Időhurkos rémálom keretes szerkezettel A "legjobb időutazós filmek" listáján bukkantam rá a Háromszög című filmre, és nagyon örültem neki, mert már azt hittem, láttam az összes értelmes időhurkos alkotást. Egyszerűen nem tudom megunni ezt a témát, még úgy sem, hogy az elmúlt években elég sok film próbálkozott vele – több-kevesebb sikerrel.
Spoilermentesen nehéz erről a filmről beszélni, de annyit mindenképp elmondhatok, hogy bámulatos, amit a keretes szerkezettel és a vágással művelnek. A film elején látott események a végére teljesen átértékelődnek, és olyan főcsavart kapunk, ami visszamenőleg is újraértelmezi az egész történetet. Ráadásul nemcsak egyetlen meglepetésre épít, hanem több rétegben pakolja elénk a csavarokat.
Bár ig... több»
Sötét, de nem mély Bevallom, nem követem Stephen King munkásságát, így nem tudom a könyvhöz hűen megítélni a filmet, de az már első ránézésre is vészjósló volt, hogy egy ekkora volumenű regényt másfél órába próbáltak belesűríteni. Nem tudom, terveztek-e folytatást, de ha sorozatként nyúlnak a témához, még egy pilot epizódnak is gyenge lett volna, nemhogy egy önálló mozifilmnek.
Egyszerűen unalmas. Végig olyan világ és karakterek bontakoztak ki a vásznon, amelyekből izgalmas sztorit lehetett volna faragni, de ez sajnos csak lehetőség maradt, amit a film nem tudott kihasználni. A bevezetésben még kapunk némi képet a torony szerepéről és a gyerek fontosságáról, de ezután a történet teljesen érdektelenné válik, és... több»
Egy ígéretes sorozat gyors lejtmenete Többször említettem már, mennyire fontosak számomra a 20 perces vígjáték-sorozatok. Amikor az ember fáradt, és nincs kedve egy egész estés filmhez, ezek tökéletesen kikapcsolnak.
A sok kaszált széria után végre eljutottam ehhez a sorozathoz is, ami elsőre ígéretesnek tűnt. Ugyanarra a sémára épült, mint például az Egy kapcsolat szabályai: friss és régi házasok mindennapjait, barátságát és konfliktusait követhetjük benne nyomon.
Az első két évad remekül működött. Bár klisések voltak a poénok, mégis szórakoztatóan tálalták őket. A karaktereket könnyű volt megszeretni, különösen az Amerikai Pitéből ismert Finch szerepe működött nagyon jól ebben a közegben.
Aztán valami megtört. A korábban említ... több»
Szív, humor, táj, karakterek Nagyon felfigyeltem erre a filmre, mert többen is áradoztak róla, és alapból vevő vagyok az Új-Zélandon készült filmekre – sőt, lassan mindenre, ami egy kicsit is elrugaszkodik az amerikai filmgyártás sablonjaitól.
Manapság, ha valaki meghallja a „vígjáték” szót, sokaknak rögtön a Másnaposok vagy az Amerikai pite típusú filmek jutnak eszébe. Pedig van egy másik véglet is, amit érdemes megismerni – jelen esetben pont ilyen a Vademberek hajszája. Aki nyitott a lassabb tempójú, karakterközpontú történetekre, annak szerintem kizárt, hogy ne értékelné ezt a filmet.
A két főszereplő – a magának való öreg és a kissé zűrös városi kis srác – tökéletesen kiegészítik egymást. A gyerek karaktere annyira... több»
Nosztalgia és trendi csillámpor keveréke Vegyes érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban. Annak külön örültem, hogy végre visszatértünk a teljes animációhoz, és a klasszikus törpök nem Neil Patrick Harris társaságában bohóckodnak New York utcáin. Már ez önmagában hatalmas előrelépés.
