Fejetlenséggel kezdődött, és azzal is ért véget... 2011. május 30-án sokunkban valami végleg megváltozott. Ned Stark halála nemcsak egy karakter végét jelentette, hanem egy egész televíziós korszak kezdetét. A Trónok harca itt tette egyértelművé: ez nem az a történet, ahol a jók mindig győznek, és a főszereplők halhatatlanok.
Sokkoló, igazságtalan és emlékezetes. Ahogy Sean Bean arca megfeszül a hóhér előtt, úgy feszül meg bennünk is az érzés: „Ez most tényleg megtörtént?”. És ez a sorozat egyik legnagyobb érdeme: mert merész lenni.
Bár sokan a későbbi évadokat bírálják – jogosan –, az első évadok aranykorát nehéz elfelejteni. Politikai intrika, szikár dialógusok, emlékezetes karakterek és csodás világépítés – ezek voltak azok az összete... több»
Az év, amikor nem csak a Batman kezdődött 2005-ben valami gyökeresen megváltozott a képregényfilmek világában. Christopher Nolan fogta a bőregeret, lerázta róla a giccses múltat, és újraértelmezte – komorabb, valóságszagúbb, de mégis epikus formában. A Batman: Kezdődik nem csak egy új szuperhősfilm volt, hanem egy film a félelemről, az identitásról és a bűn elleni küzdelemről – teljesen új mércét állítva a műfajnak. Christian Bale játéka Bruce Wayne-ként egyensúlyoz a megtört árva és a félelmet nem ismerő igazságosztó között, és ebben az első részben talán még többet kapunk belőle, mint a későbbiekben. Itt még formálódik a karakter, küzd az örökségével, a haragjával – és ettől lesz igazán emberi. Míg a második rész, A Sötét Lovag He... több»
Véresen komolytalan Ha egy bohóc előbújik a kukoricásból, az vagy egy Stephen King-regény… vagy egy szórakoztató, de kissé butácska slasher-vígjáték. A Clown in a Cornfield az utóbbi, de nem bánjuk. Ez a film nem akarja megváltani a világot – inkább elénk dob pár véres jelenetet, pár klasszikus horrorutalást, és hagyja, hogy sodródjunk a B-kategóriás örömökkel. A hangulat creepy, a brutalitás nem finomkodik, a történet pedig pont annyira kaotikus, amennyire egy kukoricásból támadó bohóctól elvárnánk. Az igazi meglepetés viszont az, hogy van benne egy kis agyalásra is lehetőség: ki a gyilkos, miért történik mindez, és vajon kinek az agyából pattant ki ez az egész abszurd rémálom? Bár a történet helyenként bugyut... több»
A sikoly, amit 65 éve hallgatunk... 1959-ben Alfred Hitchcock valami olyat tervezett, amire a filmvilág nem volt felkészülve. Egy „kis költségvetésű” horrort (legalábbis akkor annak számított), amit a stúdiók szinte nem is akartak finanszírozni. Mára pedig a Psycho nemcsak klasszikus lett, hanem a thriller/horror műfaj ősatyja. És 2025-ben ez az örök érvényű mestermű 65 éves, de az idő csak még jobban megérleli.
A sztorit mindenki ismeri… Vagy mégsem? Hitchcock zsenialitása abban rejlik, hogy úgy hiteti el veled, hogy tudod, miről szól a film, miközben lassan rájössz: fogalmad sincs. Egy ártatlannak tűnő szökés, egy rejtélyes motel, egy különös tulajdonos és a zuhanyjelenet, ami egy egész generációt tanított meg félni a víztől... több»
A szer(telen) A Szer nem rossz film. De az is biztos, hogy nem az a mestermű, aminek sokan beállították. Egy gondolatébresztő koncepcióval indul – egy olyan világban járunk, ahol egy új készítmény visszaforgathatja az idő kerekét, de csak testileg. Ez a felütés már önmagában sokféle értelmezésre ad lehetőséget… Sajnos a film csak kevéssé él ezekkel.
