Ahhoz, hogy ezt a filmet értse az ember, kell egy bizonyos fokú nyitottság. Hogy zavaros, az vitathatatlan. Hogy provokatív (főleg 1971-ben), az egyértelmű. Hogy durva, erőszakos, sokkoló, minden bizonnyal az. Eredeti nyelven néztem meg, és bevallom, imádtam benne Malcolm McDowellt. Egyébként nagyon termékeny színésznek számít. Nemcsak főszerepeket játszott, hanem gyakran tűnt fel olyan mellékszerepekben is, melyeket más nem vállalt volna el, mert túl parányinak tartotta a szerepet. Nem kimondottan hollywoodi szupersztár. Ő Malcolm McDowell, egy élő legenda. Nem mondom azt, hogy nézd meg mindenképpen. Ha kedved kaptál hozzá, nézd meg. Ha a sok kommentet olvasva zsigeri szinten irtózol a film... több»
Hosszan lehetne ecsetelni, hogy miért érdemes ezt a filmet megnézni, hogy Edward Norton mekkorát alakított ebben a szerepében, hogy mennyire érdekes témát boncolgat a film. Ha már ajánlom kell ezt a filmet, csak ezzel a most következő idézettel teszem azt: „Megmondom, mit tanultam mindebből. Ez a tanulság, igaz? Tehát azt a következtetést vontam le, az élet túl rövid az állandó gyűlölködéshez. Nem ér annyit.” Érdemes megnézni. Ha teheted, kérlek, ne hagyd ki! Szóval filmre fel, és jó szórakozást!
Henri Charriére neve sokaknak semmit nem mond. De ha azt mondom, hogy Pillangó, Steven McQueen és Dustin Hoffman, sokak azonnal a homlokukra csapnak. A film Charriére életrajzi könyvének (címe: Papillon) egyik adaptációja (meglátásom szerint a legjobb). A film egyébként több helyen is eltér a könyvtől. És alapban a könyv története is valószínűleg eltér a valóságtól, hiszen az alvilágban Pillangó néven ismert fegyenc visszaemlékezései a szökéseiről néha szinte képtelenségnek hatnak. Mégis, mindezek ellenére ez a film jó. Nagyon jó, köszönhetően a két színészlegenda remek alakításának. Egyértelműen érdemes a figyelemre. Szóval filmre fel, és jó szórakozást!
Nemcsak az elsővel vagyok teljesen elfogult, hanem a második résszel is. Szintén nagy és szintén örök kedvenc. Ezt is vagy százszor láttam. Pedig ez a rész már nem annyira ötletes, mint az alap volt. Mégsem maradhat ki egy filmrajongó gyűjteményéből. Szóval filmre fel, és jó szórakozást!
Teljesen elfogult vagyok a filmmel kapcsolatban. Gyerekkorom egyik nagy kedvence ez. Kellően parás és kellően vicces, és pont ezért imádtam. Számtalanszor megnéztem és megnézem mind a mai napig. Egy valamire való Ghostbusters-rajongónak pedig kötelező alapmű. De kinek milyen az ízlése! Szerintem érdemes a figyelemre, még ha nem is fullos technikai megoldásokkal készült (hiszen akkoriban még más világot éltünk). Szóval filmre fel, és jó szórakozást!
Szórakoztató. Száműzi a hétköznapokat, és nem utolsó sorban gyönyörködhetünk a látványban és Tatum formás hátsójában is. És ennyiben ki is fullad a film, hiszen a színészi játék és a karakterfejlődés mind-mind hiányoznak a filmből. Nem beszélve a történet semmitmondóságáról. Itt tényleg nem kell gondolkodni, csak kikapcsolni, koktélt a kézbe venni, és megnézni. Hogy méltán bukott meg a film a pénzáraknál? Minden bizonnyal. A befektetők több mint 170 milliójának csak egy töredékét hozta vissza film, és ezen nem is csodálkozhatunk. Ebben az esetben a Wachowski-testvérek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. De egyszer simán megnézhető, talán a látvány miatt akár többször is. De ne hal... több»
Dokumentumfilm-féleség. Nem állok sem egyik, sem másik pártján, hiszen egy hollywoodi válás nyilvánossága sok esetben ad csámcsogni valót, pletykát, féligazságokat vagy csak hatásvadász információkat. Végignéztem, noha nem igazán vagyok oda az ilyen dokukért. De mégsem hagyott nyugodni a kérdés, hogy vajon mi is történhetett. Megnézve J.D., majd A.H. történetét megvan a magam gondolatisága a történtekkel kapcsolatban. Már csak szakmai szemmel is felvetődtek bennem kérdések. De nem vagyok hivatott igazságot tenni a két fél között. Nem is akarok. Egyszerűen csak megnéztem egy egyébként elég hatásvadász dokumentumfilmet, mely inkább a nézettségre hajtott (meglovagolva az amúgy eszméletlen nagy ... több»
89 Nincs bocsánat (1992)