Érzékekre hangolva Talán az egyik legérzékibb film, amit valaha láttam, bár kétségtelenül a szoftpornó határait feszegeti, ettől függetlenül nem mondanám obszcénnak az Adéle életét. Számomra a két színésznő elképesztően alakítása teszi annyira hitelessé a teljes koncepciót, a lezárást pedig egyenesen szívfacsarónak mondanám. Időnként igazából el is gondolkodom azon, hogy egy ilyen szerep után Seydoux számára az, hogy ráosztották egy "Bond-lány" szerepét igazán méltetlannak bizonyul. De hiába, a sztori nem bonyolít semmit, ehhez kapcsolódóan pedig az angol filmcím valóban sokkal kifejezőbb: Blue is the Warmest Colour.
Rian Johnson ha forgatóköynvet ír... Oké, ez a film nem egy könnyű falat, és igazából nem is azért, mert a teljes cselekmény túl lenne bonyolítva. Rian Johnson számomra ezzel a forgatókönyvvel bizonyította, hogy mesterien tudja a karaktereket kibontakoztatni, ezzel együtt pedig a történéseket is. Az előzetesek alapján természetes, hogy az ember azt gondolná, hogy egy konvencionális krimiről van szó, ráadásul a hangulata is teljesen egy Pirot-féle detektívsztori utánérzésre hajaz, a Tőrbe ejtve azonban valami egészen egyedit húzott. Kétségeim vannak afelől, hogy a folytatás tudja majd überelni az első rész, de egész biztosan adok majd neki egy esélyt.
A borzalom A háborús filmek egyszerűen nem tartoznak a kedvenceim közé, de az Apokalipszis most mindig is nagy kivételt képezett nálam. Talán azért is, mert már végig érezhető, hogy a film túlmutat a zsáner határvonalain. Nem egyszerű drámáról van szó ugyanakkor, és nem is holmi profán moralizálásról. Számomra maga Marlon Brando karaktere mondja ki azt az esszenciális gondolatát a filmnek a "borzalom" fogalmával. Ezzel persze nem a film minőségével szeretném összefüggésbe hozni a mondandómat. A háború toposza nem nem feltétlenül a borzalommal vihető párhuzamba, de az Apokalipszis most kétségtelenül remekül reprezentálja.
Egy kiváló adaptáció Bret Easton Ellis kultikus regényét feldolgozni nem könnyű feladat, aki erre vállalkozik, szerintem nem csupán egy igencsak masszív szöveggel szembesül, hanem annak nehézségével is, hogy mindezt szelektálni kell. Marry Harron kétségtelenül remek munkát végzett nem csupán rendezőként, hanem forgatókönyvíróként is. Ami engem illet én előbb a filmet láttam, és csak a későbbiekben olvastam a könyvet, és mondani se kell, hogy Patrick Bateman narrációja a fejemben is Christian Bale hangjával szólalt meg. Ritkán látni azt, hogy egy színész ennyire képes azonosulni a szereppel, ugyanakkor tovább is tudja gondolni mindazt.
76 Adéle élete - 1-2. fejezet (2013)
Talán az egyik legérzékibb film, amit valaha láttam, bár kétségtelenül a szoftpornó határait feszegeti, ettől függetlenül nem mondanám obszcénnak az Adéle életét. Számomra a két színésznő elképesztően alakítása teszi annyira hitelessé a teljes koncepciót, a lezárást pedig egyenesen szívfacsarónak mondanám. Időnként igazából el is gondolkodom azon, hogy egy ilyen szerep után Seydoux számára az, hogy ráosztották egy "Bond-lány" szerepét igazán méltetlannak bizonyul. De hiába, a sztori nem bonyolít semmit, ehhez kapcsolódóan pedig az angol filmcím valóban sokkal kifejezőbb: Blue is the Warmest Colour.