Időutazás és telekinézis Nincs olyan ember, aki gyerekként ne játszott volna el a gondolattal, vajon mit tenne, ha képes lenne utazni az időben. Megnézné, mit tartogat a jövő, változtatna a múlton, vagy esetleg találkozna önmagával ?
Rian Johnson filmje csak elsőre tűnik úgy, hogy egy időutazós sci-fi, mert valójában egy agyafúrt szuperhősfilm, abból is egy eredettörténet, csak éppen a nézőre van bízva, hogy milyen szuperhőst látunk kibontakozni. A most is nagyszerű Joseph Gordon-Lewitt karaktere felnőttként kénytelen "felnőni", hiába, ha az ember fia találkozik a 30 évvel későbbi énjével (Bruce Willis), akkor azért jobb esetben kap némi rálátást a világ működésére.
A cselekmény kezdete és vége annyira távol esik e... több»
Abszurd vicceskedés Aki kőkemény horrorra számít, csalódni fog, azonban annál egy sokkal zseniálisabb és sokrétűbb filmet kap. Paródiába hajló horrorsztori, vegyítve egy kis fantasyvel és leheletnyi drámai szállal. Furcsán hangzik? Pedig működik. A karakterek, miközben a klasszikus slasher filmek paródiái, olyan profizmussal vannak életre keltve, hogy öröm volt nézni. Az összes szereplő vicces, a történet már-már abszurd, és végtelenül profi képi világ társul mindehhez. Grindhouse feeling megspékelve némi abszurd humorral. Igazán szórakoztató, könnyed kikapcsolódás. Imádtam.
Repülő vérszívó Ezúttal nem a klasszikus, éjszakánként denevérként portyázó rémmel találkozhatunk, hanem egy gépeltérítő terroristaakció közben derül fény az egyik utas, Nadja (Peri Baumeister) titkára: a nő vámpír. Az a fajta, aki nem kimondottan örül ennek, így igyekszik vérszomját gyógyszerekkel csillapítani, ám amikor a fia veszélybe kerül, elszabadul a pokol. Egyrészt a szadista terroristák sem kímélnek senkit, később pedig Nadja sem a rosszfiúkat. Peter Thorwart rendezése sok ponton hagy kívánnivalót maga után, mégis kellemesen vegyíti az akciófilmeket a horror elemeivel. Peri Baumeister jól hozza a szörnyeteg, a gyermekéért aggódó édesanya figuráját, és a terroristákat alakító színészek közt is aka... több»
Nosztalgiahullám Sajnos nem egy újabb történetet, hanem egy beszélgetős, visszaemlékezős show-műsort láthatunk. Mégis jó volt megnézni, jó volt látni, hogy valódi érzelmek kötik össze a színészeket, aranyos, ahogy meghatódva emlékeznek vissza a forgatásokra, és lézengenek a díszletben. A sorozat készítői is megszólalnak az interjúkban, és persze sok emlékezetes pillanatot is felidéznek, valamint az egykori sztárvendégek is megszólalnak, akik egy-egy epizódot tettek érdekessé a megjelenésükkel. Kellemes, könnyű kikapcsolódás és nosztalgiázás.
Inkább zseniális, mint közönséges Bevallom, nem sok olasz horrort láttam, de az tény, hogy van egyfajta hangulatuk, ami annyira jellegzetes, mint a spagettijük. Teljesen szokványosan kezdődik a sztori. Az autó balesetet szenved, és utasai másnap reggel az erdőben, egy elhagyottnak tűnő ház mellett ébrednek. Eddig majdnem olyan, mint bármelyik hentelős széria, azonban a lelkesedésem hamar lelombozta a hamarosan feltűnő szadista helybeli kolónia, akik elkezdik ritkítani a szereplőket. Miután átváltott a Halálos kitérőből ismert sztorira, miközben a ház erősen a Gonosz halottbeli viskóra emlékeztetett, nem tudtam eldönteni, hogy ennyire fantáziátlan volt a rendező, hogy összelopkodta minden erdős horror kliséit, vagy ez is a ko... több»
Hatásos ijesztgetés A misztikus horror, ha jó, akkor számottevő hentelés nélkül is kellőképpen a frászt hozza az emberre. Márpedig ez a horror pontosan ilyen. Végtelenül profi mind a látvány, mind pedig az atmoszférateremtés tekintetében. Meglepő fordulatok, ügyes vizuális trükkök és megfontolt, logikus rendezés jellemzi. Nemcsak a filmbeli halott nőt boncolgatják, hanem a halálának okát is, és szép lassan Lovecraftra emlékeztető őrület indul útjára. Minden ízében profi, igazi paráztatós, old school horror.
