Ez nem kis dolog Carpenter 82-es filmje minden tekintetben egyedülálló. Nemcsak megalapozta a sci-fi horror műfaját, de abban az időben technikai mérföldkőnek is számított, hiszen a lények megjelenítése még mai szemmel nézve is tényleg ijesztő. A szereposztás szintén kiváló, és nagyban hozzájárult a hangulat megteremtéséhez a zseniális zeneszerző, Ennio Morricone is. Arról nem beszélve, hogy a horrorfilmek közt ritka vonással is bír, nevezetesen a történet többrétű, ugyanis remekül bemutatja a különféle személyiségtípusokat és azok reakcióit egy extrém veszélyhelyzetre. Egy biztos, ha valaki igazán borzongani akar, akkor nem érdemes kihagynia ezt a klasszikust.
A nagy előd elődje Carpenter 82-es kultfilmjének előzményfilmje és folytatása egyben egy ízig-vérig sci-fi horror. Marco Beltrami az eredeti film Ennio Morricone által szerzett zenéjének fő motívumát átemelve festi alá a kezdő képsorokat, és hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy az első részt megelőző eseményeknek lehetünk a szemtanúi, ezúttal a Norvég bázison. Hiába tudjuk előre, mi fog történni, mégis képes fenntartani a feszültséget. Ez elsősorban a remek színészeknek köszönhető, illetve a látványnak. A mai technikával megalkotott lények félelmetesebbek már nem is lehetnének, és külön jót tett a filmnek az űrhajóban játszódó jelenet. Ezenkívül pedig tényleg mindenre aprólékosan odafigyeltek, és amit az eredet... több»
Lenyűgöző koreográfia Ez a kedvenc filmem Jackie Chantől. A végén a nagy leszámolás... zseniális. Elképesztő a koreográfia, szerintem az egyik leglátványosabb, amit a pályafutása alatt megmutatott a tudásából. Páratlan harcművész, nem vitás.
Ne csesztesd a Télapót! A Mikulás egy olyan természetfeletti képességekkel rendelkező ember, aki az ajándékozástól marad fiatal, egyébként meg egy morcos hipszter, akit Chrisnek (Mel Gibson) hívnak.
Ha a felütés nem lenne kellően bizarr, akkor a folytatás biztosan az lesz. Ugyanis az anyagi gondokkal küszködő ajándékosztó szerződést köt a hadsereggel, hogy a manók által üzemeltetett ajándékmanufaktúrában (ami mellékesen egy a Chris pajtájából megközelíthető föld alatti komplexum) fegyvereket gyártsanak ideiglenesen. Mindeközben egy meglehetősen elmebeteg és erőszakos kisgyerek némi fondorlattal bérgyilkost bérel, hogy az nyírja ki a Mikulást, mert nem azt kapta tőle karácsonyra, amit remélt. Talán mondanom sem kell... több»
Fantáziátlan fantasy Ezt a filmet nem az alakítások, és nem is a párbeszédek miatt fogjuk szeretni, ugyanis egyik sem méltó említésre sem, az effektek azonban korrektek (a démon-kutya például zseniális), és az olyan poénok, mint C. C. H. Pounder esete az ajtóval, kicsit feledtetni tudják a dramaturgiai hiányosságokat. Alapvetően egy pörgős fantasy, némi tiniromantikával vegyítve. Nem váltja meg a világot, de egyszer nézhető.
