Értékelések (247)

NA 1. epizód  (2021)

2021. 12. 14.
Carrie, Charlotte és Miranda visszatértek, de már nem a harmincas, hanem az ötvenes éveikben. A filmek óta is eltelt 10 év, látszik, hogy eljárt a szereplők felett is az idő. Samantha hiányzik kicsit a csapatból, ő most Londonban van, de ahogy ebből a visszatérő epizódból kiderült, nem a szex a legfontosabb már a csajoknak. Mindhármuknak megvan már a családja, élik életüket, mígnem Carrie élete fenekestül felfordul egy tragédia következtében.
2021. 12. 11.
Úgy látszik, mostanában nem érdemes filmet két óra alatt rendezni vagy készre vágni. Ez a film is majdnem háromórás, amivel nincs is semmi baj, hiszen a film elejétől a végéig izgalmas és fordulatos. A színészek alakítása pedig még szórakoztatóvá teszi az amúgy is eseménydús cselekményt. Lady Gaga második főszerepében egyszerűen zseniális, de kár kiemelni csak őt, hiszen Jared Leto, Al Pacino, Adam Driver és Salma Hayek is remekül alakították ennek a tragédiába torkolló történetnek a szereplőit.

50 Szinglilét  (2021)

2021. 12. 11.
Kedves, aranyos romantikus film karácsonyi és meleg köntösbe csomagolva. A két jó barát együtt tölti a karácsonyt az egyikük családjánál, akik szerint csodás párt alkotnának, csak a srácok ezt nem látják. A film előrehaladtával azonban rájönnek, hogy mégis többet éreznek csak barátságnál egymás iránt és happy enddel ér véget a film. A szokásos romantikus filmes klisék legtöbbje megtalálható a filmben, de jó volt egy ilyen megközelítést is megnézni, hiszen a család az család, a szerelem az szerelem.

58 Post Mortem  (2021)

2021. 12. 01.
Az alapötlet jónak tűnt, az előzetes is izgalmas filmet ígért, a film megnézése után mégis kettős érzéseim voltak. A film első felében nagyon jól hozta a a sztori a misztikumkot, majd a film második fele valahogy nagyon elment egy nagyon más irányba, amit a film végefelé már nem is nagyon tudtam követni. Sokat akartak, de a végére szerintem csak még jobban összezavarták a közönséget.
2021. 11. 25.
Klasszikus romantikus sztori, melyben a főhősünk egy szerelmi csalódás után a padlóra kerül, majd egy másik nő személyében megtalálja a szerelmet. A sztori karácsonyi környezetbe van ágyazva, a magyar karácsonyi dalok sokat dobnak a hangulaton, valamint a remekül megírt poénok nagyon jól működnek ebben a könnyed karácsonyi filmben.
2021. 11. 24.
Szórakoztató családi mozi
Úgy, hogy nem láttam még a Szellemirtók-filmeket, nem voltak elvárásaim a filmmel kapcsolatban. A sztorinak van eleje, közepe és vége, a poénok szerintem remekül működtek, és a karakterek is megfelelően ki voltak dolgozva. Kicsik és nagyok egyaránt derülnek majd rajta, hiszen nálunk az egész moziterem nevetett a poénokon. Aki látta a Szellemirtókat, annak pedig biztosan jó lesz egy méltó folytatást látni a 2016-os női Szellemirtók után.