Kihagyott ziccer Az már biztos, hogy nem ez lett Scarlett Johansson legjobb filmje, mondjuk a Marvelé se. Az akciókoreográfiák jól sikerültek, és ezzel ki is merült a produkció összes erénye. A történet olyan sablonos, amennyire csak lehet, a CGI néhol a stúdióhoz méltatlanul katasztrofális (például a budapesti autós üldözéses jelenetnél), a karakterek pedig olyan fantáziátlanok, hogy az már fáj. Rachel Weisz borzalmas frizuráján csak a még borzasztóbb sminkje tesz túl: értem, hogy orosz kémnőt kellett faragni belőle, de a végeredmény majdnem komikus, képtelenség komolyan venni. David Harbour egy komplett Amerika Kapitány karikatúra, talán Florence Pugh volt az egyetlen, aki valamelyest hihetően alakított, b... több»
Éppen hogy vége lett, még azt sem néztem meg, kik a szereplők, de teljesen a hatása alá kerültem. Egyébként is a szívem csücske az orosz új hullám, ez a darab pedig messze túlszárnyalja a hozzá hasonló hollywoodi cukorszirupos és infantilis marhaságokat. A látvány és a fényképezés pazar, remek a történet, szerethetők a karakterek, ráadásul jó nagy adag társadalomkritikát is sikerült az akciók mellett prezentálni. A film végi ráadás jelenetet pedig érdemes kivárni... Igazán eredeti, lendületes, látványos mozi.
Kemény csajok Szokványosan induló történet meglepő fordulatokkal. Rendkívül hangulatos akciófilm markáns és szerethető karakterekkel, rengeteg jó színésszel és még jobb alakításokkal. Tartalmas, érzelmes, olykor nyers és brutális. Mint az élet.
Vérbeli sci-fi Chris McKay filmje, bár nem sok újdonságot hoz a műfajba, mégis olyan jól keveri a lapokat, hogy egy nagyszabású, elegáns és kifejezetten látványos sci-fi-akció-horror kerekedett belőle. Először is, az Alien óta nem láttam ennyire undorító, félelmetes és egyben kreatív szörnyeket, ráadásul a megvalósítás is szinte tökéletes az egyéb látványelemekkel együtt. A lények eredete is mutat némi párhuzamot a nagy klasszikussal, ráadásul az űrhajós jelenet egyszerre idézte meg Ridley Scott mesterművét és Carpenter A dolog című műfajteremtő alkotását. Nem tolakodóan, éppen csak, amennyire kell. Chris Pratt remek választás volt a szerepre, többször bizonyította már, hogy nem csak egy üresfejű szépfiú, ... több»
Pszichedelikus testhorror A Gaia nem is igazán ijesztegetni akar, hanem a különleges történet egyszerűen megkívánta a nem mindennapi látványt és a magával ragadó atmoszférát. Bizarr hangulatú, meglepő, nem mindennapi horror pszichedelikus elemekkel. Garantáltan emlékezni fogsz rá.
