Ezt tényleg senki sem akarta... A Nobody Wants This második évada sajnos pont azt hozza, amit az első után nem akartunk látni: ugyanazokat a köröket futják a főszereplők, csak most még kevesebb kémia és még több felesleges évődés mellett. A karakterek ugyanazokat a dilemmákat rágják újra, de már nem izgalmas, inkább fárasztó. Olyan, mintha mindenki ott ragadt volna, ahol az előző évad végén elengedtük őket. A romantikus szálak helyett inkább kínos flörtölések, a valódi érzelmek helyett meg üres párbeszédek maradtak. Egy tinisorozatban több valódi tűz van, mint ebben a harmincasok közötti évődésben. A befejezés pedig… hát, deja vu. Pont ugyanazokat az ablakokat hagyja nyitva, mint korábban, csak most már nehezebb elhinni, h... több»
Amikor a rock and roll terápiává válik Őszintén szólva ez a film kifacsarta a szívemet. Mindig elgondolkodtam azon, hogy ha a nagy színészeink, Robert De Niro, Al Pacino... egyszer már nem lesznek, vajon ki viszi tovább a stafétát?
Nos, ha megnézed a Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől című filmet, rögtön rájössz, hogy Jeremy Allen White bizony jó eséllyel ott lesz a következő generáció legnagyobbjai között. Van benne valami egészen különös: kedves, mégis kicsit nyers, nem klasszikus értelemben vett jóképű, de egyszerűen nem tudod levenni róla a szemed. És bár lehet, hogy a rocksztár-imidzs is sokat segít ezen, de az biztos, hogy White ebben a filmben nemcsak eljátszik egy szerepet, hanem át is éli azt.
A film egyébként... több»
A feloldozás ára A Task pontosan az a fajta sorozat, ami nem akar megfelelni a rohanó, klisékkel teli trendeknek. Ez egy lassan építkező, mélyen emberi történet, ahol minden szónak, minden pillantásnak súlya van. Mark Ruffalo ismét zseniális: egy melankolikus, megtört, mégis szerethető karaktert hoz, akinek már a jelenléte is megnyugtató. Mentor, apafigura, de közben egy sebzett lélek, aki kétségbeesetten keresi a feloldozást, és pont ez a kettősség teszi annyira emberivé. Robbie karaktere (akit Debreczeny Csaba fantasztikus szinkronja még tovább emel) az a tipikus antihős, akit elsőre nehéz hová tenni, de mire észbe kapunk, már vele izgulunk, és próbáljuk megérteni, miért teszi, amit tesz és túlzás nélkül m... több»
Ha a múlt újra tárcsáz... Vannak folytatások, amiket jobb lenne elfelejteni, és vannak, amik méltó módon viszik tovább az eredetit, a Black Phone 2. szerencsére ez utóbbi.
Ez a film nem próbálja másolni az első rész receptjét, hanem új színt, új nézőpontot ad neki, és ez pont az, amire egy jó horror-franchise-nak szüksége van. Ezúttal nem Finney áll a középpontban, hanem a húga, Gwen, és... őszintén? Zseniális döntés volt! A karakter mélyebb, érettebb, mégis őrzi azt a gyermeki sebezhetőséget, amitől az egész történet működik. A fiatal színésznő elképesztően viszi a hátán a filmet, miközben Ethan Hawke továbbra is dermesztően jó, még a maszk mögött is minden arcrezdülése érezhető.
