Gergo Horvath

Az animációs filmek műfajában a Raya nagyon erős film lett. Vizuálisan lenyűgöző látványvilággal és örökérvényű tanulságokkal várja a nézőjét, gyakorlatilag korosztály nélkül. Nem mondom, hogy helyenként az üzenet átadása nem vált didaktikussá, de a fiatalabb korosztálynak szánt filmről van szó, így ezt nehéz is lenne felróni neki. Egyedül azt tudnám felhozni, hogy vannak sablonok, amikbe nagyon magabiztosan álltak bele az írók, épp ezért tűnik egyszerre ismerősnek és vártalan fordulatokban szegénynek. Ezek azok a dolgok, amelyek megkülönböztetik a kiválót a zseniálistól, és nincs azzal semmi baj, hogy a Raya „csak” kiváló animációs film lett.

Kis híján tökéletes lett az évad, különösen azt követően, hogy szerintem a harmadik évad nagyon nem hozta az első kettő színvonalát. Itt most tényleg lépett előre a cselekmény, az egésznek volt iránya, mélysége, humora, szíve, és ahol kellett, ott kellően hátborzongató is volt. Különösen emelem a kalapom az írók előtt, mert ennyi szálat ilyen konzekvensen egymás felé terelgetni egy csúcspont felé, egy ekkora terjedelmű évadon keresztül, az tényleg lenyűgöző! Viszont az is tény, hogy eljött az idő a lezárásra, és csak remélni tudom, hogy ezt a bravúrt meg tudják ismételni, és kapunk egy olyan ötödik évadot, ami miatt sokszor eleveníthetjük majd fel a szériát.

Se nyúl, se üreg
Bár Chris Hemsworth és Miles Teller alakítása abszolút rendben volt, maga a film nem hagyott mély nyomot bennem. Hiányzott a feszültség, a csavar, néztem, és a felénél már azt éreztem, hogy rendben, értem, van itt egy tudós, aki kísérletezik az embereken, de mikor történik már valami, ami elmozdítja a történetet a nulladik pontról. Talán azt volt a legnagyobb baj, hogy már szinte mindent tudtunk az elején, és túlságosan is kiszámíthatóvá vált. Azon járt az agyam, milyen lett volna a film, ha a nézőknek is ad teret a leleplezésre, mert így csak azt néztük végig, ahogy a főhős rájön, hogy itt egy ember a vezér, és nincs is protokoll bizottság (és még egy kis apróság, amit nem spoilerezek el). ... több»

Idejét sem tudom, mikor hagytam félbe egy filmet, de ennek sikerült elérnie, hogy ne nézzem végig. Az elfogás olyan, mint egy rossz Die Hard-film koppintás nagyon gonosz paródiája. Rettenetes párbeszédek (inkább monológok), gyenge akció, klisé klisé hátán, a CGI pedig olyan gyenge, hogy még a tévé is ledobja magáról. Sajnálom, de itt Chris Hemsworth cameója sem segít.

Ehhez a filmhez talán nem is kell sokat hozzáfűzni. A maga nemében zseniális darab, amiből rengeteg későbbi produkció merített. Az a generáció, aki ma látja, talán már nem fogja annyira izgalmasnak vagy újszerűnek érezni, mint amilyen annak idején volt, de ez nem von le az értékéből. Tarantinós film a szó legeredetibb értelmében.

Szükség volt már végre egy ilyen régi vágású, zsarus krimire, és kiktől, ha nem a Drót alkotóitól? Kimondottan erősen indul, és úgy tűnik, az alkotók még mindig remekül játszanak a történetszálakkal és a sztorivezetéssel. Ha ezt fogják tartani, akkor a Miénk a város is lehet olyan sorozat, amit a legnagyobbak között fogunk emlegetni a zsánen belül.

Alapvetően bírom a coming of age dramedyket, és első blikkre is érdekesnek tűnt ez a sztori. Végül nagyon sok komoly dolgot érintett a film a szorongástól a különböző mentális problémákon át az igaz barátságig, a szerelemig és a tinédzser lázadásig, tette ezt úgy, hogy azért a humort eléggé a felszínen tartotta, és egészen jól kerülte a közhelyeket és a sablonokat. Ha pusztán a műfajon belül nézem, akkor láttunk már jobbakat, nem is keveset, de a Metal Lords nem maradt le annyival, hogy ne tudjon kellemes filmélményt nyújtani, legfeljebb ez az élmény nem az lesz, amit évek múlva is fel fogunk emlegetni.

Ha bejött a Deadpool, akkor a Peacemaker is be fog, és könnyen lehet, hogy még jobban is. A maga módján igen szórakoztató és vicces darab lett, és a sok elvetemült poént mellett azért a karakterfejlődésre, némi drámára és erkölcsi kérdéseknek is jutott hely, épp a megfelelő arányban. Egy-két epizódot leszámítva egyenletesen tartotta a színvonalat, és ha nem készülne hozzá folytatás, úgy is abszolút megállná a helyét. A főcím pedig önmagában is zseniális, azt tényleg nem lehet elégszer látni.

