Emlékeim megkopottak voltak, hiszen kb. 25 éve láttam utoljára, újráztam. Felesleges volt. Hiába van majdnem kultikus rajongás mögötte, nem túl jó film. Kultfilm meg pláne nem! Kriminek sem erős, drámának sem az. Az ejtőernyős ugrásos részek szépek ugyan, de öncélúnak vélem, nem a cselekményt szolgálja, csak feltételezem kedve szottyant Patrick Swayze-nek ejtőernyőzni, pont kapóra jött a stábnak. :-)
Csalódás az összkép, és ezen a gyenge minőségű szinkron még tovább ront. Azt hiszem nem nézem meg többet.
Igencsak belefáradtam a szuperhősfilmek unalmas/sablonos áradatába az utóbbi időben, az első rész is azon az úton haladt, így eléggé félve ültem le elé. De szerencsére volt annyira véres, humoros, agyatlanul jópofa, hogy átlépjen szuperhős mivoltán! És a merész soundtrack választás – jól megfért egymás mellett a nyolcvanas évek retrója (Ah-a, Cher, Peter Gabriel stb), és a mai dubstep stílus – igencsak meglepő, de jól működő zenei aláfestést adott ehhez az eszement filmhez! És én sem hittem el, de a végén majdnem egy könnycseppet is elmorzsoltam. Meglepett. Egy Deadpool film, és a romantikus könnyezés. Pedig de. :-)
Remek szórakozás!
Megfelelően helyén kezelve a filmet, egy igazi szórakoztató darab! Jól adagolt a feszültség, megvan a klausztrofób érzet, remek a kis filmvégi csavar, a zene, vagyis inkább zörej is hozzátesz az élményhez, szóval pont jó egy esős vasárnap délutánra! Többet nem kell benne keresni, és nem csalódunk.
Ez igen! Végre egy tökös film! Az utóbbi idők szuperhősös CGI orgiája után kimondottan felüdülő volt látni egy ízig-vérig régimódi akciófilmet a mai kor igényeire szabva! A csavaros történet és a valóban székbe szögező látványos akciók mellett elröpül a 140 perces játékidő. És akkor még a fantasztikus zenei aláfestéséről nem is beszéltem! Lorne Balfe rettentő dinamikus dallamai, James Newton Howard&Hans Zimmer a The dark night-hoz írt zenéjét juttatja eszembe, ami az egyik legjobb akciófilmzenei aláfestés. Szóval zenei téren is nagyon erős. Egy biztos: mind a Mission Impossible sorozat, mint pedig Tom Cruise tökösebb, mint valaha!
Na, ez egy elvesztegetett időtöltés volt! Ezt komolyan gondolták? Egy gagyi Indiana Jones koppintást prezentálnak 2018-ban? Ez így ebben a formában még tévéfilmnek is nehezen megy el, de egy „blockbusternek”?! Egy Titkok könyvtára sorozatrész is képvisel ilyen minőséget! Elcsépelt, sablonos, elavult, huszadrangú párbeszédekkel… szar volt, na!
Szórakoztató, de nem kiemelkedő darab. Figyelem, nyomokban Star Wars-t tartalmaz… az egyszerű parasztgyerek, valami kalandra vágyik, és máris egy virtuálreality show közepébe csöppen. Ahol persze megmenti a hercegnőt, akit a gonosz Darth Vader karmai közül ment meg a Halálcsillagról, bolygóról. És a végén persze győz a jó! Na, szóval erőteljes Star wars hangulat, és mellette kiemelkedő látványorgia! Csak egy kicsit súlytalan az egész. Egyszeri szórakozásnak megteszi, sőt, akár még szórakoztatónak is mondanám, de azért nem ér fel Spielberg korábbi darabjaihoz.
Kihagyhatatlan! Kinek is szól igazán ez a sorozat? A háttérben egy tini dramedy, de valójában egy tömény nosztalgiahullám a 30-40 éves korosztálynak, azaz, például nekem. Egy tökéletesen megágyazott nosztalgiahullám remek zenékkel, remek alakításokkal és szinte tökéletes hangulattal. A történet szinte másodlagos, de nagyjából ugyanazt kapjuk, mint a 84-es eredetiben, némi csavarral. Ezúttal nincs rossz, nincs jó, árnyalt szereplők vannak. És ez nagyon jót tesz a sorozatnak. Komolyan, gyakorlatilag maximálisan kihozták ebből a sztoriból, ami benne volt: a hangulat, a szereplők, a dráma, a nosztalgia, a zene… minden a helyén volt, és minden jól adagolt volt. Ebben a sorozatokkal teli világban is helyt áll, ső... több»
Szórakoztató, látványos musical, minimál drámával, és remek betétdalokkal! Se több, se kevesebb. Kissé rövidre szabták, így nem volt elég idő a karakterek mélyítésére, se a dráma kellő kidolgozására. De ettől függetlenül egy vállalható darab. Hugh Jackman nagyon lelkes végig, nagyot megy! Zac Efron meglepő szerepben, annyira nem áll jól neki ez a fajta szerep. Vannak ugyan jobb musicalek, de a betétdalok elviszik a hátukon az egész filmet.
