Izgalmas kis filmre sikerült. A második része is abszolút kellemes csalódás volt számomra, a mélyrepülés viszont a harmadik gyöngyszemnél megkezdődik. Egész jó kis történetet adtak be, ami a film hátteréül szolgált. Ez a vállalatos, vírus-elszabadulós téma sokunknak ismerős lehet már, de itt egészen jól jelenítették meg a képernyőn. Izgalmakból, akciókból kapunk bőséggel, a látvány is lehengerlő. A rendezés ütős lett, a zombikat korrekt módon kreálták meg, ijesztőek, agresszívak. Sosem felejtem el, ez volt az első "horror" filmem, titokban szereztem meg még annak idején, teljes izgalomban voltam, remegtem mint a nyárfalevél. Nem tudtam vajon mi fog elém kerülni. Abszolút lelkesen ültem le el... több»
Egyszeri megnézésre alkalmas. Lehet rajta ijedezni, van benne akció is bőven, izgalmakat sem spóroltak ki belőle. Elég érdekes szörnyszülötteket, teremtményeket láthattunk benne. A jelmezesek, sminkesek, maszkmesterek kitettek magukért. Látványban gazdag, fantáziában-misztikumokban nem szűkölködik. Kicsit összevisszának is éreztem a történetet, próbáltak beleerőltetni minél több földöntúli lényt, figurát. Kate Beckinsale keményen nyomja az első perctől az utolsóig, kifulladásig. A helyszínek, karakterek élvezetesek voltak. Akcióból is kiveszi a részét: a néző egyes jeleneteknél ámulhat-bámulhat kedvére. Voltak benne rémisztőbb alakok, jelenetek egyaránt, ettől függetlenül a horror jelző neke... több»
Romantikus és erőszakos, nyugtató és dinamikus A film két részre osztható: kezdetekben rendkívül drámaian indít, majdhogynem romantikusan. Itt ismerkedhetünk meg a főszereplőnkkel, kinek vagyonos barátja szervez egy filmes meghallgatást, elsősorban azért, hogy cimborájának párt találjon. Ekkor jön a képbe Asami Yamazaki aki a maga egyszerűségével, naivságával, fiatalságával megragadja a férfi fantáziáját. Találkozgatni, randevúzgatni kezdenek, hamar megtalálják a közös hangot, a néző azt gondolja kezd szövődni kettejük közt valami végeérhetetlen, szoros kapcsolat. Szerelem, szeretet. Nem tudjuk pontosan mi, de valami bizonyosan. Ekkor jön a film második fele, ami meglehetősen erőszakos, kínzós-szenvedős, horrorjelleget ölt. Megjött a csa... több»
Egy gyermekmese horrorisztikus változata Andersen meséje ihlette ezt az egyébként ötletes témájú filmet. Senki se egy drámára vagy egy tanulságos történetre számítson, sokkal inkább a gyermekmese kifordított, horrorisztikus változatára. A történet nagyon egyszerű: van egy pár vörös cipő, amit én a filmben végig rózsaszínűnek láttam mindenesetre nem is a színén van a hangsúly, aki pedig magára ölti magára is vonzza a lábbelik csodálatos átkát. Nagyon egyszerűen tűnik, mégis nagyon jól hangzik. A negatív kritikáim sorát megnyitnám ezennel, mivel is pozitívat nemigen tudnék mondani még ha az életem lenne a tét sem. Az első ami megérdemli, hogy a filmmel kapcsolatos elégedetlenségeim táborát erősítse nem más mint az operatőri munka. Ig... több»
Ami a legjobb volt a filmben az talán a helyszínválasztás. Ezzel ki is merült. Hegyek közti település, sötét erdő. Az alaptörténet is érdekesnek tűnik, hamar behúzza az embert. Kár, hogy a kivitel balul sült el. Szerintem nem túl izgalmas, nem borzongat kellőképp. Pedig ezzel az alapanyaggal aztán dobbanthattak volna, nem kicsit! Sokan horrorként aposztrofálják pedig még gyenge thrillernek sem illik be. Szerintem! A legijesztőbb az egészben a DVD borítón található leányzó, amiből az egész filmben alig mutatnak valamit, inkább meghagyják a sötétben. Pedig sokáig nem bírtam kiverni a fejemből a film borítóképét, még álmodtam is vele! Szóval sajnálom mert a lendületem megvolt hozzá, igen rákész... több»
