Értékelések (294)

2016. 02. 10.
Ez a rész ölte meg a Halloween sorozatot. Unalmas, kiszámítható, sablonos. Mit mondhatnék még? Egyáltalán nem nyűgözött le. Üresjáratokkal telerakott, erőltetett kis bohóckodás. Rém gyenge, agysejtpusztító, álmosító alkotás. Nem is tudnám most kellőképp alátámasztani kritikám, mindenki nézze meg és döntse el! Rettenetes hibákkal teli, a vége pedig lezáratlan. Különböző fórumokon erősen bálványozzák ezt a "gyönyörűséget". Nem értem mire fel a nagy örömködés, boldogságérzet?! A horror halálát láthattuk. Porig gyalázta a Halloween filmeket. Egy paródiának simán elmehetett volna, úgy az öt csillag is jogos lenne. Így viszont! Szörnyen unalmas, nehezen indul be, feszültségmentes. Egyszerűen képte... több»
2016. 02. 10.
Történetünk ott folytatódik ahol az első rész befejeződött. Laurie úgy hiszi sikeresen végzett a sorozatgyilkos Michael Myersszel. Lábadozási ideje alatt a kórházban azonban rá kell döbbennie, hogy nagyon is él. Lemészárol mindenkit a kórházban, mindezt látványosan és meglehetősen szadista módon teszi. Itt folytatódik tehát a történetünk. Az elődrészhez képest, már feszültségben illetve izgalmakban sem képes hoznia azt, amit az első rész esetében tapasztalhattunk. Sokszor unalmas, lapos, nem igazán történik semmi. Vér az folyik bőséggel, Rob Zombie ilyen tekintetekben nem okoz csalódást, de kevés! Nem képes szinten tartani a figyelmet, könnyen elkalandozik mellette az ember. Három csillag mi... több»

65 Halloween  (2007)

2016. 02. 10.
Jelen filmünk Rob Zombie rendezésében egy igazi klasszikus kérem szépen. Egy gyilkos elme születését, létezését, életét mutatja be. Nem akármilyen módon. Egészen gyermekkorától nyomon követhetjük. Bemutatja miként jut el valaki odáig, hogy egy szadista sorozatgyilkossá nője ki magát. Michael Myers esetében teljesen látványosan mutatják be ezt a torzult világképet. Egészen kiskora óta jelen van az életében a kegyetlenkedés, az elfojtott agresszió. Elsőként kisebb állatokon kísérletezik, megkínozza, megnyúzza őket. Közben lecseréli maszkját, jelentősen megnyúlik, ugrunk az időben, kiszabadul a pszichiátriáról. Megérkezünk a jelenbe. Brutalitása most sem ismer határokat, a képbe ezúttal viszont... több»

44 A köd  (2005)

2016. 02. 09.
Nem igazán nyerte el a tetszésem. A cselekményvezetés igencsak zötykölődik, nehezen bontják ki a történetet, mire elkezdődik a dolgok lényegi része arra lehetséges, hogy sokan már az igazak álmát alusszák. Mint például ahogy én is tettem. Nem kellett sok, hogy álomba szenderedjek, olyannyira túlnyújtották a bevezetést, hogy az valami elképesztő. Egyébként ez a "köd" téma egészen jó ötlet volt, kár érte! Az alaptörténet is izgalmasnak tűnt, a rendezés viszont meggyalázta mindezt a koncepciót. Voltak benne ijesztőbb jelenetek is vegyítve, egy elszánt horror rajongó is találhat benne kedvérevalót, ettől függetlenül nekem túl színtelen-szagtalan volt. Semmilyen. Kissé vontatott, unalmas, néhol s... több»

79 Ördög  (2010)

