Elijah Wood nem éppen a kedvenc színészem, és ebben a filmben sem nyújtott túlságosan emlékezetes alakítást, de meglehet, ez csak annak a következménye, hogy az általa megformált karakter egy nyafogó divatmajom.
Öt éves kora óta nem látott apja segélykérő levelének engedve meglátogatja az öreget, hogy aztán egészen elképesztő kalandokba keveredjen.
A film egy unalomig elkoptatott horrorfilmes klisét emel új szintre, az új-zélandiaktól megszokott, meglehetősen sajátos humorú és nyers formában.
Jellegzetes fekete humor és néhol a szadizmus határát súroló jelenetek váltogatják egymást, miközben a forgatókönyv, hála az égnek, próbál kikerülni minden megszokott horrorfilmes klisét. Néhol egészen ... több»
Méltatlan folytatás Lana Wachowski, úgy látszik, a testvére nélkül bizony nem tudta hozni az előző részek színvonalát, azonban nem ennyire fekete-fehér a helyzet. Inkább kaotikus.
Morpheus valójában Smith ügynök, aztán mégse. Neo már megint kiválasztott, aztán mégse, mert kiderül, hogy tök más az. Azt viszont nem árulom el, hogy ki az, mert a többség kapásból tudja, aki nem, annak meg legyen legalább egy meglepetés, ha megnézi a filmet. Nagyjából ennyi a sztori, amit ráhúztak a "deja vu"-dinamikára, ennek megfelelően a korábbi részekből is bevillannak képsorok, továbbá az unalomig ismert beállításokat láthatjuk csak most, más színészekkel. A látvány néha tényleg pofás, néha meg kb. a béka segge alatt van, és ak... több»
Éjsötét angol humor Maggie Smith talán egyik legjobb alakítását nyújtja ebben az ízig-vérig fekete komédiában, a kissé hóbortos házvezetőnő szerepében, aki sajátos eszközökkel próbálja meg nyugodtabbá varázsolni a saját és mások életét is. Történetesen, nála a konfliktuskezelés gyilkosságokkal történik, amelyeket kellemes délutáni teázással szakít meg. Rowan Atkinson szintén nagy meglepetés volt a számomra, mert ebben a produkcióban egy kicsit komolyabb oldalát mutatja meg annak ellenére, hogy komédiáról van szó. Nyoma sincs az eddigi bárgyú szerepeinek, egészen jó volt az alakítása, csakúgy, mint Kristin Scott Thomas játéka, amelyben most sem találni semmi kivetnivalót. Szerencsére nem folyik patakokban a vér,... több»
Francia Kocka Mathieu Turi filmje elég furcsára sikerült, tipikus példája azoknak a francia filmeknek, amelyekben ott bujkál a nemzettel született művészi hajlam, ami aztán néha túlságosan elvonttá teszi a cselekményvezetést, mert rátelepszik a mondanivalóra. Szimpla túlélőhorrornak indul, bár már az elején kicsit nehezen vezeti a szálakat, ugyanis nem egyértelmű, hogy krimit vagy sci-fit látunk-e, illetve az sem, hogy ez a kétely szándékos dramaturgia, vagy a rendező hiányosságainak a következménye-e. Az utolsó harmadra éppen annyi kérdésre kapunk választ, mint ahány újat generál a cselekmény, ugyanis sci-fiként, illetve a lélekvándorlás metaforájaként is értelmezhetőek a történtek. Egy idegen létforma k... több»
Kult kung-fu Nem véletlen gratulált személyesen Stephen Chow-nak Tarantino: ez az ember egy zseni.
A hongkongi Buster Keatonként is emlegetett színész/rendező korábban már a Shaolin Soccerben tett arról tanúbizonyságot, hogy a kung fut remekül ötvözi a különféle műfajokkal, de A pofonok földjéhez képest az csak a bemelegítés volt.
