Lehetett volna jobb is Itt rögtön az elején le kell szögeznem valamit. A film egyáltalán nem rossz, a történet egész jó, bár a végére egy kicsit kifárad és kiszámíthatóvá válik. A színészek jók, a filmezési technika is az. Nekem viszont azért tűnik csalódásnak, mert Ricardo Darin (a főszereplő) az egyik nagy kedvencem, és olyan filmeket láttam tőle, mint a „Szemekbe zárt titkok”, „Truman” vagy „Az örömfiú”, olyan remekműveket, amik után talán túl nagy elvárásaim voltak a filmmel kapcsolatosan. Ezért állítom, hogy nem rossz film, de lehetett volna jobb is...
Maga az élet Thomas Vinterberg már számos filmjével bizonyította, hogy az egyik legnagyobb rendező. Mads Mikkelsen pedig azt, hogy zseniális színész. A „Még egy kört mindenkinek” olyan mestermű, amelyben benne van a skandináv élet minden fájdalma. Sokan nem akarják tudomásul venni, de a nyugati életforma szinte az elviselhetetlenségig kiüresedett, és erre reagált a rendező is. Az élni akarás és a kommunikáció majdnem teljes hiányának kontrasztja zseniális módon élteti a filmet, a szemünk előtt omlanak össze a „nyugati” álmok. Van remény, de csak annak, aki szembenéz a sorssal, és meri vállalni azt, amit tennie kell. 8/10
Drágakő Ha az ember már sok fimet látott, egy idő után percek alatt képes megérezni, hogy az illető film valami nagy élménnyel kecsegtet, vagy – rosszabb esetben – semmi sincs benne. Nos, a Nagy szépség a „felejthetetlen” kategóriába tartozik, olyan alkotás, amely nemcsak egyszerűen elgondolkodtat, hanem gyönyörködtet is. Egyszerre boncolgatja az élet értelmét és szépségét, és valami elemi erővel ábrázolja az emberi gyarlóságot és esendőséget. A film vizualitása, a zene, a város egyszerre nyűgöz le egy monumentális alkotásban. Toni Servillo alakítása pedig kivételes.
Izgalmas, pörgős, lényegre törő Ez egy olyan film, amely után csettint egyet a néző: ez igen! Bár vannak kisebb hibái, a rendező ismét bebizonyította, hogy a műfaj egyik cézárja. Pacino elemében van, Russell Crow kitűnően ábrázolja a sebezhető, de minden bátorságát összeszedő embert, akinek szétszedik az életét. Christopher Plummer – mint mindig – most is presztízséhez méltó módon szerepel. A történet végig izgalmas, és sajnos aktuális mai világunkban, ahol a pénz az úr, és a multik mindenkit megpróbálnak félresöpörni, aki az útjukban áll. Ember- és társadalomábrázolás magas fokon, megalkuvás nélkül.
Ez is Woody Allen-film Ez is egy Woody Allen rendezte film, pedig nagyon más, mint a többi. Gena Rowlands és Mia Farrow kitűnően játsszák el szerepeiket, de Gene Hackman is nagyszerű. A film nagy hitelességgel beszél az életben elszalasztott nagy alkalmakról, szerelmekről, mindenről, amit őszinte pillanataiban be mer magának ismerni egy ember. És aztán folytatnia kell az életét, a meglévőt, azzal, ami van. Lélek- és társadalomábrázolás magas fokon. Érdemes megnézni.
Az élet humora Keserédes film nagyszerű alakításokkal. Valójában nem is a történet számít, hisz a filmben ilyen nincs is. Vagyis nem történetek, hanem hétköznapi szösszenetek, sorsmomentumok vannak. Woody Allen most is elemében van: ami valójában tragikus, az is humoros tud lenni, és a karakterek szerethetők, minden hibájuk ellenére...
Nem jutottunk közelebb Négy kitűnő színész játssza a főszerepet ebben a filmben, amelynek vannak izgalmas, érdekes részei is. A gond csak az, hogy valójában nem áll össze a történet. A fő motívum az őszinteség volna, de a karaktereknek – úgy tűnik – csak a partner őszintesége a fontos. A film végén a „csavar” érdekes ugyan, de nem derül ki, hogy mi a film valódi üzenete.
Csemege Anthony Hopkins és Emma Thompson remekbe szabott alakítása, az érdekes történet, a briliáns párbeszédek egy különleges világba vezetnek be. Hopkins ragyogóan játssza el a „szolgák főnőkének” a szerepét, aki mindig tökéletességre törekszik, és csak idős korára döbben rá, hogy az élet elment mellette. Az előttem hozzászólók már szinte mindent elmondtak a filmről, ezért csak egy részletet említenék meg: a film végén a galamb „kiszabadítása” egyféle jelképes kárpótlás a komornyik számára...
Beszéljünk őszintén, ha lehet... Nagyon jó lélektani és társadalmi dráma, amely őszintén beszél egy válságba jutott család életéről. A film fő erőssége, hogy nem akar meggyőzni arról, kinek van leginkább igaza, hanem inkább arról, hogy a sivár élet okozói nagy mértékben önmagunk vagyunk. A nyugati életforma kiüresedése és a családi összetartozás meggyengülése hosszabb távon nagy tragédiákat okoz, és jó lenne azon elgondolkodni, hogy a házasulandó felek szeretetből vagy csak valamiféle érdekből, esetleg kényelemből választanak párt maguknak.