Demi Moore visszatérést hozó szerepe sokak számára izgalmas volt – és bár nyilvánvaló, hogy a karaktere önreflexívnek szánt, számomra mégsem volt igazán hiteles. Egyszerűen túl nagy volt az átfedés Demi Moore valós, médiából ismert személyisége és a filmben játszott karakter között. Amikor egy karakter szenved a fiatalság iránti vágytól, de tudjuk, hogy az őt ... több»
Majom, kés, olló gyerek kezébe nem való Stephen King adaptációk terén mindig izgalmas, hogy mit hoznak ki a rendezők az alapanyagból. Oz Perkins rendezésében a The Monkey egy sötét humorral átszőtt, elborult horrorfilm lett, amelyben a gyermekkori trauma és a halál elkerülhetetlensége keveredik a groteszk humorral. Theo James kettős szerepben alakítja a Sherburn ikreket, Halt és Billt. Bár elsőre szokatlan választásnak tűnhet, James meglepően jól hozza a karakterek közötti kontrasztot, különösen a Hal és fia, Petey közötti kapcsolatban. A film erőssége a kreatív és sokszor abszurd haláljelenetekben rejlik, amelyek néhol a Final Destination filmeket idézik. Perkins rendezése vizuálisan erős, bár néha túlságosan kontrollált és kiszá... több»
A Fear Street trilógia után magasra került a léc, és sajnos a Prom Queen nem tudta megugrani. Bár a cím és az alapsztori alapján adott volt a potenciál, hogy egy újabb ütős slasherrel bővüljön az univerzum, a végeredmény inkább felemás. A film próbálja visszahozni a ’80-as évek hangulatát – zenék, frizurák, ruhák –, de közben mintha elfelejtette volna, hogy a jó ritmus legalább olyan fontos, mint a retró dizájn. Az izgalmasabb részek közti hosszú leülések miatt az adrenalinszint többször is ellaposodik, és onnan kell újra felépítenie magát a filmnek – nem mindig sikeresen. Vannak jól sikerült, feszültséggel teli jelenetek, sőt a véresebb részeknél néha egészen kreatív is, de ez sajnos nem tu... több»
Két lépés előre, egy hátra A Last of Us sorozat nagy figyelmet kapott, ami nem véletlen: a videojátékok kultikus státuszban vannak, és a rajongók magas elvárásokkal ültek le a képernyő elé. Viszont inkább magában, önálló műként próbáltam értékelni a sorozatot.
Az egyik legszembeötlőbb problémának a tempó ingadozását éreztem. A történet ritmusa néha teljesen felgyorsul, mintha a készítők sietnének előre, hogy minél több eseményt zsúfoljanak bele a rövid epizódokba. Ez az elsietettség viszont ront a nézői élményen, mert az érzelmi súlyú pillanatok nem kapnak elég időt a kibontakozásra, így nem tudnak igazán megragadni.
Ezzel szemben vannak olyan jelenetek, amelyek túlontúl elnyújtottak, lassúak, és inkább fárasztóak, ... több»
Generációs élmény Bár az Alkonyat megítélése a megjelenése óta rendkívül megosztó, érdemes egy lépéssel hátrébb lépni, és nemcsak a közvetlen filmes kvalitások, hanem a kulturális hatása alapján értékelni. Ugyanis az Alkonyat több volt egy tiniszerelem-vámpíros mesénél – generációs élmény volt.
2008-ban, a megjelenésekor hatalmas űrt töltött be: romantikus fantasyként újra feltette a térképre a vámpírmitológiát, de úgy, hogy azt a kamaszok (főleg a lányok) érzelmi világához igazította. A gótikus hangulat, a fojtott feszültség, a tilalmas szerelem témája – ezek mind betaláltak egy olyan közönségnél, amely ritkán kapta meg a figyelmet ilyen formában. És mindezt egy olyan időszakban, amikor a "young adult" műfaj... több»
A sorozat első évadai egy igazán erős történelmi dráma ígéretét hordozták magukban. A sorozat a 19. századi Orosz Birodalom és Ukrajna határvidékén játszódik, és egy olyan világba vezet be, ahol a társadalmi osztályok közti szakadék, az erkölcsi és hatalmi játszmák, valamint a nők kiszolgáltatottsága markánsan jelenik meg.