Először is érdemes egy pár szót ejteni a látványról. Már eleve az ellentmondásos, hogy a negyvenes évekbeli környezetben tobzódik a jobbnál jobb és modernebbnél modernebb vizuális megoldásokban és effektusokban, de ezt még tovább tudja fokozni azzal, hogy szemérmetlenül, de mégsem erőltetetten váltogat a stílusok között, vagy pedig vegyíti azokat. Vuhsziák keverednek a hagyom... több»
Harmadik típusú agymenés Ha egyszer Simon Pegg és Nick Frost összefog, abból többnyire valami a szürreális határát súroló agymenés szokott születni, és ez a Paul esetében sem történt másként. Mivel ketten írták a sztorit, így még könnyebben tudtak azonosulni a figuráikkal, aminek köszönhetően egy szemernyi erőlködés nélkül sikerült őket megformálniuk. Talán a legjobb közös filmjük lett, egészen üdítő kivétel a vígjátékok közt, ami nemcsak a jó forgatókönyvnek köszönhető. A poénok valóban viccesek, néhol kissé talán trágárnak is hatnak, de - tekintve a film alaphangulatát - abszolút belefér. Teljesen eszement az egész, egy percig sem veszi magát komolyan, és pont ettől jó. Paul megvalósítása első osztályú, és a többi... több»
Klasszikus akció Annak idején, mikor még néztem tévét, az egyik kedvenc műsorom volt a Discoveryn a jégúton dolgozó kamionosok mindennapjait bemutató sorozat, és annak alapján azt kell mondjam, hogy bizony hiteles, amit ebben a filmben látunk. Bár Liam Neeson már jócskán benne van a korban, de még mindig remek színész, és az akciózás sem hat tőle erőltetettnek. Talán az extrém helyszín miatt, de remek a történet, feszes a tempó, és a klasszik szerelmi szál helyett ezúttal a testvéri szeretetből kapunk egy kis érzelmi fröccsöt. Igazi klasszikus akciófilm, abból is egy igényes és szépen fényképezett darab.
Elbaltázott adaptáció John Bellairs 1973-ban kiadott azonos című regénye alapján a főként horrorfilmjeiről ismert Eli Roth készített egy látványos fantasykalandot. A rendező láthatóan nehezen tudott megválni kedvenc stílusa kliséitől, és talán éppen ezért vérzik el a produkció: a horror, fantasy és tinihorror elemeket ügyetlenül keveri a felnövéstörténetekkel, ennek eredményeképpen nem tud egyetlen műfajból sem többet kihozni az átlagnál, pedig van benne potenciál. Owen Vaccaro Lewis szerepében kitűnő választás volt, minden tekintetben méltó partnere a nagyoknak. Jack Black hozza a formáját a hedonista mágus Jonathanként, és Kyle McLachlan is meggyőző (kevés játékideje ellenére is) a gonosz ellenfél szerepében, a... több»
Mikulás-eredettörténet a'la Netflix Szó se róla, látványos mesét hoztak össze a Netflix háza táján, de ezen kívül egyedül Maggie Smith vendégszereplése volt számomra az egyetlen pozitívum. Borzasztóan szájbarágós, infantilis, és sokszor az volt az érzésem, hogy összeollóztak pár jelenetet a Pán Péterből, a Narniából vagy az Arany iránytűből, csak most más színészekkel és kicsit fapados stílusban. Van itt a trolltól kezdve a manókig minden, és nem biztos, hogy jó ez az eklektikusság, mert a gyerekeket totál össze fogja zavarni, a felnőttek meg unni fogják. Maggie Smith azonban még mindig elragadó.
Tisztességes iparosmunka Dwayne Johnson, Ryan Reynolds és Gal Gadot semmi olyat nem csinálnak, amit eddig ne láttunk volna tőlük, a kuriózum annyi, hogy most együtt mókáznak. Vicces, lendületes, látványos akció-kaland, kár, hogy hiányzik belőle az eredetiség. Ennek ellenére kellemes szórakozás.
Nyomokban Bondot tartalmaz Már a kezdés is stílusidegen, hiszen a korábbi Bond filmekre jellemző látványos kezdő képsorok helyett egy unalmas felvezetést láthatunk, és sajnos a későbbiekben sem éreztem azt, hogy egy klasszikus "őfelsége titkosügynöke" mozit látok, inkább egy közepes akciófilmet az unott Daniel Craiggel. Talán Rami Malek karaktere és játéka volt jobb a többiekéhez képest, de elég időt sem kapott és pocsékul lett megírva a többi szereplővel együtt, hogy a történetről már ne is beszéljek. A vége pedig, nos, arról jobb nem sokat beszélni, Bond halála és az azt megelőző papírzsepipusztítónak szánt giccs és közhelyparádé egyszerűen érthetetlen. Illúzióromboló és unalmas "majdnem" Bond film.
Minőségi borzongás Halle Berry talán egyik legerősebb alakítása és a misztikus thrillerek egyik legjobbika Mathieu Kassovitz mára már klasszikussá lett kísértethistóriája. Sikeréhez a remek Halle Berryn kívül olyan sztárok járultak hozzá, mint Robert Downey Jr., Penélope Cruz vagy Charles S. Dutton, de nem csak a kiváló castingnak köszönhető mindez. A virtuóz operatőri munka, a tökéletes effektek és zenei aláfestés, valamint a fokozatosan kibontott és itt-ott "megtekert" cselekmény végig fenntartja a feszültséget. Zseniális, erős atmoszférával rendelkező thriller.
Művészieskedő katyvasz Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy kaphatott ez a marhaság egyáltalán bármilyen díjat. Öncélú erőszak és érthetetlen testhorror elemeket próbál összemosni erőltetett művészieskedéssel.
