5. évad 18. rész A gyermek A gyermek. aki mindent megváltoztatrhat. Röviden így fogalmaznám össze ezt a részt. Renée anyai hajlamai ebben a részben felerősödnek és nemcsak ezt tudjuk meg hanem, hogy az Atavusok miért is kerültek a Földre. Talán ez a két pont ami a lényeget adja ebben a részben, ami izgalmas. A folytatást is erre lehet alapozni, így az ötödik évad vége felé, ahol már csak négy rész, vége az évadnak és a sorozatnak is. Érdekes volt látni az Atavus bolygót, a reakciókat. Reméljük a végére minden jóra fordul, Renée megtalálja a szerelmet és megmenti a Földet és megtalálja a boldogságot is. Szóval, kíváncsian várom a folytatást. Ez a rész megérdemli a négy csillagot, hiszen a fent említett két potban sokat... több»
5. évad 17. rész: Tisztesség és Becsület Előbb-utóbb minden kiderül címszóval jellemezném ezt a részt. Ismét egy kicsit lapos izgalmaktól mentes részt kapunk. Renee és Brenton között pedig kezd kialakulni a baráti vagy szerelmi viszony. Ami ugyan nem rossz, de valahogy nem illik hozzá a hadnagy. A történet sablonos és átlátszó, és talán a végére a hibrid tábornok leleplezése a csattanó, de amúgy semmi extra. Nem érzem az erőt így a sorozat vége felé, mintha ez is már egy agyontolt rész lett volna. Renee még hozza a szerepét, és érdemben ismét nem történik semmi. Az Atavusok az anyahajón, és gyártják a hibrieket, míg a Földön Renee az egyedüli harcos, aki felveszi ellenük a küzdelmet, legalábbis ez jön le, de hallunk több sejtről, d... több»
5. évad 16. rész: A testvér Testvéri dráma. Ezzel a mondattal azt hiszem, kellően tudom jellemezni ezt az epizódot, ami szintén nem sikerült valami jól. Egy deportáló börtönbe kötünk ki, ahol mint kiderül, családi szálak fűzik az oda önként bemenő Chase-t. Így Renee-nek nem sok választása marad egy régi barát iránt érzett szerelem és barátság kapcsán, mint a megmentése. Ami végül is sikerül, de a drámai véget nem kerülhetjük el. Szóval izgalommentes és lapos részt kapunk, ahol sem érzelem, sem akció és semmi különös nem történik, csak az, hogy Howlyn terve ismét meghiúsul vagy lelassul. Hát tényleg csak a jobb folytatásba reménykedem, mert a színvonal nagyot esett még ebben az évadban is. Üdv: Yosi
5. évad 15. rész: Egyiptomi kaland Figyeljétek a kezem, mert csalok! címszóval tudom ezt a részt jellemezni. Eljutunk Egyiptomba egy egy kis Indiana Jones feelingre. Sajnos a karakterek ebben a részben nekem nem tetszettek. Valahogy ez a rész kilóg a többiből. Nem érzeni azt az igazi hatást, mint eddig. Renee szerepe is gyenge, a történet közepes. Talán a kis kaland a legizgalmasabb, hogy mit találnak majd a szarkofágban. Raleigh St. Claire akár üde folt is lehetne, de valahol mindig elszúrja a szerepet. Talán a kis turpissága az, ami miatt szerethető karakter lehet azokban a pillanatokban, amikor kiderül a csínytevése. Hightower professzor pedig ugyan tud hozzáadni ehhez a részhez, de végül nagyon gyenge produkciót tud bemut... több»
5. évad 14. rész: Juda halála Csak egy esély. Ezzel az egy mondattal tudom összefoglalni ezt a részt. Szerintem ez jól sikerült, némi izgalmat is kapunk „végre”. Meglepő módon egy taeloni menti meg a Földet. Juda halála viszont érdekes jelenség, és kiemelkedik ebben a részben, hiszen egyrészt erről is szól ez az epizód. Másik fontos dolog, hogy Howlyn kezdi elveszíteni a türelmet Sandoval iránt, és saját útra lép, de így sem sikerül a Föld lakóit leigázni. Szinte a végletekig kiélezett pillanatban áll le az anyahajó a tüzeléssel, és mindez Ra'jel-nek köszönhető. Itt azt láthatjuk, hogy a Földi embereknek szurkolnak. :) Érezhető volt az izgalom, és a színészek is jól alakítottak. Ezért nálam ez a rész elvisz egy négy csil... több»
