Van némi aktualitása a filmnek... Nyilván nem lehet párhuzamba állítani a két korszakot, de ma is elég megosztó a homoszexualitás kérdése. Örülök, hogy filmre vitték a témát, főleg, hogy nagyszerűen ábrázolja a film, milyen kemény volt a leszbikus nők élete a 18-19- században (is). Minőségi alkotás.
Nagyon lemaradtak erről a dologról az alkotók, vagy én vagyok eltévedve azzal kapcsolatban, milyen és miről szól a kiberbűnözés. Ha érdekel a téma, semmiképp ne ettől a sorozattól várd a megváltást, de ha legalább izgalmas vagy érdekes lenne... hagyjuk!
A film hangulata nagyon nem tetszett, valahogy nem igazán éreztem a drámát, és nem tudtam senkivel sem azonosulni. A rendezés meg a színészek persze jók voltak, csak valahogy a film atmoszférája nem jött össze, és összességében nem tett rám akkora hatást, mint vártam. Többet vártam, de ez így sajnos teljesen középmezőny.
Több bajom is van ezzel a filmmel. Egyrészt nem sikerült a hollywoodi mázakat leszedni róla, és sokszor az az ember érzése, hogy egy diszkont gyűrűk urát néz csak faóriások helyett kőóriásokkal. Aztán a színészek: az egyetlen, aki normálisan alakít a filmben, az Crowe, de ő is végig fapofát vág. Sokat vártunk - gondolom nem csak én - Emma Watsontól, de sajnos szegény többszörösen alulmúlta a Herminonéját. Szóval majdnem sikerült.
Hát, nagyon sablonos sztori, el sem tudom képzelni, hogy valakit ez még le tud kötni. Nem rossz egyébként az egésznek a hangulata, de a történet engem kábé a második harmadától nem igazán tudott lekötni.
Nagyon emberi és mély dráma, Denzel Washingotn alakítása tele van szenvedélyes érzelemmel, látszik rajta, hogy a lelkét is beleadta a filmbe. Daniel Smith, a kisfiú már nem ennyire jó, alakítása eléggé mű. James Woods pedig jó, mint mindig. A történet zsenialitása abban rejlik, hogy akár meg is történhetett volna.
Nekem az nem tetszett, hogy ezt a film is most úgy csinál, mintha feltárta volna a nagy igazságokat, pedig nyilvánvaló, hogy az igazán kényelmetlen, igazán durva nagy igazságoknak a közelébe se engedték, nem úgy van az, hogy mi itt tényleg utánajárhatunk, hogy milyen szálak húzódnak meg a háttérben, ezeket a titkokat gondosan őrzik. Az ilyen filmek legfeljebb az illúzióját adhatják meg, hogy mi jól belelátunk most már a dolgokba, közben pedig ugyanúgy manipulálnak minket, ahogy akarnak.
A Feledés nem lett egy kimondottan jó mozi, azonban egy olyan műfajt képvisel, melyet az elmúlt évben olyan filmekkel szentségtelenítettek meg, mint Az emlékmás, a Prometheus vagy a Felhőatlasz. Ebben a mezőnyben viszont magasan kitűnik.
Nagyon kedves film, ami nem világmegváltó, de éppen hétköznapiságától különleges. Julia Roberts és Tom Hanks is átlagos karaktereket alakítanak, akik ilyen vagy olyan téren megjárták az életben, de nagyon igaziak, és ettől az egész film is hiteles. Bár már kicsit megöregedtek, mégis bájosak.
A Micsoda Nők! tele van pezsgéssel, lüktető és magával ragadó. A tempós történetet roppantul szórakoztató francia humorral tálalja a rendező, Audrey Dana. A filmben bemutatott női alakok valósak, bizony a mai világ női és asszonyai ilyen és ehhez hasonló életet élnek (legalábbis nyugaton).
A film cselekményét főleg a dialógusok viszik előre, úgyhogy készülj fel, hogy sokat fognak beszélni. Bár láttam az eredeti filmet, így tudtam az egész sztorit, az okokat, a következményeket, mégis azt vettem észre, hogy teljesen beszippantott magába a történet. Még ha utálod is az amerikai változatot, mert lojális vagy az eredetihez, akkor is be kell, hogy valld, hogy a második verzió vizuálisan jobb. Élvezet ezt a filmet nézni, az elejétől a végéig.
Az egyik kedvenc filmem a kilencvenes évekből. Igazi sztár-szereposztással készült, de ennek ellenére semmi extra. Tartalmaz minden olyan elemet, mely az ebben az időben készült filmekre jellemző. Sok a közeli kép, a felturbózott érzelmi megnyilvánulások, nem igazán világos tudományos ismeretekre való építés. De ettől függetlenül jó kis film.
Még ma is aktuális (sajnos). Nekem leginkább az emberi viselkedésről szól, hogy néha mennyire nem tudunk túllépni magunkon, hogy nem látunk az orrunknál tovább, és hogy milyen rossz döntéseket lehet hozni tudatlanságból és figyelmetlenségből fakadóan. Sidney Lumet végig fent tudja tartani a feszültséget és közben kapunk egy szép lezárást, hogy mégis lehet hinni az emberekben.
Én is megéltem az úttörőtáborokban egyetsmást, úgyhogy, miközben néztem, enyhén lúdbőrzött a hátam közben. Ez a hely is igazán undi volt...szó se róla...tartalmazott minden finomságot...
Nem nagyon tetszett, a történeti hitelessége minimum megkérdőjelezhető, de jobb azt mondani, hogy nagyon eltorzított és romantizáló, nagyon látszik, hogy egy amerikai nézőpontból van lefestve az egész, nem nagyon értik igazán milyen európai viszonyok álltak fenn, nagyon leegyszerűsítve nézik az egészet. Akit ez nem zavar, az valószínűleg még jól is szórakozhat, mert az alaptörténet egyébként érdekes.
Oké, maradjunk annyiban, hogy ez a film kiszámítható, és nem csak azért, mert minden ismerősöm volt olyan kedves és jó előre elmondta a végét :D de akkor is, a filmben alig van valami feszültség, tényleg minden lépés kiszámítható, és voltaképpen nem különösebben érdekel, hogy mi történik a szereplőkkel, szóval összességében engem nem nagyon nyert meg.
62 Asszonyok paradicsoma (2005)