A díszletek, a kosztümök és az egész vizuális világ nagyon meggyőző – látszik, hogy sok energiát fektettek abba, hogy hitelesen adják vissza a korszak hangulatát. A sorozat bátran és nyersen mutatja be a kor szellemét: a feudális társadalom ridegségét, a földesurak gátlástalanságát és a szegények esélytelenségét. Az első évad(ok) története feszes, a karakterek jól árnyalta... több»
Nem jó, de legalább rossz A 2010-es Rémálom az Elm utcában remake számomra egyike azoknak a filmeknek, amelyeknek egyszerűen nem lett volna szabad elkészülnie. Az eredeti, 1984-es klasszikus nemcsak egy korszak ikonikus horrorfilmje volt, hanem Freddy Krueger karakterét is örökre beégette a popkultúrába. Ezzel szemben a remake egy színtelen-szagtalan próbálkozás, ami pont azt veszíti el, ami az eredetit felejthetetlenné tette: a stílust, a karizmát és az álomlogikával játszó kreativitást.
Jackie Earle Haley hiába jó színész, Freddy szerepében egyszerűen nem működik. A groteszk CGI-maszk, a sötétebb tónus és az emberibb Freddy koncepciója nem félelmetes, hanem inkább fárasztó. Robert Englund ikonikus alakítása helyett... több»
Diákcsemege Egy üdítően nosztalgikus és mégis friss slasher-horror, amely ügyesen ötvözi a '90-es évek hangulatát a modern horror elemeivel. A film Shadyside városában játszódik, ahol egy csapat tinédzser – köztük Deena és öccse, Josh – szembesül a várost évszázadok óta sújtó átokkal, amely brutális gyilkosságokat idéz elő. A történet középpontjában a város sötét múltja és a tinik közötti kapcsolatok állnak, különösen Deena és ex-barátnője, Sam viszonya. A rendező, Leigh Janiak, mesterien idézi meg a '90-es évek slasher filmjeinek hangulatát, miközben friss perspektívát is hoz a műfajba. A film nyitójelenete például tisztelgés a Sikoly előtt, de saját csavarral. A cselekmény során a film nemcsak a horro... több»
Felfelé ívelő Még jobb, mint az első évad – izgalmas, okosan felépített történet, szerethető karakterek. Nagyon kellemes meglepetés volt számomra ez a második évad, sőt azt mondanám, hogy több szempontból még jobban is sikerült, mint az első. Már az elején beszippantott, és végig fenn tudta tartani az érdeklődésemet.
A történetvezetés egyik erőssége szerintem az időben való ugrálás. A jelenetek múlt és jelen között váltakoznak, és ettől olyan érzésem volt, mintha folyamatosan rakosgatnám össze a puzzle darabkáit. Ez a fajta nem lineáris mesélés izgalmas, játékos, ugyanakkor figyelmet igényel, és szerintem pont ettől lesz intelligens és lebilincselő.