Halk madárdal Adam Mason filmje a mostani covid járványra reflektál, továbbgondolva a jelenlegi helyzetet egy meglehetősen poszt-apokaliptikus jövőképet vázol fel. Elsőre azt gondoltam, hogy a mostanában felkapott áldokumentum stílust fogja képviselni a film, de kapunk egy több szálon futó történetet (a kihagyhatatlan és elcsépelt romantikus vonulattal), ami furcsává teszi az egészet, mert olyan érzést kelt, mintha a rendező sem tudta volna, mit is akar elmesélni. Demi Moore-t jó volt újra szerepelni látni, és számomra ezzel ki is merült az alkotás összes érdeme. Újat nem mond, csak azért csinálni egy filmet a covidról – ami ráadásul fiktív találgatásokba bocsátkozik –, hogy még jobban beemelje a témát a ... több»
Cápás kaland Az egykori sportolóból lett akciósztár jó hasznát vette hobbijának, a búvárkodásnak ebben a vizes kalandban. Statham ismét jó formában van, és hála a pörgős forgatókönyvnek, ezt több ízben prezentálja is. A történet nem túl bonyolult, de szerencsére az eredeti könyvhöz hűen próbál klisémentes maradni, ami többé-kevésbé sikerül is. Ennek köszönhetően ami elromolhat, el is romlik, ami felrobbanhat, fel is robban, és úgy általában mindig történik valami. A másik pozitívum, hogy a költségvetés minden centje látszik a high-tech díszleteken és a gyönyörű víz alatti világon, igaz, a cápa kissé furcsán néz ki egy-két jelenetben, de ez legyen a legnagyobb baj. Akciódús, látványos, izgalmas film lett,... több»
Vérszegény szenvedés Sajnos nekem már akkoriban sem tetszett a film, a közelharcok ugyanis laposak, unalmasak, bugyuták, némelyik karakter mozgáskultúrája pedig kísértetiesen emlékeztetett az általános iskolai testnevelés órákon látottakra. Mindazonáltal Christopher Lambert poénjain tényleg lehetett nevetni, és a főgenya Cary Hiroyuki Tagawa bőrkabija is megért egy misét, azonban összességében meglehetősen erőtlenre sikerült.
Farkas és ninják Az X-Men filmek váltakozó minőséget képviselnek, ettől függetlenül az egyik kedvenc képregény-adaptációm a franchise. Mind közül a Farkas történetei sikerültek a legjobban, és azok közül is kiemelkedik ez a japán kaland. Látványos, jól összerakott, pörgős akciómozi lett, annak is jó szívvel ajánlom, aki nem rajong a mutánsokért.
Zombikról zombiknak Hát erre aztán tényleg nem tudom, mit mondjak, mert fogalmam sincs, mit akartak ezzel a filmmel. Nem olvastam az eredeti történetet, de ha a film hűen követte, akkor az írónak sincs ki a négy kereke. Az egy dolog, hogy egy zombi megeszi valakinek az agyát, és így hozzájutva az emlékeihez beleszeret a vacsora barátnőjébe, de hogy az ominózus hölgynek sincs azzal gondja, hogy kavarjon az élőhalottal, aki megette a szerelmét... Hát, őszintén szólva akkora ízlésficamra utal, mint ide Los Angeles, főleg, hogy van némi utalás a klasszikus Rómeo és Júliára. Azonban ha mindettől eltekintünk, egész humoros is lehetne a produkció, ha már ennyire vérszegényre sikerült, de valahogy ez nem áll össze seho... több»
Rizsporos paróka és kungfu Christophe Gans rendező Samuel Hadidaval közösen több remek filmet is összehozott, ezek közül is egyik kedvencem a Farkasok Szövetsége. Egyrészt szeretem a rendező egyéni látásmódját, másfelől ebben a filmben aztán tényleg van minden, amiért szeretni lehet a francia filmművészetet. Elsőre meglehetősen furcsa, ahogy Gans vegyíti a kosztümös kalandfilmeket a horror és akciófilmek stílusával, egyedi látásmódja azonnal észrevehető a legelső képkockától, és tényleg baromi furcsa egy kungfuzó indián, de ki a francot érdekel, amikor ennyire cool? Olyan hajmeresztő és brutális akciókat kapunk Marc Dacascostól és Samuel Le Bihantól, hogy majd leesett az állam. Vincent Cassel szó szerint őrülten gonos... több»
