Háromezeregy éjszaka meséi George Miller valami olyasmit alkotott amit talán elsőre meg sem ért az ember mert olyan mély érzèseket mozdít meg amelyeknek a létezéséről sem tudtunk vagy legalábbis jó mélyre eltemettük őket.
A páratlan és zseniális Tilda Swinton formálja meg Alitheát a narratológust A. S. Byatt The Djinn in the Nightingale's Eye című regényéből készült filmben.
A nő egyedül is teljes életet él, egészen addig amíg a sors nem keresztezi az útját egy Dzsinnel (Idris Elba) aki a történeteivel szép lassan ráébreszti a nőt arra, hogy az általa élvezett egyedüllét ellenére legbelül mégis magányos, olyannyira hogy a dzsinn által megtapasztalt időtlen és határtalan, önfeláldozó szerelemre kezd el vágyni, holott ... több»
Light horror Inkább thriller, mint horror. Erősen érezhető a női rendező kézjegye, hiszen inkább a romantikus szál lett az erősebb. A horror/thriller elemek sajnos sablonokból építkeznek, csakúgy, mint a karakterek, mégis van egy sajátos hangulata, de ennek ellenére ez most nekem kicsit mellément.
Mesék a karmáról David Leitch filmje az év egyik nagy meglepetése számomra. Már-már Tarantinót megszégyenítő stílusban mesél a karmáról, mindezt pedig teszi egy olyan akciófilm keretein belül, amely jobbnál jobb poénokat csomagol meglehetősen véres köntösbe, és nem fél a nyugati stílusú lőpárbajokat az ázsiai filmek látványvilágával keresztezni, ráadásul mindezt egy vonaton. Arról nem beszélve, hogy egy-két sztár nyúlfarknyi, ám annál meglepőbb szerepekben tűnik fel. A történet remek, a karakterek jól kidolgozottak, a párbeszédek viccesek és tartalmasak, az akciók pedig kőkemények. Lendületes, stílusos, vicces, néhol a groteszk határát súroló, az átlagnál kissé véresebb akcióorgia.
Kosztümös sci-fi Az Alienoid kimondottan olyan film amit moziban érdemes megnézni, és kimondottan olyan amit egyszerre fognak élvezni a sci-fi és a harcművészeti alkotások rajongói is.
Az egyszerre több idősíkon játszódó történet egyik része egy mágiával, fantasyvel átitatott vuhszia, amely pazar közelharc jelenetekkel kényeztet, míg a másik egy ízig-vérig high-tech akciófilm. Rendkívül furcsa a két zsáner keveredése, olyan, mintha két külön filmet néznénk egyszerre, amelyek néhány ponton metszik egymást, mindemellett ügyesen használja az idősíkok keveredését és így egy igazán egyedi ízt kap az egész produkció az időutazással, idegenekkel, robotokkal és gigalátványos akciókkal. Vibrálóan színes, egyedi, lát... több»
Spanyol testhorror Hangulatában kissé emlékeztet Rodriguez Terrorbolygójára és Cronenberg korai testhorrorjaira, de még a Fulci-féle gore is visszaköszön, ráadásul nem tolakodóan, de megidézi az Alien vagy A dolog egyes jeleneteit. Jól összerakott , technikailag remekül kivitelezett és hangulatos horror.
Igényes borzongás Remek túlélő thriller, jó kis történettel, amely ráadásul egy-két meglepő fordulatot is tartogat. Látványos, feszült, jól felépített és szépen fényképezett, igényes mozi.
Magyar időhurok Bálint Előd valószínűleg erre a szerepre született, ráadásul egy új műfaj is szárnyát bontotta a Zanox képében; hello balkáni-romantikus-sci-fi!
Az hagyján, hogy egy pálinka és egy kísérleti gyógyszer segítségével lehet utazni az időben, de az időhurok koncepciójába bőven belefér a romantika, a krimi és egy szatyor bundáskenyér.
Abszolút magával ragadó, egyedi képi világú, remekül megírt történet brilliáns párbeszédekkel, remek színészekkel, finom humorral, ahogyan csak mi magyarok tudunk filmet készíteni. Igazi különlegesség, minden ízében friss és egyedi.
Kung-fu panda után szamuráj kutya Rob Minkoff rendező annak idején a Tiltott királyságban a két nagy harcművészt Jet Li-t és Jackie Chan-t hozta össze a Majomkirály legendájával, megannyi emlékezetes bunyó közepette.
A Tomboló blökiben minden megvan ami ahhoz kell, hogy egy igazán emlékezetes produkció váljék belőle: aranyosak a karakterek, jók a poénok, van tanulság, profi a kivitelezés de valahogy mégsem áll össze kerek egésszé. Túl sterilnek és direktnek hat nincs meg benne az a báj ami mondjuk a Kung-fu pandát jellemezte.
Igazán kár érte.
De! Jordan Peele nem hazudtolta meg önmagát, és ismét valami olyat tett le az asztalra, ami nagyon meg fogja osztani a nézőket, engem speciel teljesen lenyűgözött. Már megint.
