Vérfürdő Nagyon ritkán nézek horrorfilmeket, most mégis kivételt tettem. Egyrészt mert szeretem Sam Raimi stílusát, másrészt pedig az eredeti film olyan nagy hatással volt rám, hogy kíváncsi voltam, mit hoznak ki belőle, bár a "mester" csak producerként közreműködött. Alvarez meglehetősen kellemes meglepetést okozott, szépen felvezette a sztorit, miközben sikerült felidéznie az eredeti hangulatát – sőt annál jó pár árnyalattal komorabb lett –, és elképesztő mennyiségű művért használt fel. Az erőszakos jelenetek kellően brutálisak, az effektusok pedig ahhoz nagyon is meggyőzőre sikerültek, hogy a feszültség kitartson a film végéig, és a színészek is hozták, amit kell. A látványhorrorok közt korrekt ki... több»
Aranyérmes folytatás A folytatások a legritkább esetben szárnyalják túl az elődjüket, de azért akad kivétel, főleg, ha Guillermo Del Toro a rendező. A folytatásban sokkal több furcsa lényt és fantasy elemet kapunk, az első rész horror íze most inkább dark fantasybe csap át. A főgenya Nuada herceg személyében kapunk egy meglehetősen árnyalt ellenlábast, aki nem mellesleg brutál jól bánik a lándzsával, és hát az egész film – ha lehet – még elborultabb, mint az elődje. A karakterek itt is remekül kidolgozottak, a látvány elsőrangú, Nuada akrobatikus mutatványai gyönyörűek... Ráadásul a szemfülesebbek kiszúrhatják Kamarás Ivánt, amint felzabálják a fogtündérek. Mit is mondhatnék, ha egyszer Del Toro mesélni kezd...
Pokolian jó Ha van tökéletes képregényfilm, akkor Guillermo Del Toro klasszikusa mindenképpen az. Miközben hű maradt az alapanyaghoz, egy elképesztően komplex világot álmodott meg. Ron Pearlman mintha Vörös szerepére született volna, és a többi színész is éppen a helyén. Egyszerűen nem tudok belekötni, nincs hiba, csak egy elképesztően cool kaland. Izgalmas, látványos, érzelmes, vicces, sötét, misztikus, lehengerlő pörgős akciókkal, amit kellemes CGI és Del Toro festői képei emelnek hatványra. Igazi mestermű.
Hatcsillagos szórakozás Az animációs filmek legújabb generációjának egyik gyöngyszeme. Rendkívül kreatív, egyedi mind a történet, mind a megvalósítás terén. Akciódús, érzelmes, de nem érzelgős. Nem csak gyerekeknek.
Szörnyen kínos Paul W. S. Anderson – úgy látszik – kezd elfáradni, mert ezúttal is videojátékot választott alapanyagul, és már megint a nejét nevezte ki a világ megmentőjének. Legalább nem tököl, és gyakorlatilag az első két perc után belecsap a lecsóba, de sajnos ez a hirtelenség az egész filmre jellemző, mintha kapkodna, hogy minél hamarabb minél több mindent megmutasson, hogy igen, ez is benne van, és ezt is megcsináltuk; sajnos éppen ennek a kapkodásnak köszönhető, hogy olyan hirtelen van vége a filmnek, mintha elvágták volna a celluloidszalagot.