Az első két százlábú után megérkezett a harmadik is. Nos, Tom Six úgy látszik nem enged a brutalitásából. Bár, az igazsághoz hozzá tartozik, hogy feleannyira lett erőszakos mint a második rész, azért itt is tisztességgel megy a vérfolyatás, a kegyetlenkedés. A második rész durvaságát, szadizmusát elég nehéz felülmúlni, bár ahogy érzékeltem itt nem is az volt az elsődleges célja a rendezőnek, hogy azt megpróbálja lekörözni. Bree Olson szerepeltetése elég vicces (a múltját tekintve), ebből is látszik, hogy a rendező beteg agya ellenére azért szorult belé egy kis humorérzék is. Igazából Tom Six fanyar humorától eltekintve, itt már jócskán vannak hibák a filmben. Néhány jelenet kellőképp émelyít... több»
Elképesztő brutális Az első rész ehhez képest egy mesefilm volt. Itt olyan szintekre emeli Tom Six a brutalitás fogalmát amivel fehér ember ritkán találkozik. Míg az első részben egy az egyben kihagyták az operációs jelenetet, hogy miként kreálják meg az emberi százlábút, addig itt nem titkolóznak, nem takargatják előlünk. Mit ne mondjak, nem lehet kimeríteni egy jelzővel azt amit látunk ott. Offenzív, könyörtelen, irgalmatlan. Az angol korhatárbizottság szerint, ha ezt cenzúrázniuk kellett volna, nem lenne összesen tíz percet meghaladó a film, annyi jelenetet ki kellett volna vágniuk. Úgy tudom nem is engedték moziba. Ezen egyébként nem lepődök meg. Külön nyomasztó hangulatot árasztott a fekete-fehér képminősé... több»
Obszcén, nyers művészet Az alapkoncepció meglehetősen obszcén, meghökkentő, zavarba ejtő kissé még talán perverz is. Az ember akarata ellenére is elgondolkodik azon, hogy vajon nincs-e valami agyalapi problémája a film megálmodójának. Aki ezt megfogalmazta, papírra vetette nem lehet teljesen normális, ez biztos! Embereket szájuknál és végbélnyílásuknál összevarrni mennyire lehet példás cselekedet? Semennyire! Olyan szinten botránkozott meg mindenki rajta, hogy talán eddig még példa se nagyon volt rá az iparban. Éppen ezért gondoltam nem hagyhatom ki! Igazából a történet embertelenségét, durvaságát leszámítva szinte semmi brutalitást nem tartalmaz. Egyáltalán nem olyan kibírhatatlan és rettenetes mint ahogyan azt má... több»
Vérmentes thriller Egészen izgalmas kis thrillerre sikerült ahhoz képest, hogy a felhasznált vérmennyiség egyenlő a nullával. Ékes példa arra: nem muszáj fröcskölnie a pirosnak ahhoz, hogy hatni tudjon valami az emberi agyra, az emberi idegre. Egy helyszín, két szereplő, mégis mit kihoztak belőle. A végeredmény szerintem zseniális lett. Izgalmas, intenzív, pörgős. A színészi játék erős lett. Wes Bentley profi módon hozza a megrögzött, megszállott biztonsági őrt, aki képtelen leplezni rajongását a vállalatnál dolgozó Angela iránt, ezért agresszív módon közelít hozzá, először megkötözi majd üldözni kezdi, megkezdődik a macska-egér párharc a föld alatti parkolóban. Egyre jobban bebizonyosodik, hogy ez a férfi nem... több»
A páratlan számok nem kedveznek a sorozatnak. Elég gyengére sikerült, minden mondanivaló nélkülire. Na, nem mintha az eddigi filmeknek annyi üzenetük lett volna, de ez egyszerűen vérlázítóan rossz volt. Legalábbis a negyedik rész sikere után, ismét lecsapni elénk az asztalra egy ilyen monoton, egysíkú, néhol unalmas, rosszul felépített filmet. Van benne néhány nem túl kellemes jelenet, a vérmotívum megmaradt, egy-két izgalmas ponton is áteshetünk. De! Nem lehet szőnyeg alá söpörni azt a 91 percet amit kaptunk. Egy ilyen sikersorozatnak, egy ilyen flörtelem ötödik részt legyártani. Ne már! Meg hegyi ember fesztivál? Semmi eredetiség nincs benne. Semmi újat nem tudnak mutatni, durvulnak benne ... több»
