Indián mítosz light Guillermo del Toro helyett Scott Cooper ült a rendezői székbe, a mexikói rendezőzseni pedig producerként bábáskodott a produkció felett, és sajnos ez a csere nem tett jót a filmnek.
Még így is érezhető del Toro hatása, leginkább az atmoszférát tekintve, ugyanis sötét tónusú gyönyörűen fényképezett képkockái remekül adják vissza Oregon erdeinek vad erejét illetve az egyre növekvő, bár rosszul adagolt feszültséget. Karakterdrámának túl rövid, horrornak pedig kissé vérszegény és ötlettelen pedig a wendigo legendája remek alap ugyanis eddig nem sok filmben találkozhattunk vele és mivel egy ma is élő indián mítoszról beszélünk alaphangon is rendkívül misztikus és félelmetes.
A horror elemek kimer... több»
Azték csillagdémon és a szellemek A Netflix ismét egy remekbe szabott misztikus horrort hozott tető alá, amely egy szokványos szellemhistóriának indul, hogy aztán az utolsó harmadban átforduljon egy Lovecraftot megszégyenítő sötét és bizarr utazássá.
Adva van ugyanis egy bevándorló nők részére üzemeltetett ódon motelszerűség, amely ötvözi a hagyományos kísértetjárta kastélyok, illetve a modern motelek milliőjét, és ahová csak becsekkolni lehet, ki nem. Ugyanis a kissé zavart tulaj és testvére a pincében lévő azték csillagdémonnak, Ītzpāpālōtlnak mutat be áldozatokat, így biztosítva a beteg fivér gyógyulását. Az azték kultúrában a szülés közben meghalt csecsemőket kötötték a démon személyéhez, miközben félték is hatalmát, ug... több»
Ezt a bőrt már kár volt lehúzni a sztoriról A korábbi filmek nyomasztó atmoszférájából nem sok maradt, azt a keveset is többnyire elnyomja a rendkívül idegesítően nyikorgó padló. A modernizálás Bőrpofát is utolérte, immáron önvezető járgánnyal menekülnek előle a tinik. Ami nem volna baj, csak hát eredetileg nem tinihorror volt a fő irányvonal. Mindettől függetlenül technikailag vérprofi /szó szerint :)/ egy Netflix-filmhez képest, nagyon véres, de összességében a rövid játékidő miatt kicsit összecsapott a hatás, pláne, hogy egy klasszikusról van szó.
Misztikus kung-fu Az előzetes alapján sokkal jobbra számítottam. Béna effektek, többségében erőtlen harcjelenetek és pocsék történet teszi felejthetővé. Iko Uwais egy ideje mintha nem találná önmagát, most is csak saját árnyékában kullog. Van egy-két ötletes koreográfia, de összességében felejthető és sajnos unalmas.
Igényes folytatás Sohasem gondoltam volna, hogy egy slasher horrorfilmre valaha azt fogom mondani, hogy igényes, sőt minőségi produkció, de hát változik az ember, mint ahogyan a világ is változik körülöttünk.
Remekül hozza az első rész hangulatát, miközben a mostani trendeknek is eleget tesz. Talán ez lett az eddigi legvéresebb epizód, és mindemellett kimondottan jó történetet is sikerült kitalálni hozzá. Jó újra látni a régi szereplőket, azonban az új karakterek is jól ki lettek találva, és kellően bizarr motivációjuk remekül beleillik a koncepcióba. A technikai megvalósítás profi, és horrorfilmhez képest remekül megrendezettek az akciószekvenciák. Nem csak rajongóknak ajánlom, hiszen önmagában is érthető ... több»
Absztrakt utazás a jövőbe Jean-Pierre Jeunet (Elveszett gyerekek városa, Alien 4. - Feltámad a Halál, Amelie csodálatos élete), a francia újhullám egyedi stílusú rendezőzsenije ezúttal sem hazudtolja meg önmagát.
A gépek lázadását újraálmodva egy bizarr, posztmodern és pop-art elemeket felvonultató, hiperszínes lázálomban nem túl biztató jövőképet vázol fel, miközben jókora adag társadalomkritikát önt a nyakunkba, sajátos humorával fűszerezve.
