Sosem értettem, hogy tudnak egy XXI. században játszódó filmet westernnek nevezni. Ez a film adta meg a magyarázatot, és most teljesedett be a neo-western fogalma a fejembe. Minden megvan benne, ami az igazi vadnyugatot átadó klasszikus westernekbe van. Lassan haladó tempó, mégis minden lényeg a párbeszédek között van. A jó és a rossz karakterek hajszája (ami a film előrehaladtával kihozza a nézőkből, hogy részben a rossz fiúkat kedvelje meg), és persze a film végi leszámolás. A kopár - meleg vidék, a cowboy kalap már csak hab a tortán. A színészekre nem lehet panasz. Mindkét oldalról jó párost választottak, akik között a (fekete) humor is sikeresen előbukkan. A lezárás -az utolsó 5 percben ... több»
Méltó tisztelgés egy elfeledett hős előtt Katherine Johnson nevével először a Timeless című időutazós sorozatban találkoztam. Akkor egy kicsit utánanéztem, ki is volt ő, így a film megnézésekor már nem teljesen ismeretlenül ültem le elé. Bár drámáról van szó, az egész filmet végigkíséri egyfajta üdítő hangulat. Ebben nagy szerepe van a három főszereplő közti jókedvű dinamikának és a kiváló filmzenéknek. A történet nem szájbarágós, ami szerintem előnyére válik. A szakmai részét laikusként nem mindig tudtam követni, de nem is ez volt számomra a lényeg. Az viszont egyértelmű, hogy a női egyenjogúság és a rasszizmus témái erőteljesen és érzékenyen jelennek meg. Taraji P. Henson elképesztően hiteles, szinte érezni lehet, milyen súlyt cip... több»
Az első rész visszafogottabb sulis környezetével még képes volt egy szerethető, vicces tinifilmet kihozni. Ahogy az lenni szokott, a folytatásnál nem húzták meg a határokat, és ez a szörnyű végeredmény lett belőle. A legelcsépeltebb, legkínosabb klisét is bedobták: amikor egy főszereplő pasi női göncbe bújik, elvékonyított hanggal próbál elvegyülni a lányok között. Ez körülbelül azt a színvonalat hozza, mint Adam Sandler mélypontja, a Jack és Jill. Az első részben óriási volt Red Bull karaktere, de ezzel a húzással őt is teljesen tönkrevágták. És akkor még nem is beszéltünk Florian „kalandjairól”. Olyan tempóban jönnek a gyomorforgató "poénok" (takony, vibrátorral eldugult WC-ben matató öreg... több»
Balszerencsés, hogy egy kimagaslóan jó vígjáték címét viseli ez a film, mert az ember így pláne többre vágyik tőle. Az értékelésekből, a szereplőgárdából és már a címből is sejteni lehetett, hogy gyengébb színvonal várható, de még ennek tudatában is csalódást okozott. Ez a "folytatás" nagyjából annyira kapcsolódik az 1984-es Legénybúcsúhoz, mint az Amerikai Pite 7 – A szerelem bibliája az eredeti Pitékhez: egy olcsó, amatőr tucatfilm, ami csak a címével próbálja eladni magát. Mindenki jobban jár, ha inkább újranézi a Tom Hanks-féle klasszikust. Én fáradtan egy könnyed, laza vígjátékra készültem, de ezt a funkciót egyáltalán nem töltötte be. Nincs egyetlen szereplő sem, aki igazán vinné a hát... több»
Lassan indul be a film, kezdetben inkább egy egyszerű romantikus történetnek tűnik. De ahogy a legénybúcsú valóban beindul, a szereplőkkel együtt mi is piszkosul jól kezdjük érezni magunkat. A film megszületése óta számtalan tucatvígjáték épült hasonló témára, de ez elsöprő egyediséggel hozta mindezt — 1984-ben ez óriásit üthetett. A színészekre különösebben nem érdemes kitérni: Tom Hanks is néhol túljátssza a szerepét, néhol elbohóckodik, de itt egy habkönnyű vígjátékról beszélünk, nem kell véresen komolyan venni. Erős kritikai szemmel kár lenne boncolgatni, a film célja a szórakoztatás — és ezt maximálisan teljesíti. Erősen ajánlott mindenkinek, aki még nem látta. Ha másért nem is, már csa... több»
