Berto49

Kitartó türelem kell a Haneke-filmekhez. A kínosan hosszú, látszatra semmitmondó snittek gondolkodásra késztetik a nézőt, a rendező meg alig ad támpontot a felvetődött kérdésekre. Az osztrák születésű, de mára már franciává lett filmkészítő sztárnak úgy gondolom, hogy nem volt része egy igazi családban meglévő érzelmek megtapasztalására, vagy, ha igen azt nagyon ügyesen titkolja. Olyan, mint a film egyik szereplője, Thomas Laurent, a bakfis apja, aki el is mondja, hogy béna az érzelmek kimutatására, a szeretetre. A mindent igényt kielégítő anyagi helyzet ellenére ilyen családban élni maga lehet a pokol, meg is lehet érteni a kissé demens Georges nagypapa, de a felnőttkor küszöbén álló Eve su... több»

Restellem, de még egyáltalában nem olvastam Gerald Durrell könyvet, a kretén címlapok (bocsánat néhai Réber úr, nem kedvelem a grafikáit!) ijesztettek el tőle, de nagy kár volt. Csak a filmet látva kíváncsian fogok hozzá a hallgatásához Szacsvay László tolmácsolásában, de sajnos nem az egész könyv, csak részletek. Igaz könyv formájában olvashatom a teljes művet is. A film nagyon jópofa, tetszett. Egy ilyen zakkant család csak a képzelet műve lehet, bár az angoloknál még ilyen is előfordulhat. A Gerryt alakító gyerek nagyon aranyos volt.

Ez a film bizton pályázhat az általam látott Hitchcock-filmek közül a legunalmasabbik jelöltségére. Valószínűleg 1955-ben technikai újdonság volt a széles vászon, meg a szinesfilm-technikában is valamilyen nóvumot alkalmaztak, mert a történet nyomába sem ér Alfie mester híres filmjeihez. Cary Grant megrozzant, öregedő bájgúnár, minden jelenetében olyan, mintha egy korabeli divatmagazin lapjairól lépne ki. Grace Kelly viszont csodálatosan szép, tipikus babaszépség, nem véletlen, hogy a herceg szeme is megakadt rajta, sőt ezzel a filmmel véget is ért színésznői karrierje. Az értékelésemhez hozzájárult az a sok igazán fantasztikusan jó Hitchcock által rendezett film. A Riviéra 1955-ben is csodá... több»

Egy kisstílű bankrabló – azelőtt pilóta – Walter Matthau megszemélyesítésében véletlenül a maffia „mosás”-ra beadott pénzét rabolja el. Ilyen karakterű szerepben ritkán volt látható a vígjátékokban Jack Lemmon tökéletes partnere, de jól megállta a helyét a nem éppen a legtörvénytisztelőbb polgár szerepében. Morális érzéke közelített a nullához, a személyéhez közel álló figurák sorsa sem rendítette meg. Csak díjazni lehet az ilyen színészt, aki sokféle karaktert hitelesen el tud játszani. 1973-as film, az eltelt idő miatt kissé megkopott, de egyszer jó szívvel megnézhető.

Larry David nem vált a kedvencemmé, rettenetesen ellenszenves volt számomra. A történet is nagyon elrugaszkodott a való élettől. Ráadásul a manapság nagyon divatos altesti humor vezető szerepet játszott, ezzel akarták a vígjátéki vonalat erősíteni, de számomra nem ez a megfelelő humorforrás. Biztos, hogy van elegendő "hódolója" ennek az irányzatnak, én viszont nem kérek belőle.

Nekem egy film meséljen el egy érdekes, izgalmas, esetleg látványos történetet, legyenek benne olyan szereplők, akikkel tudok azonosulni, vagy nagyon utálni őket, hordozzon valamilyen viselkedésbeli tanítást. stb. A görög származású rendező úr szándékosan nem ilyen filmeket csinált, hanem merőben a felsoroltakkal ellenkezőket. Ebben a filmben mindkét főszereplő; Robert (J. C. alakításában) és Sarah (Gena Rowlands a felesége, sok más filmjében is ő a főszereplő) állítom, hogy nem erre a világra valók. A reális élethez annyi közük sincs, mint például Dali képeinek a valósághoz. Mást se csinálnak, mint isznak, cigarettáznak és céltalanul jönnek-mennek. Megpróbáltam mankót találni Ray Carney pro... több»

Nick Cage ebben a filmben szüneteltette a mélyrepülését, egyes jelenetekben emlékeztetett a valamikori ünnepelt filmsztárra. Sorozatgyilkosról szól, akit sok éven keresztül hiába próbáltak elfogni. John Cusack ritkán vállalt negatív szerepet, itt viszont ő az, akit üldöznek. Az áldozatai többnyire könnyen megkapható utcalányok, akiket könnyű becserkészni. A cselekmény fő helyszíne Alaszka, egyszerűen számomra felfoghatatlan, hogy az ott lakók miért vállalják a hely kegyetlen időjárási viszonyait. Az alaszkai aranyláznak már évtizedek óta csak az emléke és számtalan áldozatának jeltelen sírja maradt meg.