Ez elég váratlan volt, de annál jobban esett (oké, egy kevés még hátra van). Hirtelen nem ugrik be, hogy láttam volna ilyen jellegű thriller 'paródiát', amiről, ha nem tudod, hogy végülis csak egy fricska, akkor egy darabig még komolyan lehet is lehet venni. De az egész valahogy nagyon intelligens módon állít görbe tükröt a műfajnak, nem sírva röhögősek a poénok, de minél tovább haladsz, annál világosabbá válik, miféle humort is akart közvetíteni. A belső monológok tényleg hülyét csinálnak a zsánerből, de a legjobb módon, a történet egyszerre ismerős nagyon, de tartogat újdonságokat. És az égetően fontos kérdések mellett az sem hagy majd nyugodni, hogy vajon hány kerámiatál van a főhősünk... több»

Ez a film alapvetően nagyon rendben volt, de biztos vagyok benne, hogy nem vonul be a kultikus szatírák közé, és ennek egy oka van: elkésett úgy 5-10 évvel. Nem tud annyira maró lenni az, amiről szól, mivel ezt a fikciót átéltük, átéljük a valóságban is, egyszerűen már nem elég görbe az a tükör, de ha az lenne, akkor meg paródiába csapna át. A színészeket kiemelhetném, de semmi meglepő nincs abban, hogy DiCaprio, Rylance, Streep vagy Jonah Hill (és a többiek) remekelnek, de amit különösen jó volt látni, az Jennifer Lawrence, aki végre visszatért egy olyan izgalmas szerepben, amiért az elején megkedveltük, és ezzel elfelejthetjük az olyan kisebb melléfogásait, mint a Vörös veréb vagy az Utazó... több»

A Halottak hadserege szerintem egy elég közepes és annál is túlnyújtottabb zombifilm volt, és bár Dieter karakterében volt fantázia, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy ez a film mindent kihozott belőle. Sőt, inkább mondanám, hogy egyáltalán nem. Amikor a főszereplő megkérdezi, hogy akkor ez most olyan, mint a filmekben, hogy mindenki ért valamihez, és csak csapatként sikerülhet-e, a többiek pedig azt válaszolják, hogy igen, nos, ott ez el is dőlt. Az alkotók is tudták jól, hogy igen, ez csak egy pont ugyanolyan heist film, amiből sokat és sokkal jobbakat is láthattunk. Azt pedig kimondottan sajnálom, hogy van itt egy film, amitől kíváncsi lettem arra, hogy is működik a széftörés, de végign... több»

Nem fogom bő lére fogni, ez amolyan közepes film volt, amiben egyébként lett volna fantázia, és a remek szereplőgárda is adott volt, de valahogy sovány és súlytalan lett a végeredmény. A forgatókönyv se elég feszes, se elég drámai nem volt, és az egész film csak úgy szépen, csendben elcsordogált. Az egyszer nézhetős darabok közül való, de tragédia egész biztosan nem fog történni, ha kihagyod.

Ez a komment talán elősorban azoknak szól, akik látták a filmet, de kezdem az elején. A nyitójelenet... pontosabban az első pár perces stáblista, arra azt mondtam, hogy igen, egy ilyen sötétebb, politikai/kémfilmet megnéznék, és bárcsak ilyen lenne a Fekete Özvegy, mint ezek az első percek. Mondjuk a Fekete Özvegy mint az X-Men Loganje, ami túl tud lépni a saját árnyékán. Persze, ez nem az a film, amit szerettem volna látni, de ettől még nem rossz, csak pont úgy jött, ahogy ment is. Nem újranézős darab, a Marveles mezőnyben közepesnek mondanám, de tény, hogy voltak erős pillanatai is. Most hirtelen egy humorosabb jelenet jut az eszembe, a helikopter lezuhanása... Aki látta, érti. Egy idő utá... több»

Ami az előző generációnak A Karib-tenger kalózai volt, az a mostaninak a Dzsungeltúra. Nagyon korrekt családi/kalandfilm, amit tényleg Johnson és Blunt remekül működő párosa emel az átlag fölé. Amit ez a film ígér, ami két órányi könnyed és szórakoztató kikapcsolódás, azt vállalni is tudja, amire mondhatnánk, hogy ez a minimum, de gondoljunk csak vissza, hányszor nem sikerült ez egy-egy filmnek. És igen, ez nem jó dolog, de ebben az iszonyatos filmdömpingben gyakran a minőség az első, amit a gyártók feladnak. Ha már popcornmozi, akkor a Dzsungeltúra megmutatta, hogyan is illene ezt csinálni.

Csak találomra kezdtünk bele, de nagyon hamar berántott. Van egy olyan humora, amihez nem igazán tudnék hasonlót sem mondani, de közben nem vicceli el a dolgot, és elég erősen benne van az 'éle' annak, hogy mit jelent szülőnek lenni (anyának és apának egyaránt). Rendkívül szórakoztató és intelligens sorozat, az ilyesmi ritkán jár kéz a kézben, szóval bátran neki lehet ugrani.

Ahogy az első szezonnak, ennek is megvoltak a maga erős pontjai és ügyes reflexiói. Nem mondanám feltétlenül kiemelkedő sorozatnak, de a mai tinédzser korosztály problémáira szépen reflektál, és egy halom választ is felkínál, miközben alapvetően szórakoztatni akar és tud. Rendben volt ez, most már csak az a kérdés, hogy hogyan tovább...