Értékelések (294)

67 Elveszett  (2012)

2016. 02. 19.
Nos, aki kettőnél több nyomozós, gyilkosságos filmet látott, az úgyis végig tudni fogja mi történik majd az elkövetkezendő néhány percben. Semmi újat nem képes felmutatni. A képi világ ugyan próbál nyomasztónak tűnni, van egy-két izgalmasabb jelenet is. De! Vastag rinocéroszbőr kellett az arcra ahhoz, hogy ezt a tinithrillert nagy vászonra költöztessék. A Film+ esti kilenc órás sávjában tökéletesen eltudnám képzelni mondjuk. Amanda Seyfried gyönyörű mint mindig, ettől függetlenül a bociszemei még ide is kevésnek bizonyultak. Sablonos, abból is a legszárazabb formában. Ami külön nem tetszett és ezért szóvá is teszem, az a film befejezése volt. Kérem szépen amiért 90 percen keresztül vártunk, ... több»
2016. 02. 19.
Nem igazán nyerte el a tetszésem. Neil Marshall a Barlang című remekjével már valóban bizonyította, hogy helye van abban a bizonyos rendszerben, amit 'horror készítésnek' nevezünk. Azonban ez elég nagy mellényúlás volt. Nem mondom, hogy nehezen indul be. Hamar elkezdődnek az események, látunk kellemes belezéseket, szakadásokat, trancsírozásokat. Látványban nincs hiány, viszont izgalomról beszélni sem lehet a film viszonylatában. Ez a farkasember téma sem volt valami megkapó azt gondolom, legalábbis nem azért néztem meg mivel a története tetszett, sokkal inkább mert akciósan találtam a polcon. A vérfarkasok nagyon gyengén lettek kivitelezve, a jelmeztervezők és maszkosok igencsak felszínesen ... több»
2016. 02. 16.
Szomorúságos történet. A legfájóbb az egészben, hogy meg is történt. A könyvet már legalább háromszor vagy négyszer elolvastam, ami tulajdonképpen a hátterét adja az egésznek. Az irodalmát olvasva sokkal jobban megrendültem és megtörtem, mint a filmet megnézve. Jack Ketchum olyan részletességgel, olyan mélységgel dolgozta fel a témát bestsellerében, hogy az ember ténylegesen szervesen beépülve érezhette magát a sztoriban. Olyanok voltunk mint akiket sarokba állítottak és némán szemléltük az eseményeket. Nyilvánvalóan a film egyszerűen képtelen visszaadni mindazt a hatást, mindazt az élményt melyet az elolvasásával szívhattunk magunkba. Ezért is buzdítok elsőként mindenkit a könyv elolvasásár... több»

79 Kampókéz  (1992)

2016. 02. 16.
Nem igazán nyerte el a tetszésem. Ez a legenda után történő nyomozás jelentős mértékben kimerítette a filmet. A mi kis egyetemistánk kampókéz legendájáról szeretne írni, ehhez azonban el kell látogatnia szülőhelyére, egy lepukkant nyomornegyedbe. Ebben a bandák által irányított városrészben egyébként már történt egy gyilkosság, amit szintén kampókéz nevéhez kötnek az emberek. Egy az, hogy a film első órájában szinte alig történik valami. Megismerjük a szereplőket, megismerjük a céljaikat. Ennyi! A lényegi része a dolognak a maradék negyven percbe van sűrítve, de itt is inkább arról szól, hogy a főszereplőnket gyilkosnak hiszik, őrültnek hiszik. Rendőrségről a diliházba, diliházból a rendőrsé... több»
2016. 02. 16.
Tetszett a történet. Külön pozitív élmény volt, hogy a filmben három különböző szálon haladva ismerhetjük meg a szereplőket. Tabitha, Shelby és Lisa gyerekkori barátnők, azonban most újra összesodorja őket a szél. Egy pszichopata célpontjává válnak, akiről mint később kiderül, egyáltalán nem ismeretlen a múltjukból. Élvezhető ugyan de nem kifogástalan. Nem kívánkozom különböző slusszpoénokat előre lelőni, nézze meg mindenki maga! Ettől függetlenül az eleje nagyon nehezen akaródzik beindulni, ráadásul az elején még homályosan is látjuk a dolgokat, kell idő míg kitisztul a látásunk és megértjük a történések mivoltját, hiszen a gyilkosunk funkciójáról, ambícióiról, lényéről csupán később esik s... több»
2016. 02. 16.

