Lisa. Nem a rókatündér, hanem a Mona Most, hogy még a csapból is a vírussal kapcsolatos félelempornó folyik, jól esik néha egy-egy könnyedebb produkciót is megnézni, és hát a fő streamingszolgáltató, a Netflix kínálatában egyre több a kínosan gyenge alkotás. Mindezek mellett az is igaz, hogy elfogult vagyok a magyar mozgóképpel, azonban a fentiektől függetlenül Lóth Balázs rendezése kifejezetten jóra és szórakoztatóra sikerült.
Balázs István Balázs operatőr gyönyörű képei az első képkockáktól kezdve szemet gyönyörködtetőek, Gulya Róbert zenei aláfestése pedig tökéletesen passzol a film hangulatához. Egyes vélemények szerint az amerikai vígjátékokat próbálja utánozni, véleményem szerint pedig megőrizte a tipikusan magyar jegyeit... több»
Vizuális csemege Tarsem Singh, egykori videokliprendező egyedi látásmódja teszi különlegessé ezt az egyébként egyszerű történetet. Jennifer Lopeznek jól áll a szerep, és a pszichopatát alakító Vincent D' Onofrio élete talán legjobb alakítását nyújtja. Rendkívül szürreális, kreatív, meglepő, helyenként gyomorforgató, mégis elgondolkodtató film. Határozottan rétegfilm, azok fogják igazán értékelni, akiket már a nyitó képsorok megragadnak. Olyan, mint egy megelevenedett Bosch vagy Dali festmény, amelybe lassan bekúsznak a legrosszabb rémálmaink, de valahogy mégsem ijesztő, talán inkább a bizarr a megfelelő kifejezés. Vizuálisan rendkívül erős, rendhagyó pszichológiai thriller.
Unalomba fulladt adaptáció Tom Clancy 1993-as, azonos című regényén alapuló politikai akció-thriller. A korábbi Tom Clancy filmek közül a Harrison Ford-féle Jack Ryan sztorikat szerettem, ez viszont nagyon sablonosra sikerült, az akciójelenetek semmitmondóak, a történet pedig a könyvhöz képest rettenetesen le lett butítva. Tipikus megyünk, oszt' sz*rrá lövünk mindent és mindenkit film, de legalább a zene jó.
Szürreális mestermű A Sony legújabb meséje egy szívet melengető pillanatokkal teli családi történet, ami olyan, mintha Salvador Dali összemixelte volna a Tron látványvilágát a mangákkal és a sitcomokkal, mindezt megfejelve nagy adag társadalomkritikával, finom humorral és lenyűgöző képi világgal. Az pedig csak hab a tortán, hogy a világot egy olyan ronda kutya menti meg, akiről nehéz eldönteni, hogy nem malac-e, esetleg egy vekni kenyér. Tökéletes kikapcsolódás kicsiknek és nagyoknak.
Minőségi feszültség Adam Randall filmje végig izgalmas, kiszámíthatatlan, feszült, amire rátesz egy lapáttal a remek zenei aláfestés is. Több szálon fut a cselekmény, hogy végül a kibogozhatatlannak tűnő történések értelmet nyerjenek. Helen Hunt kitűnő, mint mindig, de a többi szereplő játékára sem lehet panasz. Komor, feszült, intelligens thriller a legjavából.
Unalmas paraziták Elképesztően unalmas és fantáziátlan. A témából adódóan lehetett volna egy ütős testhorror, de sajnos pocsék lett. Próbálták drámaira venni a figurát, ami kimerül abban, hogy kb. 20 percenként elsírja magát valaki. Klasszikusokból szemtelenül és ügyetlenül összelopott celluloidpazarlás.
Rendhagyó roadmovie Ansel Elgort a Csillagainkban a hiba című filmben nyújtott alakításával bebizonyította, hogy ragyogó tehetség, és az átlagos külső ellenére olyan kisugárzása van, ami keveseknek adatott meg. Ebben a filmben is egyértelműen ő uralja a vásznat, olyannyira, hogy az egyébként remek Kevin Spacey-t és Jamie Foxxot is simán lemossa. Ennek a srácnak a vérében van a filmezés, és a Baby Drivert nézve az jutott eszembe: de jó lenne ismerni őt személyesen, tuti, hogy folyton vele lógnék.