A második évad tempója határozottan dinamikusabb, mint a... több»
Keszekusza játékok Kevés dolog tud annyira frusztráló lenni egy filmnéző számára, mint amikor egy történet nagy lendülettel indul, aztán sehová sem tart. A Mocskos játékok pont ilyen. A spanyol thriller próbál in medias res belevágni az események sűrűjébe, de sajnos ezzel inkább elbizonytalanít, mint izgalmat keltene. Ahelyett, hogy fokozatosan bontaná ki a szereplők múltját vagy motivációit, inkább zavaros információmorzsákat szór el, amiből nehéz egy értelmes képet összerakni. A történetszálak többnyire elvarratlanul maradnak – mintha a forgatókönyvet valaki félúton elengedte volna. Az ember azt érzi, hogy valami kimaradt, valami fontos, ami miatt nem érkezik meg sem a katarzis, sem a „hoppá!” élmény. Pedig ... több»
Kézikamerás hatás Szerintem üdítő próbálkozás volt ez a film, viszont inkább thriller, mint horror, és abból is az, ami pszichológiai hatással van az emberre. A sztori elég laposra sikerült, illetve több szál is lezáratlan maradt, amelyek elhanyagolhatók is lettek volna akár. A film végi "csattanó" egy kicsit kurta, bár igyekeznek magyarázatot adni rá, kicsit azt a hatást kelti, hogy nem tudtak jobbat kitalálni. A főszereplők közti dinamika sem volt az igazi, de másfél órába ennyi fért bele. Összességében eredeti a koncepció, bár lehet, hogy inkább a sztorit kellett volna jobban kifejteni, és egy klasszikus szellemsztorival elmesélni. 6,5/10
Vámpír musical Idén, de talán az elmúlt években sem láttam ennyire zseniálisan összerakott filmet. A karakterek és a hozzájuk választott színészek tökéletesen rezonáltak egymással, a zene és a horror ötvözete pedig olyan hidegrázós pillanatokat okozott, amitől az ember eszébe jut, miért is szeret moziba járni. A film képi világa és atmoszférája egészen hipnotikus. Volt néhány jelenet, ahol legszívesebben felálltam volna táncolni – ilyen szinten sodort magával a ritmus. Az okos megoldások és a jól időzített poénok teljesen új szintre emelték ezt a vámpír-musicalt, ami műfaji keveredésében is magabiztosan mozgott. Különösen tetszett, ahogy a film a kirekesztés témáját és a társadalmi problémákat finoman, de ... több»
Inkább thriller, mint horror, annak viszont kiváló. Abszolút nem tudtam, mire számítsak, előzeteseket sem láttam ehhez a filmhez, viszont kellemes csalódás volt. Első körben furcsa volt Hugh Grantet ilyen szerepben látni, viszont pont emiatt jobban átjött a kicsit őrült karakter, amit játszott. A téma is jó, a szövegek is remekül megírásra kerültek. Illetve külön tetszettek a popkulturális utalások a filmben. Nem éreztem erőltetettnek, sőt kifejezetten okos filmnek gondolom. A két főszereplő lány is jó választás volt, meglepő, hogy melyikőjük élte túl a megpróbáltatásokat. 8/10
Az elejétől kezdve egy tök jól felépített sorozat volt, nagyon szerettem benne a fordulatokat. Igazán szépen kivitelezték a rablóból pandúr szálat, és azt, ahogy a főszereplők igazán jó barátokká váltak. Mindenképp újranézős lesz pár év múlva, amikor már teljesen elfelejtettem benne a különböző szálakat. 8/10
Reszkessetek betörők A film nagyjából háromnegyedéig úgy gondoltam, hogy bár nem éri el az eredeti változat szintjét, nem rossz. Onnantól viszont mintha egy Reszkessetek, betörők korhatárosabb verzióját néztem volna: béna csapdák, kiszámítható fordulatok. James McAvoy is egy kicsit túljátszotta szerintem a szerepet, de abszolút az ő karaktere a legkiemelkedőbb. Nem igazán épült fel a feszültség, hanem csak berobbant, ami nekem egy kissé gagyi hatást keltett így. A gyerekszereplő is szerintem túl idős ahhoz, hogy ne tudjon csak úgy elmenekülni és segítséget hívni; pár évvel fiatalabb színész hitelesebb lett volna. A végén pedig természetesen happy end kellett, hogy legyen, ami hiányérzetet keltett bennem, főként ... több»
92 Trónok harca (2011)
2011. május 30-án sokunkban valami végleg megváltozott. Ned Stark halála nemcsak egy karakter végét jelentette, hanem egy egész televíziós korszak kezdetét. A Trónok harca itt tette egyértelművé: ez nem az a történet, ahol a jók mindig győznek, és a főszereplők halhatatlanok. Sokkoló, igazságtalan és emlékezetes. Ahogy Sean Bean arca megfeszül a hóhér előtt, úgy feszül meg bennünk is az érzés: „Ez most tényleg megtörtént?”. És ez a sorozat egyik legnagyobb érdeme: mert merész lenni. Bár sokan a későbbi évadokat bírálják – jogosan –, az első évadok aranykorát nehéz elfelejteni. Politikai intrika, szikár dialógusok, emlékezetes karakterek és csodás világépítés – ezek voltak azok az összete... több»