Milla Jovovich hozza a szokásos kemény csaj figurát, viszont azt még mindig nem tudom, Tony Jaa vajon mit keres ebben a produkcióban, ugyanis a thai harcmű... több»
Klasszikusokat megidézve George Clooney az utóbbi években egyre érdekesebb filmekben szerepel, saját rendezése egy kicsit kusza lett, de mégis szép, már csak azért is, mert több globális problémára szeretné ráirányítani a figyelmet. A történet kicsit sablonosra sikerült, a megvalósításból pedig süt, hogy Clooney nagyon igyekezett, talán pont ezért nem tudta megtalálni az egyensúlyt. Ennek következménye, hogy nem azért tart bizonytalanságban a sztori, mert annyira jól felépített: ellenkezőleg. Nem tudom, mit akar velem elhitetni. Azt, hogy a tudós elméje megbomlott, vagy azt, hogy az emlékeibe kapaszkodva próbál-e túlélni, esetleg a túlélés a lelki gyötrelmeinek a metaforája-e? ...Mégis gyönyörűséges képekkel mesél, ... több»
Kihagyott ziccer Sajnos az X-Men világához ennek a filmnek annyi köze van, mint Tarzannak a férfi divathoz. Inkább egy tinifilm lett belőle fantasy elemekkel, bár annak sem szokványos a két lány közt szövődő szerelmi szál miatt. Tulajdonképpen semmilyen zsánerhez sem köthető, mert céltalanul kalandozik a műfajok közt, így el is veszti minden lendületét. A karakterek unalmasak, egysíkúak, a történet pedig közhelyes és unalmas. Nagy kár érte, mert életet lehelt volna a haldokló franchise-ba, ha szakértő kezekre bízták volna a rendezést és a forgatókönyvet.
Gyenge feltámadás Michelle Yeoh az egyik legjobb harcművész/színésznő, és rendkívül utálom, amikor csak biodíszletként van jelen egy-egy produkcióban. Sőt, azt se bántam volna, ha a macsó műugróbajnok helyett ő a főszereplő, mert bizony Statham mintha kezdene kijönni a formából... Vagy épp ellenkezőleg: végleg beleragadt a skatulyába. Jessica Alba sem járt másként, mint kolléganője, a karaktere egydimenziós és kidolgozatlan. Persze egy akciófilmtől ne várjunk Shakespeare szintű forgatókönyvet, de azért nem árt, ha kicsit kitűnik az átlagból! Ez most nem sikerült.
Klasszikus krimi Tulajdonképpen fogalmam sincs, mikor váltott imidzset Liam Neeson, de egyszer csak elkezdett akciófilmekben szerepelni, és az a helyzet, hogy még mindig nagyon jól áll neki, ráadásul jó érzékkel választ sztorit és rendezőt, mert csakúgy, mint az előzőek, ez a film is jól sikerült. Talán azért, mert Neeson alapból egy barátságos és intelligens fazon, nem tudom, de valahogy minden általa megformált karakter számomra hiteles. Nincsenek manírjai, sőt szinte semmi különleges nincs ebben a pasasban, mégis betölti a vásznat a jelenléte. Talán Bill Murrey-nél szoktam még ezt érezni, ha nem csinál semmit, akkor is "jelen" van. A Becsületes tolvaj éppen azt nyújtja, amit a címe ígér, a történettel és ... több»
Totálisan agyzsibbasztó Amikor először találkoztam ezzel az animációs sorozattal, annyira bizarrnak és idegesítőnek tűnt már a főcím is, hogy amikor meghallottam Sponygya barátunk nevetését, első körben kirázott a hideg, a másodikban meg kikapcsoltam a laptopot. Később aztán ráéreztem az ízére, és a tenger alatti besenyősködés belopta magát a szívembe. Ahogy Pista bácsi viszonyul a kolbászcsücsökhöz, úgy viszonyulok Spongya Bobhoz. No nem azért, mert szivacsot enni támadt kedvem – bár szeretem a tengeri herkentyűket –, hanem mert kellően fárasztó és abszurd humor szövi át a kalandokat, és ez így volt a "nagy film" esetében is. Néha töményen fárasztó, sőt agyzsibbasztó hülyeség, ráadásul ha ez nem lenne elég, Keanu ... több»