70 Spencer  (2021)

2021. 11. 19.
Az őrület határán
Aki egy teljes életrajzot bemutató filmre számít, az csalódni fog. A film ugyanis három napon át követi Dianát egy karácsonyi ünnepen. A királyi család leutazik vidéki rezidenciájukra, hogy ott töltsék a karácsonyt. Diana már a film elején elkésik, nem talál oda, majd mikor meglátja a madárijesztőt, amely gyermekkorára emlékeztette, megörül, hogy lát egy ismerős arcot. Nem tud és nem is akar megfelelni a királyi család elvárásainak, a film során végig szenved, kivéve amikor a gyermekeivel van és együtt játszanak, valamint amikor az öltöztetőjével tölt el egy kevés időt. A film zenei aláfestése még jobban kiemeli a hercegné szenvedését, valamint az operatőri munka is, hiszen végig Diana melle... több»
2021. 11. 19.
Érdekes egy film, mely az elejétől kezdve fenntartja a nézőben a rejtélyt, hogy valóban léteznek-e a szellemek a háznál, vagy csupán az új nevelőnő elméje hasadt meg az új munkája során. A tragikus események után, melyek a birtokon történtek, a személyzet nincs megdöbbenve, és mintha nem is akarnának beszélni a halálesetekről. A gyerekek furcsán viselkednek, a mit sem sejtő nevelőnő pedig okkal lesz gyanús minden furcsaságra.
2021. 11. 14.
Univerzumtágítás: Örökkévalók, gyülekező!
Elmúlt a csettintés, a közismertebb sztorikból is kevesebb van, mellékszereplők kapnak saját sorozatot megérdemelten, valamint elindult az univerzumtágítás a negyedik fázisban. Új karakterek és új történetek a csettintés után. Ez a film már egy komplett csapatot ad nekünk a film elején, akik végig velünk voltak, emberekkel, megvédtek minket a deviánsoktól, majd miután megölték az összeset, szétszéledtek a Földön és élték tovább örök életüket, viszont nem avatkozhattak bele az emberiség történelmébe. A film remekül egyensúlyoz a múltbéli, valamint a jelenben történő eseményekkel, bemutatva egy-egy meghatározó eseményt az Örökkévalókkal kapcsolatban. Mivel tízen vannak Örökkévalók, ezért kicsi... több»
2021. 11. 12.
2021. 11. 07.
Halottakat látok
A film, amely elrepít minket a hatvanas évek Londonjába. Az ígéretes lány felvételt nyert a londoni divatiskolába, viszont nehezen illeszkedik be a menő csajok világába a koleszban. Úgy dönt, hogy kivesz egy kis garzont, ám azt ő sem sejti, hogy amit ott fog látni, az megváltoztat mindent... Azt viszont még érdemes megemlíteni, hogy főhősünk látja halott édesanyját is olykor-olykor. Mikor megérkezik az új lakásba, este egy látomása támad egy gyönyörű lányról, aki énekes szeretne lenni. Minden éjjel követni szeretné ezt a lányt, a megszállottja lesz, de a történet nem tartogat happy endet a lányok számára. A jelenben a főhős már-már az őrület határán mozog, a rendőrök nem hisznek neki, mikor ... több»
2021. 11. 02.
Laurie háttérben
A film erősen nyit, Michael túléli a tüzet, mint az várható volt, és hatalmas mészárlást rendez megint (ja, és ez még mindig ugyanaz az éjszaka, mint az előző részben volt). Laurie kórházba került, szerencsére túlélte a sérüléseit. Ez a rész inkább Haddonfield lakóira és a bosszúra koncentrál, de a sztorit hihetetlenül nevetségessé tették néhol a bugyuta párbeszédek, valamint a mindenáron gyilkolni vágyó birka tömeg, ami számomra értelmezhetetlen volt. Ez volt a legjobb ötlet a többi közül? Nagy meglepetés nem ér minket a film végén sem, azzal, hogy a mumus szintén túléli az éjszaka második felét, de itt már egy természetfeletti lénnyé emelik a karakterét. Kíváncsi vagyok, vajon Laurie hogya... több»
2021. 10. 30.
A könyv elolvasása után nagyon vártam a sorozatot, főleg ilyen szereplőgárdával. Nagyon feszült légkör jellemzi az egész sorozatot, végig kételkedhet a néző, hogy tényleg az ügyvédnek a fia-e a gyilkos. Ő kitart a végsőkig amellett, hogy a fia ártatlan, a felesége viszont kételkedik ebben. Ahogy a könyvben, úgy a sorozatban is egy megdöbbentően sokkoló lezárást kapunk.