Egészen elképesztő látványvilág adja meg az alaphangulatot annak ellenére, hogy a cselekmény tulajdonképpen egy lakásra korlátozódik. Elárasztanak a mindenféle kütyük, robotok és futurisztikus biszbaszok, miközben harsány színekben és a franciákra jellemző eltúlzott gesztik... több»
Ez a King's Man nem az a King's Man Tény, hogy Matthew Vaughn nagyon ért az akciókhoz, de nyilván nem volt hálás feladat sokadik részként forgatni egy eredettörténetet.
Az első másfél óra kimondottan unalmas, egészen a remekül megírt drámai fordulatig, addig azonban számomra egy meglehetősen vontatott, fiktív történelmi/háborús dráma bontakozott ki a képernyőn.
Raszputyin karaktere egyszerűen érthetetlen, nem tudtam ugyanis eldönteni, hogy akkor most háborús akciófilmet nézek, vagy pedig valami paródiát. Mindazonáltal a tradicionális orosz néptánc és a capoeira frigyéből megálmodott harcmodor nagyon menő, azonban a tibeti torokhangon éneklő, lábnyalogató, látens homoszexuális pap figuráját nagy valószínűséggel sohasem fogom ... több»
Az eddigi legjobb Az eddigi legjobb Pókember-filmet sikerült összehoznia a Marvelnek, és ebben nagy szerepe volt a remek történetnek. Zseniális húzás volt visszahozni a régi karaktereket, és az is nagyon tetszett, ahogy Dr. Strange világa keveredik Pókemberével. Amíg mondjuk a DC-nél az összes Batman-film ugyanazt az eredettörténetet ismétli, jó látni, hogy a Marvelnél nem félnek újítani. Fergetegesek a poénok, az akciók lenyűgözőek és érzelem is éppen annyi van, amennyi kell. A CGI kellemes, a színészi játék is rendben van, szóval minden adott a kikapcsolódáshoz.
A kapzsiság karmája A kétszeres Oscar-díjas Guillermo del Toro fantasztikus sztárparádét hozott össze a legújabb, Rémálmok sikátora című filmjére, ugyanis Cate Blanchett, Bradley Cooper és Rooney Mara mellett Willem Dafoe, Toni Colette és Ron Perlman is tiszteletét teszi ebben a lenyűgöző thriller/noir kalandban.
Ellentétben a mostani trendekkel szokatlanul lassan és ráérősen építkezik, és az jutott eszembe, hogy ilyen lenne, ha Tarantino művészmozit csinálna. Del Toro már megint úgy mesél, ahogy senki más; páratlan vizualitása egyszerűen virtuóz, miközben technikailag is rendkívül magas minőséget képvisel.
Filmjeire többnyire jellemző a spirituális vonal, éppen ezért különleges életművében ez az alkotás, his... több»
Vérszegény folytatás A dinamikus és szórakoztató első rész után a második sokat ígér, de mindebből keveset tart be. Egyáltalán nem rossz, de a címével ellentétben csak egy könnyed kis délutáni CGI-matiné. Részemről valami komolyabbra számítottam, így viszont az utolsó jelenetek egyikével kezdem, hiszen egy Oshót idéző szimbióta földönkívüli meglehetősen extrém hülyén hat, főként, ha azt a tényt vesszük alapul, hogy leginkább emberi agyvelővel csillapítja az étvágyát, és úgy veszekszik a gazdatestével, mint a békásmegyeri lakótelep legrégebben együtt élő házaspárja egymással. Sablonkarakterek bonyolódnak sablonhelyzetekbe, és valahogy súlytalan, összecsapott az egész. Egyszer nézős látványosság.
Dögös négyes A Ponyvaregényben volt egy jelenet, amiben Mia Wallace arról mesélt Vincent Vegának, hogy szerepelt egy "Dögös ötös" című filmsorozat pilotepizódjában, amiben mindenféle, sablonosabbnál sablonosabb női karakterek akcióztak, és amiből aztán nem lett semmi.