Klasszikus akció Christophe Gans nevéhez sok filmes érdekesség fűződik, Samuel Hadidával közösen több minőségi produkciót is letettek az asztalra. A Könnyező Harcos az egyik legjobb rendezése, a főszerepben pedig a méltatlanul mellőzött Marc Dacascos látható, aki a kilencvenes évek elején több harcművészeti filmben is szerepelt, ám végül eltűnt a B-filmek süllyesztőjében, és csak a jóisten és az ügynöke a megmondhatója, hogy mindez csak a rossz szerepválasztásainak volt-e köszönhető. Ebben a filmben kifejezetten jó a szerelmes bérgyilkos szerepében, és a rá vadászó nyomozót alakító Tchéky Karyo is hozza, amit kell. Először furcsán hatnak a totál belassított fegyverpárbajok, de Gans filmjeiben mindig is volt ... több»
Oldschool lidércnyomás Nagyon ritkán nézek horrort, jelen esetben azonban annyi jót hallottam, hogy úgy döntöttem, teszek vele egy próbát. A történet valóban nem az erőssége, mert se füle, se farka, és amire fény derül, tulajdonképpen annak sincs sok értelme, azonban a nyomasztó atmoszféra egyből beszippantja a nézőt, hogy aztán elképesztő tempóban elkezdjenek hullani a szereplők. Hála az égnek, maszkokat és mindenféle hidraulikus animatronikát használtak CGI helyett, ami egyszerre idézi vissza a nyolcvanas évek testhorrorjait, Cronenberget vagy Carpentert, és grátisz sokkal realisztikusabbá, ezáltal pedig emlékezetessé teszi a filmet. Erősen Howard Phillips Lovecraft műveire emlékeztet az egész produkció, már-már... több»
Végignevettem ezt is és az első részt is. Imádom Viku humorát és a magyar filmeket, így nekem már akkor tuti befutó volt, mikor még meg sem néztem. Néhol annyira röhögtem, hogy meg kellett állítanom... Egyszerűen imádom.
Láttuk már A romantikus sci-fi vígjáték az a kombó, aminek hallatán azt mondom, ejha! Aztán meglátom Melissa nevét, és azt mondom legyintve: jaaaa... Sajnos ami a tévében működött, az a nagyjátékfilmekben nem megy McCarthynak, a poénjai unalmasak és laposak, néhol pedig meglepően kínos, amit művel.
Egyszer nézhető Danny Boyle filmje az impozáns szereplőgárda ellenére sem volt akkora élmény, mint amire az előzetes alapján számítottam. Egyik kedvencem, Chris Evans miatt voltam igazán kíváncsi rá, és alapvetően a történet, a látvány is rendben volt, de egyszerűen annyira zavaró volt számomra a rángatódzó kamera, hogy a film végét már keserves kínok közepette néztem. Kicsit olyan érzésem volt, hogy az operatőr teljesen betépett, mert számomra élvezhetetlenné tette a filmet a fent említett "effekt". Michelle Yeoh azonban kellemes meglepetés volt számomra, nem sűrűn látni az ázsiai harcművész hölgyet sci-fiben, igaz, itt most nem is kamatoztatta kungfu tudását. Alapvetően nem rossz film, kicsit emlékeztetet... több»
88 A dolog (1982)
Carpenter 82-es filmje minden tekintetben egyedülálló. Nemcsak megalapozta a sci-fi horror műfaját, de abban az időben technikai mérföldkőnek is számított, hiszen a lények megjelenítése még mai szemmel nézve is tényleg ijesztő. A szereposztás szintén kiváló, és nagyban hozzájárult a hangulat megteremtéséhez a zseniális zeneszerző, Ennio Morricone is. Arról nem beszélve, hogy a horrorfilmek közt ritka vonással is bír, nevezetesen a történet többrétű, ugyanis remekül bemutatja a különféle személyiségtípusokat és azok reakcióit egy extrém veszélyhelyzetre. Egy biztos, ha valaki igazán borzongani akar, akkor nem érdemes kihagynia ezt a klasszikust.