Miska bácsi

Tipikus rom-kom, nem kell tőle túl sokat várni, de helyén kezelve nagyon is a megállja a helyét. Legalább másfél csillagot javított rajta a két főszereplő színész, közülük is inkább Bullock. Másodjára láttam, de még mindig nem untam, szórakoztató volt. A romantikus vonal nagyjából reális, kiszámítható történet, de szép a befejezés. A komédia része gyengébb lábakon áll. Maximum annyi, hogy vannak benne erőltetett bénázások, véletlenek, de azért a nevetési ingerküszöbömet messze elkerüli. Komolyabb műfajokkal nem érdemes összehasonlítani, de ebben a zsánerben a kevés jó közt van (mondom ezt úgy, hogy a legtöbbet kapásból kerülöm).

Ha a tévében belebotlottam, sokszor leragadtam nála, de nem módszeresen néztem az évadokat. Viszont ilyen könnyed szórakozásnak nagyszerű. Nem sokat ismerek, de bármelyik másikba is néztem bele a tévén, mindegyik másik taszított. A South park túl trágár, és az animáció nem tetszik. A többit pár perc után meguntam. A FG viszont töretlen kedvenc. Vannak benne ismétlődő poénok, gyengébb részek (miben nincs?), de a telitalálat szereplők, polgárpukkasztó témák, a kifinomult és vulgáris vizuális és verbális humor egyensúlya azokat is megmenti. És megjegyzendő, hogy nagyon király a magyar szinkron is, de a szövegezés is ötletes.

Kiszámítható történet a Sötétben
Egy három felvonásos történetet kapunk, melyek műfajilag eltérnek egymástól, de a történet összefonja őket. Ez a narratív megoldás némiképp szétzilálja a filmet, ugyanakkor kellemes felüdülést is hoz tempóban, hangulatban és látványvilágban is. Csak egy dolog állandó, Diane Kruger gyászoló, megtört, bosszúszomjas színészi játéka, amely rendkívül sokat ad a filmhez. Hitelessé, átérezhetővé teszi a cselekményt Az első rész a családját elvesztő anya drámája. És ezzel el is mondtam mindent. A film első harmada, mely durván 40 percet jelent, egy terrorcselekmény, majd Katja hosszas, lassú lelki apátiája, melyet apró bonyodalmakkal, nyomozással és a barátnővel történő beszélgetéssel próbálnak feld... több»

Mindössze a harmadik Kawase Naomi filmem, a Víztükörnél lényegesen jobb, de a Remény receptjénél csapongóbb, inkoherensebb a hangulata. Mindazonáltal én szívesen néztem végig, de lehet, hogy a film japán volta vagy a főszereplő hölgy miatt kicsit elfogult lettem. Jó volt, hogy előzetes ismereteim alig voltak, így meglepő volt a helyzet, ahogy a két főszereplő élete összefonódik. A nő látóként ír vakok számára filmalámondást, hogy a vizuális élményt ők is befogadhassák. Nagyon furcsa volt látni, hogyan működik egy ilyen folyamat, sőt, hogy egyáltalán létezik. Ráadásul ezt filmes eszközökkel bemutatva duplán szórakoztató volt, kicsit el is mosódtak a határok film és filmbéli film között. A más... több»

A film, ami elengedte a néző kezét
Napokkal később is erősen ambivalens érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban. Nem tudom, mikor volt részem utoljára ilyen furcsa filmélményben. Lehetne találgatni, hogy az Oscar miatt tartotta-e meg a rendező ezt a formátumot, vagy már előtte is tudta, hogy ez az ő útja, de most magára a filmre szorítkozom. Nagyon hasonlít a Saul fiához szinte minden tekintetben, de ez a fajta hang- és főleg operatőri technika akkor volt nagy szám, és ahhoz a környezethez jobban is passzolt. Most is jól rátapasztották a kamerát a főhősnőre, ami átadja azt az érzetet, hogy a néző egy láthatatlan megfigyelő Írisz mellett. De ez a megfigyelés nagyon korlátozott, csak a főszereplővel azonos hatásokat kapjuk. Azt ... több»