A harmadik rész buktáját jóvá szerették volna tenni. Nálam sikerült is! Ismét egy olyan filmet kaptunk ami hangulatban, atmoszférában idézi az első két részt. Tetszett, hogy nem a megszokott környezetben játszódnak az események. Ha keresnénk sem találhatnánk benne zöld lombokat, kellemes napsütést, madárcsicsergést, bikinis lányokat. Itt kőkemény, zord tél van. Hideg, havas, jeges. Egy csapat fiatal pedig a hóvihar elől, egy elhagyatott kórház épületébe menekül, nem is sejtve mekkora kockázatot vállaltak. Persze van olyan aki elindul segítségért, "ki ha nem én" alapon, a legjobb síelő címen. Szegény aztán megfagy. Ilyen indokkal kiiktatni valakit egy horrorfilmből mondjuk elég tré, ez az egy... több»
Egész jól indult. Keményen, véresen. Rögtön az első percekben kapunk kegyetlenkedést az arcunkba bőven. Tetszett az alapfelállás is, a börtöntöltelékek szállítása buszon, meglehetősen szigorú körülmények közt. Ez adott neki egy pluszt. A hangulat komor volt, néhol feszültséggel teli jelenetekkel is találkozhatunk, bár itt már azért igencsak érződik az, hogy a harmadik rész. Mostanra kissé elfásult a történet. Most is kegyetlenkednek benne bőséggel, darabolnak-kaszabolnak, nagyüzemben gyártják a véresebbnél-véresebb jeleneteket. Valamiért viszont nem nyújtja azt az érzetet, amelyet az első kettőnek sikerült. Próbált hatást gyakorolni, megrémiszteni, megriasztani. Sokszor viszont nem értek cél... több»
Abszolút méltó folytatása az első résznek, sőt! Nem akarok nagy szavakkal dobálózni, de még azon is túltesz. Minden megvan benne ami az első részben, sőt még több is. Nem túl gyomorkímélőek a jelenetek, ha őszinte szeretnék lenni akkor úgy fogalmaznék egészen pontosan, hogy: akinek az első rész betette a kaput, a második részt felejtse el! Ehhez képest az Eliza Dushku főszereplésével készült első rész olyan mint a Csipkerózsika. Nem szeretnék túlzásokba esni, de tényleg keményre sikerült a film, az elődjénél mindenképpen keményebbre. Már az indítójelenet is kemény, abszolút adott egy kezdőlöketet a filmnek ami valljuk be jót tett neki! Kocsikázás az elhagyatott úton, elmegy a térerő, szerepl... több»
Izgalmasnak mondható kis alkotás ez a Halálos kitérő. Van benne trancsírozás, feszültség minden ami kell. A hegyi emberek, vagy torz vadászok, nem is tudom minek nevezzem őket, elég mesterien lettek maszkírozva. Szebbnél szebb halálesetek szemtanúi lehetünk, izgalmasabbnál izgalmasabb jeleneteket élhetünk át. Három csillagra értékeltem, de ez egy erős hármas, inkább négyesbe hajló, azért voltam ilyen igazságtalan és kritikus, mivel ennél még mindig hozhattak volna valami rémisztőbbet, hatásosabbat. Persze, így is nagyot üt ettől függetlenül, valami olyant láthatunk kibontakozni a képernyőn ami nagyon ritka a műfajban. A hajtóvadászatok izgalmasak, látványosak, a öldöklések meglehetősen kegye... több»
A Horrorra akadva szériából egyértelműen az első két rész az ami ér is valamit. Látva mind az öt részt, nem bíztatok senkit arra, hogy maratont tartson a sorozatból. Az ezt követő résztől erőltetetté, inkább idegesítővé mintsem szórakoztatóvá váltak a filmek. Ez a második rész viszont abszolút nem kerülhet a többivel egy lapra, szóval ezt nem is temetem tovább. Szórakoztató volt, vicces volt, leköti a nézőt, ez a szellemes-ördögűzős, kísértet járta ház téma nekem abszolút bejött. A színészi játék is dicséretet érdemel, külön Anna Faris, aki részről-részre igyekszik a tőle legjobb teljesítményt nyújtani. Marlon Wayans is bizony lelkiismeretesen, hitelesen szerepelt. A teljes szereplőgárda val... több»