Ez tényleg katasztrófa Gerard Butler tulajdonképpen a 300 óta nem produkált értékelhető alakítást, mára pedig a neve egyet jelent a B filmekkel. A Greenlanddel is ez a helyzet, mert egyszerűen dögunalmas, ráadásul 2020 után nekem speciel nem hiányzik semmilyen katasztrófa. Nincs benne semmi, ami eredeti lenne akár egy kicsit is, a történet teljesen logikátlan, a látvány meg úgy, ahogy van, más filmekből lett összeollózva annyi különbséggel, hogy mondjuk színesebbek a felhők, mint a Függetlenség napjában – csak itt nem idegenek, hanem üstökös jön –, vagy ugyanúgy potyognak az üstökösdarabok, mint a láva a Dante poklában, csak itt más a helyszín, és sorolhatnám. A színészi játék rettenetes. A feleség felváltva bőg v... több»
Műmájer boszik Habár Guillermo del Torot csak forgatókönyvíróként jegyzik a stáblistán, mintha halványan azért, de ott lett volna a keze nyoma az alkotásban, mert ennyire bizarr boszikat bizony régen láttam. Inkább kedves mesefilm lett Robert Zemekis alkotása, ellentétben a nagy előddel, ami a maga idejében meglehetősen ijesztőre sikerült. A mese jelleget csak erősítette Octavia Spencer nagyszerű alakítása és szívmelengető figurája, valamint az egérré változott gyerekek akciózása. Anne Hathaway láthatóan élvezte a főboszi szerepét, de leginkább a CGI rásegítése tette igazán félelmetessé, egyébként erősen Szörnyella De Frász szerű volt a játéka, nem igazán véltem eredeti "bosziságot" felfedezni benne. Zemek... több»
Rosszabb, mint a nyolcvanas évek Amennyire jól sikerült Wonder Woman első kalandja, legalább annyival lett pocsékabb a második. Alig van némi akció a filmben, az sem különösebben érdekfeszítő, ráadásul a CGI is valami elképesztően rosszul fest. A film első egy órájában egy Aladdin remake-et kapunk új köntösben, aminek következményeként az első részben hősi halált halt Chris Pine-nal találkozik hősnőnk, és infantilis, giccses és kissé sablonos enyelgésük közepette feltűnik a szintén kaptafa kapzsi üzletember (későbbi főgonosz) és a csúnya, kétbalkezes csaj, akiből szuper szexi bombázó lesz, később meg valami párducnő, vagy mi a bánat, aki iszonyú pipa mindenkire, mert eddig le volt nézve, mert ronda volt és béna. A film köze... több»
Fontos, hogy legyen egy jó cipőd Nagyon vártam már, hogy láthassam Sung-hee Jo filmjét, bár kissé tartottam is tőle; mint kiderült, alaptalanul. Az ázsiai filmekkel kapcsolatban az a tapasztalatom, hogy az európai szemmel kissé bárgyú humoruk és a drámai szálak kommerszsége vagy éppen eltúlzása még mindig képes tönkrevágni egy egyébként jó filmet, jelen esetben azonban nem ez történt.
Kapunk egy klasszikus jó-rossz küzdelmet, aminek folyományaként hőseink elég nagy zűrbe keverednek, és miközben megismerjük a főbb karaktereket és motivációjukat, természetesen felbukkan az érzelmi szál is, ami – hála az égnek – (hatalmas pacsi a készítőknek) ezúttal nem az elcsépelt romantikus, hanem szülő-gyermek kapcsolat, és azon belül ... több»
Víz alatti kaland Álmomban sem gondoltam volna, hogy a horrorguru James Wan egy ilyen kaliberű képregényfilmet dirigál a DC-nek. Azt kell mondjam, hogy baromira eltalálta. A látvány egyszerűen elképesztő, ezerféle aprólékosan kidolgozott élőlény, epikus csatajelenetek, pörgős akció és egy rakás sztár. Egy percre sem ül le a cselekmény, Jason Momoa pedig akciófilmekre született. Egyszerre hozza a régimódi kalandfilmek stílusát, és a mai blockbusterek jellemzőit, de nem tolakodóan, és a CGI sincs túltolva, pedig a film nagy részében támaszkodtak rá. Szórakoztató, klassz mozi lett az egész család számára.