A történet ötletes, kalandról kalandra halad, és kétségtelenül látványos – a 3D-t valóban jól ki is használja. Mégis valahogy úgy érzem, hogy ez a film belerondít abba a világba, amit gyerekként annyira megszerettem. Aprajafalva lakóinak több mint 35 éves történelmét ismerjük és szeretjük, és szerintem fölösleges volt bevezetni egy másik (elveszett) falut, aminek lakói kísértetiesen hasonlítanak az általunk ismert törpékre. Az egész kissé erőltetett, és ... több»
Én azon emberek közé tartozom, akik már az első résznél is átlátták a történet egyszerűségét, és túlzásnak tartották azt az akcióorgiát, amit kaptunk. Mégis, egyfajta bűnös élvezetként működött, mert a pörgős tempó és a jól megrendezett jelenetek hagytak némi pozitív utóízt a film után. Manapság már bármit lehet folytatni, de őszintén szólva, hogy egy John Wickből mit lehet még kihozni – ha már az első is egyszerű volt, mint a faék –, abba bele se mertem gondolni. Sajnos, ahogy sejtettem, a sztori mostanra nevetségesen bugyutává vált. A videójátékba illő, őrült hentelés persze ebben is megvan, de másodjára már ez is kevés. Az ilyen típusú, értelmetlen filmeknél a tempó sem ment meg semmit – ... több»
Ha nem lenne akkora összhang és profizmus a vén rókák között, ez a film valószínűleg semmit sem érne. De még ebből a rém egyszerű történetből és a kliséhegyekből is képesek kisajtolni a jókedvet, és a végére egy kellemes, szerethető „nyugger-film” kerekedik belőle. Tényleg minden korosztálynak bátran ajánlható, és bár vígjátékként van eladva, a krimi szál is ott bújik meg benne – igaz, inkább a film vége felé bontakozik ki. Még egyszer valószínűleg nem nézném meg, de kihagyni azért vétek lenne. Már csak azért is, mert lehetetlen, hogy a három öreg közül legalább kettőt ne kedveljünk – ha máshonnan nem is, a munkásságuk alapján biztosan.
Amikor a háború nem látvány, hanem élmény Christopher Nolan neve garancia az egyedi és igényesen megrendezett filmekre, és ez most sincs másként. Talán ezúttal még inkább a lassabb folyású, erőteljes drámák kedvelőinek kedvez, mint a korábbi, nagyszabású mozijai során. A rendező tudatosan visszafogta a párbeszédeket és a klasszikus, nagyívű háborús csatajeleneteket, mégis a film képi világa, a színészi játék, a repülők nyomasztó, már-már beleremegő hangja, és nem utolsósorban Hans Zimmer tökéletesen illeszkedő zenéje együtt valami egészen különleges atmoszférát teremtenek.
A Dunkirk nem a vér és káosz látványán keresztül mutatja be a háború borzalmait, hanem a feszültség, a kiszolgáltatottság és a kilátástalanság érzésén keresztül –... több»
Nem vártam tőle sokat, így legalább csalódni sem kellett nagyot. A 120 percre nyújtott történet számomra többször is ellaposodott, helyenként egyenesen unalomba fulladt. Vígjátékként túlzottan idétlen, a poénok zömét már az előzetesben ellőtték, krimiként pedig gyenge és sablonos. A műfaji egyensúly teljesen felborult, a film sokszor önmagával sem tud mit kezdeni, és ez a nézőn is érződik. David Hasselhoff cameója – bár adhatott volna egy jóízű nosztalgiát – inkább kellemetlenre sikerült, poénként teljesen súlytalan volt. A vízen játszódó akciójelenetek alatt ráadásul kifejezetten zavaróvá vált a gyenge CGI, amit mozivásznon nehéz nem észrevenni. A Zack Efron karaktere felé irányuló beszólá... több»
Méltó és szívszorító lezárás Rajongója vagyok az előző két résznek, így nem titkoltan magas elvárásokkal ültem be a trilógia zárófejezetére. Fontos rögtön tisztázni: a film előzetesei kissé félrevezetők – pörgős tempót sugallnak, miközben a Háború valójában egy erős, komoly történetmesélésen és kiválóan működő drámán alapul. De ettől senkit ne riasszon el, ez a film gyönyörűen lezárja Ceasar történetét, és méltó módon koronázza meg az előzménytrilógiát!
Két hihetetlenül erős karaktert állítanak szembe: Ceasar figurája itt a legkidolgozottabb, nemcsak technikailag, hanem érzelmileg is. A tekintete, mozdulatai mind arról tanúskodnak, milyen szinten tart ma a CGI. Ez az összes majomkarakterre igaz: lenyűgöző, mit tud ma a ... több»
A tökéletes középső felvonás A Lázadás színvonalát nemcsak hozza, hanem meg is haladja a Forradalom. Már a nyitójelenet hatásosan letisztázza, mennyi idő telt el, és milyen pusztító következményekkel járt a vírus az emberiségre nézve. A posztapokaliptikus hangulat már az első képkockáktól átüt – a lepusztult Golden Gate híd látványa egyszerre szomorú és lenyűgöző.