62 A vadász  (2006)

2016. 02. 16.
A film alapsztorija elég jól hangozhat egy horror rajongó számára. Egy csapat fiatal, egy mindentől távol eső sziget, egy nyílpuskás gyilkos. Jól felépítették, van eleje ugyanúgy ahogy közepe és vége. Megismerjük a szereplőket, már amennyire engedik megismerni őket. Egy javítóintézetben járunk ahol néhány serdülő öngyilkosságba kergeti az egyik szobatársukat. Nevelő célzattal ezért kitelepítik őket egy szigetre, hogy okuljanak, tanuljanak hibáikból, gyarlóságaikból. Azonban rájönnek, hogy nem a szigettől kell tartaniuk, sokkal inkább attól ami ott várja őket. Egy nyílpuskával felszerelkezett, vérszomjas farkaskutyákkal rendelkező titokzatos pszichopata kezdi rájuk fenni a fogát. A csapat egy... több»

63 Motel 3  (2011)

2016. 02. 16.
Elérkezett a Motel is a harmadik részéhez. Egész jó lett be kell, hogy valljam. Külön tetszett, hogy televágták csavarokkal, fordulatokkal. Az előző részek ilyen téren eléggé egysíkúak voltak, itt próbálták csűrni-csavarni az egyébként már bejáratott történetet. A befejezés is teljesen korrekt volt, bár itt azért érződött már, hogy bizony nem Eli Roth dirigált. Szerintem azt is kilehet jelenteni, hogy a látványt, durvaságot sem tudja visszaadni az első két rész tükrében. A csótányos jelenetről ordított a CGI, nem volt túlságosan hatásos, talán az arclenyúzós jelenet volt a legmeghökkentőbb mind közül. A színészek hozták az alapot amit kellett, amit mi nézők elvárhattunk. A végkifejlet számom... több»

62 Motel 2.  (2007)

2016. 02. 16.
Sajnos elég régen láttam már, tervezem is valamikor az újbóli megnézését. Az első rész sikere, meghökkentő látványa, ereszteni nem akaró izgalma után kíváncsi voltam, hogy vajon ezúttal mi kerül a terítékre. Az első Motel film sosem felejtem el milyen zsigeri élményt nyújtott, egyszerre volt embertelen, brutális, könyörtelen. Érthető tehát, hogy az ember felkapja a fejét a folytatására. A rendezői székben újfent Eli Roth foglalt helyet, valaki ennek biztosan örül, valaki pedig nem. Engem személy szerint boldogságérzettel töltött el, hiszen egy kiváló rendező, aki tökéletesen adagolja a feszültséget, ért a hangulatteremtéshez. Most sem volt másként. Rendezés szempontjából minden a helyén volt... több»

73 Motel  (2005)

2016. 02. 16.
2016. 02. 16.
Kinek a pap, kinek a papné
Az alaptörténet elég sablonos. Egy kiszolgáltatott lány, egy elmebeteg pszichopata, egy elhagyatott pihenő. Ettől függetlenül rossznak nem rossz, bár sok ilyen horrorfilmet láttam már. Egyszer meg lehet nézni. Elég nehezen indulnak be az események, sokáig egy helyben állnak a dolgok és nem jutunk egyről a kettőre. Aztán amikor a páros férfitagjának nyoma vész, Nicole pedig kihisztizte magát, elkezdődik valami érdemi. Véres jelenetekben ugyan nem vetekszik, de izgalmakból azért kapunk kicsit. Volt néhány kiszámítható jelenet is a repertoárban: például amikor a saját barátját (akinek gyilkosunk összevarrta a száját) hátba támadja. Ott már előre sejthető volt, hogy mi lesz a végkimenetele a dol... több»
2016. 02. 15.
Érdekes történet melynek központjában egy elátkozott szálloda áll. Ezt a szállodát örökli meg főhősünk, Liza Merril. Azonban a felújítások közepette érdekes eseménysorozatok veszik kezdetüket. Hullanak a festők, építészek, szerelők. Mint kiderül a pokol hét bejáratának egyikére épült jelen objektumunk. A történet egészen jónak mondható, Lucio Fulci pedig egy kultikus horrorfilmet hozott lére a Pokol hét kapujával. A cím rendkívül lényegre törő, ezúton is üdvölzöm a fordítókat. Az angol "The Beyond" kifejezést Pokol hét kapujára fordítani nem volt szép dolog. A film egyébként egyedi atmoszférával rendelkezik, próbál ledöbbenteni. 1981-es évjáratú horror révén durvának mondató. Itt-ott vannak ... több»