Nem lett rossz a film, de szinte minden momentumát láttuk már más vígjátékokban. Tökéletesen beáll a Hóbortos hétvége és a Másnaposok vonalába, ahol a zűrös éjszakáké a főszerep. Jillian Bell színésznővel továbbra sem sikerült megbarátkoznom, viszont Scarlett Johansson tehetsége itt is megmutatkozott, és simán lenyomja a többi szereplőt. Az előzetesben ellőtt poénok mellé bőven akad – teljesen indokoltan korhatáros – dumákból és új, szórakoztató jelenetekből is. Egy ponton viszont derült égből villámcsapásként érkezik egy komolyabb drámai szál a barátnők közötti feszültségről, ami kicsit leülteti a filmet, és onnan nehezen tud visszakapaszkodni a korábbi lendületre. A vége felé már inkább Sc... több»
A kultikus első rész után már volt egy szörnyű próbálkozás az előzménytörténettel, és bár ez a folytatás valamivel vállalhatóbb, a minőséghez így is csak távolról közelít. Sajnos a Farrelly testvérek utolsó filmjei már erősen vérszegények lettek, így kár volt hozzányúlni talán az egyik legjobb és legmaradandóbb munkájukhoz.
Ez a film is azt a fárasztó, kínos, erőltetett humort hozza, amit a 2012-es Dilis Trióban láttunk, és az szinte nézhetetlen volt. A kezdő jelenetnél már meginogtam: kritikán aluli bevezetés, szerencsére azért később némileg magára talál. A történet szinte ugyanazt a road movie-s stílust követi, mint az első rész, de sajnos a karakterek túljátsszák magukat. Olyan szinten... több»
Mostanában divattá vált a rabszolgaság témáját feldolgozó filmek készítése, ami ebben az esetben inkább hátrány, mint előny: az Egy nemzet születése sajnos nem tud érdemben újat mondani a témában korábban készült, erőteljesebb alkotásokhoz képest. A történet kicsit Spartacus-szerű: az elnyomásból kitörő rabszolgák lázadását követi végig. Számomra a lázadáshoz vezető út volt a film legizgalmasabb része — érzékenyen és egyre fokozódó feszültséggel építkezik —, míg maga a felkelés már inkább elnagyoltnak és sietősnek hatott. A film kegyetlenül őszinte módon mutatja be, hogyan működött a rabszolgaság hamis vallási igazolásokkal fenntartott rendszere, és milyen kilátástalan sorsokba kényszerített... több»
Halle Berry már a 2013-as A hívás című filmjében bizonyította, hogy remekül áll neki a thriller műfaj – és most sem kellett csalódnom. A Gyermekrablás rém egyszerű film, a költségvetése sem lehetett túl nagy, hiszen az egész történet kb. 85%-a egy autós üldözésben játszódik. A cselekmény sem próbál csavarokat dobálni, egyszerűen halad előre, pontosan úgy, ahogy a néző is sejti – mégis működik. Nem hagy unatkozni egy percig sem, a feszültséget pedig nagyszerű filmzene is erősíti. Összességében egy jól sikerült B kategóriás thriller, ami talán nem mozivászonra termett, de mindenképpen megér egy estét – akár otthon, akár nagyvásznon nézve.
Kedvelem a francia filmeket, de már az előzetest látva éreztem, hogy a Pattaya valahogy kilóg közülük. Csalódást viszont nem okozott – pontosan azt nyújtja, amit a szinopszis és az ajánló alapján várni lehet. A forgatókönyvírók nem sokat bajlódtak a történettel; logikát vagy mélyebb tartalmat nem érdemes keresni benne. Akadnak benne valóban jó poénok, de végigkíséri egyfajta alpáriság, ami miatt vegyes érzéseket hagy maga után. Egyszernézős vígjáték, ami nem hagy mély nyomot, de ha épp őrült hangulatban vagy, társaságban kifejezetten szórakoztató tud lenni.