A film tempója feszes, az álomjele... több»
Amikor a romantika mellé tartalom is jár A Jövőre ilyenkor kellemes meglepetés volt a mai romantikus vígjátékok között, felüdülés - amit ritkán kapunk manapság. A film nem próbálja meg feltalálni újra a műfajt, viszont éppen annyit ad hozzá, hogy ne csak a szívecskéink dobogjanak tőle, hanem az agyunk is kapjon egy kis táplálékot. A főszereplők között érezhető a kémia, ami nélkül egy ilyen film halálra van ítélve. A kapcsolatuk természetesnek hat, és bár vannak kiszámítható pillanatok, a történet őszintesége és a párbeszédek valódisága elviszik a hátukon a filmet. Különösen tetszett, hogy nem elégedtek meg a romantikus sablonokkal: a film komolyabb témákat is érint, mint például a sorshoz való viszonyunk vagy az önazonosság kérdése... több»
Az igazi psycho Összességében nem rossz, sőt, kellően beteg ahhoz, hogy Ed Gein történetének hideglelős valóságát visszaadja. A sorozat témája önmagában is nyomasztóan izgalmas, és jól is fogták meg, viszont a tempóval továbbra sem tudtam kibékülni. Az egész széria, akárcsak a legtöbb korábbi feldolgozás, lassan, már-már vontatottan bontakozik ki, mintha túl sokáig építenék azt a feszültséget, ami sosem érkezik meg igazán. Ami viszont kifejezetten tetszett, az a rengeteg filmes utalás. Minden apró részletben ott vannak azok a visszacsatolások, amiket a popkultúra már régóta Ed Gein nevéhez köt, legyen szó a Psycho-ról vagy a Texas Chainsaw Massacre-ről. Ezeket látni külön öröm, mert ügyesen szőtték bele a n... több»
Felfelé ívelés Amikor megtudtam, hogy újraélesztik a Strangers-szériát, bevallom, megörültem. A 2008-as első rész engem anno nem igazán nyűgözött le, de a történetben láttam a potenciált, így reméltem, hogy az új feldolgozás majd többet ad. A 2024-es újjáélesztett első részben azonban Ryan karaktere kifejezetten idegesített, és a cselekmény is túlságosan kiszámíthatónak hatott. Őszintén szólva, az első etap után elég szkeptikus lettem a Chapter 2-vel kapcsolatban, főleg mivel rögtön beharangozták a harmadik részt is, így azt hittem, hogy a középső film majd csak egy lagymatag „középső gyerek” lesz. Ehhez képest kellemesen csalódtam. Bár ebben a fejezetben is sok a túlzás, az elnagyolt húzás és kevés a real... több»
Ha pénz van, minden van? A Materialists megnézése után kettős érzésem maradt: egyrészt imádom a főszereplőket, másrészt sajnálom, hogy ilyen középszerű anyagot kaptak.
Dakota Johnson továbbra is elbűvölő, de számomra elkerülhetetlen volt az érzés, hogy ugyanazt a karaktert hozza, mint a Szürke ötven árnyalata trilógiában – csak itt legalább kimondja, hogy a pénzért van benne egy kapcsolatban. Mintha a film egy szatirikus kifordítása lenne annak a világnak, amit egyszer már láttunk tőle. A partner oldaláról sem kaptunk sokkal többet. A „magasító műtéten” átesett figura egyszerűen unalmas, súlytalan karakter, és még Pedro Pascal sem tudta belélehelni azt a pluszt, amit várnánk. Mintha csak cameo-szinten jelenne meg: ... több»
Menetelés a halálba Stephen Kinget adaptálni kétféleképpen lehet: nagyon rosszul vagy nagyon jól. A hosszú menetelés szerencsére az utóbbi kategóriába tartozik. Részben azért, mert nem klasszikus horror, hanem dráma, és King drámái talán jobban működnek a vásznon, hiszen itt elsősorban emberekről, motivációkról és sorsokról van szó. A film szépen átadja azt, ami King írásaiban mindig a legerősebb: rövid idő alatt képes szimpátiát kialakítani a karakterek iránt, és mire észrevesszük, már kötődünk hozzájuk. A játékidő meglepően visszafogott a mai filmekhez képest, de épp ez az egyik erőssége: pont annyi időt töltünk a szereplőkkel, amennyit kell. Van, akit megszeretünk, van, aki mellé odaállunk, és így még fájdal... több»
A gonosszal szövetkezve Húh… ez a film tényleg odavágott. 2025 eddig nagyon erős év a horror műfajban, és a Bring Her Back simán az élmezőnybe került nálam. Ami a legjobban tetszett, hogy nem a tipikus jumpscare-ekkel próbált ijesztgetni. Persze vannak filmek, amelyeknek jól áll, de ez nem az a téma, nem az az alkotás. A feszültség az atmoszférából fakad: a hideglelős zene, a lassan kibontott képek és a nyomasztó csendek többet mondanak, mint bármilyen hirtelen villanás. Sally Hawkins alakítása egyszerűen zseniális. Az a kettősség, amit hoz, sokáig velem marad: egyrészt pontosan látod, mit tesz, látod, hogy ő a „gonosz” ebben a történetben, másrészt képtelenség nem megsajnálni. Érzed mögötte a fájdalmat, a kétségbe... több»
Méltó lezárás Amióta az eszemet tudom, horrorrajongó vagyok. Több stílusjegy is közel áll hozzám: az oldschool slasherek, a jól kivitelezett jumpscare-ek, vagy épp az a folyamatosan feszültségben tartó atmoszféra, ami kellemes tartományba helyezi a pulzusom.
