Fekete Gandalf

Oppenheimer – Egy igazi remekmű 2023-ból
Oppenheimer – Egy igazi remekmű 2023-ból A 2023-as év egyik legnagyobb filmes szenzációja, az Oppenheimer nem csupán Christopher Nolan zsenialitását bizonyítja, hanem azt is, hogy a közönség még mindig képes értékelni a tartalmas, elgondolkodtató filmeket. Ez különösen fontos egy olyan korban, amikor a mozikat szinte elárasztják a rebootok, remake-ek és végtelen folytatások. Az Oppenheimer egyedisége és mélysége kiemelkedik a futószalagon gyártott látványfilmek közül, és bebizonyítja, hogy a mozgókép még mindig képes intellektuális és érzelmi hatást gyakorolni. A film lenyűgöző operatőri munkája az egyik legnagyobb erőssége. Hoyte van Hoytema, Nolan állandó munkatársa, tökéletesen ragadja me... több»

Társadalomkritika koreai módra
A „Squid Game” első évada a modern világ kegyetlenségének tükre: a pénz hajszolása miatt 456 ember vállalja a halálos gyerekjátékokat. A sorozat nyersesége megrázó, mégis magával ragadó, miközben a gyerekjátékok ártatlansága és az élet-halál harc brutalitása közötti kontraszt mélyen elgondolkodtatja az embert. A kreatív játékok, a rejtett szimbólumok és az easter eggek sokasága tovább gazdagítja a sorozatot, miközben éles társadalmi kritikát fogalmaz meg és valós problémákat mutat be*. *Dél-Koreában hatalmas probléma az állampolgárok millióinak irreálisan magas szintű eladósodása, akik gyakran fordulnak a pénzkölcsönző cégekhez (uzsorásokhoz), még mélyebbre merülve a kilátástalanságban. Nem ... több»

Középszerűségbe ragadva
Egyszerű sportfilm. Semmi extra, semmi sallang, és sajnos semmi kiemelkedő vagy újdonság, amit ne láttunk volna már más bokszfilmben. Nézhető film egyébként, Gyllenhaal is hitelesen megállja a szerepét mint profi ökölvívó, de mint mondtam, a film nem tud olyat nyújtani, amitől több lenne, mint egy átlagos sportfilm.

40 éves az emberi kitartás szimbóluma
A Rocky-filmekről elmondható, hogy minden filmnek megvan a maga külön hangulata, s mind másért jó (kivéve az V. részt persze). A Rocky-sorozat legerősebb része nyilván az Oscar-díjas első része, amely inkább filmdráma az ember megszállott kitartásáról (nekem nagyban hasonlít Hemingway „Az öreg halász és a tenger” c. örök érvényű alkotására, ahogyan Rocky minden erőn felül dacol a lehetetlennel), de talán a leghíresebb és legközismertebb mégis a IV. rész. Ez már hangulatában és cselekményében inkább hajlik a 80-as évek akció- és pofozkodós filmjeihez (s tökélyre viszi azt a mindent legyűrő akaratot és kitartást, amivel az ember felülemelkedik bármin, ami szembejön vele), semmint egy filmdrámá... több»

Burton is elfárad egyszer
Tagadhatatlanul szórakoztató, bár elég öncélú alkotás. Hiába teltek el évtizedek, az eltelt idő távlatában sem tűnik másnak, mint egy elkapkodott, gyorsan összehányt pénzhajhász folytatásnak.

Érdekes művészfilm/Pattinson tehetségének megmutatkozása
Robert Eggers második nagyjátékfilmje, A világítótorony egy olyan alkotás, amely bátran szembemegy a modern filmes trendekkel, és visszarepít minket egy letisztultabb, kísérletezőbb művészeti világba. A film egyedi képi világa már az első pillanattól magával ragad: fekete-fehér formátuma, 4:3-as képaránya és a régi idők filmjeit idéző esztétikája tökéletesen illeszkedik a történet nyomasztó, izolált hangulatához. Eggers nem csupán stílusgyakorlatot mutat be – ez nem egy újabb „kamu művészfilm”, amely a botrányos vagy öncélú képekkel próbál figyelmet kelteni –, hanem valódi mélységeket tár fel az emberi lélekről, magányról, megszállottságról és őrületről. A film képi világa nemcsak esztétikai... több»

Squid Game-klón
Egy újabb sorozat, amely láthatóan a Squid Game nyomdokain halad, viszont van saját identitása, és ügyesen épít az ismert alapokra. A játékosok szegénységből és kilátástalanságból fakadó motivációi mélyen emberiek, és a sorozat hitelesen ábrázolja, hogyan képes a kétségbeesés radikális döntésekre sarkallni az embert. A játékok, bár első ránézésre ismerősek, kellő kreativitással és újszerűséggel vannak megvalósítva. Ebben megint csak azt tudom mondani, hogy megegyezik a Squid Game-mel, bár ezen a részen nem olyan kreatív. A karakterek bemutatása kifejezetten erős pontja a sorozatnak, hiszen mindenki egyedi erősségekkel és gyengeségekkel rendelkezik, amelyek izgalmas dinamizmust hoznak a törté... több»