Biztosan van bennem némi elfogultság, mert anno 12 évesen nagyon tetszett ez a film, és emlékszem, mekkora felhajtás volt körülötte. Még az Animal Cannibals is készített hozzá soundtracket, ami akkoriban külön élmény volt. A történet alapvetően a sulis életre épít, nem olyan merészen, mint egy Amerikai pite, de a koncepció hasonló: a szüzesség elvesztése körül forog minden. A főszereplő haverja, Red Bull viszont óriási figura, szerintem egyértelműen ő viszi el a jelenetek nagy részét. Azóta eltelt jópár év, és ha most látnám először, valószínűleg nem mutatna semmi újat, hiszen azóta futószalagon érkeznek az ehhez hasonló vígjátékok minden országból. Mégis, nálam működik a nosztalgiafaktor: h... több»
Ezt az abszurd témát is csak a franciák tudják úgy feldolgozni, hogy ennyire jól és szerethetően működjön családi vígjátékként. Az évek múlásával a mondanivaló talán még aktuálisabbá is vált, még ha elsősorban a francia társadalmi viszonyokra reflektál is. A film egyértelmű motorja Christian Clavier, aki fantasztikus alakítást nyújt — már a puszta jelenléte és mimikája is képes feldobni bármelyik jelenetet. A borzalmas magyar cím ne riasszon el senkit: egy kifejezetten erős francia vígjátékról van szó, amely egy hétköznapi, mégis ritkán kimondott témát dolgoz fel szórakoztató módon. Én kifejezetten jól szórakoztam rajta.
Az első egy órában kifejezetten jól működik könnyed vígjátékként, ami nagyban köszönhető Dany Boon játékának. Aztán a film fokozatosan elkezd egy drámaibb irányba elmozdulni, hogy valamiféle tanulságot is ránk erőltessen, és kapjunk néhány meghatóbb pillanatot. Ez a váltás alapvetően működik, ugyanakkor emiatt a film a végére kissé ellaposodik. Összességében egy szerethető, kedves francia komédia, amit egyszer mindenképp érdemes megnézni. Nem egy pörgős, őrült vígjáték, inkább egy visszafogottabb darab, ami próbál egy kis mondanivalót is csempészni a humor mögé.
Nagy nevek, üres tartalom Amikor 1-2 éve elindultak a híresztelések az új Múmiáról, még arról lehetett olvasni, hogy egy komolyabb hangvételű újragondolást kapunk. Ehhez képest teljesen mást kaptam. Egy fokkal sem lett jobb az elődeinél, sőt. Az 1999-es Múmia egy jól felépített, akkor még frissnek ható történetet hozott — itt viszont még ennyit sem kapunk. Azt gondoltam, hogy Tom Cruise és Russell Crowe neve valamiféle minőségi garancia lesz, de nehéz felfogni, hogyan kerültek ebbe a rebootba. Különösen Russell Crowe szála tűnik teljesen feleslegesnek és erőltetettnek, gyakorlatilag semmit nem ad hozzá a történethez. A legrosszabbkor előrángatott, erőltetett poénkodás több jelenetet is képes tönkretenni. A főhős szel... több»
Nem újít, de működik Őszintén szólva a Karib-tenger kalózai filmek közül számomra csak az első rész volt igazán elsöprő élmény. Ehhez képest ettől a résztől kifejezetten tartottam — végül viszont kellemes csalódás lett. Az első 15–20 perc még eléggé lelombozó: szinte kötelező jelleggel kapjuk Johnny Depp túljátszott bohóckodását, ami már a harmadik és negyedik részben is fárasztó volt. Jack Sparrow karaktere nálam már átlépte azt a határt, ahol inkább zavaró, mint szórakoztató. Szerencsére nagyjából fél óra után ez visszafogottabbá válik, és nem is Depp kerül annyira a középpontba — ami egyértelműen jót tesz a filmnek. A történet egyszerű, mondhatni a szokásos sémát követi, mégis működik. Látványban nincs hiány,... több»