A sztori szerint Baby (Ansel Elgort) "amióta kilát a műszerfal mögül, autókat lop", mígnem aztán elcsen egy olyan járművet, ami az alvilági figura, Doki (Kevin Spacey) tulajdonát képezi. Megússza annyival, hogy a tarto... több»
Brutális tangó Nem most láttam már, de az egyik kedvenc filmem, és Salma Hayek egyik legjobb alakítása. Joe Lynch rendezése olyan, mintha Tarantino összekeverte volna a Desperadot, a klasszikus bosszú westerneket és a John Woo-féle fegyverbalettet némi feminizmussal és jó sok káromkodással, vérrel, erőszakkal. Izgalmas, lebilincselő akciómozi.
Látványos bukta Amennyire vártam, pont akkora csalódás. Az effektek nagyon jók, de valahogy nem volt meg a hangulata az idióta helyszínek miatt. Sokkal jobban működött volna, ha a nyitójelenetben megidézett atmoszféra uralja az egész filmet. Az első Paul Anderson-féle film ezekkel az effektekkel és harcművészekkel tökéletes lenne. Egyszer nézhető, de sajnos felejthető.
Indonéz melléfogás Az indonéz akciófilmek egyáltalán nem rosszak – elég csak a Rajtaütésre gondolni –, és bár ez egy szuperhősmozi, mégsem jár minőségileg még csak a közelében sem. Az első egy óra vontatott és unalmas, és hát a második fele sem egy fáklyásmenet, de legalább van némi akció. A fightok szépen koreografáltak, de semmi eredetiség nincs bennük, és annyira rosszul mesél a rendező, hogy komoly erőfeszítést igényel összerakni, mi is történik tulajdonképpen, grátisz iszonyú pocsék lett a szinkron. Az is csalódni fog, aki szuperhősmozira vágyik, és az is, aki harcművészeti orgiára.
Az év akciófilmje Ilya Naishuller a 2015-ös Hardcore Henryvel robbant be a köztudatba, és könnyen lehet, hogy a Senki, ha nem is a legnagyobb dobása 2021-nek, de mindenképpen a legjobb akciófilmje.
Hutch Mansell (Bob Odenkirk) élete egyhangú, pedig gyönyörű felesége és két szép gyermeke várja nap mint nap középosztálybeli, gyönyörű otthonában. Egyszer aztán betörők lepik el a házat az éjszaka közepén, majd némi csetepaté árán Hutch elűzi a tolvajokat. Másnap aztán hősünk kislánya a cicás karkötőjét keresi, és mivel az a gyerek szerint a tolvajok által felmarkolt pénz közé volt rakva, a feldühödött apa elindul visszaszerezni az ominózus ékszert, aminek az lesz a vége, hogy egy részeg bandába botlik a buszon, ... több»
Szürreális vízió Nicolas Cage-nek az utóbbi időben vagy elmentek otthonról, vagy elege lett a hollywoodi álomvilágból, hiszen az utóbbi filmszerepei a szürreális és a trash közt vannak valahol. Ám amíg a 2018-as Mandy – A bosszú kultusza például egy meglepően jól sikerült alkotás lett, ez a film annyira nem veszi magát komolyan, pedig akkor nagyobbat szólhatott volna.
Adott egy Wílly's Wonderlandre keresztelt szórakozóhely, ahol réges-régen jó néhány ember eltűnt, ugyanis a különféle jelmezekben pszichopata sorozatgyilkosok szedték áldozataikat, senkit, a gyerekeket sem kímélve. Mikor aztán a gyilkosságok és eltűnések miatt az elfogásukra került volna sor, egy sátánista rituálé keretein belül öngyilkosok let... több»
Ha utáltad a mesét, ezt feltétlen nézd meg ! Annak idején elég volt egyszer hallanom a sárga bundájú és piros orcájú Pikacsu infantilis gügyögését, hogy soha többet rá se nézzek a sorozatra, és úgy általában kerüljek minden ázsiai mesét. A rajzfilm úgy hatott rám, mint amikor megkívánva az édességet betoltam 6 diabetikus nápolyit, és hiába tudtam, hogy cukormentes, azt hittem, menten elhányom magam. Nos, a sárga villámgombóc és társainak kalandjairól is tudtam, hogy nem átlagos sztori, mégis totális csömör lett úrrá rajtam az említett gügyögéstől. Hála az égnek, a film főszereplője érti, mit mond a kis kópé, és meg kell hagyni: ez a Pikacsu bizony beszólogat, van humora, és nem mellesleg tényleg cuki, amikor kell. Sikerült a Pokémonok ... több»
Gyönyörű kaland Olyan, mintha a Prince of Persiát keresztezték volna Lara Crofttal és a thai akciófilmekkel. Látványos mese szerethető karakterekkel és történettel. Nincs mit hozzáfűzni, a Disney végre kezd magára találni.
