Mozi

Korábbi premierek

2018. 05. 10.

58 7 vérfagyasztó nap  (2018)

(12) (11)

akció | dráma | thriller | történelmi

Egy vakmerő terroristatámadás a modernkori történelem legmerészebb, legizgalmasabb túszszabadító akciójához vezetett. Négy végsőkig elszánt támadó (köztük Rosamund Pike és... több»

Ilyen erős alapsztorival és szereplőgárdával számomra csalódás volt a film. Szerintem egyikből sem hozták ki a maximumot, sőt, távolról sem. Sajnálom, mert láttam már ennek a történetnek más filmes adatpációját, és bíztam benne, hogy ez is hozni fogja tudni azt a... több»
2018. 05. 10.

romantikus | sci-fi | vígjáték | zenés

A 70-es évek végén London egyik lepukkant városrészében, Croydonban három punk srác véletlenül egy rossz házibuliba állít be. A házban ugyanis egy csapat egészen furcsán viselkedő... több»

Nagyjából egy éves késéssel, de végre a hazai mozikba is eljutott John Cameron Mitchell Cannes-ban debütált filmje, az Így csajozz egy földönkívülivel. Hogy ez mennyire rázta meg a hazai közönséget nem tudni, mégis azt mondom, hogy vétek lenne kihagyni jelen alkotást már csak... több»
2018. 05. 10.

73 Egy lélegzetnyire  (2018)

(21)

sci-fi

Párizst hatalmas földrengés rázza meg, ami után mérgező gázok törnek elő a föld alól. Az életben maradtak az épületek legfelső szintjein keresnek menedéket. Elvágva a... több»

Abszolút kellemesen csalódtam ebben a filmben, szerintem amellett, hogy fantasztikusak az alakítások, egy igencsak fajsúlyos témát dolgoz fel, egyszóval minden adott hozzá már alapból, hogy ne csak sikeres, de jó film is legyen. Bár a sztori néhány ponton kissé leül, mégis azt... több»
2018. 05. 10.

58 Három hegycsúcs  (2017)

(3) (1)

dráma

A Dolomitokban vakációzik Lea fiával és új barátjával. A nő két éve hagyta el férjét, s gyereke számára megfelelő apapótléknak tűnik új választottja. A kirándulás során... több»

Lélegzet elállító volt ez a film, nekem nagyon bejött, és az biztos, hogy még meg fogom nézni néhányszor. Érzem, hogy ez nálam máris alapmű lett, így csakis ajánlani tudom másoknak is, hogy feltétlenül nézzék meg!
2018. 05. 10.

dráma | fantasy | krimi | misztikus | romantikus

A 12 éves lány, Luna szerelmes osztálytársába, a jóképű Giuseppébe. Amikor a fiú egy nap nyomtalanul eltűnik, Luna egyre kétségbeesettebben kezdi keresni a kis szicíliai falu mellett... több»

Lírai, elgondolkodtató, bár kicsit lassú dráma, de a műfaj rajognóinak szerintem kihagyhatatlan. Gyönyörű mélységei vannak a filmnek, ritka moziélményben volt részben. A legjobb szívvel merem ajánlani.
2018. 05. 03.

86 Szaffi  (1985)

(35) (1)

animáció | háborús | kaland | romantikus

Filmio

Dargay Attila harmadik filmje, a Szaffi Jókai Mór A cigánybáró című regényének adaptációja. Elmeséli két szerelmes furcsa találkozását Magyarország oszmán megszállásának... több»

Nagyon jó kis mese,és olyan igazán magyar,humoros,szarkasztikus,gunyoros. A szerelmi szál is aranyosan van megcsinálva...és a végén persze minden jóra fordul!!! Pogány Judit talán legjobb szinkron szerepe.
2018. 05. 03.

69 Szűzőrség  (2018)

(22) (9)

szatíra | vígjáték

Amikor három szülő rájön, hogy a lányaik paktumot kötöttek, mely szerint el fogják veszteni a szüzességüket az érettségi banketten, titkos, egy éjszakás akciót terveznek a tinik... több»

Úgy emlékszem, üdítő kritikákat olvastam a filmről, s be kell valljam annyira szomjazom már egy igazán jó vígjátékra, de ezt a mostani filmes felhozatalban nem nagyon lelem meg. Gondoltam hátha, talán majd ez a film, amit ráadásul az Amerikai pite utódjaként is emlegettek már.... több»
2018. 05. 03.