5. évad 13. rész: Egy kóma széruma Ha elhisszük, akkor meg tudjuk csinálni címszóval jellemezném ezt a részt. Nem látványos, nem is izgalmas részt kapunk. Kiderül, hogy mennyire közel áll Renee-hez Hubble. Plusz egy régi barát is felbukkan, és ami ezt összeköti: a kóma. Végül mint kiderül, Sandoval és társa, Howlyn áll a háttérben egy újabb projekt kapcsán. Az izgalmon nem annyira érezhető, mint inkább az az érzelmi kapocs, amit Renee érez Hubble iránt. Így azt éreztem ennek a résznek kapcsán, hogy a színvonal csökkenni kezd. Gyengébb, kiszámítható történet, semmi váratlan. A harc az Atavusokkal mintha háttérbe szorulna, és a projektekkel próbálnák ezt helyettesíteni. Remélem, a folytatásban jobb részeket kapunk. Üdv: Yosi
5. évad 12. rész: Az Atavus mozgalom Sok kicsi sokra megy... címszóval illethetném ezt a részt, ahol ha azt nézzük, Sandoval és Howlyn jó stratégiával a fiatalokat célozzák meg a hibriddé válás folyamatában, ami számukra egy tömeget jelenthet. Ennek kapcsán kihasználva az Atavus jelenség elterjedést egy diákban látják a vezetőt. Jeremiah hibrid lesz, és így példát is tud mutatni a többi fiatalnak. Renee küzdelme pedig talán kilátástalan, hiszen a fiatal dac és serdülőkori szabadság érzést nehéz überelni, de azért győz a józan ész. Szóval igazából nem kiemelkedő ez a rész sem, mint érdekes, és olyan, mintha most lépéselőnybe kerültek volna Sandovalék. Ebben a részben kiemelendő Christiune és édesapja viszonya, hogy a családtagok... több»
5. évad 11. rész: Sokkhatás alatt A pihenés sem mindig segít! címszóval foglalhatnám össze ezt az epizódot. Igazából nem illik a sorba ez az epizód, tényleg olyan hangulata van, mintha pihennének a szereplők, a történet és minden. Renee-nek ez a kimerülése valahol csak Sandovalnak jön kapóra, de mégsem sikerül megtörniük Renee-t. A történet sem emelkedik ki a sorozatból, laposkásnak tűnik. Bár el tudom képzelni, hogy a harc közben egy emberélet elvesztése milyen traumákat tud okozni, mert hasonlóban nekem is volt részem. Szóval ez azért nem ugyanaz, amit el tudok képzelni, de mondjuk ki, gyenge lett a megjelenítése az egésznek. A mondanivalója pedig hát még gyengébb lett. Így erre a részre nem adhatok négy csillagot, csak há... több»
5. évad 10. rész: Nahema Egy lelet, egy kaland. Röviden így tudom összefoglalni ezt a részt. Ismét szerintem egy kitérőt kapunk Renee ügyeiben, és most a kalandos rész következett, ahol a múltban is járhattunk, ahol Howlyn már megláthatta Renee-t, és vonzódik hozzá, ez most nyilvánvalóvá vált, miért ez a nagy vonzódás iránta. Maga a történet jól felépített, a régi kolostor és majdnem máglyára vetés, valamint a még régebbi kor, ahol az Atavusok uralkodtak, szóval azt hiszem, ez egy jól összerakott rész. Érdekes , hogy Nahema az időben is tudott deportálni, ennyi erővel Howlyn is megtehetné ezt?!! Ezt csak gondolom, de itt azért vannak hézagok szerintem. Remélem, a folytatás is ennyire jó lesz. Kíváncsi leszek, most m... több»
5. évad 9. rész: Gren szerelme A csábítás nagymestere. Röviden így tudom ezt a rész leírni. Most Street kerül középpontba, aki szemlátomást szerelembe esik Gren személye láttán, és már-már azt hihetjük, hogy egy jó Atavust kapunk, de a végére egy olyan hegylakós fejlevágással Renee véget vet ennek a románcnak. Én úgy gondolom, remek részt kapunk, jó a felépítése, hogy a régmúlttal kezdik és a jelenbe folytatják. Ez a kis plusz kaland jót tesz a sorozatnak, és hogy nem Renée van a középpontban, hanem Gren. Megint megtudtunk valamit, hogy a hideg az nem jó az Atavusoknak, tehát egy újabb stratégia ellenük. Érzelmek terén pedig azt érezhetjük, hogy a két hölgy, Street és Renee férfi nélkül hát... elég gyengék, de reménykedjü... több»