2016. 02. 09.
Éppen az imént végeztem vele, tehát eléggé friss az élmény. Rendkívül izgalmas, intenzív kis thriller ez. Rég láttam ennyire elemi, feszült alkotást. Érdekes, hogy a lényegi dolgok mind sötétben történnek, mégis mennyire átjött a hatása. A végére teljességgel kíváncsivá tett. A karakterek izgalmasak, a színészek jók. Az alapkoncepció is jól ki lett találva. A cselekmény sűrűje tulajdonképpen egy liftben játszódik, és ennyi! Igen, egy szűk helyen, mindössze néhány szereplővel, mégis egészen attraktív alkotást sikerült összehozniuk a készítőknek. Unalmas jelenetek szinte alig voltak benne, mindig történt valami. Látványos, megkapó film ez az Ördög. A befejezés tetszett, a megoldást jól eltalál... több»
Minden ember követhet el hibákat, de ezt világra szülni nem volt valami kitűnő ötlet. Ugyan sokat gondolkodtam rajta értékelés előtt, hogy hármast esetleg kettest kapjon-e, végül az utóbbi mellett határoztam. A történet perfektó; egy csapat kanos főiskolás laza kempingjük illetve kikapcsolódásuk célállomásául egy ír erdőséget választanak, ahol a világ legjobb hallucinogén gombája is nő. A fiatalok belevetik magukat a mókába, a valóság és a képzelet határvonala egyre jobban eltűnni látszik. Közben természetesen rémtörténeteket mesélnek egymásnak a rengeteg mélyén. Milyen hatásos. Aztán egyre csak fogyatkozni látszik az egyébként sem túl népes társaságuk, eltűnnek, nyomuk vész. Valaki vagy val... több»
2016. 02. 09.
Élvezhető horror
A Grindhouse filmeket még a 60-as, 70-es években nyomatták Amerikában. Igazi trash alkotások voltak. Vérrel, a maga egyszerűségével, bénácska látványával próbált hatni a nézőre. Ezzel az alkotással Rodriguez illetve Tarantino a műfaj előtt kívánnak tisztelegni. A történet nem valami bonyolult: egy kisvárosban elszabadul valamiféle mérges gáz, melynek hatására az emberek zombiszerű lényekké változnak. Vérszomjas fenevadakká. Néhány túlélő próbálja felvenni, szemben velük a harcot. Valóban nem túl nehéz megérteni az alapkoncepciót, sőt még talán sablonosnak is tűnhet. Maroknyi túlélő, elfajzott zombialakok, életben maradásért folytatott küzdelem. Ki ne hallott, vagy találkozott volna vele? Vis... több»

72 Sikoly 4.  (2011)

2016. 02. 08.
Nagyon meglepődtem. Pozitív csalódás. Az első rész, ezzel a negyedik résszel abszolút keretbe foglalja ezt a szériát. Méltó befejezése volt a sorozatnak. A második illetve harmadik Sikoly film véresen gyenge volt, unalmas, komolyan vehetetlen. Viszont jelen részünk pörög mint a taxióra és nem is hajlandó megállni egy percre sem. Egy az, hogy telenyomták mindenféle sorozatsztárral, talán az eladhatóság kedvéért, másrészt nem spórolnak a művérrel sem. Talán az egyetlen olyan Sikoly film, ahol nem volt sejtésem a gyilkos kilétét illetően. Még az első részben is voltak tippjeim, itt viszont nem mertem volna fogadni rá! Mint mindig természetesen most is a cselekményvezetés során, kivétel nélkül m... több»

75 Sikoly 3.  (2000)

2016. 02. 08.
Van benne némi izgalom, párszor kimondottan erős a hangulat. Viszont! Kezet foghat a második résszel. Nem feltétlen tartom ezeket méltó folytatásnak az első (élvezhető!) részecske után. Míg ott volt izgalom, feszültség, rejtély, addig itt majdhogynem kikövetkeztethetőek a dolgok, a hangulat erősen lóg a levegőben. Nincs benne semmiféle újítás, változás. Valamelyik fórumon olvastam, hogy olyan ez a Sikoly trilógia, mintha csak ugyanazt a filmet néznénk három felvonásban. Nos, ezzel a gondolattal maximálisan tudok azonosulni. Nem tesznek hozzá semmit, sőt inkább vesznek el belőle! Az élvezhető momentumokat, az izgalmakat, a feszültséget, a valamit érő elemeket. Megmondom őszintén, ez úgy nem t... több»