Remekmű Néhány kis hibát leszámítva ez a film valódi remekmű. Lehet, hogy nem éppen ötcsillagos, de az biztos, hogy nagyszerűen bemutatja azt a világot, amelyben az igazságot/igazságosságot szinte hiába keressük. Nem is értem, hogy lehet, hogy az IMDb-n csupán 6,1-es értékelést kapott. A filmben egyszerre van jelen a valódi értékek iránti igény és a hamis értékek könyörtelen hajszolása, és persze a két láthatatlan tábor közti kibékíthetetlen ellentét. Igen, a film kissé vontatott, ám ez a vontatottság és a „csend” adja minden varázsát... Értékelés 8/10
Hűha, de kemény film! Mads Mikkelsen ismét valami elképesztően jót alakít. De ő épp akkor igazán jó - és mindig jó! - amikor nagy feladat elé állítják. A film nagy erővel ábrázolja azt a helyzetet, amikor egy ember önhibáján kívül kiszorul a társadalomból, egy teljesen igazságtalan történet kapcsán. A gyanú és a bizalmatlanság rövid időn belül tönkreteszi az életét, és senkiben sem ötlik fel, hogy egy kisgyerek bizony nagyokat is hazudhat. Az ördögi kör - amelyet a film ábrázol - könnyen valósággá válhat egy olyan közegben, amelyben a látszat fontosabb, mint maga az élet. És valljuk be, hogy számos társadalom erre tart...Sajnos...
Még jobb lehetne... Mindkét főszereplő kitűnő alakítást nyújt a filmben, a feszültség végig jelen van. Ami egy kissé beárnyékolja, hogy bizony helyenként túlzottan propaganda ízű. Ezért adtam neki 3 csillagot, és nem 4-et, ám a film – ha eltekintünk ettől az apróságtól – egészen rendben van. Nekem személy szerint Ed Harris játéka tetszett a legjobban. 7/10
Patrice Chereau alkotása remekmű. Nem egy könnyű film, azt is mondhatnánk, benne van a magányosság minden szomorúsága. A fogyasztói társadalomban megtapasztalt – egy bizonyos – életforma fikarcnyi öröme és érthető tragédiája egyszerre van benne. A szereplők zseniálisak: Mark Rylance, Kerry Fox és Timothy Spall egyaránt képes lebilincselni a nézőt. „Lepattant világban csak lepattant életet lehet élni” - sugallja a rendező. A kérdés, hogy hosszútávon ez kinek mennyire elég...
Zseniális mozi Nagyszerű vígjáték. Ez volt az a film, amelynek köszönhetően Daniel Auteil az egyik kedvenc színészemmé vált. Persze Depardieu is nagyszerű a filmben. Nagyon jó az alapötlet, a színészek valósággal élvezik a játékot. Attól tartok azonban, hogy – sajnos – a mai szemléletmódnak és „haladó” világszemléletnek köszönhetően nemsokára be fogják tiltani. Bár ne volna igazam!
Nagyon jó! A legjobb „focis” film, amelyet valaha láttam. Nagyon jó a történet is, de a film erőssége főképp az, hogy össze tudták filmezni a valós focit a színészekkel. Szinte észre sem vesszük, hogy Alessandro Nivola és Kuno Becker nem valódi focisták. A film egy másik erős pontja, hogy képet ad a sztárélet csúcsairól és buktatóiról is.
Gary Oldman magánszáma Nagyszerű film egy olyan emberről, aki kiállt az elvei mellett akkor is, amikor saját csapatának nagy része is lényegében ellene volt. Gary Oldman viszi a hátán a filmet, de az összes többi szereplő is a helyén van. 8/10
Remekmű Erről a filmről csak felsőfokon lehet beszélni. Nagyszerűen bemutatja azt a – sok esetben elhibázott – életvitelt, amely most trendi a világban. Daniel Auteuil kitűnően alakítja a motivációs trénert, akinek az élete teljes csőd, találkozása A Down-kóros Georges-zsal viszont egy csapásra megváltoztatja az életét. Hihetetlen, hogy ezek a beteg emberek mennyi szeretetet tudnak adni. A film befejezése szintén telitalálat. 8/10
80 Vizsga gyilkosságból (2013)
Itt rögtön az elején le kell szögeznem valamit. A film egyáltalán nem rossz, a történet egész jó, bár a végére egy kicsit kifárad és kiszámíthatóvá válik. A színészek jók, a filmezési technika is az. Nekem viszont azért tűnik csalódásnak, mert Ricardo Darin (a főszereplő) az egyik nagy kedvencem, és olyan filmeket láttam tőle, mint a „Szemekbe zárt titkok”, „Truman” vagy „Az örömfiú”, olyan remekműveket, amik után talán túl nagy elvárásaim voltak a filmmel kapcsolatosan. Ezért állítom, hogy nem rossz film, de lehetett volna jobb is...