5. évad 8. rész: Boone és Zo'or, egy új találkozás Élni és újra meghalni! Szeretni és újra szeretni! Ezzel a két mondattal tudnám a lényeget összefoglalni. Szerintem egy jó részt láthatunk, ahol kapunk egy kis akciót és némi romantikát is. Valahogy megint azt érzetem, hogy Renee és Boone nemcsak jó csapat lennének együtt, de vonzódnak is egymáshoz. Ez most újra megmutatkozik, és kezdtem is örülni, hogy visszatér Boone Renee-hez. A végeredmény pedig lehangoló, ezt hogy tudták így összehozni, hát pedig nyilvánvaló volt az ő szerelmük. Bár Boone egyszer sem mondta ki, mennyire szereti vagy szerelmes Renee-be, aki pedig ezt várta. Visszatérve a történetre: jól sikerült, elég izgalmas lett, és Zo'or megjelenése is meglepetés volt számomra, de jól... több»
5. évad 7. rész: A DOMINÓ képlet A DOMINÓ mindet felborít! címszóval tudnám ezt a részt röviden összefoglalni. Egy remek kis kalandban van részünk, ahol a fiatal Zack nagyot alkot, de végül édesapja segítségével tudják végrehajtani a DOMINÓ program beindítását. Renee ebben a részben is kiemelkedő szerepet kap, és ha ez a hibridkamragyártás sorozata beindult volna, akkor eldől a harc kimenetele. Így nem ez történt, hanem győz az igazság ,és új remény arra, hogy le lehet győzni az Atavusokat. Sandoval pedig egyre elszántabb, és tényleg semmi olyan dologtól nem riad vissza, csak az, ami az ő elképzeléseit végre tudja hajtani. Bár részben kötve van a keze, mégis néha az az érzésem, kibúvókat keres az Atavusokkal szemben. A tört... több»
5. évad 6. rész: A halál doktora Egy életből egy új élet. Én így jellemezném ezt a részt. Mataros doktornő olyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint a jó öreg Hannibal, és igazán okos is ahhoz, hogy egy jó ügyet a maga javára fordítson. Szegény Renee most aztán teljesen egyedül maradna, ha Street nem állna mellé, és így egy igaz barátot szerzett magának. A folytatásra kíváncsi leszek, mert ez a rész elég alapot adott ahhoz, hogy a harc most már olyan fordulatot vegyen, ahol Renee-nek sikerülhessen őket (Atavusokat) legyőzni, de persze itt van, nem egyedül kellene, jó lenne egy társ... Szóval van elég elvárás, majd meglátjuk, mit találnak ki a sorozatírók :) Üdv: Yosi
5. évad 5. rész: Boone visszatér? Kapunk is, meg nem is... Szóval nagyon nehezen adható egymondatos összefoglaló erre a részre, hisz Renee ismét szerelembe esik, és végül elhagyják őt. Boone visszatérése mindenképp meglepetés, de igazán jó rész kerekedik ebből. Remek a történet, és jót alakítanak a szereplők. Csak a végével nem voltam megelégedve, hiszen ők ketten jó páros lettek volna. Pedig kezdetem örülni... :) Még Lili is elhangzik ebben a részben, és talán ő is visszatér még akár egy epizód erejéig. Igazából az Atavus elleni harc nem jutott így előrébb. Reméljük, valamelyik részben kapunk erre utalást, hogy hogyan lehet őket legyőzni, hiszen annyi embert átállítottak már a maguk oldalára, hogy félő, legyőzni őket nem le... több»
5. évad 4. rész: A Föld alatti világ Az igazság felszabadít. Ezzel az egy mondattal jellemezhetném ezt a részt, bár a végeredmény nem annyira jó, mint izgalmas. Szerintem egy jó részt kapunk, ahol azt láthatjuk, hogy Renee Liam után szeretne boldogságban, szerelemben élni, de az elsődleges célja az Atavusok elleni harc. Így nem csoda, hogy komoly kapcsolat számára nem sikerül. Bár nem ez a sorozat lényege, de valahol most mégis ez van előtérben és az Atavus elleni harca. Igazán fordulatos lett ez a rész, ami szerintem jól sikerült és sok pluszt is adott. A Föld alatti világ, Joe. Később pedig Sandoval keveri a kártyákat, és a végén ő győz, szóval a harc folytatódik, és Renee, reméljük, sikerrel jár. Kíváncsian várom a folytatás... több»
5. évad 3. rész: Vonzerő Ha egy szerelem beindul. :) Viccesen így foglalnám össze ezt a részt. :) A sejtésem beigazolódott, és valami kémia mégiscsak van Renee és Howlyn között, bár nem annyira testi, mint érzelmi szálon próbálnak egymáshoz közelíteni a felek. Nagyban erről is szól ez a rész, hogy az atavusok párosodni akarnak, és az embereket uralmuk alá akarják vonni. Sandoval ismét helyezkedik, aki Juda kegyeit keresi. Szóval röviden ennyi történik, és az, hogy hiába akarja Hubble-t megmenteni, Renee kómába esik. Így azért izgalmak még lesznek, és ki tudja, Renee talán összejön az Atavussal... :) Kíváncsian várom a folytatást. Üdv: Yosi
