/ dokumentum | dráma | életrajzi | háborús
Az Invisible Front egy fedőnév volt, amit a szovjet erők használtak az olyan fegyveres ellenállásokra, amelyek a volt Szovjetunió területén zajlottak. Ez a film az egyik legjelentősebb szovjetellenes megmozdulásokat mutatja be.
A speciális effektekben bővelkedő blockbuster-jelölt története a U.S. Navy csatahajó legénységének sorsát követi, akiknek az a feladatuk, hogy az alienek legyőzésével megmentsék a világot. A film főbb szerepeiben olyan színészeket láthatunk, mint Taylor Kitsch , Brooklyn Decker , Alexander Skarsgård, Rihanna és Liam Neeson.
Dom Toretto és Brian O'Conner közös ellenséggel kénytelenek szembenézni, a túléléshez pedig meg kell bízniuk egymásban. A duó nem ismer lehetetlent a volán mögött.
A jövőben járunk. A Föld lakossága egy nukleáris konfliktust követően három országra oszlik, melyek állandó harcban állnak egymással. A totalitárius Óceániát a mindent látó Nagy Testvér kormányozza, fővárosa pedig Londonban van. Az egyéniség bárminemű megnyilvánulását szigorúan üldöző állam egyik polgára, Winston Smith, az Archívumok részlegén dolgozik hivatalnokként. Titokban naplót vezet, melyben leírja titkos vágyait. Egy nap megismerkedik a vonzó Juliával, aki az Igazság részlegén dolgozik. Megbeszélnek egy randevút annak ellenére, hogy ez tiltott tevékenységnek számít. A szerelmesek végül úgy döntenek, megszöknek, de az elnyomó állami apparátus útjukat állja.
Mississippi állam Clanton nevű városában szörnyű bűncselekmények sorozatára kerül sor. Előbb két fehér férfi megerőszakol és megver egy csupán tízéves afroamerikai kislányt, aminek következtében a lány édesapja végez az elkövetőkkel. Tettéért bíróság elé kell állnia, de az előítéletektől terhes délen nem számíthat semmi jóra. Ügyvédei, Jake (Matthew McConaughey) és Ellen (Sandra Bullock) mindent kockára tesznek, hogy igazságos ítéletet harcoljanak ki.
Roy McBride asztronauta merész utazásra indul a Naprendszer peremére, hogy fényt derítsen édesapja eltűnésének rejtélyére, és megoldja az emberiség létét fenyegető problémákat. Utazásán olyan filozofikus kérdésekkel szembesül, mint az emberi létezés mivolta és az emberek helye a kozmoszban.
/ dráma | életrajzi | romantikus
A XVI. századi gazdag Velencében a képmutató fényűzés uralkodott. Veronica Falco számára eljött a házasodás ideje, de nem mehet hozzá szerelméhez, Marco Venier-hez, mivel nincs elég hozománya. Veronica számára két választási lehetőség adott: apáca vagy kurtizán legyen. Tapasztalt édesanyja leleplezi előtte a titkát, és segítségével a szép Veronica a kurtizánok életét választja. Érzékiségével meg tudja nyerni a francia királyt Velence törökellenes terveihez. Irigyelt kurtizánná válik, egy napon azonban a várost ellepi a Fekete Halál, a pestis. Az egyház üldözni kezdi a kurtizánokat, mint az erkölcsi és egészségügyi fertő fő okozóit. A városba költözik a hírhedt inkvizíciós bíróság, amelynek ítélete elől nincs menekvés.
Ismerje meg azt a kilencéves rivalizálást, amely örökre megváltoztatta a kosárlabdát az ABA és az NBA között. Az ABA újításai, mint például a hárompontos dobás és a zsákolóverseny, alapvető elemei lettek a játéknak. A történetet "Dr. J" Erving, Larry Brown, Bob Costas és más Hírességek Csarnokába beválasztott személyek mesélik el.
Wallace Ritchie-t tévesen kémnek nézik, és egy banketten kell megakadályoznia egy nemzetközi vezetők elleni merényletet.
/ dráma
A főszereplő hölgyek egy világszerte ismert női magazin szerkesztői. A sorozatban betekintést nyerhetünk sokszor felháborító mindennapjaikba és szerelmi életükbe.