Amikor a remake még nem szitokszó volt
Az a fajta remake, amikor még a remake-ek időszerűek voltak, és nem lehúzni próbálták az eredeti hírnevéről a bőrt, hanem a mozi egy másik korszakában, más szemszögből, más módszerekkel és más nagyszerű színészekkel igyekeztek bemutatni ugyanazt a történetet, és felnőni az előzmény színvonalához, nem meglovagolva azt. Ma már egy ilyen remake (különösen egy tengerjáró legénységről szóló film) nem készülhetne el beleerőszakolt kvóták, polkorrekt tartalom, CGI és popcornmozikra szabott összecsapott forgatókönyv nélkül.

Egy letűnt korszak legendás darabja
A korszak „tengerjárós” filmjei valahogyan mindig megfogtak. Nyilván nem tudhatom, hogyan nézhetett ki ez az életforma a valóságban, de az olvasott irodalmat és a filmek képi világát tekintve hozzám a 60-as évek filmjei állnak a legközelebb. Valahogyan hihetőbb, sőt hitelesebb volt ez a képi világ, mint a későbbi korok tengerjárós filmjei (noha azok is közel állnak hozzám valamelyest), s nem elhanyagolható az sem, hogy a főbb színészek és a statiszták is úgy mozogtak a hajón, mintha tényleg tudnák, hogy mit csinálnak, nem csak valamelyik nagy stúdió medencéjében vagy zöld háttere előtt bohóckodnának. Az akkori filmek karakterisztikájának valamiféle súlya is volt a vásznon. S akkor ebből a na... több»

Kedvenc karakterszínészünk a tűzre vadászik
Szintén a méltatlanul alulértékelt filmek közé sorolnám, pedig aligha tudnék ennél kézzelfoghatóbb cselekményt elképzelni egy őskorban játszódó filmhez. A film fő bonyodalma teljesen valószerű és sallangmentes, Ron Perlman ősembere pedig micsoda, ha nem telitalálat. A fickó maga az őserő, a mai szépségideáltól távol álló karakterek eljátszásában pedig páratlan színész.

Francia humor az őskorból
Ha van angol humor, akkor van francia humor is, ami bár sokaknak talán visszatetsző vagy komfortzónán kívülre eshet, de mindenképpen érdemes pár film erejéig egy esélyt adni neki. A klasszikus francia vígjátékok, mint a Vaklárma mellett megemlítendő a RRRrrrr!!! is, ami a már említett francia humort az őskorba helyezi, egy abszurd helyzetet és komikumot teremtve ezzel. Maga a cselekmény nem egy nagy eresztés, ez a része megért volna még egy kis munkát, s talán egy ismertebb, kultikusabb helyet is elfoglalhatna a francia filmek soraiban.

A Kill Bill szülőanyja
A régi szép idők! Mikor a japánok még olyan filmet gyártottak, amely évtizedekkel később inspirálták Tarantinót a Kill Bill megírásában, amelyben nemcsak a karakterek és a film stílusa köszön vissza, hanem több snittet is átemelt saját remekművébe. Igazi, régi vágású bosszúfilm, nincs idő felesleges nézőpont karakterekre vagy túlírt főszereplőkre, ilyen az, amikor egy igazi erős női karakter van a filmvásznon; végigvagdalja a játékidőt, és levegőhöz is alig enged jutni. Letisztult, sallangmentes film.

Nézhetetlen!
Már az alapanyag is vitaminhiányos volt, képregényként is nagyon gyengének találtam, filmként pedig még ezt a nem túl tiszteletteljes szintet is messze alulmúlta.

Elég sokáig váratott magára a film, mire sikerült megnéznem, de úgy gondolom, aktualitását azóta sem vesztette el. Amit leginkább értékeltem benne, az az őszintesége volt: nemcsak Hawkingra, hanem annak feleségére is rengeteg jelenetet szántak. Láthattuk, mennyit „szenvedett” a legendás professzor mellett, s kitartott mellette mindenek felett, ám ennek ára is volt (gondolok itt arra, hogy mint nőnek szüksége volt egy egészséges férfira is, aki mellett nőnek érezhette magát, s noha ennek tudatában volt Hawking is, de kénytelen volt elfogadni, hogy ez „jár” a feleségének a megpróbáltatásaiért). Mindezeket figyelembe véve a film nem Hawkingról szól, hanem kettejükről. Eddie Redmayne teljesítmén... több»

Az elmúlt (és valószínűleg az elkövetkezendő) évek egyik legeredetibb horrorfilmje, dacára annak, hogy a több mint 100 éves némafilm feldolgozása, s noha akkorát nem fog ütni; ma már ez elképzelhetetlen. A filmnek van néhány gyenge pontja, s ez nem a képi világra vagy a forgatókönyvre, inkább a színészekre vonatkozik, az egyetlen, aki valamelyest kitűnik a gárdából az Willem Dafoe (ez mondjuk nem nagy meglepetés).