Drámailag továbbra is rendkívül erős filmről van szó. A fantasztikus CGI most már tényleg új szintre emeli a majmok ábrázolását, minden mozdulatuk természetes és érzelemmel teli. Külön ki kell emelni Gary Oldman játékát is. Nem főszereplő ugyan, mégis, amikor megjelenik a vásznon, erőteljes érzelmi töltetet hoz magával – a jelenet, amikor a törött laptopján né... több»
Ahogy az lenni szokott: az első rész után jött egy túlgondolt, közel sem olyan erős második etap. John Cusack karakterét csak említés szintjén tartották meg, de mivel eddig sem ő volt a csapat lelke, különösebb változást nem érzünk a dinamikában. A történet ott veszi fel a fonalat, ahol az első rész véget ért – az alapötlet, miszerint ezúttal a jövőbe (2025-be) utaznak, önmagában még működhetett is volna. Van is egy jelenet, ahol időegyenesen magyarázzák el, mi történik – egyértelmű tisztelgés a Vissza a jövőbe előtt, és ez talán a film egyik legjobb pillanata. Sajnálatos módon azonban innen gyorsan ellaposodik az egész. A történet eltávolodik az időutazás lényegétől, és a film inkább őrült,... több»
A Vissza a jelenbe (Hot Tub Time Machine) nehezen jutott el hozzánk szinkronosan, én először még felirattal láttam, és nem is egyszer. John Cusack a legnagyobb név, mégis érdekes módon pont ő a leggyengébb figura a négyesből, míg a többiek – főleg Craig Robinson és Rob Corddry – rendre ellopják a show-t. A sztori őrületes: abszurd, már-már félelmetesen nagy baromság, de pont emiatt baromi szórakoztató. Az időutazós alapszituáció és az ebből fakadó jelenetek annyira frissnek hatnak, hogy végig mosolyogva nézem. A film második felében aztán rákapcsol a korhatáros tartalomra, ami néha inkább visszavet az élményből: a túlzásba vitt káromkodások és altesti poénok nem mindig ütnek jól. Ezeket lesz... több»
Gru még mindig szórakoztató A Gru első részét lehetetlen nem szeretni, viszont a második nálam már nem ütötte meg ugyanazt a szintet, így a harmadik rész kapcsán egyáltalán nem voltak nagy elvárásaim. Tévedtem. Bár nem éri utol az első film varázsát, de jócskán felülmúlja a másodikat, és sokkal szórakoztatóbb lett, mint vártam.
Balthazar Bratt nyitánya egyből berántott: a '80-as évek hangulata, a karakter dizájnja és a jelenetei minden alkalommal nevetésre késztettek. A főgonosz simán viszi a show-t. Az előzetesből már ismert csavar – miszerint Grunak van egy ikertestvére – elsőre tűnhet sablonosnak, de meglepően jól működik. A kettős dinamikája szépen kitölti a játékidőt, és rengeteg poén születik a kettejük közti kül... több»
Csak semmi komolykodás, ez a Pókember tini! A nagy hype miatt sokkal többet vártam ettől a filmtől. Tom Holland karaktere az Amerika Kapitány: Polgárháborúban még szimpatikus volt, de egy teljes film főszereplőjeként szerintem nem tudta maradéktalanul elvinni a hátán a történetet. A Marvel-filmekben természetesen mindig jelen van a humor, de itt sajnos túlcsordul. A rengeteg beszólás, bénázás és tinis bohóckodás néha inkább Superhero Movie 2-re emlékeztetett, mint egy komolyabb Pókember-filmre.
Nyilvánvaló volt, hogy a főhős ezúttal 15 éves kamasz, így egy könnyedebb hangvételre számítottam, de nem gondoltam volna, hogy ennyire meg is rekednek ezen a szinten. Michael Keaton, ahogy tőle megszokhattuk, remekül játszik, viszont Keselyű k... több»
A forradalom kezdete – Caesar útja a szívünkbe Az 1968-as Majmok bolygója számomra örök klasszikus, így annál nagyobb csalódás volt a 2001-es újrázás, amelyben Tim Burton szinte porig rombolta mindazt, amit az eredeti film képviselt. Szerencsére 2011-ben érkezett a Majmok bolygója: Lázadás, amely méltó módon nyúlt az alapanyaghoz, és frappáns előzménytörténettel indította újra a szériát – nemcsak a rajongóknak, hanem egy új generációnak is.