Jól indult Amikor még néztem tévét, ez volt az egyetlen sorozat, amit rendszeresen követtem. A főszereplő stílusa, játéka, és eleve az általa hozott karakter új színfolt volt a krimiken belül, és nagyon ügyesen voltak felépítve az egyes epizódok, emlékszem, volt olyan része, amin teljesen lehidaltam, mert annyira jó volt a sztori, és olyan klasszul volt megrendezve, hogy akár önálló mozifilmként is megállta volna a helyét. Talán az első évad után kezdett egysíkúvá válni, és valóban a "főellenség" kilétének felfedése rontotta el a szériát, pontosabban a negatív szereplő jellegtelensége. Íme egy példa arra, hogy lehet elcseszni egy eredeti ötletet a rossz színészválasztással. Kár érte, mert nagyon hangul... több»
Csúnya, gonosz Travolta Anno megvettem életem első számítógépét, és az unokatesóm amikor nálunk volt nyári szüneten, addig matatott rajta, hogy kicserélte a vinyót. Volt meglepi, mert egy halom film és zene került így a gépemre, köztük a Kardhal. Először is Paul Oakenfold neve mint zeneszerző alapból csábított, aztán a film nyitójelenete után kissé tátva maradt a szám. Először is Travolta már-már Tarantinós (pedig nem) monológja, majd jött a szuper látványos nagy bumm. Technikai bravúr, nem vitás, és itt még mindig nem érnek véget a mozi érdemei. Halle Berry a végzet asszonyaként üde és kemény karakter, Hugh Jackman is jól hozza a figurát, Travolta pedig már megint jó, mint általában, ha ravasz bűnözőket kell eljá... több»
Esztétikai orgazmus Amikor először megnéztem, egy ideig kerestem az állam. Annyira döbbenetes a látvány, hogy egyszerűen a székhez szegezi a nézőt. Semmi új, mégis a megszokott sci-fi klisék jól működnek a nagyszerű Sandra Bullock és George Clooney játékának és a rendező egyedi látásmódjának köszönhetően. Kihagyhatatlan.
Messze a forrástól Jake Gyllenhaalt nagyon kedvelem, leginkább miatta néztem meg ezt a filmet, mert sajnos a történet, bár meglehetősen eredeti, valahogy nincs jól kidolgozva, és ezen még az ő játéka sem segített. Úgy éreztem, pont a jelentéktelenebb momentumokat próbálta kibontani a rendező ahelyett, hogy a film valódi mondanivalójára fektette volna a hangsúlyt, így az előbbi kissé unalmasra és kiszámíthatóra sikeredett, az utóbbi pedig szinte csak egy csinos kis effekt lett a film végén. Kár érte, mert ennél sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle, azonban még így is kiemelkedik a többi időhurkos film közül.
69 Gonosz halott (2013)
Nagyon ritkán nézek horrorfilmeket, most mégis kivételt tettem. Egyrészt mert szeretem Sam Raimi stílusát, másrészt pedig az eredeti film olyan nagy hatással volt rám, hogy kíváncsi voltam, mit hoznak ki belőle, bár a "mester" csak producerként közreműködött. Alvarez meglehetősen kellemes meglepetést okozott, szépen felvezette a sztorit, miközben sikerült felidéznie az eredeti hangulatát – sőt annál jó pár árnyalattal komorabb lett –, és elképesztő mennyiségű művért használt fel. Az erőszakos jelenetek kellően brutálisak, az effektusok pedig ahhoz nagyon is meggyőzőre sikerültek, hogy a feszültség kitartson a film végéig, és a színészek is hozták, amit kell. A látványhorrorok közt korrekt ki... több»