A mexikói bevándorlók gyermeke, Ricardo Valenzuela gyümölcsöt szed a kaliforniai San Joaquin-völgyben. A tizenhét éves srác arról álmodik, hogy híres rockénekes lesz belőle. A családja minden segítséget megad neki ehhez. A fiú Ritchie Valens néven lesz ismert, karrierje az ötvenes évek második felében kezd felívelni. A La Bamba és a Donna című dalával meghódítja a slágerlistákat, a legnagyobb sztárok közé emelkedik. Pályája tragikus véget ért, 1959-ben repülőgép-katasztrófa áldozata lesz a barátjával és zenésztársával, Buddy Hollyval.
/ fantasy
Két tinédzser újra és újra ugyanazt a napot éli át. Elhatározzák, hogy készítenek egy különleges térképet, hogy megőrizhessenek minden emléket.
Nedumaaran Rajangam "Maara" arra törekszik, hogy az egyszerű ember számára is elérhető legyen a repülés, eközben azonban számos ellenségre tesz szert, akik meg akarják hiúsítani nagyratörő tervét.
Egy férfi kiválaszthatja, hová menjen halálát követően, miután tudatát feltöltik egy virtuális világba. Szépen lassan alkalmazkodik új életéhez, és összebarátkozik ápolójával a való világból. Viszont kérdések merülnek fel benne halálának körülményeit illetően.
A futurisztikus háború kimenetele azon áll vagy bukik, hogy egy férfi képes-e szembenézni múltjának kísérteteivel. Az emberiség vesztésre áll az idegenekkel vívott harcban, azonban a tudósok kifejlesztenek egy forradalmi módszert, melynek segítségével csatába hívhatják a katonákat a múltból. Amennyiben a módszer kudarcot vall, az az emberiség végét fogja jelenteni. Chris McKay élőszereplős rendezői debütálása sztárparádéval fűszerezett, lehengerlő tempójú akció sci-fit ígér. A főbb szerepeket olyan A-listás világsztárok alakítják, mint Chris Pratt, Yvonne Strahovski, Betty Gilpin, Keith Powers, Mike Mitchell, Sam Richardson, ésJ. K. Simmons. A főszereplő, Chris Pratt produceri felügyelete mellett a Paramount Pictures égisze alatt készült film az Amazon Prime Video kínálatában érhető el.
1960-at írunk, és a változás szele dúsítja a levegőt. Midge végre olyan munkát talál, ahol teljesen kiélvezheti kreativitását. De elkötelezettsége és a helyek, ahová munkája szólítja, viszályt okoz közte és családja, illetve barátai között.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Ashley és Gordon két egyedülálló ember, akiket egy autóbaleset és egy sérült kutya hoz össze. Sérült, vicces emberek, akik egymást választják, és elég bátrak ahhoz, hogy megmutassák valódi énjüket, és eligazodjanak a közös életben.
A sorozatban számos legendás birodalom egyesül hirtelen eggyé, de a koalíció instabil. Egy Spinjitzu Ninja mesternek ki kell képeznie a hősök új generációját, hogy segítsen megtalálni az Elemi Sárkányokat, akik megmenthetik a bolygót, mielőtt a gonosz erők ugyanazt a sárkányenergiát használják fel az új világ elpusztítására.
1945 augusztus 12, 11 óra. Titokzatos szállítmányukkal két fekete ruhás, fekete kalapos idegen jelenik meg egy magyar falu vasútállomásán. A falu népe az orosz megszállás árnyékában a jegyző fiának esküvőjére készül, de a menyasszony korábbi vőlegénye is hazatér a hadifogságból. Néhány óra alatt minden megváltozik. Titkok, bűnök, számvetés, szerelem, árulás, szembesítés... (Katapult Film)
Christian Wolffot Marybeth Medina pénzügyminisztériumi ügynök hozza elő rejtekhelyéről, miután egy hozzájuk közel álló személyt ismeretlen bérgyilkosok megölnek. A gyilkosság felderítéséhez Wolffnak el kell fogadnia elhidegült, de rendkívül halálos testvére, Brax segítségét.
/ vígjáték
Minden osztályban akadnak nagyratörő diákok, akik legfőbb motivációja a kitűnő teljesítmény. Amy és Molly egész évben a jó jegyekért pedáloztak, aminek meg is lett az eredménye; fényes jövő áll előttük, mindenképp lépéselőnyben vannak folyton szórakozó osztálytársaikkal szemben. Utolsó bizonyítványuk kézbevétele előtt azonban rájönnek, hogy az elmúlt négy évben kizórálag a tanulásnak szentelték szabadidejüket, a bulizás és lazítás minden formájáról megfeledkeztek. Úgy döntenek hát, hogy egy éjszaka leforgása alatt pótolják a pótolhatatlant.