Nos, egy alternatív valóságban minden bizonnyal ehhez hasonló lenne az a bizonyos mű, csak éppen Mia Wallace, azaz Uma Thurman helyett ezúttal Jessica Chastain akciózik. Mace Brown CIA-ügynökként lő, fut, üt, rúg és többnyire Diane Kruger útjait keresztezi, mígnem csatlakozik hozzájuk Lupita Nyong’o és Penélope Cruz is, bár a spanyol szépség többnyire csak biodíszletként funkcionál, ugyanis a film végére is csak egy pisztoly elsütéséig jel... több»
Tisztességes iparosmunka Sam Raimi producerkedése mellett készült kellemes oldschool horror a démonos fajtából, ráadásul megtörtént eseményeket dolgoz fel. Sötét hangulatú, érdekes film, hullámzó minőségű színészi alakításokkal, azonban a hangulat jól el lett találva, egyedül a vége volt talán egy kicsit összecsapva.
Intelligens horror Habár M. Night Shyamalan "csak" producerként és íróként vett részt a projektben, John Erick Dowdle rendezésén mégis érződik a semmivel össze nem téveszthető stílusa. Mostanában csinált kevésbé jó filmeket is, de én mégis nagyon kedvelem, mert a legegyszerűbb témákról is valami földöntúli hangulatot árasztva tud mesélni. Jelen esetben is egy rendkívül érdekes sztorit kapunk, ráadásul a kis költségvetés ellenére nagyon ott van a hangulat, ami azért is nagy szó, mert a film nagy része egy liftben játszódik. A színészi alakításokra nem lehet panasz, és már a főcím alatt is nyilvánvalóvá válik, hogy itt egy minőségi horrorkaland veszi éppen kezdetét. A fordított perspektíva nekem utalás a Tarot A... több»
Könnyű kikapcsolódás A magyar újhullám egyik gyöngyszeme ez a kedves sci-fi vígjáték. Walters Lili szórakoztató és vicces, a képi világ pedig egyenesen furcsa, ahogy a nyolcvanas évek hangulata keveredik a modern kütyükkel. Cini klasszikus slágerei megalapozzák a hangulatot, bohókás, kedves kaland kerekedik belőle. Érezni, hogy ez nem egy tengerentúli szuperprodukció, de ez a sajátossága végig megmarad anélkül, hogy veszítene a minőségéből, hiszen érezni, hogy az alkotók és a szereplők szíve-lelke benne van.
Isteni szórakozás Az ember, amióta csak létezik, eredetének bölcsőjét kutatja, létének értelmét boncolgatja, és tényleg nem tudom, mi a fene ütött a forgatókönyvírókba, hogy a Mátrix és a Jupiter felemelkedése után már megint ott tartunk, hogy az emberiség pusztán energiaforrás, ezúttal az Égieknek nevezett Istenségek számára. Ők alkották meg az Örökkévalókat, akiket az emberek isteni lényekként tisztelnek ősidők óta, hiszen védelmezik fajunkat a Deviánsoknak nevezett lényektől, mindezt azért, hogy minél jobban elszaporodjunk a bolygón, hogy aztán az életerőnk egy újabb Égi megszületésének legyen a katalizátora.