Harmatgyenge szuperhősök Melissa McCarthy legújabb filmje borzalmas kritikákat kapott, pedig az utóbbi filmjei közül ez sikerült a legnézhetőbbre. Az már régóta nyilvánvaló, hogy ami a komikának működött a sorozatokban, valahogy nem jön össze a nagyjátékfilmekben. Ezúttal azonban az "annyira rossz, hogy az már jó" formula imitt-amott aktiválódott, például a Jason Batemannel közös jeleneteik és a színész karaktere is annyira abszurd, önmaga paródiája, hogy az már vicces, főleg attól, hogy a rendező valószínűleg komolyan gondolta ezt a kínlódást. McCarthynak viszont jól állnak az akciójelenetek, meglehet, többre vinné ezen a vonalon, de az is lehet, a rendezővel kellene hanyagolnia a közös munkát, élete párja ugyanis ... több»
Bestiálisan jó "A szerelem azt jelenti, hogy azt adod, amid nincs" – hangzik el a filmben, és ez a mondat akár a mottója is lehetne Dominik Moll elképesztően jó alkotásának. Ha akarom, nézhetem úgy, mint egy krimit, ha akarom, nézhetem úgy, mint egy bizarr tanulmányt a szinkronicitásról, ha akarom, nézhetem úgy, mint figyelmeztetést a kiberbűnözéssel kapcsolatban, és ha akarom, nézhetem úgy, mint egy tanulmányt a szerelemről. Ugyanis a szerelem megítélése, a hozzá kapcsolódó dogmák, közhelyek és igazságok mind-mind teret nyernek a karakterek drámáján keresztül, de nem csak ettől jó. Helyesbítek: zseniális.
Ne tévesszen meg senkit a fenti mondat, nem love storyt kapunk, hanem egy meglepően csavaros krimi/th... több»
Szellemekkel suttogó Nagyon kíváncsi voltam Bergendy Péter filmjére, és hát csalódtam is meg nem is. Nagyon szeretem a hazai alkotásokat, különösen az utóbbi évek filmtermésében találni gyöngyszemeket, és bár a Post Mortem egyáltalán nem rossz film, azért találni benne néhány hiányosságot, amelyek ha nem lennének, sokkal nagyobbat szólt volna.
A főszereplő Tomás (Klem Viktor) és Anna (Hais Fruzsina) közti kapcsolatot nem igazán tudtam hová tenni, hiszen a lány kora miatt szerelmi szálnak túl bizarr, viszont a fiatal hölgy játéka nekem kicsit távol áll a természetestől, és valahogy a párbeszédeik is kicsit mesterkéltnek hatottak. Néha úgy tűnt, mintha incselkedne a fotográfussal, néha meg az áldozat és a hős szte... több»
Tömör csömör Millie Bobby Brown ugyanazt csinálja, mint a Stranger Thingsben, csak itt más a zene. A többiek annyira semmilyenek voltak, hogy a nevükre sem emlékszem. A történetre (ha volt) még kevésbé, mert a látványtól még zsibbadt a fejem. Két jelenetet tudok visszaidézni, de azokat is csak azért, mert iszonyú sablonosak. Az egyik, amikor nem tudják megfejteni a jelszót, ezért inkább whiskey-t öntenek a szuperszámítógépre, a másik, amikor Kong a kificamodott vállát egy akciófilmes mozdulattal teszi helyre. A látványon kívül semmi élvezhető nincs benne, de a végére már az is unalmas.
59 Pesti balhé (2020)
Most, hogy még a csapból is a vírussal kapcsolatos félelempornó folyik, jól esik néha egy-egy könnyedebb produkciót is megnézni, és hát a fő streamingszolgáltató, a Netflix kínálatában egyre több a kínosan gyenge alkotás. Mindezek mellett az is igaz, hogy elfogult vagyok a magyar mozgóképpel, azonban a fentiektől függetlenül Lóth Balázs rendezése kifejezetten jóra és szórakoztatóra sikerült. Balázs István Balázs operatőr gyönyörű képei az első képkockáktól kezdve szemet gyönyörködtetőek, Gulya Róbert zenei aláfestése pedig tökéletesen passzol a film hangulatához. Egyes vélemények szerint az amerikai vígjátékokat próbálja utánozni, véleményem szerint pedig megőrizte a tipikusan magyar jegyeit... több»