74 Hang nélkül  (2018)

(93) (36)

dráma | horror | sci-fi

HBO Max

Ismert világunkat rejtélyes és vérszomjas idegen lények szállták meg, amelyek a legkisebb neszre is felfigyelnek, így csapva le áldozatukra. Egy leleményes családnak azonban úgy... több»

Borzalmas. Se eleje, se vége, telis tele logika hibákkal, a lényekről semmit nem tudunk meg, egy ilyesztgetős tucatfilm. Ja és persze az sem tűnik fel senkinek, hogy még az alapötlet is lenyúlás. Rémlik egy bizonyos Ahová lépek szörny terem???
2018. 05. 03.

83 Kutyák szigete  (2018)

(18) (24)

animáció | dráma | fantasy | kaland | sci-fi | vígjáték

Disney+

Miután Megaszaki város összes kutyáját egy szemétlerakóként szolgáló szigetre száműzik, a 12 éves Atari Kobajasi egyedül vág neki az útnak, hogy megtalálja elhurcolt társát. A... több»

Wes Anderson kalandozása a stop-motion világában, második rész. A kortárs filmművészet egyik legeredetibb rendezője kilenc év elteltével újfent visszatért ehhez a különleges animációs stílushoz, s ismét valami nagyon egyedi hangulatú, különleges remekművet tett le az... több»
2018. 05. 03.

54 Taxi 5  (2018)

(23) (3)

akció | kaland | krimi | vígjáték

A párizsi szuperzsarut, Sylvain Marot-t, akarata ellenére a marseille-i rendőrségre helyezik át azzal a megbízással, hogy megállítson egy olasz bandát, akik felturbózott Ferrarikkal... több»

Pár nappal ezelőtt láttam a filmet, de még most sem tudom hova tenni.. A korábbi Taxi részeknek volt egy fajta varázs. Szórakoztató és akciódús. Véleményem szerint ez a film egyáltalán nem méltó a korábbi Taxik folytatásának. Tény és való azért megemlékeztek a korábbi... több»
2018. 05. 03.

dráma

Martin Clement egy poros kis faluban született Martin Bijou néven. Hamar úgy dönt: elmenekül a családjától: zsarnok apjától, érzéketlen anyjától, erőszakos testvéreitől. Maga... több»

Hm, szerintem ez a film a sztoriját tekintve semmi újat nem hoz, így az elmúlt egy évben több olyan alkotás született, amelyek jobban megragadták ezt a témát. Bár azt le kell szögeznem, hogy több ponton is jobban tetszett, mint mondjuk a "Szólíts a neveden".
2018. 04. 26.

animáció | családi | fantasy | kaland | musical | vígjáték

Amazon Prime Video

Bűbáj herceget szörnyű átok sújtja, Bűbájos kisugárzásától a királyság minden nőnemű lakója egyből beleszeret, ám mivel ez csak varázslat, képtelen megtalálni így az igaz... több»

Kellemes mese, amit bármikor elő lehet venni egy unalmas órában, nagyon aranyosak a karakterek, én egyszerűen imádtam úgy, ahogy van. Nagyon meleg szívvel tudom ajánlani, mivel szerintem kicsiknek és nagyoknak egyaránt kellemes időtöltés lehet. :)
2018. 04. 26.

akció | kaland | sci-fi

Disney+

A Bosszúállóknak és a Földnek egy minden korábbinál nagyobb fenyegetéssel kell szembenézniük, egy új veszedelemmel, mely a kozmikus árnyékból emelkedik ki, Thanosszal, akinek... több»

A pohár félig tele van, vagy félig üres, tartja a mondás. Hogy honnan nézzük, azt mindenkinek a saját vérmérséklete alapján kell eldöntenie. Tökéletesen igaz ez, az Infinity Warra is. Hosszú évek univerzumépítése ebben a filmben csúcsosodott ki, ami nyilvánvalóan hatalmas... több»
2018. 04. 26.

családi | kaland

Belle és Sébastien története a mostani harmadik résszel lezárul. A trilógia befejező epizódjában Sébastien már tizenkét éves, pireneusi hegyi kutyája, a hófehér Belle pedig három... több»

Szerintem a látvány mindenképpen erőssége ennek a filmnek, ha másért nem is, de legalább ezért érdemes megnézni. A történet több ponton is szerintem egy kicsit gyermeteg, bár ez szerintem inkább az írók listájára írható, ettől függetlenül szerintem egyszer mindenképp... több»
2018. 04. 26.