Ennek a filmnek Danny Kaye az alfája és omegája. Nélküle belesüllyedne a közepes filmek mocsarába, de vele maradandó élményt nyújt. Túl sokat képzelt magáról Ben Stiller, hogy merészelte a 2013-as változatban eljátszani Walter/Danny szerepét. Nem is sikerült még megközelíteni sem a sokoldalú komédiás, énekes teljesítményét. A rendező, hogy kárpótolja a nézőket varázslatos tájakkal operált, amelyek kissé feledtetik is a főszereplő fékezett habzású tehetségét.

El lehet ítélni, de nekem nagyon tetszett ez a szerelmi történet. Nem véletlen, hiszen a „Pszichoszingli” is az egyik kedvenc filmem, a rendezője pedig ugyanaz, Jason Reitman. Szerencsére az alma messze esett a fájától, mert az apja, Ivan Reitman nem éppen a kedvenc rendezőm, sőt.. A film sztorija első osztályú, a főszereplők pedig a maximumot nyújtották. (Kevés olyan film van, amelyben Kate Winslet nem tökéletes.) Az erősen depressziós Adele halálosan beleszeret egy szökött fegyencbe, de a filmből kiderül, hogy a látszat csal, minden másként van, mint ahogy első pillantásra tűnik. A film bámulatosan szép képi világot tár a néző elé, a rendezés pedig kiváló érzékkel kerüli el a giccshez veze... több»

Meg akartam tartani, mert Charlize Theron és Keanu Reeves sokat dicsért romantikus filmje, de aztán úgy döntöttem, hogy számomra túlságosan émelyítő. Egyetlen előnye, a befejezése volt. Nekem Sara figurája túlságosan lökött, nem volt szerethető. A Nelsont játszó színészt meg elviselem, de nem kedvelem igazán. Kár volt "felmelegíteni" a témát, hiszen egyszer már látható volt a filmvásznon.

Sokakkal ellentétben nekem nem tetszett ez az öt részből álló Jim Jarmusch-szkeccsfilm! Nyögvenyelősen kínlódtam végig, mert se füle se farka történetek. Roberto Benigni zsenialitása számomra ebben a részben erősen megkérdőjelezhető, nem igazán volt emlékezetes az alakítása. Az unalom sötétszürke fellege mind az öt epizódot beárnyékolta. Egyre inkább erősödik bennem az az érzés, hogy ennek a híres rendezőnek a filmjeitől is őrizkednem kell. A kritikákra jellemző ízlés-terror a tetszési indexemet nem befolyásolja. Szerencsére azért találok olyan filmeket is, amelyeket zseniálisra tudok értékelni. Nálam Jarmusch még nem érte el, sőt erős a gyanúm, hogy nem is fogja elérni.

Erősen ponyvaízű gengszterfilm, kevesebb klisés fordulat sikerrel emelte volna a nívóját. A szerelmi szál émelyítően szirupos, bár Gabrielle Anwar tényleg hódítóan szép. A felszívódására 48 órát kapó Jimmy, „A szent”, nyomában a szuper bérgyilkossal számomra úgy tűnt még heteket töltött a városban. A tolószékbe kényszerült Christopher Walken lopja el a show-t Andy Garcia elől, hiába őt tették meg a főszereplőnek. Néhány jelenetben a hidegrázó, félelmetes alakítása a film kiemelkedő, emlékezetes értéke.

Őszintén sajnálom, de nekem nem jött be. Annyi dicsérő kritika és hozzászólás miatt rávettem magam ennek az amcsi akció/krimi/komédiának a megnézésére, kár volt. Nehezen indult be, aztán egy kicsit fölpörgették a cselekményt, meg sorjáztak az egyesek szerinti nagyszerű poénok, nálam azonban hatástalanok maradtak. Talán a műfaji keveredés volt a hiba, meg az, hogy már megcsömörlöttem a rengeteg szövegeléstől, a szereplők szája egy másodperce sem maradt néma, ontották magukból a süket rizsát. Mindegy, nem kerültem a filmítészek és az adott filmet kedvelők uszályába. Túl fogom élni.

