Nagyszerű folytatása A vizsgának. Azt hiszem ilyen magyar filmekre mindig is szükség lesz. Igényesen elkészített, látszódik a belefektetett idő és pénz. Mindez a mozifilmes jellegén tökéletes látszódik. Ezúttal nem üres utcákat látunk, hanem egy élettel teli várost. Egyedül a Budapestről készült nagy totál volt kissé meglepő, ami bár jól nézett ki, de nem igazán volt korhű. Kulka előtt pedig le a kalappal.
Az előzetesek látva egy sokkal félelmetesebb filmet vártam. Itt, ehelyett nem az ijesztgetéseken volt a hangsúly, hanem inkább a történet és humor operált a filmben. Mindkét elem nagyon jól helytált. Egy horror filmre ültem be, de az utóbbi idők egyik legviccesebb jeleneteit találkoztam. A film emellett nagyon rejtélyesen indul, amely végül egy meglepő fordulatban leplez le mindent. A jól megírt forgatókönyv és szövegek nagyon jól passzoltak színészekhez. Persze nem egy tökéletes alkotás, de egy tényleg nagyon élvezetes kikapcsolódásban volt részem, az elejétől a végéig.
Rövidfilmeket nem igazán követtem eddig ám az Oscar sikere után kíváncsivá tett. Egy nagyon ötletes forgatókönyvből készült film, nagyon szép befejezéssel, egy csodálatos összefogással.
Az előzetesek és a kezdeti jó kritikák magasra tették az elvárásokat, viszont tényleg sikerült ezeket számomra teljes mértékben hozni. Mindenképpen ez is egy üde színvolt az utóbbi évek szuperhősős mozijai között, végre mert ismét bevállalós lenni a Fox ahogy tavaly a Deadpool esetében is. Remélem ezen az úton haladnak tovább. Első körben az R besorolás nagyon jót tett a filmnek. Közben pedig le a kalappal Hugh Jackman előtt, aki tényleg mindent beleadott és egy méltó lezárást kapott Farkas története. Dráma, egy kevéske humor és akció megfelelően felváltva mind megjelent. Sajnálom, hogy előző két Farkas film nem aknázta ki ezeket a lehetőségeket. Összességében egy nagyon jó mozis élményt nyú... több»
Nekem ajánlották és dicsérték ezt a filmet és miután utána olvastam a témája is érdekesnek bizonyult, így gondoltam bepróbálkozok vele. Hát az eleje kicsit nehézkesen indul be, de utólag visszanézve ez nem is baj mert így lesz kerek az egész történet. Ami nagyon jól fel van építve és amelyben az utolsó képkockában minden értelmet nyer. Manapság ritka az olyan film, amely képes meglepő fordulatokkal előállni így mindenféleképpen pozitív meglepetés volt ez a Who Am I részéről. Eddig német filmben egyszer sem csalódtam és most sem tört meg ez a sor.
Nagyon jól eltalált kis ütős sorozat. Kellően sötét Batman világához és újat is mutat azáltal,hogy egy előzményként funkciónál, mely Gordon karakterét helyezi központba. A színészeket nagyon jól eltalálták. Fura de pont Gordont játszó színészt találtam egy kicsit gyengének akinek leginkább szerelmi szála nem működött igazán, de sokat fejlődött a részek alatt, ahogy több más társa is akik kicsit nehézkesebben fogták meg szerepüket. A legkiemelkedőbb Nygma és Pingvin. Az őket játszó színészek tényleg nagyot alakítanak. A sztori meg kellőképpen fordulatos, folyamatosan tud meglepetéseket okozni és halad a történet. Nem ragadnak le egy egy történetszál mellett időhúzó jelleggel. A díszlet pedig ... több»
Első megtekintésem alatt még nem tudtam, hogy a torpedó nevű játék alapján készült a film és nem is igazán tűnt fel. Viszont egy rendkívül látványos és izgalmas mozinak találtam nagyon jó hangulattal és egy két jól eltalált emlékezetes jelenettel. Persze vannak benne értelmetlen és idegesítő cselekedetek, jelenetek de hát ez tipikusan egy olyan popcorn mozi ami elé le kell ülni és élvezni nem pedig gondolkodni rajta.