91 Arcélek, útszélek  (2017)

(2) (5)

dokumentum

Mi a közös a filmművészetet megújító francia új hullám egyetlen női tagja, a 89 éves Agnès Varda és a 33 éves francia fotós és street artist, JR világlátásában? Több, mint... több»

Azt hiszem, hogy Agnes feje az egyik lenagyszerűbb és leglebilincselőbb mágikus hely a világon. Elképesztő, hogy egy ilyen alkotó elméjébe láthattam bele, ebből a szempontból a film a teljesség igényével tár elénk egy olyan személyt és annak munkásságát, akit mindenképp... több»
2018. 04. 19.

71 Jönnek a kacsák  (2018)

(13) (1)

animáció | családi | kaland | vígjáték

A megrögzött szeleburdi agglegény lúd miatt – aki inkább légi akrobatikát gyakorol ahelyett, hogy a többiekkel készülne a vándorlásra - két kiskacsa elszakad csapatától. Habár a... több»

Nagyon jó animáció. Aranyos állatszereplők, folyamatos kalandok és állandó feszültségadagolás. Pengnek, a sármos lúdnak és a két cuki kiskacsának, Chinek és Chaonak nemcsak az út során eléjük kerülő számtalan akadállyal, hanem a nyomukban lévő gonosz, Gollam-szerűen... több»
2018. 04. 19.

79 Veszett vidék  (2017)

(8) (9)

dráma | kaland | krimi | thriller | történelmi | western

Cinego

Samet, a középkorú őslakost és családját a lelkipásztor a megkeseredett háborús veterán szomszédhoz, Harryhez küldi kisegítőnek. A két férfi kapcsolata annyira elmérgesedik, hogy... több»

Az amerkai telepesek és az őslakos indiánok konfliktusairól, számtalan alkotás mesél, ellenben az ausztrál őslakosok, az aboriginalok helyzetéről, kálváriájáról méltatlanul kevés film szól. Ezért is számít rendhagyónak az aboriginal származású Warwick Thornton... több»
2018. 04. 19.

58 Senki sem tökéletes  (2017)

(6) (2)

vígjáték

Gerardnak elege van abból, hogy világéletében ő volt családjának legtökéletesebb és legmegbízhatóbb tagja. Változásra van szüksége: egy szép napon úgy dönt, mindent maga... több»

Talán nem is emlékszem, mikor láttam utoljára Gérard Depardieut mozifilmben, de épp ezért voltam kíváncsi. Az igazat megvallva, nem győzött meg teljesen a film. A francia vígjátékok nem éppen az én világom, szóval lehet, hogy nem is kellett volna erőltetnem, de humorában... több»
2018. 04. 19.

77 Éjjeli napfény  (2018)

(33) (9)

dráma | romantikus

Éjszaka valóra válnak az álmok… A rendkívüli szerelmi történetben a 17 éves Katie Price (Bella Thorne) extrém módon érzékeny a napfényre, nappal kényszerű szobafogságban,... több»

Fantasztikus film. Az idei év eddigi legmegindítóbb, leggyönyörűbb romantikus története. Olyan tökéletesen tudott átadni minden érzelmet, hogy úgy éreztem mintha én lennék Katie, az édesapja, a legjobb barátnője, és Charlie is. Minimális időre az életemből, erre a szűk... több»
2018. 04. 19.

dráma | horror | misztikus | thriller

Amazon Prime Video

Egy anya két lányával éppen beköltözik örökölt házukba, amikor idegenek támadják meg őket. Mindhárman szerencsésen megmenekülnek, ám az idősebb lány nem tudja elfeledni a... több»

Egyáltalán nem tetszett, sőt kifejezetten bugyuta alkotás. A sztorija érthetetlen, csomó megkérdőjelezhető kérdéssel. Élettelen az egész, a horror részek izgalmasak voltak nagyon is...de olyan, mintha egy kisgyerek írta volna le a cselekményt.
2018. 04. 19.

86 Vad Balaton  (2018)

(3)

dokumentum

A Balaton Közép-Európa legnagyobb sekély vizű tava. Bár nyáron a partjait nyaralók lepik el, a tó és környezete rendkívül változatos természeti kincseket tartogat. A geológia, a... több»

Rendező: Mosonyi Szabolcs
Szereplők: Csankó Zoltán
Az egész gyerekkoromat a Balaton mellett töltöttem, de sosem jutott az eszembe, mennyire változatos is a tó köröli természet, az álltavilágról meg nem is beszélve. Mintha nem is ugyanazt a Balatont láttam volna, amit a rendező, és ezért minden elismerésem, engem megfogott a film.... több»
2018. 04. 19.

66 Pandák  (2018)

dokumentum

A pandákat a világ minden szegletében imádják és most megérkeztek óriás vászonra is, hogy még közelebb kerülhessenek mindenkihez. A Pandák c. IMAX 3D ismeretterjesztő film... több»