Egyrészt azért, mert olyan szokatlan módon keveri a zsánereket, ami már eleve a székbe szegezi a nézőt, másrészt pedig azért, mert a sok közül az egyiknek egy igen egyedi látásmódot kölcsönöz, de igazából ez már szinte elvárás egy Peele produkció esetében.
Természetesen most is van egy átfogó perspektíva, vagy ha úgy tetszik, üzenet, amelyre a mellékszállal még rá is erősít; mégpedig az a kulturális métely amelyet katasztrófa turizmusként is szokás emlegetni, nevezetesen az a jelenség, amikor a tragédiákról nem tudjuk leve... több»
Szegény ember Pengéje J. J. Perry rendezése persze korántsem olyan sötét, mint a fénybenjáró kalandjai, és Jamie Foxx karaktere sem „félvér” mindenesetre az összes klisét elsüti, amit csak vámpíros filmben lehet de az a baj, hogy azt is esetlenül.
A pörgős nyitójelenet után jódarabig dögunalom az egész, egészen addig amíg Scott Adkins fel nem tűnik, hogy néhány remekbe szabott harcművészeti akciószekvenciával kicsit felrázza a sztorit. Snoop Dogg vendégszereplése nemkülönben üdítő, de ezt leszámítva egy kiszámítható és bugyuta filmmel van dolgunk. Dave Franco sem találta meg igazán a karakterét és úgy általában az egész filmnek van egy ilyen „majdnem” hangulata.
Majdnem ijesztő, majdnem vicces, majdnem horror, ma... több»
Koreai ámokfutás Nem csak azért fárasztó végignézni, mert ultra erőszakos, hanem azért is, mert az állandóan pörgő-forgó kamera egy idő után kimondottan idegesítő. Egyes jeleneteknél szinte a nézhetetlenség határát súrolja az állandó képremegés.
Azt azonban el kell ismerni, hogy az akciójelenetek elképesztően jól lettek megkoreografálva, némelyik olyan hajmeresztő, hogy a John Wick akciószekvenciái ehhez képest estimesének hatnak.
A történet innen-onnan összeollózott, nem ezért fogunk emlékezni rá, ráadásul a játékidő is indokolatlanul hosszú… Az egész olyan benyomást kelt, mintha egy vérgőzös fps-játékba csöppentünk volna, hiszen van itt vírustól kezdve a CIA-ügynökökön át a zombiszerű lényekig minden.
Töm... több»
Véres kaland Dan Trachtenberg rendezése méltó folytatása a franchisenak. Már alapvetően az ad egy igen furcsa ízt az egésznek, hogy az indián kultúrát hozták össze az idegen vadásszal. Egyrészt ez a predator a legfélelmetesebb mind közül, amelyek valaha mozgóképen szerepeltek. Sokkal gonoszabb, vadabb fizimiskát kapott, és koponyacsontra emlékeztető sisakja szinte már fantasybe illő külsőt kölcsönöz neki. Így valamelyest csökkentve a kontrasztot a komancsok természetközeli, misztikus világával. Ahogy Naru (Amber Midthunder) egyre felkészültebbé válik vadásszá avatására, úgy az idegen lény is egyre erősebb ellenfeleket választ magának, vagyis mindketten a végzetük felé igyekeznek a maguk útján: egymáshoz.... több»
Öreg róka nem vén róka Deák Kristóf filmje számomra vitathatatlanul az egyik legjobb magyar film, amit láttam, igazi meglepetés.
Először is reálisan, hitelesen mutatja be a magyar alvilág egyik közkedvelt módszerét, amellyel idős emberektől csalnak ki pénzt. Több aspektusból közelíti meg a témát, ráadásul szociális és társadalmi problémákra is reflektál az idősekkel kapcsolatban.
Remek karaktereket mozgat, nagyon jól összemosva a krimi és a felnövéstörténet elemeit, miközben jól megírt párbeszédei közhelymentes közeget teremtenek, mindezt gyönyörűen fényképezett képekbe csomagolva.
Nem rest felkavarni az érzelmeket, bátran játszik a témával miközben a hazai színészvilág színe-java tiszteletét teszi a produkcióban.... több»
Hát ez meg mi? Őszintén szólva, fogalmam sincs mit akart Besson ezzel a filmmel. Az Arthur és a villangók univerzumához abszolút nem passzol a horror műfaja, ráadásul a sztori nélkülöz minden logikát… Arról nem beszélve, hogy az elcsépelt horror-kliséket ismételgeti. Egysíkú karakterek, csapnivaló színészi teljesítmény és borzalmas operatőri munka teszi felejthetetlenné, sajnos nem pozitív értelemben.
Nézhetetlen, élvezhetetlen, abszolút csalódás.
Szürke próbálkozás Úgy látszik a Russo fivéreknek inkább a fantasy világában kellene maradnia ugyanis, A szürke ember azon túl, hogy elpuffogtatja az összes kémfilmes közhelyet, olyan blődségekkel fáraszt mint például egy gyorsvonatként száguldó villamos.
Az akciójelenetek jól koreografáltak, és dicséretes az operatőri munka, de a közelharcoknál sokszor volt olyan érzésem, hogy oktatóvideót nézek és nem akciófilmet.
