Jól indult Amikor még néztem tévét, ez volt az egyetlen sorozat, amit rendszeresen követtem. A főszereplő stílusa, játéka, és eleve az általa hozott karakter új színfolt volt a krimiken belül, és nagyon ügyesen voltak felépítve az egyes epizódok, emlékszem, volt olyan része, amin teljesen lehidaltam, mert annyira jó volt a sztori, és olyan klasszul volt megrendezve, hogy akár önálló mozifilmként is megállta volna a helyét. Talán az első évad után kezdett egysíkúvá válni, és valóban a "főellenség" kilétének felfedése rontotta el a szériát, pontosabban a negatív szereplő jellegtelensége. Íme egy példa arra, hogy lehet elcseszni egy eredeti ötletet a rossz színészválasztással. Kár érte, mert nagyon hangul... több»
Csúnya, gonosz Travolta Anno megvettem életem első számítógépét, és az unokatesóm amikor nálunk volt nyári szüneten, addig matatott rajta, hogy kicserélte a vinyót. Volt meglepi, mert egy halom film és zene került így a gépemre, köztük a Kardhal. Először is Paul Oakenfold neve mint zeneszerző alapból csábított, aztán a film nyitójelenete után kissé tátva maradt a szám. Először is Travolta már-már Tarantinós (pedig nem) monológja, majd jött a szuper látványos nagy bumm. Technikai bravúr, nem vitás, és itt még mindig nem érnek véget a mozi érdemei. Halle Berry a végzet asszonyaként üde és kemény karakter, Hugh Jackman is jól hozza a figurát, Travolta pedig már megint jó, mint általában, ha ravasz bűnözőket kell eljá... több»
Esztétikai orgazmus Amikor először megnéztem, egy ideig kerestem az állam. Annyira döbbenetes a látvány, hogy egyszerűen a székhez szegezi a nézőt. Semmi új, mégis a megszokott sci-fi klisék jól működnek a nagyszerű Sandra Bullock és George Clooney játékának és a rendező egyedi látásmódjának köszönhetően. Kihagyhatatlan.
Messze a forrástól Jake Gyllenhaalt nagyon kedvelem, leginkább miatta néztem meg ezt a filmet, mert sajnos a történet, bár meglehetősen eredeti, valahogy nincs jól kidolgozva, és ezen még az ő játéka sem segített. Úgy éreztem, pont a jelentéktelenebb momentumokat próbálta kibontani a rendező ahelyett, hogy a film valódi mondanivalójára fektette volna a hangsúlyt, így az előbbi kissé unalmasra és kiszámíthatóra sikeredett, az utóbbi pedig szinte csak egy csinos kis effekt lett a film végén. Kár érte, mert ennél sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle, azonban még így is kiemelkedik a többi időhurkos film közül.
A film, amely méltó a címére Az Amerikai szépség az a fajta film, amit mindenképp látni kell. Ha rossz kedved van, azért, ha jó, akkor meg azért. Ez a film, miközben megható pillanattá varázsol egy szélfútta nejlonzacskót, kifejezi több generáció nemtetszését azzal kapcsolatban, hogyan taszítja a fogyasztói társadalom lelki nyomorba az embereket. Ez a film hangos szó az elnyomás, a bigottság, az irigység, a rosszakarat, a gyűlölet, az elvárások, a kirekesztés és minden olyan dologért, amelyekkel nap mint nap találkozunk, de nem teszünk semmit, mert mit fog szólni a főnökünk, az anyánk, a feleségünk, a férjünk, a bárki, miközben szépen eltelik az életünk, és arra eszmélünk, hogy nem is éltünk. Magával ragadó, elgondolkod... több»
Bosszú western Tarantino nagyon nem tud hibázni, és hát úgy fest, a western műfaját is felrázta kissé. Nem is akárhogyan, és nem is akármilyen nevekkel. Christoph Waltz annyira zseniális, hogy öröm nézni, ahogy lubickol a szerepében. A rendezőtől megszokott hosszú monológok nagy részét ő kapta a filmben, és olyannyira jól sikerültek ezek a részek, hogy azon gondolkodtam, ezt a pasast egy egész film játékideje alatt is hallgatnám, ha Tarantino adná a szájába a mondanivalót. Jamie Foxx is több, mint nagyszerű Django szerepében, de aki a legnagyobb meglepetés volt számomra ebben a produkcióban, az Samuel L. Jackson. Az általa alakított karaktertől egyszerűen a hideg futkosott a hátamon, és az jutott eszembe, ... több»
Klasszikus borzongás Paul W. S. Anderson mára klasszikussá érett horror sci-fije a maga idejében meglehetősen durva filmnek számított, és az akkoriban még gyerekcipőben járó CGI is jól sikerült, még mai szemmel nézve is. Maga a történet is meglehetősen egyedi lett a pokolba átjárót nyitó hajóról, és hát rendkívül erős lett a film atmoszférája. Az egyik legszebb és legbaljóslatúbb jelenetben a kereszt alakú Event Horizon sodródik lassan az űrben, mintegy utalva ezzel a szimbolikával a későbbi vallásos témára. A rendező megágyazott a sci-fi horror műfajának ezzel a filmmel, azon belül is a pszichológiai jellegű vonalat erősítve. A közelmúltban kiadott rendezői nyilatkozat alapján sokkal véresebbek voltak az eredet... több»
Tisztességes iparosmunka Christoph Waltz korunk egyik legzseniálisabb színésze, és elképzelni sem tudom, mi a francot keres ebben a filmben. Egynémely pillanatban úgy tűnik, ő sem, valahogy nem teljes az általa megformált karakter. Bár technikailag nagyon ott van a film, valahogy mintha pontosan ez a sterilség vágná agyon az egészet. Látványos és pörgős, minden pixel a helyén, de valahogy nekem most elmaradt a Roberto Rodriguez feeling.