Kicsit csalódott vagyok a film után, mert a széria eddigi összes darabját nagyon szeretem, de sajnos az Apokalipszis nem tudott olyan hatást kiváltani mint a többi. Pedig Bryan Singer kéznyoma egyértelműen látszik és igen merészen egy sokkal visszafogottabb történetközpontú, inkább drámai filmet készített ahol az akció jelenetek csak kis részben vannak jelen. Ezért is egy kicsit unalmasnak hat az egész történet, amiben viszont a karakterek tényleg nagyon jól be vannak mutatva és a megfiatalított mutánsok castingja sem sikerült rosszul. A legnagyobb negatívum számomra maga apokalipszis karaktere. Egyfelől jól ábrázolták de súlytalan lett és nem éreztem azt benne, hogy miért is olyan veszélyes... több»
Azt kell mondanom egész jól szórakoztam a film alatt bár azért akadnak benne bőven negatívumok is. Leginkább a színészek teljesítménye sikerült gyengére és a karaktereknek is sok erőltetett vonást írtak. Adrian Randal által játszott Taylor volt ebben leginkább az élen. A film alapötlete egész jól kitalált és az eleje jól is indul ám egy idő után már kicsit önismétlővé válik az akció jelenetek során. A film végi csavar viszont teljesen meglepett és váratlanul ért, ez egy külön jó pont. Alapvetően tényleg egy teljesen középszerű mozi lett belőle mégis élveztem majdnem minden percét ami már témájával úgy megfogott, hogy a hibák fölött többnyire átsiklottam.
A hívás című film szerintem Halle Berry egyik legjobbja. Első megtekintés után nagyon jól szórakoztam rajta, mert kellően izgalmas volt és a képernyőhöz szegezett. Persze vannak benne teljesen értelmetlen szituációk, de ezekkel nem igazán foglalkoztam. A második megtekintésem alkalmával az ilyen jelenetekre már jobban odafigyeltem, de még így is tökéletesen élvezhető. A befejezés is érdekesen lett megoldva ahol végül kicsit a nézőre hárul a feladat milyen befejezést gondol tovább. Korábban még nem találkoztam ilyen témájú filmmel jó volt ezt az oldalt is megtekinteni ahol a segélyhívó szolgálat van főszerepben,talán ez az amiért annyira elveztem minden egyes pillanatát.
Hiányzik belőle a "Star Wars érzés" Érdekes gondolatok kavarogtak bennem a film alatt és utána főként arról tényleg olyan jó volt e Az ébredő Erő mint amilyennek beharangozták. A monumentalitással, amit az új rész képviselt nem volt gond ám valahogy még is hiányzott a hűha faktor és az a Star Wars érzés, ami George Lucas előzményeiben megvolt. Végig érezhető a történeten a Disney stúdió hatása. Egyrészt a teljes sztorin szemmel látható az univerzumépítés hatása, amiben már bizonyított egyszer a stúdió a Marvel filmek esetében. Így a rengeteg utalás és megválaszolatlan kérdés miatt nem feltétlenül ad egy önálló alkotást a sorozat újabb része. Azonban ennek ellenére is Abrams a Star Trek után ismét képes volt rendezőként egy szé... több»
Nem is igazán tudtam a film előtt milyen produkcióra számítsak, de végül elég jól szórakoztam alatta. Pedig míg Dwayne "The Rock" filmjeit általában mindig szeretem addig Kevin Hart stílusa elég távol áll tőlem. Ez ebben a filmben sem volt másképp mégis kettőjük párosa valamelyest képes volt ezt feledtetni velem. A film eleje remekül indult rögtön itt található a számomra legviccesebb jelenet is. Aztán egy kicsit kifullad és végül egy könnyed limonádé jellegű akció vígjáték következik, ami egyszer képes teljesen kikapcsolni.