75 Sikoly 2.  (1997)

2016. 02. 08.
Az eleje nagyon jó volt. Tetszett a mozis jelenet, az ott megteremtett atmoszféra. Külön ami nagyon bejött, ez a film a filmben megoldás. Azonban az örömöm nem tarthatott sokáig, jött a csalódásérzet. Az első részhez képest, jóval unalmasabb és vontatottabb volt. Persze akadtak szép számmal izgalmas, durvulós jelenetek is, ettől eltekintve nem fogott meg igazán. Neve Campbell is árnyéka volt önmagának, az első részben nyújtott teljesítményéhez képest. Hiányzott belőle az a hangulatosság, az a fiatalos lendületesség, ami az első részben tapasztalható volt. Azoknak az összevetőknek - amelyek az elődrészt olyanná tették mint amilyen - itt bottal üthettük a nyomát. Hiányzott belőle a feszültség,... több»

84 Sikoly  (1996)

2016. 02. 08.
2016. 02. 08.
Érdekes kis thriller ez. Az alapkoncepció lerágott csont, ki ne hallott volna elátkozott autóutakról, ilyennel már ezerrel is találkozhattunk. Vannak benne ugyan fordulatok, ugyanakkor váratlannak és meglepőnek egyáltalán nem nevezném őket. A történet egy darabig ködös, nem értjük pontosan a dolgok miértjét. A helyszín egyszerre hátborzongató és gyönyörű. Téli vidéken játszódnak az események, a rendezés is tűrhetőnek nevezhető. Ezen hatások együttesével pedig nem kell nagy fantázia, illetve képzelőerő ahhoz, hogy elgondolkodjunk azon, vajon mi mit tennénk ha a szereplők helyében lennénk?! Valószerű, hihető. Különösebben horrorisztikus jelenetek nincsenek benne, ugyanúgy ahogy vér és erőszak ... több»

66 Árnykép  (2008)

2016. 02. 08.
Tegnap este néztem, szóval elég friss az élmény. A borítón ott feszül az alábbi szöveg: a Kör és az Átok executive producereitől. Nos, ez nem igazán gyakorolt rám hatást, mivel is nem a kedvenceim közé tartoznak. A film elég gyengén indít, megismerjük a szereplőket, hosszas felvezetőnek lehetünk szem- illetve fültanúi. Megtudjuk róluk, hogy friss házasok, lángol a szerelem kettejük közt. Japánba kell utazniuk a pár férfitagjának munkájából kifolyólag, kvázi ez a nászutuk. Egyébként Ben, divatfotósként próbálna érvényesülni a keleti országban, azonban rejtélyes és ijesztő dolgok kezdenek történni a fiatalokkal. Az előhívott fényképeken megjelenik egy múltbéli kísértet, aki egyre jobban rátele... több»
2016. 02. 07.
Nos, a cím már önmagába véve enyhén spoileres. Az alapsztori könnyen bekebelezheti az embert, egyedülálló és utánozhatatlan. A filmben van valami sötét, valami leírhatatlan, ami első perctől az utolsóig uralkodik a nézőn. Sötét metró, villódzó fények, folyamatos feszültség, izgalmas menekülési kísérletek. Van itt minden aminek lennie kell. Néhányszor megúsztatnak minket vérben, de annyi baj legyen! Ez a műfaj sajátos pikantériája. Brutális jeleneteknél nem szégyenlősködik, nem fordul el a kamera. Izgalmaknak és feszültségnek sem vagyunk híján. Brooke Shields karaktere rendkívül hanyagolható. Abszolút felesleges a történet szempontjából, hátha jobban eladják majd (gondolták a készítők)! A vér... több»
2016. 02. 07.
Nézése közben párszor elvesztettem a fonalat, nem tudtam mi a valóság, mi az ami a szereplő képzeletének szüleménye. Nem láttam a Hellraiser széria korábbi részeit, nincs viszonyítási alapom, viszont különböző fórumokon azt olvastam, hogy ez egyáltalán nem probléma, főként azért mivel erősebbre sikerültek jelen részünknél, így spontán módon el lehet szórakozni rajta, fordított esetben érezném a hibák, gyengeségek mibenlétét. Lidérces lények, démonok, belső félelmek a vásznon, azonban a feszültséggel és az izgalmakkal adós maradt a mozi. Kedvenc jelenet: mikor hátba szúrják leendő újságírónkat és képtelen magából kifejteni az idegen tárgyat, egy szekrény segítségével szabadítja meg magát a sz... több»