5. évad 2. rész: Egy mutáns kéz Egy kéz és ami mögötte van. Azt hiszem, ez remek mondat ennek a résznek az összefoglalására. Az ötödik évadban megfigyelhetjük, hogy Renee kerül előtérbe, és ő viszi tovább Liam örökségét, és szinte ugyanez elmondható Ra'jelről, aki Da'an-t és Zo'or-t helyettesíti. Szóval így a sorozat utolsó évadára egy összetákolt folytatást kapunk, ahol Renee még mindig a szerelemmel küzd és az emberiségért. Ebben a részben is azt figyeltem meg, hogy olyan, mintha tetszene neki Howlyn, bár harcol ellene. Most körülötte forog a történet, és ugyan nem mutat rosszul a főszerepben, de valahol mégis hiányérzetem van, egy férfi társ mégiscsak emelne a színvonalon. A történet nem rossz, egész jó, és a végén a le... több»
5. évad 1. rész: A földönkívüli A remény és szerelem. Én ezzel a címmel írnám le ezt a részt nagyon röviden összefoglalva. Renee Liam iránt érzett szerelme kézenfekvő, és így is indul ez a rész. Mindent meg akar tenni, hogy Liamot megtalálja. Végül be kell látnia, hogy Liam meghalt, és barátja, Keeler, aki a színre lép, de csak erre az epizód erejéig. Szegény Renee nem tud boldog lenni, pedig annyira beleillene ebbe a sorozatba egy romantikus pár. Maradjuk az eredeti vonalnál. A taeloniak nem tűntek el igazán. Felbukkannak, és most az atavusok veszik át az irányítást na meg Sandoval, a lesipuskás az anyahajóról. Szóval évadindító résznek azt hiszem, jól sikerült részről beszélhetünk, ahol kapunk némi akciót, érzelmet és dr... több»
4. évad Az élet mindig utat tör magának! Ezzel a címmel foglalnám össze ezt az évadot. Főként ki kell emelni Liam, Renee, Sandoval, Street, Da'an és Zo'or szerepét, akik a magját adják ennek a sorozatnak. Valahogy minidig köréjük épül az adott rész. Sok változatos részt láthattunk, ahol kalandozhattunk a jövőben, a múltban, érzelmekben, életben-halálban. Szóval egy igazi sci-fi egyveleget kapunk kicsi akcióval, kevesebb érzelmekkel. Mire kiderül a talenoi küldetés, addigra elhagyjuk a 4. évad felét, és valahol azért szurkolunk, hogy Liamnak és csapatának sikerüljön energiát szerezni, vagy a 8. dimenziót kinyitni, hogy tovább élhessenek a taeloniak. Bár mint kiderül, az ellenfelük, a jaridiaiak is ha... több»
4. évad 22. rész: Nincs visszaút Feláldozás, egyesülés! Azt hiszem, ez a két szó jól jellemzi ezt a részt, ahol végre konkrétabban megtudhatjuk, mi is volt a taeloni és jaridian nép célja. Egyrészt egymás ellen harcoltak, de mindketten az Atavus erőből származnak, amit Mael tudott, és elrejtett itt, a Földön, és abban bízott, hogy egy ember kiméra segítségével a két faj egyesülhet, és nem harcolnak egymással majd. Így a taeloni faj túlélése valóban az emberi fajtól és Liamtól, a kimérától függ. A szerelem, amit vártam nem teljesült be, csupán Renee aggódó tekintete Liamra vetült, aki feláldozza magát a kráterben. Az emberi jellemvonás pedig mennyire találó, hiszen nem segíteni akar az USA kormánya, hanem épp ellenkezőleg, a... több»
NA Bad Genes (2002)
A gyermek. aki mindent megváltoztatrhat. Röviden így fogalmaznám össze ezt a részt. Renée anyai hajlamai ebben a részben felerősödnek és nemcsak ezt tudjuk meg hanem, hogy az Atavusok miért is kerültek a Földre. Talán ez a két pont ami a lényeget adja ebben a részben, ami izgalmas. A folytatást is erre lehet alapozni, így az ötödik évad vége felé, ahol már csak négy rész, vége az évadnak és a sorozatnak is. Érdekes volt látni az Atavus bolygót, a reakciókat. Reméljük a végére minden jóra fordul, Renée megtalálja a szerelmet és megmenti a Földet és megtalálja a boldogságot is. Szóval, kíváncsian várom a folytatást. Ez a rész megérdemli a négy csillagot, hiszen a fent említett két potban sokat... több»