Természetesen fokozatosan bomlik ki ez a szövevényes hierarchia, hiszen az első 20 percben gyorsa... több»
Modern mese Annak idején moziban láttam először, és azóta is ez az egyik olyan film, amit akárhányszor meg tudok nézni, mert egyszerűen lehetetlen megunni. Egyszerre tündérmese és felnőtteknek szóló fantasy, komédiába oltott társadalomkritika és horror, ráadásul olyan ügyesen olvasztja össze a stílusokat, hogy lehetetlen belekötni. Robert De Niro mint meleg kalóz? Michelle Pfeiffer mint emberevő boszi? Claire Danes mint humán égitest? Miért ne? Varázslat, erőszak, romantika, humor ad randevút egymásnak, hogy virtuóz vizualitásban tobzódva meséljenek el egy történetet útkeresésről, szerelemről, barátságról, mágiáról, szeretetről és gonoszságról. Minden tekintetben pazar, akár a látványról, akár az alakít... több»
Kihagyott ziccer Nicolas Cage ismét egy kellően elborult filmben vállalt szerepet, azonban a végeredmény felemásra sikerült. A történet ugyanis meglehetősen eredeti, csak éppen a rendező nem tudott vele mit kezdeni. Idegesítő vágások, még idegesítőbb zenei aláfestés és összecsapott forgatókönyv mellé erősen közepes színészi játékot kapunk. Cage láthatóan élvezte, Selma Blair mintha nem találná a helyét, a többi színész meg szinte amatőrnek hat. Lance Henriksen felbukkanása sem tudta megmenteni az ötlettelenségtől, pedig volt benne potenciál. Vagy túl kényes vizekre evezett (mint például a szülési jelenet), vagy horrorhoz képest nem volt elég tökös, arról nem beszélve, hogy némi intelligens humorral akár ráir... több»
Méltó folytatás Jason Reitman kezében új életre kelt ez a filmklasszikus, ami mindamellett, hogy tiszteleg az előző részek előtt, némileg új színt is vitt a franchise-ba. A Stranger Things által kijelölt modern ifjúsági kalandfilmbe oltott horror és fantasy nagyon jól áll az új Szellemirtóknak, azonban a történet egy ponton icipicit elkezdi ismételni önmagát, ami egy kis remake-utóízt hagy maga után. Mindezek ellenére nagyon látványos és hangulatos, mi több, vicces. Igazán szórakoztató, kellemes darab remek színészekkel és alakításokkal.
Reménykeltő feldolgozás Johannes Roberts rendezői székbe ültetése nagyszerű ötlet volt, Paul W. S. Anderson ezúttal csak producerként vett részt a munkálatokban.
Elsősorban a hangulaton érződik a rendezőváltás, talán Rodriguez mára már klasszikussá vált Terrorbolygójához tudnám hasonlítani. Iszonyú jók a zenei aláfestések, az atmoszféra nagyon el lett találva, és talán az eddigi feldolgozások közül ez áll a legközelebb a Capcom legendás játékához. Nagyon tetszett még, ahogy a cselekmény beúsztat egy-egy popslágert betétdalként, a rendőrörsre zenére bemasírozó zombifáklya például meglehetősen szürreálisra sikerült. Sokszor valóban ijesztő, a karakterek jól el lettek találva, egyetlen negatívuma, hogy túl sokminden... több»
Maggie Q hallucinál A történet nem lenne rossz, és adva van az egzotikus környezet, de a kivitelezés sajnos rettentően gyenge. Az álmosító zenék és a szinkron nélkül hápogó thaiföldi színészek egy különösen irritáló egyveleget alkotnak, ehhez jön még a nyomasztó hangulat, ami sajnos nem a rendezés érdeme, ugyanis a felénél már szinte érthetetlen az egész, és nagyon oda kell figyelni, ha bármi logikát is találni szeretne az ember. Horrornak kevés, thrillernek túl egyszerű. Sajnos a gyönyörű Maggie Q minden igyekezete ellenére egy középszerű és unalmas soft horror lett belőle.
64 Agancs (2021)
Guillermo del Toro helyett Scott Cooper ült a rendezői székbe, a mexikói rendezőzseni pedig producerként bábáskodott a produkció felett, és sajnos ez a csere nem tett jót a filmnek. Még így is érezhető del Toro hatása, leginkább az atmoszférát tekintve, ugyanis sötét tónusú gyönyörűen fényképezett képkockái remekül adják vissza Oregon erdeinek vad erejét illetve az egyre növekvő, bár rosszul adagolt feszültséget. Karakterdrámának túl rövid, horrornak pedig kissé vérszegény és ötlettelen pedig a wendigo legendája remek alap ugyanis eddig nem sok filmben találkozhattunk vele és mivel egy ma is élő indián mítoszról beszélünk alaphangon is rendkívül misztikus és félelmetes. A horror elemek kimer... több»