Egy friss hang az univerzumban A Transformersek világa egy teljesen más univerzum a Marvel képregényeken belül, és noha egyetlen egy filmadaptációban sem igazán kaptunk történeti mélységet. Hosszú éveken keresztül, ahogy egymást követték az epizódok, mégsem tudott igazán kimerülni ez a koncepció. A Michael Bay rendezte filmek ugyanis sosem rejtették véka alá azt, hogy a Transformerek látványvilágukkal és pörgős akciójeleneteikkel kívánják megragadni a nézőket. Ez az egyszerű recept pedig egészen sokáig bevált.
Több mint tíz év telt el azóta, hogy az első Transformers a mozikba került, a legutóbb pedig 2017-ben, Az utolsó lovagra ülhettünk be, amely alighanem sokunknak csalódást okozott. Annak ellenére, hogy ezektől a film... több»
Egy apakeresés rövid története Szeretném előrebocsájtani, hogy erről a filmről igazán nehéz spoilermentesen írni. Természetesen a cselekményleírást mellőztem, sokkalta inkább a film utalásairól szeretnék írni pár sort, így ha szeretsz agyalni egy filmen, talán inkább először nézd meg, mert nagyon megéri.
Pálfi György korábbi munkáit ismerve alighanem kijelenthető, hogy a rendező filmjeinél a forma az, ami hangsúlyosabb. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindez mellé ne társulna egy igazán mély tartalom.
Az Úr hangja nem hazudtolja meg a rendező egyedi formanyelvét. A könnyebben felfejthető utalások és szimbólumok igazából a néző számára olyan lehetőséget kínálnak, amelyek bevonják őt magukba a történésekbe. Ez persze nem a... több»
Hazatérés és kiruccanás – észbontó lett a Pókember – Irány a Pókverzum Ha szuperhős filmekről beszélünk, a nézők egy meghatározó részének alighanem egyből valamelyik Marvel karakter jut eszébe. Azt hiszem, hogy talán ez nem is véletlen, hiszen az utóbbi tíz évben a stúdió szinte mindent elkövetett, hogy kis híján monopolizálja ezt a „piacot”. Persze van némi túlzás ebben az állításban, de fontos lenne egy pillanatra megállni, és belegondolni, miként is gondolkodtunk erről a műfajról az ezredforduló elején.
Hiszen tévedés lenne azt állítani, hogy tíz évvel ezelőtt nem néztünk szuperhős filmeket, ott van többek között Tim Burton Batman produkciói, a mára már kultikussá darabbá vált Penge, illetve M. Night Shyamalan alkotásai, amely hamarosan trilógiává egészülnek... több»
73 Ferenc pápa – Egy hiteles ember (2018)