Nagy kár, hogy a film nálunk nem került moziforgalmazásba. A Netflix vette meg a jogokat, így hazánkban sokkal kevesebben tudják megnézni ezt az idővel valószínűleg kultikussá váló tudományos-fantasztikus alkotást. A Paramount óriási baklövést követett el! Elképesztően látványos képei vannak, érdemes az operatőr nevét (Rob Hardy) megemlíteni. Igazából ezek a képek csak a filmvásznon érvényesülnének. Elgondolkodtató vízió egy esetlegesen bekövetkező idegen civilizáció támadásáról. A téma közel sem új, de a megvalósítás nagyon egyedi. Különösebb színészi teljesítmény nélküli mozi, a színésznők rutinosan tették a dolgukat, de láttam már Natalie Portmant és J. J. Leigh-t is sokkal jobbnak. Nagyo... több»

Az első részből emlékeztem rá, hogy milyen aranyos figura a kis Paddigton, a kék kabátjában és a piros kalapjában. Tudom, hogy nem én vagyok a célközönség, de ennek ellenére jól szórakoztam. Egyébként nem szeretem az animációs filmeket, mégis tetszett. Az élő szereplők is jók voltak, szerencsére a nem éppen vonzó külsejű Sally Hawkins keveset látszódott, igaz a Víz érintésében eleget „gyönyörködhettem” benne. Valószínűleg tehetséges, ha ennyit foglalkoztatják, de ha rajtam múlna nagyon mellőzném. Paddington Brown medvebocs második filmje azon ritka kivételek közé tartozik, amely folytatásként jobban sikerült, mint az első rész. Hasonló színvonalú folytatást szívesen megnéznék.

Először felirattal láttam, aztán megnéztem magyar szinkronnal. Érdemes volt, mert a magyar hang (Végvári Tamás, Rudolf Péter) nagyon sokat hozzátesz ehhez a zseniális filmhez. Al Pacino alakítása félelmetes, egyszerűen az ember csak néz, hogy tud valaki így átszellemülni egy szerepben. A mostani újranézés bónusza és felfedezése Charlize Theron. Korábban még nem volt a kedvencem, csak egy színésznő volt a sok közül. Aztán "A rém" megnézése után, a döbbenet mellett rájöttem, hogy mekkora tehetség! Ebben a filmben is remekül játszik, ugyanakkor nagyon szép, mondhatni babaszépségű.

Ez a film csak akkor válik teljes értékűvé, ha a főtémáját, a „Hidegvérrel” című korszakalkotó dokumentumregényt is olvasta a néző. A film és a könyv együttesen sokáig jelentős művészeti érték marad a közönség emlékezetében. A 46 éves korában elhalálozott Philip Seymour Hoffman minden filmjében emlékezetes alakítást nyújtott, de ki merem jelenteni, hogy Capote szerepe a pályafutása csúcsát jelentette, amely 2006-ban az Oscar-díjat is meghozta számára. A rendezéssel is próbálkozott, „Jack csónakázni megy” című filmnél ült a direktori székben, ha az élete nem ilyen rövidre szabott, valószínűleg rendezőként is jelentős művekkel gazdagíthatta volna az amerikai filmek sokaságát.

A rendezőről sokan állítják, hogy munkái sokat "kölcsönöznek" nagy mesterek sikeres filmjeiből, sőt a Hitchcock-epigon jelzővel is találkoztam. A megállapítások erre a filmjére erősen jellemzőek, hiszen a "Psycho" hatása mindenki számára szembetűnő. Egyébként is a nem sok eredetiséget tartalmazó film joggal pályázhatna De Palma leggyengébb munkája nem éppen kitüntető címére. Michael Caine talán ebben a filmben játszotta élete legundorítóbb karakterét.

Egy helyszínen játszódó izgalmas darab, amelyben egy 15 évvel azelőtti tolvaj és áruló kilétére derül fény. A múltbéli ellenálló csoport tagjai között a bűnös biztosan jelen van, de a váratlan fordulatok következtében állandóan más és más személyre terelődik a gyanú. A társaság minden tagja sorra kerül, pengeéles dialógusok viszik tovább a cselekményt. Ebben az esetben jó, hogy megváltoztatták a film eredeti címét, nem is írom le, mert erősen spoiler gyanús. Két női szereplője van, az egyik Danielle Darrieux, aki Franciaország leghíresebb és leghosszabb ideig szereplő filmsztárja volt. Szerepeltetése a siker biztos zálogát jelentette. Érdekes kabinetalakítás nyújtott Jeanne Fusier-Gir, a reu... több»

Szerencsétlen Jeannette Walls mennyi lelki tusán mehetett keresztül, hogy a világ elé tárja élete első 15-20 évét. Rettenetes sors jutott neki és testvéreinek ilyen apa és anya mellett. A néző csak csodálkozni tud, hogy mindig újabb és újabb megpróbáltatás éri a gyereket. Ilyen gyerekkor után csak annak lehet örülni, hogy egymás segítségével elkerülték azt a züllést, amely leselkedett rájuk. Alkoholista apa, az anyai ösztön nélküli „festőművész” anya, az ilyen szülőnek nem nevezhető pár hogy mert négy gyereket vállalni?! A film hatását rontotta a végén mutatott hálaadás-napi összejövetel, ahol mindenki happy, elég lett volna a filmben amúgy is látható jelenetekből következő tény, hogy az isz... több»