Ha párhuzamba állítjuk a zseniális rajzfilmmel - márpedig kell -, akkor sajnos azt kell mondjam, hogy minden téren csak árnyéka annak! Mind hangulatilag, mind zenében, mind szinkronban, mind pedig karakterekben! Önmagában egy közepesen szórakoztató kalandfilm, de megtekintésre ajánlani kizárólag annak tudom, aki még nem látta, aki még nem nézte rongyosra a remek rajzfilmet!
Voltak elvárások a filmmel szemben… Oscar díj, méltató kritikák stb. Csak némileg sikerült igazolnia ezen elvárásokat. Persze, értem én, a mondanivaló… az átjött, rasszizmus, elfogadás a hatvanas évek Amerikájában. Csak tálalhatták volna ezt érdekesebben – Uram bocsá’- kevésbé unalmasan is. Mint például tette a Számolás joga. Éles váltás volt ez a rendezőtől, Farellytől, a Keresd a nőt!, Dumb és dumber után, és sajnos azt kell mondjam, maradt volna a „saját” műfajában. Jobban szórakoztunk volna…
Az első DC-s sorozatom, összességében kellemes élmény volt, viszont közel sem hibátlan. Az első rész után abbaakartam hagyni, egyáltalán nem rántott be. A harmadik résznél érte el, hogy kíváncsi legyek, és maradjak a végéig. A legemlékezetesebb szál természetesen a Mocsárlény és a doktornő közötti majdnem romantikus kapcsolat. Ellenben voltak olyan szálak, és karakterek, akik csak lógtak a levegőben, nem voltak rendesen felépítve, nem volt megmagyarázható a jelenlétük. Lehetséges, hogy egy második évadban kibogozták volna ezeket a szálakat, de így, hogy elkaszálták és nem lesz több évad, illett volna mindent szépen a helyére rakni. A másik problémám, hogy nemigazán tudták eldönteni a készítő... több»
Sok-sok év után újranézve, azt kell mondjam, ez a film a mai napig az egyik legélvezetesebb, legjobb tengeralattjárós thriller! Az alfa és ómega a zsáneren belül. A legjobb Jack Ryan-és Tom Clancy adaptáció. John McTiernan egyik utolsó zseniális rendezése a Die Hard és a Predator után. Végig feszült, végig izgalmas, amihez nagyban hozzájárulnak Basil Poledouris remek dallamai! Az idő sem fogott rajta, talán csak a trükkfelvételeknél látszódik a közel harminc év. Egy időtlen klasszikus, amit minden valamirevaló filmrajongónak látnia kell!
Se íze, se bűze. Se nem dráma, se nem krimi, olyan semmilyen. Töredezett, erőltetett cselekmény, felesleges karakterek. Az a fajta szódával elmegy kategória.
Szórakoztató, érdekes Pókember verzió. Ahhoz képest, hogy animációs volt, meglepően tartalmas is, és szépen felépített karakterekkel. A látvány fenomenális, csak időnként too much! Értem én, hogy egy animációs filmben mindent lehet, de itt inkább a MINDENT IS volt a koncepció! Egyszeri szórakozásra tökéletesen megfelelt, túl nem ragoznám, emlékei mennek a polcra a Pókember filmek mellé. Ez se több, se kevesebb a filmelődeinél.
Értem én a hype-ot. Mégiscsak 11 év, és 22 film lezárása. Ráadásul hatalmas cliffhangerrel ért véget az előző rész… ki az a hülye, aki nem lesz oda érte?! És valóban. Szórakoztató volt, remek összegzés és lezárás; dráma, könnyek, akcióorgia, humor. Tökéletes egyveleg. De azért ott van egy icipici DE! Rám is ugyanúgy hatottak ezek a hatások, az érzelmi rész, az akció… csak én picit más szemmel néztem. Merthogy sosem voltam szuperhős fan, sem Marvel, sem DC rajongó; mindig is jó film rajongó voltam. A Végjáték pedig mint önálló film annyira áll meg a saját lábán, mint Orbán Ráhel. Semennyire. Ha ellenben kontextusba helyezem, azaz, mint egy sorozat, egy történet lezáró darabja, akkor teljesség... több»
Üres, steril, felszínes, de látványos és időnként vicces kaland-akció orgia. Középszerűségén sokat emel azonban a látványhoz szorosan illeszkedő remek soundtrack. Hogy ez kinek mire elég, döntse el maga! Nekem kevés egy igazán jó szórakozáshoz.