Bizarr feldolgozás Mary Shelley klasszikusát gyakran magyarázták félre, mégpedig a pocsék feldolgozások miatt, ugyanis sokszor a szörnyet hívták Frankeinsteinnek, annyira összekutyulták az egyébként romantikus történetet. Hála az égnek jelen esetben próbálták tartani az eredeti sztori szellemiségét, tehát a hangsúly Victor Frankenstein (James McAvoy), és a hozzá hasonlóan briliáns elmével megáldott asszisztense, Igor Strausman (Daniel Radcliffe) barátságát helyezi előtérbe, illetve az ő motivációjukat, a szerelmet és a lelki terhek alóli szabadulást. McAvoy zseniális, mint mindig, lubickol a szerepben és a testnedvekben is, ugyanis bizarr képsorokból nincs hiány. Daniel Radcliffe is ismét bebizonyította, hogy ... több»
Igényes ijesztgetés Igazán jó misztikus thrillert talán a Temetetlen múlt óta nem láttam, ez a film azonban majdnem hozza az előbb említett klasszikus színvonalát. Szépen fényképezett, kifejezetten igényes vizuális megoldásai és az ügyesen fenntartott feszültség azon filmek közé emelik, amelyekben alig látni erőszakos jeleneteket, mégis meggondolja az ember, hogy kimenjen-e a mosdóba a sötét előszobán keresztül. Az indiai környezet és a hindu mitológia telitalálat, mint ahogyan a gyermekét elveszítő anya szerepében Sarah Wayne Callies is, hiszen kellő mélységet ad az anyai szeretet feltétel nélküliségét kifejező játékának. A film végi kis csavar, bár számítani lehetett rá, mégis ötletes, és keretbe foglalja a t... több»
Villeneuve rendezése számomra pokolian unalmasra sikerült, még a kedvencem, Timothée Chalamet zseniális alakítása sem tudta feldobni. Az eredeti regényt sem olvastam, és a korábbi feldolgozásokat sem láttam, de őszintén szólva túl sok mindent nem tudtam meg a szereplőkről. Kárpótlás gyanánt a zene gyönyörű, és a látvány is rendben van, de egy klasszikushoz ez kevés.
Ryan Reynolds vidámparkja Ryan Reynolds sem tudta megmenteni a produkciót, és nem csak azért, mert túlzóan nagy volt a hype a bemutató körül. Jodie Comernek egyszerűen nem áll jól az akciózás, a színész-rendező zseni Taika Waititi pedig akkora ripacs, mint ide Los Angeles. Egyedül Reynolds hozza a tőle megszokottat, de egyrészt maga a történet zagyvaság, ha valaki nem járatos a gamer szlengben, továbbá a romantikus klisék is olyan porosak, hogy annál már csak a filmvégi csavarnak szánt, de annak nem nevezhető giccses közhely hathat ósdibbnak. Azonban a látvány valóban pazar, sőt vizuálisan annyi információt zúdítanak az emberre, hogy felfogni is nehéz, és tényleg jók a poénok. Azt viszont túlzás állítani, hogy egy ig... több»
Brutális fekete humor Tommy Wirkola filmjeit lehet utálni vagy szeretni, de középút nincs. Igazán a horror műfajában érzi jól magát, és azon belül is szereti a rendhagyó szituációkat. Most sincs ez másként, hiszen egy elhidegült házaspár történetébe csöppenünk bele, akik egy kirándulás alkalmával tervezik egymást eltenni láb alól, azonban az események, ahogy az már lenni szokott, nem várt fordulatot vesznek. Noomi Rapace (Prometheus, Alien: Covenant, Hét nővér) számomra meglepetés volt a kemény feleség szerepében, és egyértelműen az ő zseniális játékára épül a film. A férjet alakító Aksel Hennie is emlékezetes, de a többi szereplőre sem lehet panasz.
Miközben a jellegzetes északi humor hatja át a történetet, szép... több»
Felejthető vérfürdő Margot Robbie és Simon Pegg valószínűleg nem túl büszke erre a produkcióra. Az egész filmnek olyan "majdnem" hangulata van. Majdnem vicces, majdnem látványos, majdnem izgalmas, majdnem horror. Kliséhegyek és kapkodó megvalósítás, akár klasszikus is lehetett volna. Erőtlen próbálkozás, gyenge horror-vígjáték.
Akció a kertben A Sony égisze alatt készült animációs és élőszereplős mese már az első percekben tudtunkra adja, ez bizony nem egy éneklős, Disney-féle giccs-fröccs lesz, hanem egy igazi pörgős kaland. Nemcsak a kicsik fogják élvezni, ugyanis a helyzetkomikum mellett nagyon finom humorral is találkozhatunk, és tulajdonképpen nem is meséről van szó, hanem egy ízig-vérig akció-vígjátékról. Igazán kellemes kikapcsolódás, látványos, vicces, szórakoztató kaland.
73 Gyere apához (2019)