Félresikerült próbálkozás Nem tudom, hogy csak a fordítás minőségének tudható-e be, de a dialógusok súlytalanok, suták. A hangulat szintén furcsa a témához képest, mert miközben egy sorozatgyilkos ténykedésének lehetünk szem- és fültanúi, előkerül a testképzavar témája is. Hullámzó minőségben bontja ki a főhősnő kálváriáját, a jellemfejlődés íve megtörik azokban a percekben, amikor gyakorlatilag nem történik semmi. Karakterdrámának gyenge, és az utolsó pár perc is kimerül egy light body horrorban. Nagy lehetőség van a témában, sajnos ez a próbálkozás nagyon szétesett ahhoz, hogy bármit hozzátegyen érdemben akár a műfajhoz, akár a felvetett témához, mert bár moralizál, de egyértelműen nem foglal állást.
Kihagyott ziccer Anthony Hopkins, Emily Blunt, Benicio Del Toro, Max von Sydow, Hugo Weaving, Geraldine Chaplin. Impozáns szereplőgárda, és Joe Johnston rendező neve is elég jól cseng a szakmában, mégis elég felejthető lett, köszönhetően a sablonos történetnek és a pocsék forgatókönyvnek. A kosztümök, a díszletek és a látvány azonban némileg kárpótolhat mindezért. Egyszernézős.
Kellemes kikapcsolódás Nagyon szeretem a magyar filmeket, és bár nem találtam kiugróan jónak, jól esett egy ilyen kedves történetet megnézni, ahol nincs erőszak, maximum egy kis csúnya beszéd, viszont ízes magyar beszólásokból és poénokból nincs hiány. A kisfiú játéka természetes, spontán hatást kelt, a „nagy öregek” meg hozzák a megszokott profi színvonalat. Kedves, aranyos, bár kissé sablonos történet.
Spirituális utazás Nikyatu Jusu számomra eddig ismeretlen rendező, aki a Blumhouse égisze alatt készítette el az ébenfekete bőrű, csodaszép Anna Diop főszereplésével filmjét, ami annak ellenére, hogy cseppet sem horror, a stúdió egyik legsikerültebb alkotása. Bár Michelle Monaghan is feltűnik egy kisebb szerepben, egyértelműen Anna uralja a teljes játékidőt. Érzékeny, finom játékának méltó párja Rina Yang operatőr munkája, aki már-már művészi vizualitással járul hozzá a hangulathoz. Túl sokat nem szeretnék elárulni róla, inkább misztikus thriller és dráma keverékének mondanám. Megkapó, néhol félelmetes, máskor meg szomorú hangulatú spirituális utazás az anya-gyermek kapcsolat körül, miközben picit még a színes... több»
Könnyed kikapcsolódás A gyönyörű Fran Drescher mára már kultikus sorozata könnyed és pimasz humorával azonnal levett a lábamról, Niles és Yetta Nagyi beszólásai pedig szállóigévé váltak. Nem lehet nem szeretni, kedves és valóban szórakoztató sorozat
Úgy szeretlek, majd megeszlek Luca Guadagnino rendezővel másodszorra dolgozik együtt Timothee Chalamet a 2017-es Szólíts a neveden című film után, és most is egy olyan témát választottak, amely rendkívül megosztó, vagy – hogy stílusos legyek – nehezen emészthető. A történet Camille DeAngelis azonos című regényén alapszik, úgy látszik, Guadagnino vonzódik a nem hétköznapi szerelmi történetekhez, hiszen ezúttal egy kannibál szerelmes pár egymásra találásának és meredek kalandjainak lehetünk szem és fültanúi. A film egyúttal Maren (Taylor Russell) felnőtté válását meséli el, akit a 18. születésnapján magára hagy az édesapja némi készpénzzel, a születési anyakönyvi kivonatával és egy kazettával, amin keresztül a nézővel együ... több»
Fehér halál Érdekes, komor hangulatú thriller jó sztorival, jó alakításokkal, azonban nem nyújt semmi extrát vagy kiemelkedőt. Michael Fassbendertől és Rebecca Fergusontól is láttunk már jobb alakítást, Val Kilmer felbukkanásának azonban kimondottam örültem. Tisztességes iparosmunka, az igényes és az átlagnál keményebb thriller kedvelőinek egyszer mindenképp ajánlott.