Tovább rontotta a helyzetet, hogy a közhelyes, tipikus történetvezetés mellé a nagy nevek ellenére pocsék színészi teljesítményt kapunk. Ennél még egy szappanoperában is nagyobb átélést tanúsítanak a szereplők. Ryan Gosling hozza a tőle elvárhatót, Chris Evans láthatóan unja az egészet és övé az é... több»
Fantasybe oltott női hardcore Henry Le-Van Kiet rendező nem bízott semmit a véletlenre. Semmi tökölés, gyakorlatilag az első öt percben elindul az akció és a film végéig meg sem áll. A főhősnő rövid flashbackjei gondoskodnak arról, hogy megértsük mi miért történik de ennyi éppen elég. A díszlet a kosztümök a fényképezés egytől-egyig profi, és az akciók is remekül vannak koreografálva, ráadásul a művérrel sem spóroltak, szóval minden a helyén. A műfajt ugyan nem váltja meg, mégis egy igényes, lendületes akció-fantasy.
Kis magyar szürreál A Karantén zóna az utóbbi évek egyik legjobban sikerült és legszórakoztatóbb hazai alkotása. A közösségi finanszírozás segítségével létrehozott produkció a misztikum és a transzcendens jegyében a testhorror partvonaláig is elmerészkedik, miközben remek dialógusaival, érdekes, olykor meghökkentő történeteivel boncolgatja a lélek rejtelmeit és a karantén korszakkal megjelenő problémákat.
Remek atmoszféra-teremtés és kiváló színészi játék teszi teljessé, hogy végül egy szürreális utazássá váljon.
A hazai filmgyártás egyik gyöngyszeme.
A búzadara nem üt vissza A cím kissé megtévesztő, hiszen itt nem a harcművészeten van a hangsúly. A komoly téma ellenére pedig egy meglehetősen unalmas alkotás lett belőle.
Túl komolytalan lett ahhoz, hogy érdemben hozzátegyen a családon belüli erőszak témájához , hiszen Zohra története nem nélkülözi a szokásos kliséket, harcművészeti filmnek pedig végképp nem nevezném, ugyanis csak az utolsó tíz percben láthatunk küzdelmet, az sincs túl ötletesen megkoreografálva. A nyolcvanas éveket idéző hangeffektek pedig csak rontanak az összképen.
Valahogy nem sikerült összehangolni a mondanivalót a tartalommal és a látvánnyal, mindenesetre azoknak erőt adhat, akik hasonló cipőben járnak.
Szürreális utazás Hanna Bergholm filmje nem lett egy könnyen emészthető darab és éppen ezért múlja felül a tucathorrorokat.
Először is pofátlanul hadat üzen a közösségi médiának illetve erős társadalomkritikaként is értelmezhető, ugyanis a vlogoló anyukán keresztül felnagyítja a fogyasztói társadalom kényszeres magalomániáját és a kifelé mutassunk minél többet "filozófiáját". A romlott társadalom alapja a kisebb egység, a család és hát jelen esetben senki sem feddhetetlen, az egész bűzlik hiába a virágos tapéta mindenütt. Nem véletlen büdös maga a kreatúra is, hiszen a lélek legsötétebb bugyraiba merülünk alá ebben a pokoli történetben.
A szörny megjelenésével további rétegek bontakoznak ki, egyfelől a rossz... több»
Kraft-Croft Roar Uthaug rendező jó választásnak bizonyult Lady Croft legújabb kalandjára. Csakúgy mint Alicia Vikander Lara Croft szerepére. Végre nem egy vaságyastól 40kilós női szupervument kapunk hanem egy törékeny nőt, akit bizony néha eltángálnak, akit megvisel ha el kell tennie láb alól valakit, hogy aztán egy életszagú, nem túlidealizált karakterfejlődésen menjen keresztül, hiszen a játékokból oly jól ismert női Indiana Jones a film végére születik meg.
A film másik nagy előnye a történet. Az eddigi adaptációkkal ellentétben nem lett a fantasy potméter csumáig húzva hanem megmaradunk egy a realitáshoz közelebbi pályán ami kifejezetten jól áll a sztorinak. Ráadásul olyan szépen fényképezett, hogy... több»
76 Háromezer év vágyakozás (2022)
George Miller valami olyasmit alkotott amit talán elsőre meg sem ért az ember mert olyan mély érzèseket mozdít meg amelyeknek a létezéséről sem tudtunk vagy legalábbis jó mélyre eltemettük őket. A páratlan és zseniális Tilda Swinton formálja meg Alitheát a narratológust A. S. Byatt The Djinn in the Nightingale's Eye című regényéből készült filmben. A nő egyedül is teljes életet él, egészen addig amíg a sors nem keresztezi az útját egy Dzsinnel (Idris Elba) aki a történeteivel szép lassan ráébreszti a nőt arra, hogy az általa élvezett egyedüllét ellenére legbelül mégis magányos, olyannyira hogy a dzsinn által megtapasztalt időtlen és határtalan, önfeláldozó szerelemre kezd el vágyni, holott ... több»