Közeledik az év vége, így itt az ideje, hogy visszatekintsünk egy olyan időszakra, amely egy kicsit gazdagabb volt az előzőnél, ugyanakkor a világjárvány továbbra is megnehezítette a mozik és a filmes stúdiók helyzetét.
Az Amerikai Filmintézet minden évben kiválaszt tíz játékfilmet, amelyek az intézmény szerint az adott év egyik legkiemelkedőbb alkotásának számítanak. Az AFI egyébként korábban elkészítette már minden idők 100 legjobb filmjének összeállítását, amelyre a szakma rendszeresen hivatkozik.
A 2021-es év tíz legjobb filmjének listáján helyett kapott a Coda, amely a 2014-ben megjelent A Bélier család amerikai remake-je. Sian Heder rendezése hatalmas sikert aratott a Sundance Filmfesztiválon, ez a siker pedig jár is, hiszen mind a rendező, mind pedig az Applet TV+ mindent beleadott, hogy megszerezze a szerzői jogokat.
Mindenképp érdemes említést tennünk Jane Campion A kutya karmai közt című filmjéről. A főszerepben látható Benedict Cumberbatch kiemelkedő színészi teljesítményt nyújt a produkcióban, a színész egy korábbi interjúban pedig azt is elárulta, hogy a szerep kedvéért több napig nem fürdött, a forgatás során pedig nikotinmérgezést is kapott.
Az idei listán több Oscar-díjas is “képviselteti” magát, Steven Spielberg, Paul Thomas Anderson, Joel Coen és Guillermo del Toro. Filmjeikkel a 2022. március 27-én megrendezésre kerülő Oscar-gálán is találkozunk még.
Lin-Manuel Miranda első nagyjátékfilmes rendezésével, a Tick, Tick... Boom című filmmel már a megjelenést követően átütő sikert ért el, a kritikusok és a nézők egyaránt nagy lelkesedéssel fogadták a produkciót.
Kenneth Branagh életrajzi ihletésű Belfast című rendezését 2022. februárjában mutatják be a hazai mozik, a film nem mellékesen egyébként tarolt a világ legrangosabb filmes fesztiváljain, ahol számos szakmai elismerésben és különdíjban részesült.
Végezetül pedig nem mehetünk el szó nélkül Denis Villeneuve Dűne adaptációja mellett, amelynek folytatására 2023-ig kell várni, a film azonban már most minden korábbi elvárást felülmúlt.
84 Coda (2021)
(9) (3)
A 17 éves Ruby CODA-ként (Child of Deaf Adults - Siket Szülők Gyermeke) az egyetlen halló ember családjában. Az iskola mellett szüleinek és testvérének segít halászati... több»
Szereplők: Marlee Matlin, Eugenio Derbez, Kevin Chapman, Amy Forsyth, Emilia Jones
82 Tick, Tick... Boom (2021)
(9) (8)
Netflix
Jon, a színházi zeneszerző története, aki pincérkedik, és közben írja a művét Superbia címmel... és reménykedik, hogy ez lesz a következő nagy amerikai musical, ami elhozza... több»
Szereplők: Andrew Garfield, Vanessa Hudgens, Bradley Whitford, Judith Light, Alexandra Shipp
76 A lélek nyara (2021)
(1)
Disney+
Dokumentumfilm a legendás 1969-es harlemi zenei fesztiválról, amely elősegítette az afroamerikai zene és kultúra népszerűségét. több»
Szereplők: Chris Rock, Lin-Manuel Miranda, Redd Foxx, Gladys Knight, Stevie Wonder
67 A kutya karmai közt (2021)
(13) (25)
dráma | romantikus | western
Netflix
Phil Burbank egy igazi zsarnoki figura, aki állandóan félelmet kelt környezetében. Amikor bátyja frissen megházasodva hazatér, Phil mindent elkövet, hogy megkeserítse a pár... több»
Szereplők: Benedict Cumberbatch, Kirsten Dunst, Frances Conroy, Jesse Plemons, Alice Englert
82 Dűne (2021)
(76) (17)
akció | dráma | kaland | sci-fi
Max
Paul Atreides (Timothée Chalamet) egy zseniális és tehetséges fiatal férfi, aki hatalmas tettek véghez vitelére hivatott. Paulnak el kell utaznia az univerzum legveszélyesebb... több»
Szereplők: Timothée Chalamet, Zendaya, Javier Bardem, Jason Momoa, Josh Brolin
78 Richard király (2021)
(14) (3)
Telekom TVGO
Egy történet egy káprázatos sikereket elérő testvérpárról, Serena és Venus Williamsről, akik apjuk, Richard Williams edzősködése mellett a teniszvilág szupersztárjaivá... több»
Szereplők: Will Smith, Jon Bernthal, Dylan McDermott, Kevin Dunn, Erin Cummings
76 West Side Story (2021)
(11) (13)
dráma | krimi | musical | romantikus
Disney+
1950-es évek New Yorkjában két rivális banda is szemet vetett a West Side kerületre. Az amerikai tinédzserekből álló Jets és a Puerto Ricó-ig Cápák között egyre jobban... több»
Szereplők: Ansel Elgort, Corey Stoll, Rita Moreno, Maddie Ziegler, Brian d'Arcy James
77 Macbeth tragédiája (2021)
(4) (3)
dráma | háborús | thriller | történelmi
William Shakespeare azonos című tragédiája nyomán. Egy skót nagyúr három boszorkány meggyőz arról, hogy ő lesz Skócia következő királya. A férfit ambiciózus felesége is... több»
Szereplők: Denzel Washington, Brendan Gleeson, Frances McDormand, Harry Melling, Moses Ingram
74 Rémálmok sikátora (2021)
(16) (13)
akció | dráma | fantasy | horror | krimi | thriller
Disney+
A történet szerint egy vidámparki dolgozó minden részletét elsajátította az elmeolvasásnak, így bárkit bármikor képes manipulálni. Rövidesen azonban felbukkan a színen... több»
Szereplők: Bradley Cooper, Cate Blanchett, Willem Dafoe, Rooney Mara, Toni Collette
74 Licorice Pizza (2021)
(8) (12)
dráma | romantikus | vígjáték
Amazon Prime Video
San Fernando Valley-ben járunk a hetvenes években, amikor egy középiskolás srácot az élet nagy kihívás elé állítja. A fiú bár bizonyított színészként, mindez nem jelenti... több»
Szereplők: Bradley Cooper, Sean Penn, John C. Reilly, Tom Waits, Maya Rudolph
79 Ne nézz fel! (2021)
(57) (9)
Netflix
Két csillagász története, akiknek óriási médiaturnén kell részt venniük, hogy figyelmeztessék az emberiséget egy közeledő üstökösre, amely elpusztíthatja a Földet. több»
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Meryl Streep, Jennifer Lawrence, Cate Blanchett, Jonah Hill
81 Belfast (2021)
(7) (10)
dráma | életrajzi | történelmi
Egy fiatal srác és családja próbál eligazodni a hatvanas évek Írországának zűrzavaros világában. Kenneth Branagh legújabb filmje egyszerre sarkall mindenkit nevetésre és... több»
Szereplők: Judi Dench, Jamie Dornan, Ciarán Hinds, Caitriona Balfe, Colin Morgan