Furcsa hibrid Általában az ázsiai akciófilmeknek három típusa van. Az első a kőkemény akciómozi, a második az európai szemmel bugyuta ázsiai humorral túlságosan átitatott akciómozi, a harmadik pedig az első kettő keveréke. A nagy 4-es is a harmadik kategória: amíg a közelharcok pazar koreográfiát követnek, addig a túltolt gore a szétrobbanó fejekkel és repkedő végtagokkal már-már karikatúraszerű, amit csak erősítenek az olyan blődségek, mint amikor 5 méterről képtelen az egyik főgenya géppisztollyal eltalálni a tuk-tuk-on menekülő célpontokat, vagy amikor a páncéltörő rakéta megállítására tett kísérletként becsukják a bambuszházikó ablakát. Finom szólva is furcsa egyveleg, ráadásul indokolatlanul hosszú. ... több»
Nyomasztó jövő David Cronenberg visszatért a gyökereihez, és az Az eXistenZ – Az élet játék-hoz hasonlóan ismét a cyberpunk után szabadon biopunk-nak titulált irányzatból merít.
A történet szerint a nem túl távoli jövőben a környezetszennyezés és a civilizációs hatások miatt az emberi faj elveszíti a fájdalom érző képességét, szinte teljesen eltűnnek a fertőző betegségek és furcsa mutációk jelennek meg. A 8 éves Brecken (Sotiris Siozos) szervezete például képes a műanyag megemésztésére, Saul Tenser (Viggo Mortensen) és Caprice (Léa Seydoux) performanszművész párosa pedig az előbbi testében időről időre fejlődő új belső szervek nyilvános eltávolításával keresi a kenyerét. Breckent megöli édesanyja, mert sz... több»
Véres mese a Mikulásról Tommy Wirkola méltán szerzett hírnevet olyan, mára kultstátuszba emelkedett horrorjaival mint a Náci Zombik vagy Az utazás, és a Vérapóval sem hazudtolta meg önmagát. A rendezőre jellemző nyers erőszak ábrázolás ezúttal sziporkázó humorral párosul. David Harbour az eddigi legfurcsább Mikulás, akit valaha vászonra álmodtak. Az eredetére vonatkozóan csak nagy vonalakban felvázolt utalásokat kapunk, igazából ő maga sincs tisztában, mitől feneketlen a puttony, és honnan jön a varázslat. Mindemellett imádja a sört, és nem szégyell menet közben pisilni, ne adj isten hányni a levegőben száguldó szánról. Cinikus, magának való, nagyon fekete a humora és kemény ellenfél, ha közelharcról van szó. A ro... több»
Folklór kaiju Roar Uthaug már a Tomb Raider újragondolásával is bebizonyította, hogy remekül ért a kalandfilmekhez és a Netflix számára készített Troll esetében sincs másképp.
A Norvég mitológia kiváló alapot szolgáltat a cselekményhez és bár itt nem álltak dollármilliók rendelkezésre a látványra nem lehet panasz, a CGI a nagy stúdiók blockbustereivel simán felveszi a versenyt.
A karakterek jól el lettek találva bár meglehetősen egydimenziósak, látszik, hogy inkább a lény kidolgozására és a látványra helyezték a hangsúlyt. A párbeszédek is kicsit furcsák, a téma komolysága ellenére csak úgy röpködnek az egy szavas poénok, néhol nem igazán illett a film hangulatához. Talán épp a költségvetésnek tudható be... több»
Klasszikus kaland Véletlenül bukkantam erre a Disney mesére, és kifejezetten üdítő volt. Nem csak azért, mert mostanában szinte csak a horrorok és az erőszakos tartalmak vannak terítéken, hanem azért is, mert egy igazi klasszikus történetvezetésű sztoriról van szó, ami ráadásul egészen kalandfilmszerűre sikeredett, vagyis egy kicsit komolyabb hangnemben szól, nem csak a gyerekekhez. Atlantisz világát látványosan eleveníti meg, a karakterek is jól sikerültek, talán egyetlen hátránya, hogy egy picit rövid. Igazán hangulatos, látványos történet, és csatlakozva az előttem szólókhoz, valóban méltatlanul mellőzött mozi.