Sandra Bernhard egy méltatlanul elfeledett színésznő, jellegzetes arca és stílusa számomra rendkívül egyedi. Nagyjából ennyi, amit komolyan tudtam írni erről a borzalmas paródiafilmről, de mégis. Ha az ember félreteszi az előítéleteit, és szereti az abszurd humort, még némi élvezetet is talál benne. Kellemes ökörködés, de azért jó, hogy nem lett hosszabb.
Unalomszoba Nekem valahogy túl nyomasztóra sikerült, hiába a remek rendezés és effektek, nem volt semmi váratlan a történetben, és a végére már teljesen ellaposodott. Félelemfaktor nulla, inkább egy rossz álomhoz hasonló élmény volt, amiből nehéz felébredni. John Cusack egyébként remek játéka sem tudta számomra élvezhetővé tenni.
Nem igazán szoktam horrorfilmet nézni, leginkább azok az alkotások érdekelnek, amelyek a trancsírozás helyett a misztikumra helyezik a hangsúlyt. Ez a film pontosan ilyen, és ahogy bemutatja a menny és a pokol küzdelmét, pontosan olyan jól egyensúlyozik a horror és a misztikum, a látvány és a mondanivaló között. Reevesnek nagyon jól áll a szerep, Rachel Weis is kitűnő, és legnagyobb örömömre egyik kedvencem, a csodálatos Tilda Swinton alakítja Gabriel arkangyalt. Nagyon jól összerakott, kellően misztikus és akciódús mozi.
Bestseller ponyva Kétféle ember van: aki utálja Quentin Tarantino filmjeit, és aki nem. Kétségbevonhatatlanul tud valamit ez az ember, hiszen gyakorlatilag minden amihez hozzáér arannyá válik. Bár saját bevallása szerint is előszeretettel "lopkod" a filmművészet nagyjaitól, tény, hogy mindezt olyan furfangos módon teszi és annyira szívvel-lélekkel lát neki mindegyik projekthez, hogy nem sajnálja az energiát arra, hogy akár hetekig vadássza a megfelelő zenéket a soundtrackhez vagy ugyanennyi ideig keressen helyszínt. Érzéke van ahhoz, hogy olyan szerepeket kreáljon amelyek annyira testhezállók a színészei számára, hogy nem egyszer volt már rá példa: az ő keze alatt született újjá valamelyik filmes ikon. Összet... több»
Bizarr utazás Aki szereti Jim Jarmusch lassú elbeszélő stílusát, az mindenképpen örömmel fogja üdvözölni ezt a filmet. Az a fajta visszafogott humor jellemzi, amikor az ember várja a hatalmas poént, és közben ráeszmél, hogy gyakorlatilag a teljes film egy hatalmas poén, mert egyáltalán nem veszi magát komolyan. Gondolok itt arra, amikor a szereplők a forgatókönyvről beszélnek, vagy ahogy a főcímdal megjelenik a filmben, de akár az olyan finom utalásokra is, hogy Adam Drivernek Csillagok háborújás kulcstartója van. Semmi meglepő nincs a filmben, mégis a rendező sajátos stílusa és humora ad neki egyfajta ízt, arról nem beszélve, hogy egy kellemes társadalomkritikát is kapunk. Abszurd remekmű.
Ez a William Blake nem az a William Blake Jim Jarmusch rendezője és írója is egyben ennek a látomásokkal teli, allegorikus utazásnak, melyet Neil Young pszichedelikus gitárjátéka tesz felejthetetlenné. Groteszk, abszurd, művészi, vicces és mégis felkavaró alkotás. Johnny Depp pedig egyszerűen zseniális. Erősen ajánlott.
Sötét kaland A film kezdő képsorai annyira erősek, hogy még most is emlékszem a lelkesedésemre, és nem is csalódtam. Az első perctől az utolsóig feszült tempójú, látványos, akciódús sci-fi, és egyúttal Vin Diesel legjobb alakítása. Klasszikus.
Modern zúzás Daniel Radcliffe és Samara Weaving is nagy kedvencem. Az előbbi azért, mert miután szakított a Harry Potter imidzsel, egyre merészebb szerepeket vállal, az utóbbit pedig azért, mert üde színfoltja a kortárs filmművészetnek. A Talpig fegyverben teljesen őrült sztori egyedi látvánnyal, talán csak a főgonosz lett némileg halovány, de ezt ellensúlyozza a teljesen elborult történet. Nemcsak Daniel Radcliffe fanoknak.
86 A mentalista (2008)
Amikor még néztem tévét, ez volt az egyetlen sorozat, amit rendszeresen követtem. A főszereplő stílusa, játéka, és eleve az általa hozott karakter új színfolt volt a krimiken belül, és nagyon ügyesen voltak felépítve az egyes epizódok, emlékszem, volt olyan része, amin teljesen lehidaltam, mert annyira jó volt a sztori, és olyan klasszul volt megrendezve, hogy akár önálló mozifilmként is megállta volna a helyét. Talán az első évad után kezdett egysíkúvá válni, és valóban a "főellenség" kilétének felfedése rontotta el a szériát, pontosabban a negatív szereplő jellegtelensége. Íme egy példa arra, hogy lehet elcseszni egy eredeti ötletet a rossz színészválasztással. Kár érte, mert nagyon hangul... több»