A CGI már akkoriban is lenyűgöző volt, de az igazán döbbenetes az, hogy még most, több mint egy évtizeddel később is elképesztően jól tartja magát. Caesar – akit Andy Serkis zseniálisan kelt életre – minden egyes tekintete, apró gesztusa és reakciója tele van érzéssel, mélységgel. Ez nemcsak technikai... több»
Amerikában ugyan hatalmas siker volt az Austin Powers 3 – Aranyszerszám, és ezt az is mutatja, hogy több neves színész is csatlakozott a projekthez – számomra viszont ez volt az egyetlen érdekes pont a filmben. A poénok többsége már az első két részben is elsütött gegek újramelegítése, sőt a film önkritikaként még ezt is poénként próbálja tálalni. Kicsit olyan érzésem volt, mint a Gálvölgyi Show utolsó adásainál, ahol már az volt a poén, hogy nincs poén… A trilógia ezzel a résszel végképp elfáradt. Mike Myers négyes (!) szerepe csak tovább gyengítette az összképet – a címszereplő és Dr. Genya mellé két, kifejezetten idegesítő karaktert is kaptunk. Még Józsa Imre kiváló szinkronja sem tudta m... több»
Számomra az Austin Powers már az első résszel kifújt. A második film sajnos már izzadságszagú, erőltetett folytatás lett, aminek még annyi értelme sincs, mint az előzőnek. Ott legalább volt egy kerek (bár őrült) történet az időutazással. Itt viszont…? Ellopják a „monyóját”, és ő vissza akarja szerezni. Ez most komoly? Akadt egy-két pillanat, amin felkuncogtam, de ennyi. Túl kevés (vagy inkább túl sok) mind paródiaként, mind vígjátékként. Ha már folytatás, lehetett volna ötletesebb – így viszont inkább felejthető.
Feljött kollégákkal szóba az Austin Powers-trilógia, és kicsit szégyelltem is magam, hogy eddig kimaradt… Úgyhogy bepótoltam az első részt. A sok idegesítő tulajdonsága ellenére meglepően szórakoztató volt. A paródia hangulata jól átjött, főleg Dr. Genya jeleneteinél. Sokan mondják, hogy ez a film vagy nagyon bejön valakinek, vagy egyáltalán nem – én meg pont középen vagyok. Nem lettem rajongó, de értékelem, amit a műfajon belül képvisel. Ha valaki vevő a kémfilmek kifigurázására, akkor az első rész jó választás lehet. Viszont szerintem itt kellett volna megállni, fölösleges volt trilógiát csinálni belőle.
Már az első 5 percben beindul a buli egy menő autós üldözéssel – ez azonnal megalapozta a hangulatomat és a reményeimet is a film iránt. A főszereplő sráctól előzetesen tartottam, korábban nem igazán tudott megfogni, de ez a karakter egyszerűen telitalálat. Ügyesen mutatják be a hátterét visszatekintésekkel és finom utalásokkal, ez nálam nagyon működött. A humor motorja egyértelműen Jamie Foxx, rengeteget nevettem rajta, elképesztően jól hozza a figuráját. A film közepe táján elkezd összefutni minden, amit addig gondosan felépítettek, és onnantól beindul a durvulás. Adrenalinbomba, látványos akciók, izgalmas történet, menő beszólások. A 16+ korhatár abszolút indokolt, a végén tényleg kemény ... több»
74 Háromszög (2009)
A "legjobb időutazós filmek" listáján bukkantam rá a Háromszög című filmre, és nagyon örültem neki, mert már azt hittem, láttam az összes értelmes időhurkos alkotást. Egyszerűen nem tudom megunni ezt a témát, még úgy sem, hogy az elmúlt években elég sok film próbálkozott vele – több-kevesebb sikerrel. Spoilermentesen nehéz erről a filmről beszélni, de annyit mindenképp elmondhatok, hogy bámulatos, amit a keretes szerkezettel és a vágással művelnek. A film elején látott események a végére teljesen átértékelődnek, és olyan főcsavart kapunk, ami visszamenőleg is újraértelmezi az egész történetet. Ráadásul nemcsak egyetlen meglepetésre épít, hanem több rétegben pakolja elénk a csavarokat. Bár ig... több»