A krimi műfaja mára rendkívül széles skálán mozog, de ez a film akár etalonként is szolgálhatna. Nem mindennap látni ilyen felépítésű bűnügyi történetet: egyetlen esetet jár körbe, mégis több nézőpontból, alaposan kivesézve. A film lépésről lépésre nyitja fel a néző szemét, fokozatosan adagolva az információkat. A feszültség szinte végig tapintható, és a történet több ügyesen elhelyezett fordulattal is meglep. Nehéz elképzelni, hogy bárki unalmasnak találja. Mario Casas számomra eddig nem tartozott a kiemelkedő színészek közé — főként könnyedebb szerepekben láttam korábban —, de itt kifejezetten pozitív meglepetést okoz. Úgy tűnik, kezd igazán felnőni a komolyabb feladatokhoz, és remélhetőle... több»
Múltba helyezett szuperhős, működő recept Semmit nem tudtam korábban Wonder Woman történetéről, a képregények világa is távol áll tőlem, így kifejezetten örültem, hogy elkészült ez a film. A Batman vs. Supermanben gyakorlatilag minden értékelhető momentum hozzá kötődött, viszont ott alig tudtunk meg róla bármit — most végre igen. A görög mitológiai háttér számomra abszolút működött, nem zavart az amazonok és istenek jelenléte sem. Kifejezetten tetszett, hogy — az Amerika Kapitány első részéhez hasonlóan — itt is kiszakadunk a megszokott környezetből, és a múltba helyezik a történetet. Érezhető, hogy a korábbi kritikák hatására több humort próbáltak belecsempészni a filmbe, viszont ez nem mindig sült el jól. Több poén erőltetettnek h... több»
Drámaként erősen működik a film, sőt azt a két szálon futó nagy szenvedést még sikerült is túltolni a másfél óra alatt. Számomra Schwarzenegger drámai oldala nem jött át annyira, mint például a Maggie c. filmben (Mondjuk ott egyedül kellett vajlúdnia, itt meg Kevin Zegers alakítása mellett Schwarzi eltörpül). Ami bosszant a filmben, hogy ha már igaz történet, szeretek a film elött/után kicsit ismerkedni a témával. Most sem volt másként, és azt kell mondanom, hogy tipikus amerikai giccstenger lett, pláne a vége. Kisebb változások nem zavarnak a film javára, de itt fölösleges volt már a záró jelenet. Elég tragédiát és szenvedést látunk a filmben, a végére már nem kell a plussz löket, főleg - h... több»
Szörnyű, mikor ennyi sztár van egy filmben, de maga a film meg, éppen csak nézhető. 3 látszólag egymától független történetet mutat be, ahol a végén már összeérnek a szálak. Ponyvaregényes történet mesélés, Guy Ritchie féle kameramozgásokkal, és stílusjegyekkel. Ezzel az utánzással nincs is semmi baj, de ezek a rendezők egy nagyszerű történetet, párbeszédeket össze tudtak mellé hozni. Ennél a filmnél semmi sem klappol. Vígjátékként ajánlották, de a filmben 1x tudtam felröhögni. Az első történet egy idétlen B kategóriás vígjátékot felidéző agyhalál. A vígjátékot ez a szál surolja, de egy 30 perces ripacskodásról beszélünk. A második sztori adott egy kicsi reményt, hogy talán kihoznak valamit ... több»
Daniel Radcliffe végre kellemes meglepetést okozott. Nagyon illik rá a szerep, és kitünően hozta amit kellet. A film főként krimiként akar érvényesülni, ami csak részben sikerült. Valahogy kiszámítható volt az az enyhe csavar a film végén. Nagyon jól bemutatják a beépüléshez való felkészülést, és izgalmas szituácikba kerül a főhős. De valahogy a második felétől kezd ellaposodni ez a szál. Valami hiányzott belőle, amit pl. az Amerikai História X c. filmben megkapunk. Egynek elmegy téglás krimiként, de maga a rasszista/skinhead filmek között eltörpül.
81 A préri urai (2016)