Meglepően tehetségtelen ábrázolás (egy egyébként ábrázolhatatlan témáról) Ez a film olyan mintha egy 81-es tv-sorozat lenne. Sőt, jobbat mondok, a tv-sorozat ennél jobb. Hiába van teli a film színész legendákkal, hiába futottak be mára jelentős karriert az akkor még fiatal színészek, én nem látom, hogy valamelyikük jelentősebben belefeküdt volna. Illetve Sam Rockwell, na ez a srác kiragyogott a többi kórista közül. Igaz a karaktere is igen extrém, de Rockwell (szerintem) élvezte a helyzetet és nem egy lapáttal, hanem egy nagy vödörrel megpakolta a cuccot, és aztán rakott rá még három púpozott lapáttal. De a film így is lagymatag puding lett. Esetleg egy cserép petúnia.
Méltatlanul ismeretlen filmek 3. rész Váratlanul csapódott be életembe ez a film. Sokkoló történetével, képeivel le is taglózott. Mint annyian leírták már, a vége kicsit kusza lett, értelmezhetetlen.
De amíg eljutsz odáig, garantáltan átéled azoknak a nyomorultaknak az őrületét, akik évtizedekre beleragadnak egy tér-idő hurokba. Ezért az élményért én megbocsájtom a film végét is. Van, aki beszédképtelen elhízott emberi torzóként végzi, őrülten. Még azok a szereplők is, akik valamilyen értelmesebb rendszerű monomániával próbálják túlélni a poklot, tudják, semmi remény, csak az ismétlődés vár. Végtelenül.
A filmet Retroshock Keny ajánlotta nekem, külön köszönöm neki!
A film végén elmondják, hogy amikor életed során rossz dönt... több»
Méltatlanul ismeretlen filmek 2. rész Nem csak A gép, hanem az Ex machina c. film eseményeire, végére is fogok hivatkozni. Mindkettő film csodálatosan fényképezett, a filmzene is kiváló. A megjelenő női robotok (A.I.) szexualitása engem ebben a filmben kicsit jobban megérintett. A mesterséges intelligencia tánca a meztelen, villódzó testével egyszerre volt csábító és félelmetes. De ez egyébként az egész filmre igaz, egyszerre csábító (mint sci-fi) és egyszerre félelmetes (a főszereplő életdrámája, a teljes világkép, befejezés). A neurológus doki első paciense rögtön megalapozza a teljes film komorságát.
Egy olyan, egyébként még élő katona srác, akinek az agya 30%-át elvitte egy lövés. Borzasztó számomra a csonkolt, behorpadt ko... több»
Méltatlanul ismeretlen filmek 1. rész Előszőr is a film Kilépni tilos! címmel most már elérhető szinkronosan is.
Másodszor, ez a film zseniális! A rejtélyes, minden bizonnyal globális katasztrófa létrejöttével néhány hónap alatt a Homo sapiens teljesen agorafóbiás fajjá válik. Magyar fordításban az agorafóbia a nyílt tértől való félelmet jelenti. Ebben a filmben a nyílt tér halált okozó görcsöt jelent, nem csak félelemet. Ellentétben Az esemény (The Happening) című filmmel, itt nem kap felvilágosítást a néző, pontosan hogyan jön létre a civilizációt fenyegető jelenség.
A Kilépni tilos! sorscsapása itt nem ér véget, az emberiség elbukik, az emberi városok elnéptelenednek. Csak azok maradnak életben, akik fedett helyen, zárt tér... több»
2005 Peter Jackson filmje elég....ízléstelen. A Mester az első 1933-as verziót célozta meg, egy az egyben remake-et készítve. Viszont ami 33'-ban formabontó, sokkoló volt az ma már csak ízléstelen, értelmetlen. Ráadásul amit Jackson pluszként beleépített a történetbe az sem működik. A főhősnő tánca a majom előtt, nem csak a karakternek megalázó. A filmnéző is érez egyfajta szégyenérzetet, a rendező lelki torzsága miatt. A menekülő CGI dinoszauruszok között futkosó emberek borzalmasan néznek ki akcióban. A több tonnás őslényeket mozgás közben természetellenesen ábrázolva, teljesen hiteltelen ninja akciókat mutatnak be. Ez a jelenet megint csak elég bárdolatlan, túlpörgetve inkább csak elrias... több»
A Kong-filmek, avagy még mindig a 76-os a King Spoiler, spoiler! Minden mennyiségben, az összes létező filmre.
Csak az eredeti King Kong történetet és a remake-jeit hasonlítom össze, az alternatív történeteket, folytatásokat nem tárgyalom ki. Pedig a Kong: Koponya-sziget ritka jó lett!
1933-ban megszületik a legenda, a tomboló szörny és az ő szőke macája (fekete-fehérben, de legalább hangosfilmként). Hihetetlenül fantasztikus a történet, látványos, tele van akcióval. Nincs is más szó, aki bírja a régi mozit, nézze meg (van utószínezett változat is). Azért, itt Kong még inkább horrorisztikus figura, mint nemes lény. A sziget viszont bővelkedik őslényekben.
1976: a modernizált változat szinte minden pillanatában leköveti az eredeti filme... több»
Ez a film elsősorban dráma... Érdekes film, mert a fel-fel bukkanó humor (inkább groteszk megnyilvánulás) megzavarja a nézőket. De, ez a film szerintem mégis inkább dráma. A személyes veszteségről, és a sors (képzelt? valós?) hatalmáról. Mivel én is megzavarodtam, ezért groteszk formában ismertetem a filmet:
Az igazán jó katona tud pszichiátriai segítséget kérni, de előtte el kell gondolkoznia a problémán. Ezért legalább 20 gengsztert fejbe lő, terápiás célzattal. A magánterápia nem jön be, illetve mégis. :)
Ezek a Facebook-vélemények általában egy filmről:
1. komment:
"Mi ez a sz*r, semmit nem értettem belőle. 1/10."
2. komment:
"Életem filmje. 10/10."
Ez akkora kihívás, hogy be kell írnom: Életem filmje. 10/10.
Na jó, nem, de ez a film 7-8 pontot simán megér.
Nem értettétek, miről szól? Pedig ez nem a Full Metal Jacket, Donnie Darco.
Nem érted a háborút?
Sokszor azok sem, akik benne vannak, de még a történészek sem. Egyébként az ilyen dramaturgia tud hatásos lenni, lásd pl. Az ember gyermeke. Ahol megjelenik a politika, de a konkrét háborúban rohadtul nem érdekli már a katonákat.
Kevés volt a jellemábrázolás?
Ja, apukám, ez nem Trónok harca 56 résszel, ahol tudunk arra koncentrálni, hog... több»
73 Galaxis útikalauz stopposoknak (2005)
Ez a film olyan mintha egy 81-es tv-sorozat lenne. Sőt, jobbat mondok, a tv-sorozat ennél jobb. Hiába van teli a film színész legendákkal, hiába futottak be mára jelentős karriert az akkor még fiatal színészek, én nem látom, hogy valamelyikük jelentősebben belefeküdt volna. Illetve Sam Rockwell, na ez a srác kiragyogott a többi kórista közül. Igaz a karaktere is igen extrém, de Rockwell (szerintem) élvezte a helyzetet és nem egy lapáttal, hanem egy nagy vödörrel megpakolta a cuccot, és aztán rakott rá még három púpozott lapáttal. De a film így is lagymatag puding lett. Esetleg egy cserép petúnia.