Van egy generáció, a 3o-40-es éveiben járó generáció – amelybe én is beletartozom -, akiknek sajnos, vagy hála az égnek, de túl sokat jelent az első trilógia, Az új remény, A birodalom visszavág és A Jedi visszatér! Ennek a generációnak semmilyen új Star Wars film sem érhet fel ezen filmekhez, amelyeken szocializálódtunk, amelyek alapjaiban határozták meg a filmekhez való viszonyunkat, rajongásunkat a nyolcvanas években. Ebben a koordinátarendszerben pedig az ébredő Erő még csak-csak ellavírozott a nosztalgiájával – bár már ez is több sebből vérzett-, de sajnos Az utolsó Jedik teljességgel képtelen felnőni az alap trilógiához! Egyszeri félig-meddig Star Wars élménynek elmegy ugyan, de nem já... több»
Rettentően jól indult! A hangulat maximumon, a suspense csúcsra járatva, korhű díszletek és velejéig hatoló hideg didergés. Bár a történet valós, a vége ismert, mármint annyira, hogy az emberek és a két hajó eltűntek, a sztorit rendesen dúsították fikcióval. A cselekmény első része – bár vészjóslóan közeledett a katasztrófa – még reménnyel átitatott, mi nézők is elhittük, hogy megmenekülés vár a csapatra. De ebből a reményből a második felére csak depresszió maradt. A drámai vége és főleg a suspense feloldása már közel sem volt olyan szórakoztató és érdekes, mint az első fele. Összességében merész vállalkozás volt egy ilyen sorozatot elkészíteni, érdekes volt, de végül kissé csalódottan kelt... több»
Ahhoz képest, hogy Micahel Bay, meglepően jó film! Persze megfelelő koordinátarendszerbe helyezve. Nincsenek benne nagy drámák, hatalmas karakterfejlődések, se humor, de annál több golyó és halál. Egyértelműen az akcióra van kihegyezve a film. Mikor megindul a golyózápor, akkor teljesedik ki a film, Bay akkor van igazán elemében! A harcjelenetek jól megkomponáltak, hihetők, és szerencsére Bay sem esik át a túloldalra robbantásokat tekintve. Bár jócskán robbannak a gránátok, de mégis mindvégig a valóságosnak tűnik, nem túlzónak köszönhetően a remek kameramozgásnak. Kicsit feszesebbre és vághatták volna, mert a 140 perces játékidő épp olyan hosszúnak érződik, mint amennyi valójában. Egy egy es... több»
Sokat akart fogni, de végül keveset markolt! Több lehetett volna benne, mint ami végül kikerekedett belőle. Filozofikus, komoly sci-fi szeretett volna lenni a nagy elődök nyomában, de mind látványban, mind pedig mondandóban sokkal üresebb lett.Elfecsérelt szerep Natali Portman számára! Egyszer nézhető, de gyorsan feledésbe merül.
Helyes korrajz az ötvenhatos forradalom utáni kiábrándultságból, közönyből, reményvesztettségből. A film hangulatához sokat tesz hozzá Koltai Lajos operatőri munkája. Azért időnként töredezett cselekménnyel, és foghíjas színészi teljesítményekkel, de mindezek mellett is fontos darab marad a merészségével, hogy 1981-ben ezt lemerték forgatni, és pláne adásba küldeni! Nekem nem okozott akkora katarzist, mint sokaknak, de fontos darabnak tartom, olyannak, amit látni kell!