Carmen Electraval indítani azt gondolom már önmagában erős volt, megadta a film alaphangulatát. Horror-vígjátékhoz mérten abszolút szórakoztatott, lekötött. Olyan ismert horrorfilmeket parodizálnak benne mint például a Sikoly, a Tudom mit tettél tavaly nyáron vagy a Hatodik érzék. A sorozat első részeként teljes mértékben kikapcsol. Elégedetten álltam fel a székből. Található benne véresebb jelenet is, bár itt inkább a fekete humor az ami dominál. Egy-két jelenet nagyon betalált: szépségverseny a kifutón, a "hulla" eltüntetése az útról, vagy mindjárt az elején a zaklatós rész. Egyszóval abszolút szórakoztató, üdítő élmény, hozza mindkét kategória műfaji elemeit. Anna Faris tökéletesen hozza ... több»
Elpazarolt idő volt. Nemzetiség: Spanyolország, Mexikó. Ez mondjuk csodálkozással töltött el, spanyol anyanyelvű alkotás a műfajban ritka mint a fehér holló. Azaz biztosan van belőle jó néhány, nem vitatom, én viszont nagyon ritkán találkozom velük. Jó régen láttam, hosszú évekkel ezelőtt, azóta sem néztem újra és nem is tervezem! Valahogy nem vonz a dolog. Unalmas volt, sablonos volt, kiszámítható volt. Látványban sem volt képes szórakoztatni. Ha nagyon megerőltetem magam, talán az első negyedóra és az utolsó negyedóra miatt érdemes megnézni. A köztes időben nem történik semmi, vagy alig-alig ami érdemre való lenne. A megszokott sablont hozza: szellemes, nyomozós kis horrorfilm. Igencsak er... több»
Véráztatta rémálom A történetleírás elég ötletes. Valóban minden ünnepi eseménynek, hétköznapi jelenségnek megcsinálták már a véres ellentettjét. A szeretetömlengős ünnepi-karácsonyi filmek helyett, ez például egy véráztatta rémálom (is lehetne). A mikulásunk itt nem egy szeretetreméltó, ajándékozó személy, sokkal inkább egy elvetemült pszichopata. Valóban kellemes élményt nyújthat azoknak az egyéneknek, akiknek tele a hócipőjük az ünnepi felhajtással. Viszont! Akkor van aktualitása a dolognak, ha akkor tesszük a lejátszóba amikor azt kell! Tehát nem húsvétkor. Talán így még tudja adni a feelinget. Lehet nekem is ez volt a blokkoló tényező, hogy nem a decemberi káoszban néztem, hanem valamikor tavasz-nyár maga... több»
Hmm, eléggé unalmas, monoton egy alkotás. A korábbi részeit nem láttam, így nincs viszonyítási alapom, ettől eltekintve a véleményem változatlan. Kiszámítható, feszültségmentes, nulla izgalom. Volt egy-két jobban megoldott jelenet, például mikor a televízió előtt ülve a lurkók kidőlnek és a maszkjuk mögül különböző férgek jönnek elő. Na, az eléggé döbbenetes volt, a kor viszontagságaihoz képest abszolút látványos momentumra sikerült. Egyébként nem túl feszült, nem túl izgalmas, nem képes szinten tartani a figyelmet. A szereplők idegesítőek, gyakran logikátlanul viselkednek. A dialógusokból is néhány elég butácskára sikerült. Színészi játékban nem brillírozik. Néhány jelenetet leszámítva, nem... több»
Némileg sikerült lökést adni az egyébként már elfásult filmnek. Jól indult ugyan, végül teljesen leült a cselekmény. Unalmassá vált, vontatottá vált. Michael Myers olyan ebben a részben mintha csak természetfeletti tulajdonságokkal ruházták volna fel. Leütik, lelövik és mintha mi sem történt volna. Kicsit valószerűtlenné vált ezáltal. A történet egyébként jól ki lett találva, a vérengzésekre is ráfoghatjuk, hogy jók. A színészi játék is összességében elfogadható volt. Jamie Lee Curtis jelenléte már-már olyan megszokott a jelen témájú filmeknél, hogy nélküle nincs is Halloween. Halálra rémülni nem fogunk rajta, különösebb izgalmi állapotba sem kerülünk általa. Én a középkategóriás filmek közé... több»
78 A kaptár (2002)