Zseniális folytatás Kevés sikerfilmről mondható el, hogy a folytatás legalább olyan jól sikerült, mint az első, ezúttal azonban mindenből többet, jobbat, szebbet kapunk. Az első részhez méltón most sem a brutalitáson van a hangsúly, hiszen egy-egy jól időzített, darabjaira robbanó ajtó, vagy felröppenő madár éppen úgy ránk hozza a frászt, mint maguk a szörnyek. John Krasinski rendezői stílusát tanítani kellene, hiszen annyira a helyén van minden, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Nincsenek túltolva az effektek, az atmoszféra tökéletes, Emily Blunt és Millicent Simmonds játéka pedig messze felülmúl mindent, amit eddig a műfajon belül láthattunk. Cillian Murphyt sokáig fel sem ismertem, de nem is nagyon volt idő... több»
Hangulatos ijesztgetés A régi, klasszikus horrorokat idéző misztikus csemege. Látványos, izgalmas, a végére még egy dupla csavarra is futotta. A főszereplő John-Paul Howard fiatal kora ellenére sármos és igen meggyőző, de a többiek is átlagon felüli teljesítményt nyújtanak. Az utóbbi hónapok egyik kellemes csalódása, igazán élvezhető, mindenképpen egy jól sikerült darabja a műfajnak.
Nesze semmi, fogd meg jól! A film alapötlete érdekes, azonban pont a tudományos része nincs kidolgozva semennyire, így sci-finek nehezen nevezhető a Netflix produkciója. Vannak erős pillanatai, de azért még lett volna potenciál az alváshiány mellékhatásainak árnyalásában, ezen a téren akár a szürreális horror elemeit is belecsempészhették volna. Az utolsó előtti előtti pillanatban felbukkanó, faék egyszerűségű megoldás is el lett bénázva, ugyanis a cselekmény szerint az elektromos sokkolás kézenfekvőbb lett volna, mint a választott megoldás. Még így is vannak jó pillanatai, de sajnos unalmas lett, és vontatott. Még Jennifer Jason Leigh sem tudott hozzátenni, mert már megint egy unott arccal ténfergő karaktert kapott,... több»
Kozmikus bűn volt leforgatni Van az a mém, amikor Yoda fotója mellett egy erősen kurvásra sminkelt szörnyecske látható, alatta a felirat: "fiatal voltam, kellett a pénz". Nos, a jó öreg Bruce öreg korára döntött úgy, hogy a zöldhasúért bármire hajlandó. Az egykori akcióikon mára energiaitalt reklámoz, és amikor ilyen celluloid szemétben tűnik fel, hajlamos vagyok elhinni, amit Hollywoodban pletykálnak róla, miszerint kapzsi és lusta. Van benne ráció, mikor azt látom, hogy a dzsonmeklénes fintorát váltogatja az üres tekintettel maga elé bámulással, mert kb. ennyi a repertoár, amit fel tud mutatni. Prokopp Dóra szerint van az a pénz, amiért korpásodott a haja annak idején, Bruce Willisnek nincs ilyen jellegű gondja, azonb... több»
Csak akkor nézd meg, ha feltétlen el akarsz pazarolni másfél órát az életedből! Bár Sam Raimi csak producerként volt jelen a produkcióban, még így is érthetetlen számomra, hogyan adhatta a nevét ehhez a borzalomhoz. Vontatott, kiszámítható, sablonokból építkezne, ha lenne mit építeni. A történet hemzseg a logikai bakiktól, a dialógusok semmitmondók és együgyűek, ráadásul a CGI sem valami patináns. Néztem, vártam, hogy mikor történik valami említésre méltó, aztán egyszer csak vége lett. Hála az égnek.
Érzékeny borzongás 1981-ben Arne Johnsont gyilkossággal vádolták meg, a férfi védője pedig az Egyesült Államok történetében először démoni megszállásra hivatkozva kérte a felmentését. Az ügyben természetesen nagy szerepet játszott a Warren házaspár, Ed és Lorraine ( Patrick Wilson és Vera Farmiga), igaz, kezdetben még semmilyen gyilkosságról nem volt szó, hiszen alapvetően egy kisfiú ördögűzésével kezdődött minden, hogy aztán egy sátánista rituáléra bukkanva vegyenek különös fordulatot az események.