82 Dűne  (2021)

2021. 10. 26.
Látványorgia minden szempontból
Ha októberben csak egy filmet néznél meg a moziban, akkor ez legyen az! Hihetetlen, milyen csodálatos a képi világa, ami egy Denis Villeneuve filmtől már megszokott, gondolok itt a Szárnyas fejvadász 2049-re, vagy akár az Érkezésre. A zene is csodás, egyszerűen tökéletesen passzol a képi világhoz. A történet folyása hol lassabb, hol gyorsabb, viszont ezek nem a sztori rovására mennek, hanem inkább erősítik. Két és fél órás filmhez képest remekül beszippantja a nézőt, és felkészíti a következő részre.
2021. 10. 24.

89 Shrek  (2001)

2021. 10. 24.
2021. 10. 24.
Az adósok viadala
Rendkívül izgalmas sorozat, melyben eladósodott emberek "játszanak" a túlélésért és a hatalmas főnyereményért. A játékok előrehaladtával az emberek valódi személyiségei is megmutatkoznak, egyre inkább eldurvulnak, és bármire képesek lesznek azért, hogy megnyerjék a pénzt, és megváltozzon az életük. A sorozat remekül bemutatja a szereplőket és jellemfejlődésüket, valamint itt is előkerül a gazdagok szórakozása, amely abból áll, hogy végignézik és fogadnak ezekre a szerencsétlen emberekre. A sorozat végén a történetet nyitva hagyták a készítők, a hatalmas sikerre való tekintettel akár még további évadok is érkezhetnek, hiszen jó pár kérdés megválaszolatlan maradt.

84 Clickbait  (2021)

2021. 10. 23.
Jó férj? Rossz férj?
Az első részben megismerjük a középpontban lévő családot egy születésnap keretén belül, ahol a boldog családkép mellett a konfliktusok is megjelennek. Másnap pedig eltűnik a férj, és egy szörnyű videó kíséretében tudatják a világgal, hogy nagyon rossz dolgokat tett, és meg fogják ölni. A részek mindig egy konkrét személyt követnek, akik valamilyen kapcsolatban állnak a férfival vagy a nyomozással. A sorozat előrehaladtával nagyon izgalmasan árnyalódik a férj és cselekedetei, újabb és újabb személyek bukkannak fel, akik segítségre lehetnek a nyomozásban. A legutolsó részig matekozhat a néző, hogy ki lehet az, akinek a legtöbb indítéka volt a férj megölésére, majd egy olyan nagy csavart raknak... több»
1
2021. 10. 20.
Jóban-rosszban, gazdagságban-szegénységben
A sorozat elején kiderül, hogy a nyaralás során történt egy haláleset, azt viszont nem tudjuk még, hogy ki halt meg. A történet végig fenntartja a feszültséget és a rejtélyt a nézőben, hogy ki lehetett a gyilkos (már ha gyilkosság történt) és ki az áldozat. Hiszen az előrehaladtával a néző úgy érezheti, hogy egyre több ember kerülhet a gyilkos, valamint az áldozat szerepébe. A sorozat úgy indít, hogy a hotel személyzete várja az új vendégeket a parton. Szépen sorban megismerjük a kedves vendégeket: a friss házaspárt, a családot a gyerekekkel és a magányos középkorú nőt. Mindannyian jómódúak, az életük látszólag boldog. A friss házaspár férfi tagja tartozik inkább a gazdagokhoz, felesége le... több»
2021. 10. 17.
Vérontás? Minek az?
Az előzetes elég izgalmasnak tűnt, az előző rész szórakoztató volt, így nagyon vártam egy véres folytatást Vérontóval. Hát ebben a filmben minden volt, csak vér nem. A sorozatgyilkos csak Eddie Brock-kal hajlandó beszélni, majd miután Venom segítségével megfejti áldozatai hollétének rejtélyét, teljesen bekattan a kivégzése előtt, megharapja Eddie-t, megízleli a vérét. Kivégzése közben pedig átalakul és megszökik. Eközben Venom és Eddie veszekednek, mint egy rossz házaspár kb. a film elejétől kezdve, amely elég idegesítő tud lenni, mintsem vicces. Azt gondolom, ezt kicsit túltolták most az alkotók. Vérontótól várnánk egy csomó véres öldöklést, de úgy érezhetjük a film nézése közben, hogy ez e... több»