Ünnepi Marvel-izé Tulajdonképpen jó, hogy nem lett belőle a szokásos amcsi karácsonyi giccs- és közhelyparádé, és a humora is jól el lett találva, de egyébként tök felesleges volt elkészíteni, hacsak nem azért, hogy Kevin Bacon hülyüljön egy jót. Néhol a CGI egyenesen pocsék, és tulajdonképpen semmi újat vagy többet nem tesz hozzá sem a Marvel univerzumhoz, sem a karácsonyhoz. Ellenben Dave Bautista karácsonyi szerkója nagyon menő. :)
Nehezen emèszthető fogás Mark Mylod filmje az év vége nagy meglepetése számomra. Egyetlen icipici pillanatra Jordan Peele jutott eszembe, talán az ő stílusára emlékeztetett leginkább, mégis egészen egyedi lett a végeredmény. Bár Anya Taylor-Joy alakítása is megér egy misét, egyértelműen Ralph Fiennes lopja a show-t. Meg merem kockáztatni, hogy még Voldemort szerepében sem volt ennyire félelmetes, és ez részben köszönhető a kiváló forgatókönyvnek, részben pedig a témaválasztásnak, ugyanis A menü valójában egy szürreális pszichológiai tanulmány a kiégésről. Maga az alapmetafora, a menühöz való ragaszkodás szembeállítása az ember saját, kényszer szülte választásaival egyenes út a film közepén már nyilvánvaló végkifejle... több»
A sorozat leggyengyébb része A Jeepers Creepers erőssége abban rejlett, hogy a misztikumot remekül ötvözte a horror sötét világával. Nem öncélú vérfürdő volt, hanem egy jól kitalált sötét fantasy, és bár a legelső részt a többi sem múlta felül, ez valószínűleg megásta a franchise sírját. A történet, azon túl, hogy sablonos, hemzseg a logikai bakiktól. A szörnyet már az első percektől fogva mutogatják, hozzáadtak egy teljesen felesleges woodoo vonalat, ráadásul a színészi teljesítmény is egyenesen pocsék, hangulata meg egyáltalán nincs, legalábbis ami méltó lenne egy horrorfilmhez. Kár volt elkészíteni, ötlettelen, gyenge folytatás.
Elődjét felülmúló folytatás Millie Bobby Brown bájos és tehetséges, és Enola Holmes szerepét mintha egyenesen neki találták volna ki. Henry Cavill tekintélyt parancsoló jelenléte ismét hoz egy kis komolyságot a történetbe, bár most eleve sokkal jobb lett a sztori, mint az első részben. Helena Bonham Carter újbóli feltűnése külön öröm számomra és ezúttal a főgonosz(ok) is végre karizmatikusabbra sikerültek. Látványos, nagyon hangulatos, szépen fényképezett akció-kalandfilm, kellemes humorral és nagyon jó színészekkel.
Erős középszer Az év horrorjának talán túlzás nevezni, inkább thrillerként funkcionál, annak viszont egész jó. Bár a történet nem túl eredeti, feledteti a remek színészi játék.
Sablon akció Egy csomó helyen olvastam, hogy micsoda akcióorgia lesz itten és ráadásul Nick Nolte is játszik benne. Az a helyzet, hogy ez annyira sablonos lett, hogy az embernek kedve támad körberajzolni, szegény Nolte bácsi meg borzasztóan idegesítő a remegő hangjával előadott pocsék szerepében. Unalmas, ötlettelen, értelmetlen.
64 Röfi (Malacka) (2022)
Nem tudom, hogy csak a fordítás minőségének tudható-e be, de a dialógusok súlytalanok, suták. A hangulat szintén furcsa a témához képest, mert miközben egy sorozatgyilkos ténykedésének lehetünk szem- és fültanúi, előkerül a testképzavar témája is. Hullámzó minőségben bontja ki a főhősnő kálváriáját, a jellemfejlődés íve megtörik azokban a percekben, amikor gyakorlatilag nem történik semmi. Karakterdrámának gyenge, és az utolsó pár perc is kimerül egy light body horrorban. Nagy lehetőség van a témában, sajnos ez a próbálkozás nagyon szétesett ahhoz, hogy bármit hozzátegyen érdemben akár a műfajhoz, akár a felvetett témához, mert bár moralizál, de egyértelműen nem foglal állást.