A Démonok között 4-ről pedig nem lehet önálló filmként beszélni, hiszen ez egy olyan franchise záródarabja, ami újra feltüzelte a horrorműfajt, és számos írót-rendezőt ihletett meg, hogy leporolják azt a bizonyos írógépet, és ismét horrort alkossanak. Persze nem minden rész volt hibátlan: a harmadik például se nem rossz, se nem jó, inkább a feledhető kategóriába csúszott. Éppen ezért volt kellemes meglepetés a negyedik rész: feszült, izgalmas és tényl... több»
Freaky Wednesday A zseniális első évad után a Wednesday második évada egy egész korrekt folytatás lett. Nekem sokszor olyan érzésem volt, mintha ez egy átvezető, kitöltő évad lenne, amely inkább a következő felvonásra készít elő, mintsem önálló etap. Az új karakterek friss színt hoztak, a régi arcok visszatérése pedig kellemes nosztalgia volt. Okosan szedték ketté az évadot: az első négy rész csak egy laza felvezetés volt, míg a második fele tényleg felpörgette az eseményeket és megadta azt a pluszt, amit elvártunk. Ami nekem hiányzott, az Wednesday és Enid közös jeleneteinek száma, jóval kevesebb időt kaptak együtt, pedig pont az ő dinamikájuk volt az egyik legerősebb elem. A „freaky Wednesday” viszont jópo... több»
Megérte várni rá Ellentétben sok negatív kritikával, számomra a 28 évvel később kifejezetten működött. Nem próbálta utánozni az előző részeket, hanem teljesen más világot teremtett, és pont ez adta a frissességét. Nyers, brutális és okosan felépített történetet kaptunk, amely új irányt nyitott, miközben hű maradt a „sorozat” szellemiségéhez. A karakterek motivációi és cselekedetei érthetők voltak, még akkor is, ha néha vitatható döntéseket hoztak. Spike figurája különösen erős lett: a fiút alakító színész remekül hozta a gyermeki, de a körülmények miatt korán felnőni kényszerülő szereplőt. Ralph Fiennes pedig egy tőle szokatlan, spirituális és kissé őrült szerepben brillírozott, ritka és emlékezetes alakítás... több»
Ne szeress belém A "Szeress belém" tipikusan az a film, ami a "Szürke ötven árnyalata" trilógia óta egyre inkább divatossá vált vonalat követi: az erotikus töltetű jelenetekkel próbálja pótolni a hiányzó sztorit. Csakhogy itt ez sem működött. A szereplők között nem volt valódi kémia, így a kapcsolatuk minden próbálkozás ellenére erőtlennek és hiteltelennek hatott. A történet ráadásul tele van megkérdőjelezhető döntésekkel: apró, komolytalannak tűnő problémákat drámaian felnagyítanak, miközben a komolyabb konfliktusokat szinte egy csettintéssel oldják fel. Ez a kontraszt inkább nevetségessé, mintsem izgalmassá teszi a filmet. Összességében a "Szeress belém" nem lett több egy erotikus felszínnél, amiből hián... több»
Régi recept nem jó recept Az Én és a Walter fiúk első évada kedves, aranyos, szerethető karakterekkel és érthető belső vívódásokkal hozta el azt a tipikus, könnyed sorozatos hangulatot, amit jó volt követni. A második évad viszont sajnos szinte semmi újat nem tett hozzá a történethez – mintha az alkotók biztonsági játékot játszottak volna, és egyszerűen lemásolták volna az első évad konfliktusait. Jackie továbbra is két fiú között őrlődik, de megint ahhoz kerül közel, akitől valójában távolságot akart tartani. Közben Cole szerelmet vall neki, és gyakorlatilag az évad eleje óta együtt lehettek volna – de valamiért mégsem történt meg. Nathan szála különösen csalódást keltő lett: az első évadban még egy szerethető, útke... több»
Valaki 2 A Nobody 2 korrekt folytatás lett: a főszereplő ismét brillírozik, ugyanazzal a lazasággal és szikár brutalitással, ami miatt az első rész is működött. A készítők gyakorlatilag lekövették az előző film cselekményét, csak új köntöst adtak rá – ami elsőre akár megúszósnak is tűnhetne, de végül működik, mert a recept még mindig üt. Vicces, látványos, és pont annyira véres, amennyire kell. Az új karakterek meglepően jól illeszkednek a sztoriba, a régieket sem felejtették el, így nem érződik darálósnak vagy elkapkodottnak a világépítés. A végjáték ismét epic lett, igazi adrenalinbomba, ugyanakkor a főgonosz legyőzése csalódást keltően egyszerű: kb. olyan érzés, mintha egy legyet csaptak volna le,... több»
Nyári fények és keserédes valóság Az utóbbi időben mintha a halálos betegségekről szóló filmek reneszánszukat élnék. Volt már egy korszak, amikor hasonló történetek domináltak, most pedig újra itt vannak – csak kicsit más hangsúllyal. A térkép, amely elvezet hozzád szerencsére nem a tragédiát állítja középpontba, hanem a pozitív életszemléletet, a pillanat megélését. A főszereplők között érezhető a kémia, de egyiküknek sem ez lesz élete alakítása. A karakterek sokszor kissé felszínesnek hatnak, és akad pár döntésük, amin fel lehet vonni a szemöldököt – de betudható annak, hogy fiatalokról van szó, akik számára a pénz, a felelősség vagy a realitás kevésbé számít. A film igazi erőssége a hangulat: a nyári szabadság érzése, az... több»
Ígéretes rajt után szabadesés Be kell vallanom: megkövetem magam. Az első két rész után az Alien: Earth-öt az egekig dicsértem, mert érdekesnek, jól felépítettnek és frissnek tűnt. Azt gondoltam, hogy ezt egyszerűen nem lehet elrontani. Spoiler: lehet.