Tényfeltáró dráma, a megtörtént fajtából! Ki, ki döntse el, hogy izgalmasan, vagy unalmasan hangzik! A téma igen erős, durva, de hogy lehet-e ebből remek filmet forgatni, az már más kérdés. Az én válaszom a semmilyen, azaz, igenis, meg nem is! Kőkemény dráma született, csak éppen nem az erős fajtából! Az egész film alatt vártam a crescendora, de végül nem kaptam meg, és hatalmas űrt hagyott bennem! A sztori rendben volt, ahogy próbálták kibontani, felgöngyölíteni az összeesküvéses szálat, épp csak a filmes megvalósítás nem klappolt. (Még ha le is képezte a valóságot.) Sajnos időnként elvesztem a nevek tengerében, valahogy nem akart összeállni az egész. A színészi alakítások sem voltak kiemel... több»
Ez egy igazi Badass sorozat! Az 1981-es eredeti első rész még klasszikus gore elemekkel dúsított horror volt, a második résztől jött elő a humor, ami e sorozatnak is a legfőbb erénye! A gore elemeket megtartva, vérben tocsogó, de Ash fenomenális egysorosaival a feszültséget mindvégig remekül oldó sorozat született. Soha, de soha nem röhögtem még ennyit végtag trancsírozástól, mint ebben a sorozatban! Ash, Pablo és Kelly egy tökéletes csapatot alkotnak, de csak együtt képesek megmenteni a Földet a csúnya, gonosz démonbácsiktól! Nem szaporítom tovább a szót, annyira egyedi, annyira különleges, annyira véres, és annyira humoros, hogy ez tényleg kihagyhatatlan, agyeldobós szórakozás, mi több: GR... több»
Tipikusan az a film, aminek idővel sajnos megkopik a fénye. A bő húsz évvel ezelőtti kamaszkori mozis emlékek képei egy ízig-vérig vagány, laza, látványos buddy cop filmet vetítenek előre, de ennek csak részben tud megfelelni. Kissé töredezett az egész film. Mintha minden vágás, minden jelenet nem azt a célt szolgálná, hogy vigye előre a cselekményt, hanem hogy el lehessen sütni valami jópofa szöveget. Szó sincs róla, hogy rossz film lenne, de azért mai szemmel már nem igazán érdemelné meg azt a fajta kultstátuszt, ami körül öleli. Talán csak azért, mivel ez a film indította be Michael Bay és Will Smith karrierjét! Meg még inkább azért, mivel a szinkron a fenemód jól sikerült! No meg a filmz... több»
Meglepően szórakoztató lett! A hasonszőrű filmek közül mind a Better watch out, mind pedig a The Babysitter rettentő nagy csalódás volt számomra! Hozzájuk képest, meg csak úgy általában véve is sokkal élvezetesebbre sikerült a Happy death day! Remek mixe volt a tinifilmnek, horrornak, vígjátéknak. Meglepő módon még a főszereplő jellemfejlődésének is tanúi lehetünk a végére. Az Idétlen időkig-szerű, idővel való játszadozás különös ízt ad neki. Plusz piros pont, hogy a végén konkrétan is megemlítik a Bill Murray-féle remeket! A hab a tortán Bear McCreary (Battlestar Galactica) igen hangulatos soundtrackja! Nagy kedvencem a Sikoly. A Boldog halállnapot hangulatban sokat merít belőle. Sikoly raj... több»
Kétségtelenül az utóbbi évek egyik legnagyszerűbb élményét adó sorozatát hozta el a Netflix! Egyszerűen képtelenség belekötni, a tömény szórakoztató élmény! Hihetetlenül feszült, izgalmas, kellőképpen drámai, és épp megfelelően véres; minden klappolt, minden a helyén. Egy ízig-vérig bosszúfilm az agyas fajtából. Egyszerűen abbahagyhatatlan szórakozás! Simán lepipálja a Marvel mozifilmjeit is! Kihagyhatatlan, tömény szórakozás!
Eléggé szkeptikusan ültem neki, ráadásul nagy hendikeppel indult nálam, mert az eredeti filmek nagy rajongója vagyok, és nem igazán éreztem szükségét egy sorozatnak! Ilyen előzmények után igen kellemeset csalódtam a sorozatban! Nem váltja meg a világot, de 45 percnyi kellemes kikapcsolódást nyújt. Ami igazán meglepett, hogy a két főszereplő, Riggs és Murtaugh között legalább annyira jól működik a kémia, mint az eredeti filmben. Összességében egy remekül sikerült adaptáció!
Anti Reszkessetek betörőknek mondják a kritikák. Ugyan, ne hasonlítsuk már egy klasszikushoz, mert nem érdemli meg! Érdekes koncepció egyébként ez a karácsonyi hangulatba öltött thriller. A The Babysitter lehetne a testvérfilmje… ami egy förtelmes valami. Mindenképpen nézhetőbb kategória a Better watch out, de épphogy. Nem igazán tudok ezekkel a filmekkel mit kezdeni, vagy a célközönség nem én vagyok, vagy az ízlésemmel van baj, de rettentően erőltetettnek és maximum közepesen szórakoztatónak, meg egyáltalán nem félelmetesnek gondolom eme filmet. Egynek talán elmegy… de nem fő műsoridőben… és csak némi pálinka után!
79 Holtpont (1991)