A kilencvenes években voltál tini? A szentimentális érzelgősség nem áll távol tőled? Ha csak az egyik válaszod is igen, akkor ez a te sorozatod. Úgy kapsz retró érzést, hogy közben nagyon is új és aktuális a mondanivaló. Merthogy az is van. Merjünk a szexről beszélni! Merjünk mások lenni! Vagy csak merjünk azok lenni, akik vagyunk! Ez a nyolc rész oktat… és szórakoztat… és megnevettet… és megríkat… egyszerre. Végigpörög rajtad a teljes érzelmi skála, csak legyél befogadó, és mint mondtam, szentimentális. Nézd, és nyolc részen át feelgood érzésed lesz! Közben pedig figyelj a soundtrackre meg a színészi játékra! Hidd el, nem fogsz csalódni! Ez a sorozat maga a tökély!
Érdekes koncepció. Vígjátékként indul, és egy drámába hajló, horrorisztikus elemeket is felmutató, idősíkokkal babráló valamivé növi ki magát. A főszereplő, Nadia elég idegesítő karakter, ezen nem is igazán voltam képes túllépni. Nem lesz az év sorozata nálam, de szerencsére csak nyolcszor harminc perc, és ez a stíluskavalkád ennyi időt mindenképpen megér.
Szögezzük le: ennek a filmnek nem lett volna szabad elkészülnie! Egyszerűen semmi nem indokolta. A végeredmény pláne nem. Ugyanazokkal a klisékkel játszik, mint az összes többi hasonszőrű horror a nyolcvanas években; a szereplők irracionális cselekedetei, a gonosz jelenléte mindenhol, valószerűtlen/hihetetlen történések stb. Mindamellett hogy klisés, még fárasztó is a folyamatos magyarázkodás Michael-t és a sztorit illetően. Persze valahol szükségszerű volt, mert a mai tinédzsereknek fogalmuk sincs Michael Myers-ről és a Halloween filmekről. Az a baj, hogy egyszerre próbálták meg eladni nekik és a klasszikus történetet ismerőknek/rajongóknak. Egy negyvenéves sztorit felmelegíteni csak akkor ... több»
Jó és rossz harca új köntösben Egy ideje tudom, hogy a Netflix nagyon ráállt a minőségi sorozatok gyártására. Néhányat már láttam is tőlük, ami lenyűgözött. De egyszerűen akkora dömping van sorozat téren, hogy képtelenség követni, akárcsak a Netflixen futó sorozatokat is! Egyre több a jó, a kiemelkedő sorozat, és ezzel szoros összefüggésben, egyre nehezebb is a többitől kiemelkedő, az ingerküszöböt átlépő sorozatot készíteni. Ebbe a közegbe robbant be nálam a Daredevil. Kissé későn. Merthogy volt az a Daredevil – A fenegyerek c. végtelenül buta és rossz 2003-as film Ben Affleckkel a főszerepben. Ez a film előítéletet szült bennem a sorozatot illetően. Nem kellett volna. A Dardevil sorozat a tökéletes szórakozás, a sorozat... több»
Komplex, mint egy jó cuvée Hangulatában, egyes jelenetekben időnként bevillantak klasszikusok, mint pl. Star Wars, Az 5. elem, Mátrix stb. De remek filmekből meríteni nem bűn…
Rengeteg a karakter a filmben, ez igencsak megbonthatta volna az egyensúlyt, de az, hogy négy-öt helyszínre lettek „száműzve”, jó megoldás volt. Bár tér így is igazából néhányuknak jutott, különösképpen Thanosnak, aki minden eddiginél komplexebb, félelmetesebb főgonosz. A hangvétel is komorabb az eddigi Bosszúállók filmektől, így viszont amikor poén van, tényleg betalál. A tét minden eddiginél nagyobb, és ezúttal valóban érződött, hogy van vesztenivalójuk a Bosszúállóknak (meg úgy általában a galaxisnak). A cselekmény jól kitölti a két és fél ór... több»
Az első, feledhető rész után ezúttal sikerült egy jól sikerült darabot készíteni Whedonnak! A lapos látványpornó helyett, kaptunk kidolgozott drámát, remekül működő kémiát a főszereplők között, hihetőbb, és félelmetesebb főellenséget. Mindezt úgy, hogy közben a látvány és az akció megmaradt, de nem öncélú, üres zúzássá satnyult, mint az első részben, hanem székbe szögező, izgalmas feszültséggé nőtt. A Bosszúállók, bár szuperhősök, de ezúttal sokkal esetlenebbnek, sokkal emberibbnek tűnnek, ami nagyon jót tett a filmnek. Összességében, számomra klasszisokkal jobb, mint az első rész volt!