A harmadik epizód még úgy-ahogy tartotta magát, de onnantól kezdve számomra mélyrepülés lett a hátralévő évad. Egy gyerek esetében még meg tudom bocsátani a logikátlan, buta döntéseket, de amikor ugyanezt a világmegváltó tudósoktól és zseniktől látjuk, az már egyszerűen hiteltelen. A karakterek viselkedése inkább frusztráló, mint izgalmas. Ráadásul az Alien-univerzum egyik legerősebb sajátossága mindig is a sötét, nyomasztó, klausztrofób képi világ volt – legyen szó az er... több»
Csupasz pisztoly – avagy Liam Neeson, Pamela Anderson és a kávés pohár szerelmi háromszöge A Naked Gun új felvonása ismét bebizonyította, hogy van élet a józan észen túl, és Liam Neeson ott érzi magát a legjobban. A sztori? Olyan, mint egy szalvétára felskiccelt térkép a kincshez – pont annyi irányt ad, hogy a poénok közben ne vessz el. És a abból van is bőven: szóviccek, vizuális hülyeségek, kikacsintások más filmekre… olyan tempóban jönnek, hogy egy pillanatra sem lehet unatkozni. És akkor ott van Pamela Anderson. Ő nemcsak jól hozza a szőke bombázó karakterét, de meglepően jó a kémiája Neesonnal. Nem csoda, hogy szárnyra kaptak a pletykák róluk – a vásznon tényleg úgy működnek, mintha a kamera mögött is folytatódna a sztori. A jeleneteik egyszerre önironikusak és abszurdak, pon... több»
Megható, de ennyi Az Oxfordi évem pont az a film, amit egy forró nyári estén bekapcsolsz egy pohár borral, és mire észbe kapsz, a végén ülsz könnyes szemmel, csendben, és azon gondolkodsz, hogy vajon megéri-e mindent kockára tenni egy évnyi életért – vagy egy pillanatnyi szerelemért.
Nagyon vártam a premiert, és ez részben Sofia Carson miatt volt: szerintem nemcsak gyönyörű jelenség, de van benne valami olyan természetes báj, amit kevesen tudnak képernyőre vinni. Most sem okozott csalódást. Corey Mylchreestet eddig csak néhány dologban láttam, de most is sziporkázik.
A film története ismerős lehet sokaknak, akik látták a Mielőtt megismertelek című filmet: egy ambiciózus fiatal nő (Anna), aki ösztöndíjjal Oxf... több»
82 Bármit, csak ezt ne (2024)
A Nobody Wants This második évada sajnos pont azt hozza, amit az első után nem akartunk látni: ugyanazokat a köröket futják a főszereplők, csak most még kevesebb kémia és még több felesleges évődés mellett. A karakterek ugyanazokat a dilemmákat rágják újra, de már nem izgalmas, inkább fárasztó. Olyan, mintha mindenki ott ragadt volna, ahol az előző évad végén elengedtük őket. A romantikus szálak helyett inkább kínos flörtölések, a valódi érzelmek helyett meg üres párbeszédek maradtak. Egy tinisorozatban több valódi tűz van, mint ebben a harmincasok közötti évődésben. A befejezés pedig… hát, deja vu. Pont ugyanazokat az ablakokat hagyja nyitva, mint korábban, csak most már nehezebb elhinni, h... több»