, és úgy rakta össze a filmtörténelem egyik legzsigeribb horror-thrillerét, hogy a legendás főszereplője – egy teljesen használhatatlan animatronikus cápa – a film háromnegyedében nem is látszik. És tessék, mégis működik. Sőt, ettől működik igazán. A felépített mitológiától.
De beszéljünk a lényegéről: itt nem Jason Statham ugrál CGI-giccsbe fulladt díszletek között, nem a zöld háttér menti meg a rendezőt a tehetségtelenségtől, hanem egy igazi filmes, egy valódi látásmóddal rendelkező ... több»
Filmes atomkatasztrófa James Gunn fogta a DC-t, összekeverte egy Deadpool-poszterrel, megszórta egy maréknyi Tarantino-rajongásból elcsent vérfürdővel, majd ráküldte egy CGI-gigacsillaggal. Az eredmény? Egy kétéves gyerek morális mélységével megáldott, harsány, öncélú bohóckodás, ahol a humor fárasztóbb, mint egy reptéri biztonsági ellenőrzés, a karakterek pedig úgy hullanak, mint az első napos gyakornokok egy bányarobbanásnál. Csúnya ezt mondani, de bőven alulmúlta a 2016-os változatot is.
Az Öngyilkos osztaggal James Gunn ismét bizonyítja, hogy ha a világon csak egyetlen dolgot kéne csinálnia, az egy szuperhősfilm lenne. És ha egyetlen dolgot nem kéne csinálnia, az IGAZI film lenne. A csávó, akinek a karrierje a... több»
92 Atlantisz 2: Milo visszatér (2003)