/ dráma | krimi | thriller | történelmi
A rendőrség 1967-ben megszállta Detroitot, aminek következtében az Egyesült Államok történelmének legnagyobb felkelése tört ki.
Matt az egyik floridai kisváros rendőrfőnöke. A fekete bőrű zsaru keményen dolgozik, a munkatársai és barátai tisztelik, a városka közössége szereti. Banyan Keyt valósággal sokkolja a brutális, kettős emberölés híre, melynek egyik áldozata a seriff szeretője. Ahogy egyre több részletére derül fény a gyilkossági ügynek, minden bizonyíték Mattra tereli a figyelmet. A zsaru versenyt fut az idővel: meg kell oldania ügyet, hogy tisztázni tudja a nevét, visszaszerezze becsületét és kiderítse a szörnyű igazságot. A helyzetet bonyolítja, hogy Matt elhidegült felesége szakértőként érdekelt az ügyben.
A 007-es ügynöknek (Pierce Brosnan) ezúttal egy olajmágnás árván maradt lányát kell védelme alá vennie, akit a gonosztevő, Renard fenyeget. A bűnöző nem csak mindenre elszánt, de rendkívül veszélyes is, mivel egy baleset következtében nem érez fájdalmat. Bondnak azonban nem csak védence miatt kell aggódnia. A titkosszolgálatot is támadás fenyegeti.
Dalton ugyan tanár, ám mégsem tanítással keresi a kenyerét, hanem zűrös, füstös szórakozóhelyeken. Ő a legjobb békéltető a környéken, aki tudja, hogyan állítsa meg időben a kitörni készülő részeg indulatokat, s hogyan vessen véget a bunyónak szép szóval, vagy ha kell, hát ököllel. Dalton-t egy hírhedt országúti diszkó vezetője kéri fel, hogy segítsen rendet teremteni. Úgy tűnik, hogy ez a hely még Dalton számára is komoly kihívást jelent, ugyanis rögtön az első éjszaka megsérül. A közeli kisváros gyönyörű doktornője, Elizabeth Clay látja el a sebét, és sebzi meg azonnal a férfi szívét. A doktornőre azonban a helyi rosszfiú, Brad Wesley is kivetette a hálóját, és mindent elkövet, hogy új vetélytársának megnehezítse az életét. De Dalton-t nem olyan fából faragták, hogy megfutamodjon.
/ vígjáték
Nick (Owen Wilson) és Billy (Vince Vaughn) vérbeli eladók, bárkire bármit rá tudnak sózni. Hivatásuk felett azonban eljár az idő, a cég, ahol dolgoznak, csődbe megy, és a két kiöregedőben lévő barátnak újra kell kezdenie a semmiből. Egy nap Billy fejében megfogan a forradalmi ötlet: jelentkezniük kell gyakornoknak a Google-höz, a világ legjobb munkahelyére. Egy gond van csak: a két korábbi eladó nem éppen számítógépes zseni, és úgy látszik, a könyörtelen versenyben kevés esélyük van, hogy nyerjenek a több száz magasan képzett egyetemistával szemben.
Hőseink megpróbálják összeszedni magukat, és túljutni veszteségeiken, miközben a hatóságok is a nyomukban vannak. A Vought egyre nagyobb teret hódít magának a világban, ezzel pedig mintha végérvényesen is veszélye sodorná az emberiség jövőjét. Az elpusztíthatatlan és szociopata Homelander mellett pedig egy további szuperhős, Stormfront tűnik fel a színen, aki talán mindenkinél gonoszabb és ördögibb.
Az 5. évadban June szembesül a Waterford parancsnok megölésének következményeivel, miközben megpróbálja újra meghatározni az identitását és célját. Az özvegy Serena megpróbálja növelni a hírnevét Torontóban, miközben a Gilead befolyása Kanadára egyre növekszik. Lawrence parancsnok Lydia nénivel dolgozik együtt, miközben megpróbálja megreformálni a Gileadot, ezzel jutva hatalomba. June, Luke és Moira a távolból harcolnak Gilead ellen, miközben folytatják küldetésüket, hogy megmentsék Hannah-t és újra együtt lehessenek.