60 GirlHouse  (2014)

2016. 02. 15.
Egyszer túl lehet élni, bár erősen kétlem, hogy bárkinek is a kedvence lenne. A csajok egészen jók, mindenféle tekintetben. Elég nehézkesen indulnak be az események, hosszú a felvezető. Viszont amit utána kapunk az egészen tűrhető lett. Vérből, erőszakból van bőven, izgalomból is szorult belé helyenként. Tipikusan az a film, amelyben - története alapján - van potenciál. Hasonlóval még nem találkozhattunk. A férfiak számára külön csábító, hiszen egy olyan ház áll a történet központjában, melyben egy vagon bögyös leányzó éldegél, akik a korhatáros, kamerás szórakoztatásban utaznak. A gyilkos karakteréről sokat nem tudunk meg, kicsit jobban kibonthatták volna. Annyit tudunk, hogy egy elmebajos,... több»
2016. 02. 14.
Az első részt nagyon régen láttam, nem is teljesen emlékszem rá. Ezt a második részt viszont rengetegszer megnéztem már, nem is tartom rossz munkának. Tudni kell a helyén kezelni. Néhány fiatalról szól akiknek összeakad a bajszuk a szadista kamionsofőrrel, Rozsdás Szöggel. Elég nehezen indulnak be az események, az elején alig-alig történik valami említésre méltó, megismerjük a srácokat, a terveiket, ambícióikat. Aztán a társaság egy tagjának nyoma vész egy pihenőben, onnantól indulnak be a dolgok. Voltak egészen jól sikerült jelenetek: a dobókockás rész például egészen izgalmas lett a maga módján. Persze akadtak olyan momentumok is, amelyek egy vígjátékba illőek lettek volna inkább mintsem i... több»
2016. 02. 14.
A lidérc fogságában
Izgalmas kis thriller volt, aminek abszolút löketet adott ez a dokumentumfilmes stílus. Izgalmas volt, feszült volt, néhol kimondottan ijesztő. Párszor izzadt is a tenyerem rendesen. A történetet nagyon jól kitalálták, a filmet pedig ötletesen készítették el. Lényegében arról szól, hogy működik feketén valahol egy intézet ahol különböző betegeket vetnek vizsgálatok alá. Olyan páciensekről van szó egészen pontosan, akik természetfeletti tulajdonságokkal, képességekkel vannak megáldva. Ezt kutatja, vizsgálja az ottani személyzet. Legyen szó akár telekinézisről, pszichokinézisről. A filmben azonban felbukkan egy különös hölgyemény. A potenciális "ügyfél" neve Judith Winstead, akit saját nővére ... több»
Felkavarja az állóvizet
Már nagyon vártam, hogy ideírhassak. Csupán nemrég jött ki DVD lemezen, de egyből lecsaptam rá. Sokat olvasgattam róla, fórumokon, különböző véleményeket. Előzeteseket, filmrészleteket néztem, és egyöntetűen tetszett amit láttam. Érdeklődővé tett, felcsigázott. A téma egyedülállónak ugyan nem mondható, hiszen néhányan már körbejárták párszor ezt az ördögmegszállós dolgot, mégis az embert valamiért kíváncsivá teszi. Témájának jellegénél fogva nem ajánlatos a megtekintése a mélyen vallásos-fanatikus személyeknek, könnyen felkavarhatja a bennük lévő állóvizet. Amit még érdemes kihangsúlyozni, hogy sokszor túlzónak érzem egy film borítóján a 18-as karikát. Itt épp fordítva volt. Itt túl alacsony... több»

59 A falka  (2006)

2016. 02. 13.
2016. 02. 13.

82 A kör  (2002)

2016. 02. 13.
Izgalmas nyomozós kis thriller. Az egész alkotás központjában egy gyilkos videokazetta áll. Párszor próbál frászt hozni, feszültséget szítani, néhol sikeresen-néhol sikertelenül. Összességében egy izgalmas, fordulatos, elgondolkodtató, misztikus thriller. Egy Japán film remake változata tulajdonképpen, az eredetit még nem láttam pedig megvan DVD lemezen, ettől függetlenül tervezem megnézését. Bár, így visszagondolva elképzelhetőnek tartom, hogy láthattam mert valami felderengett ezzel kapcsolatban. Jelen filmünkről sokan tartják úgy, hogy a legjobban sikerült horror remake. Ez talán erős kijelentés, de valóban a jobban sikerült munkák táborát szélesíti. Van benne feszültség, izgalom. Az embe... több»
2016. 02. 13.
A történet ott folytatódik ahol az előző közvetlenül befejeződött. Kiszabadulnak a zombik, mutáns lények, a városban kitör a pánik. A szörnyfajzatokról kiabált a CGI hatás, így mondjuk nem volt kellőképp hatásos. Egyébként vannak benne erős akciójelenetek, véresebb momentumok egyaránt. A templom-jelenet például az egyik kedvencem. Milla Jovovich túráztatja továbbra is törhetetlen tehetségét, most is csak azt tudom írni mint az első rész esetében, olyan mintha kimondottan ráírták, rászabták, rátervezték volna ezt a karaktert. Más színésznővel ezt el sem tudnám képzelni, valószínűleg nem is lenne olyan jó. Nem is szaporítom tovább a szót. Röviden: az első rész után nekem még ez is tetszett, bő... több»