A film egyetlen hiányossága, hogy magára a tárgyalásra nem sok figyelmet fordít, azt azonban még így is jól érzékelteti, hogy a nyilvánosság milyen keveset lát abból az igenis kemény spirituális munkából, amit a ... több»
Érzékeny emberekről érzékeny embereknek Az, hogy emberek néha ellenállhatatlan vágyat éreznek nem ételnek tekinthető tárgyak lenyelésére, jól ismert pszichés diszfunkció, de bizonyos életszituációkban átmeneti zavar is lehet. Van azonban ennek az étkezési zavarnak néha olyan extrém megnyilvánulása, mikor valaki rendszeresen eszik egészségére is káros, teljesen ehetetlen tárgyakat. Ennek a betegségnek a neve "pica", és gyakorlatilag szinte bármilyen élelmiszernek nem minősülő tárggyal, anyaggal kapcsolatban kialakulhat.
Az elsőfilmes Carlo Mirabella-Davis filmjének főhőse Hunter, az egyszerű eladó lány (Haley Bennett A lány a vonaton-ból), aki látszólag megcsinálta a szerencséjét. Kifogott egy gazdag, jóképű férjet (Austin Stowel... több»
Klasszikus új köntösben Tim Story meglepően jól oldotta meg a feladatot, hogy a klasszikus rajzfilmsorozatból egy modern, élőszereplős verziót tegyen le az asztalra. A filmben az összes állat rajzolt, nem csak a két kópé, és ebben a fiktív New Yorkban olyan természetesen kezelik őket az emberek, mintha ők is azok lennének. Chloe Grace Moretz régen volt ennyire bájos, és bár a film eleje kicsit lassan indul be, és furcsa a modern köntös, valamiért mégis működik. Ötletes, ahogy a klasszikus jelenetek a mostani igényeknek megfelelően vannak újragondolva, például amikor Jerry berendezi a "lakását", a tv egy mobiltelefon, a csillár pedig egy gyémántgyűrű. Megkapjuk a klasszikus üldözéseket is, és a modern környezet elle... több»
Fuss Diane, fuss! A Münchausen by proxy bizarr pszichiátriai szindróma és gyermekbántalmazási forma egyszerre, ugyanis a gyermekét megmentő, és ezzel magát az egekbe emelő anyuci egyben az a személy is, aki beteggé teszi a saját gyermekét. Erre a nem kicsit érdekes témára épül Aneesh Chaganty thrillere, és meg kell hagyni, zseniálisan.
Az anya, Diane (Sarah Paulson) a játékidő gyakorlatilag első pár percében, egy néhány soros monológgal és elképesztő színészi játékával állást foglal lányával, a 17 éves Chloeval (Keira Allen) kapcsolatban, és tűpontosan átadja a háttérben húzódó érzelmeket, amelyek bomlott elméjét uralják. A szemeivel az érzelmek teljes skáláját elő tudja varázsolni, tökéletesen egyensúlyozi... több»
76 Looper - A jövő gyilkosa (2012)
Nincs olyan ember, aki gyerekként ne játszott volna el a gondolattal, vajon mit tenne, ha képes lenne utazni az időben. Megnézné, mit tartogat a jövő, változtatna a múlton, vagy esetleg találkozna önmagával ? Rian Johnson filmje csak elsőre tűnik úgy, hogy egy időutazós sci-fi, mert valójában egy agyafúrt szuperhősfilm, abból is egy eredettörténet, csak éppen a nézőre van bízva, hogy milyen szuperhőst látunk kibontakozni. A most is nagyszerű Joseph Gordon-Lewitt karaktere felnőttként kénytelen "felnőni", hiába, ha az ember fia találkozik a 30 évvel későbbi énjével (Bruce Willis), akkor azért jobb esetben kap némi rálátást a világ működésére. A cselekmény kezdete és vége annyira távol esik e... több»