55 A dög  (2005)

2016. 02. 07.
A rendezői székben igazi nagyágyúk, akik bizonyították már rátermettségüket a műfaj iránt. Izgalmas kis csemegének ígérkezik, az előzetest megnézve. Az alapanyag is rendkívül sajátos amiből építkeztek. Stílusos, hangulatos. Az alaptörténet kissé kidolgozatlannak érződik, több kreativitást is vihettek volna bele. Az elején már az tetszett nagyon, hogy külön bemutatásra kerültek a szereplők, ez megadta az alaphangulatot. Csípős, fekete humor társul a filmhez. Egy igazi agybeteg trash mozinak ígérkezik. Kigúnyolja, kiparodizálja a leggyakoribb horrorkliséket. Ilyen például, hogy akit a legelején a hősnek hiszünk, idővel kiderül: egyáltalán nem az! A humor illetve a fröcsögő vér mennyisége egyar... több»
Az egész film már-már komikus jellegű, komolyan vehetetlen, hatástalan. Persze lehet hivatkozni arra, hogy 1990-ben készült, nyilvánvalóan elmaradott a kor mai filmjéhez. Képi világa, zenéje, történetmesélése szempontjából igencsak soványra sikerült. Színészi játék erősen a padlót súrolja. A nyomasztó hangulat valahogy elkerült, akárcsak az izgalom, a feszültség, a félelem érzete. Ez egy mindenféle izgalmat messziről kerülő ZS-kategóriás trash film, melyben már vígjáték is keveredik. Leatherface új krómozott láncfűrészt kap, van benne ember felkoncolása, megy a szörnyülködés ezerrel, ettől függetlenül a brutalitás mértéke még így is szokatlanul kevés, nem illik bele a texasi filmek kronológi... több»

60 Elhagyatva  (2006)

2016. 02. 07.
Enyhe mozi depressziós hangulat jellemzi a Nacho Cerdá rendezésében elkészült Elhagyatva című filmet. Nagy tüdejű, irreálisan cselekvő tinilányoktól mentes, valamilyen szinten szakít a már-már megszokottá vált sablonnal. Van története, jelentősége, tetszett ez a sors téma. Nem a tipikus műfaji klisékből kalapálták össze. A hangsúlyt nem arra fektetik, hogy a fél szereplőgárda megmurdel a lehető legkülönfélébb módokon. Vannak egészen kis ötletes jelenetek is a filmben, amelyek hozzájárulnak az alkotás misztikumához. Központi téma: főszereplőnk elkezd nyomozgatni szülei után, elkezdődik a családfa-kutatás. A szereplőket néhol elég primitívnek, butácskának állítja be, főleg a szőke főszereplőas... több»
2016. 02. 07.
Először is: a film végi csavar az nálam elég nagyot ütött, nem számítottam rá és meglepett. Viszont! Nem képes semmissé tenni és felülírni azt a másfél órát (még Amber Heard se) amiben részesítettek. Hol is kezdjem. Unalmas volt, sablonos volt, klisékkel bejáratott kis slasher, a rosszabbik fajtából. Azért adtam rá egy csillagot mivel sajnos nullát nem lehet. Nagyjából a film utolsó három perce az, ami nézhető és ér valamit. Amber Heard iszonyat szexi, érti a dolgát, nagyon jó színésznő, itt viszont olyan volt mint egy lámpalázas szende szűz aki most tévedt a filmes pályára először. Értem én, hogy alapjáraton egy visszafogott, bizonytalanságokkal teli, tinédzsert kellett játszania, ettől elt... több»
2016. 02. 07.
Mindenféle komoly elvárást mellőzve ültem le rémüldözni jelen filmünk elé. A Szanatórium ötlettára nem valami színes, minden megy a maga megszokott, monoton útján. Nem vágódtam tőle hanyatt, mesterien elegyítették benne az unalmas, kiszámítható, sablonszerű jeleneteket. Semmi újat nem képes letenni az asztalra, van benne némiképp izgalmasnak nevezhető momentum, azonban ezen részek száma rendkívül elenyésző. Félelmet egyáltalán nem gerjeszt az emberben, de még azt a minimális feszültséget sem tudja nyújtani, amit az ember elvárna. Egy mocskosul elbaltázott trash film ez kérem szépen, sablonkarakterekkel, rendkívül hosszas felvezetéssel. Vannak benne ugyan brutális-mészáros-menekülős jelenetek... több»