posztapokaliptikus BMX banditák Röviden: egy posztapokaliptikus BMX banditák! Cukin gagyi fim volt, láthatóan minimál költségvetéssel, sok vérrel, blőd humorral, remek zenével! Éppen annyira nem vette magát komolyan, mint amennyire komolyan vették magukat azok a filmek, amelyekből merített/parodizált. Természetesen itt is jelenvolt a ma divatos retró feeling, sőt, gyakorlatilag az egész film erre a retrohangulatra építkezik. Ehhez pedig rengeteg tesz hozzá a Le Matos zseniális synthwave zenéje! Nem lesz az év legemlékezetesebb filmje, de mindenképpen egy ínyencség, érdemes megnézni!
Jajj, ez fájt rendesen! Egy igazi, ötlettelen, gagyi, erőltetett poénű marhaság. Az egyébként remek Mila Kunis itt „remekül” lesüllyedt Kate McKinnon übergyagyi szintjére. Ráadásul vígjátékhoz képest eléggé véres, és hullákban tobzódó volt a film. Egy teljességgel vállalhatatlan Mission impossible/James Bond paródia. Ha jót akarsz magadnak, messze elkerülöd!
Keserű a szájíz, ami maradt. Nem is értem, mi az a kultusz, ami körülveszi?! Gyakorlatilag a Ponyvaregény nyers változata, egy kísérleti darab, az ebben úgy ahogy működő dramaturgiát csiszolta tökéletesre, és ültette rá a Ponyvaregényre Tarantino. Oké, első filmnek rendben volt, de ettől csak jobb filmjei készültek későbbiekben Tarantinonak. Két „fuck” között, azért időnként vontatott darab, a hosszú párbeszédek (amik Tarantino védjegyei), nem olyan kiforrottak, érdekesek (értsd.: unalmas), mint a későbbi filmjeiben. Most visszanézve, sokat kopott a fénye!
Azok a csodás 80-as évek! Sokan hasonlítják a Summer of 84’-et Alfred Hitchcock Hátsó ablakához, illetve a 2007-es Disturbia c. filmhez. Szerintem hibásan. Mert bár körvonalaiban ugyan tényleg merít ezen filmekből, de jóval inkább hasonlítható a Stranger Things-hez, vagy valamelyik kora John Hughes filmhez. A 80-as évek amerikai külvárosi idilli életvitelnek ad egy fricskát. Mindezt tinédzserekkel a főszerepben. Közel sem tökéletes alkotás, sem dramaturgiailag, sem a szereplők által nem képes ugyan felnőni a klasszikusokhoz, de hangulatilag remekül sikerült darab. Szinte csöpög belőle a 80-as évek retrója. A soundtrack meg egy 100% neonfényes szintipop előadás a La Matos formáció előadásában. (Különleges, érdemes bel... több»
A megjelenésekori negatív kritikák miatt egészen mostanáig kerülgettem csak. Hiba volt. Sok felől olvastam, hogy unalmas. Badarság! Ugyan nem rohan eszeveszettül a film, viszont végig izgalmas, feszült, időnként pedig dermesztő. A Vírus című filmmel ellentétben – ami inkább volt akció-kaland film – ez sokkal inkább dráma, emberi oldalról közelíti meg a témát, egy veszélyes vírus hatását az emberi társadalomra. Sokkal valószerűbb az egész. Soderbergh-hez méltóan, ezúttal is tömve volt sztárokkal a film. (Bár igazán kiemelkedő alakítást senkitől sem láthattunk.) A film körüljárt néhány kulcskérdést is - elsősorban Jude Law karakterén keresztül -, mint például az ilyen helyzetben kitörő pánik ... több»
75 Aladdin (2019)