Ez az a folytatás amiben nem igazán hittem ám az első részhez képest egy egész élvezetes fantasy film lett belőle. Visszatértek azok a szereplők akik nevéhez az előző rész legjobb jelenetei fűződtek, kiegészítve több nagy névvel. Emellett Kristen Stewart is kimaradt akinek castingja még mindig rejtély számomra. Hogyan lehet ő szebb mint Charlize Theron. A történet nagyon egyszerű és kiszámítható viszont cserébe nem voltak benne olyan buta jelenetek mind elődjében így egy sokkal izgalmasabb, szórakoztatóbb folytatást eredményezve.
A kezdeti negatív visszhang ellenére az előzetest látva úgy véltem ez egy kellemes , szórakoztató film lesz.Végül vegyes érzelmekkel keltem fel a Szellemirtók elől. Egyrészt tetszett a megvalósítása, újrafeldolgozása. A történet nem igazán rugaszkodott el az eredetitől de mindemellett egészen jól felépített. Kicsit monoton volt néhol, de ilyenkor mindig volt egy egy jó poén, jelenet ami képes volt a figyelmet fenntartani. A szereplő gárda jól passzolt egymáshoz, még Melissa McCarthy is egészen tetszett szerepében mindamellett, hogy a filmjei többségét nem szeretem.
Mégis a látvány az ami nekem a leginkább tetszett az egész film alatt. Nagyon jól bántak a színekkel ami több esetben is meglep... több»
Teljesen fölöslegesnek és súlytalannak éreztem ezt a folytatást pedig az előző része már már klasszikus számomra. Leginkább pozitívumként a látványt tudom kiemelni, ami tényleg mutatós, de a film többi része nem tudott hozzátenni az élvezhetőséghez. Az új szereplőket nem tudtam megkedvelni a régiek pedig nem tudtak semmi újat mutatni, jelenlétükön kívül. Legjobban egy Will Smith stílusú karakteresség hiányzott a szereplő gárdából. Talán ez megadhatta volna a filmnek azt a pluszt, amely méltóvá tette volna elődjéhez. A történet meg mindamellett, hogy próbál kibontakozni még a folytatásoknak is igyekszik megágyazni. Emiatt pedig kevésbé lehet egy egész teljes alkotásnak tekinteni, ami miatt ... több»
Már a film előzetese és témája is nagyon felkeltette a figyelmem és összességében nem csalódtam a látottakban. Az Idegpálya alapötlete a mai világban nagyon könnyen létrejöhet. Miközben néztem én is azon gondolkoztam, hogy mit tennék hasonló szituációban. Kifejezetten tetszett, ahogyan a mobilos részeket megoldották és belevitték. Végeredményül egy egész pörgős filmet kaptam amelyben a két főszereplő egész jól kiegészíti egymást. Legfőbb negatívum számomra a film vége amelyet egy kissé átgondolatlannak és összecsapottnak találtam. Például kíváncsi lettem volna ki is állhatott az egész játék hátterében. Ezért és mert egy darabon kicsit ellaposodik a történet kapott tőlem 4 csillagot a film.
A kategóriájában egy egész jó kis alkotás ami nem akar többnek látszódni, mint ami. Egy egyszerű, néhol sablonos sztorijú film de nem túlhúzott így képes volt egy bizonyos fokú érdeklődést végig fenntartani. Az ijesztgetések terén főként a jumpscare-re épít a film mert közben nincs meg az állandó nyomasztó érzés, ami igazán félelmetessé tenné. Így egy nagyon könnyed egyszer egészen jól szórakoztató, átlagos horrort eredményezve.
Ez a folytatás számomra nem éri el az előző rész színvonalát de egy erős átlagot mindenféleképpen hozott ami egyben felvezetett egy következő részt is. A rendező váltás érződött a film egészén és véleményem szerint ez nem tett jót ennek a résznek, mert emiatt egy egészen más ritmusú, stílusú filmet kaptunk. A trükkök azok ebben a részben is nagyon látványosak, érdekesek maradtak. Leginkább azt sajnálom, hogy Isla Fisher nem tudta vállalni ezt a részt, mert az új lovas stílusa nekem kicsit idegesítő volt. Radcliffe szerepeltetése viszont kifejezetten tetszett, jól hozta a szerepét.
76 A játszma (2022)