Egyszer túl lehet élni Akiben nincs meg a Woody sznobizmus, az inkább ne nézze meg, mert végtelenül hosszúnak fogja találni a filmet. Bennem minden alkotása után van egy kérdőjel: jók a sztorik, emberközeliek a párbeszédek, kiválóak a színészek, gyönyörű a képi világ, és mégis mindig el kell telnie a megnézés után jó pár napnak, hogy felfogjam, hogy miért is szereti egyáltalán bárki Woody filmjeit, vagy egyáltalán én miért szeretem őket. Viszont örülök, hogy nem ez volt az első tőle, lehet, nem lett volna kedvem a többihez.
Életérzést ad át Nem az évezred legjobbja, de Woody Allen nem is erre a címre pályázik vele. Csendes, lassú kis történet, mégis szórakoztató, anélkül, hogy az arcodba ordítaná, hogy szórakozz rajta. Mondjuk egy hosszú, fárasztó nap után jól tud esni egy ilyen film. Úgy hiszem, a New York-i életérzést próbálja átadni: milyen szerelmesnek lenni abba a helybe, ahol élsz, és ami mindig tud valami újat mutatni neked, miközben mégis megnyugtatóan ismerős. Végül főhősünk is ezt a fajta szerelmet fogja megtalálni, így szép párhuzamot vonva a kettő között.
Nem tudnék kielégítő kritikát alkotni a sorozatról. De annyit el tudok mondani, hogy eszméletlenül lebilincselő, fordulatos, sosem unalmas. Cillian Murphy hozza a tőle elvárt szintet, és aki csak teheti, eredeti szinkronnal nézze, lúdbőrözik tőle az ember! :)
Valahol olvastam, hogy Jane Austen világának és a Gossip Girl sorozat egyvelegének titulálták a Bridgertonok történetét. Teljesen joggal. Fenomenálisan vegyíti mindkettőből a legjobbat, hogy valami szemet gyönyörködtető, könnyed kikapcsolódást hozzon magával. Mindenképpen csak ajánlani tudom: már maga a zenei aláfestés is külön élményt fog okozni mindenkinek, aki fogékony egy kicsit is a modern zene klasszikus átirataira.
A varázsvilág lényei Könyvben valószínűleg sokkal inkább lekötné az embert, de 134 perc ebből nekem sok volt. Nem véletlenül halogatom már két éve ezt a filmet, ez a harmadik nekifutásom volt, hogy végre végignézzem.
Több helyen volt valami fura érzésem, mintha bizonyos elemek és dolgok nem illeszkednének az eredeti, varázsvilágos történetbe és abba, ahogyan azok meg voltak jelenítve. Mondjuk például (és ez lehet, triviális, de nekem akkor is feltűnő volt), hogy a tanárok a századnak megfelelő öltözetben voltak az iskolában – Dumblodore nadrágban, mellénykében, McGalagony ceruzaszoknyában –, míg az "eredeti" filmekben koruktól függetlenül (tehát a fiatalabbak is) talárban és tipikus mágus öltözetekben mászkálnak... több»
Kötelező darab - hatalmas pofon a jövővel kapcsolatban Eszméletlenül lebilincselően magyaráz, és őszintén szólva szívet szaggató, hogy milyen "jövő" képet tár elénk Attenborough. Komolyan gondolom, hogy ennek a dokumentumfilmnek a végignézését és az átgondolását kötelezővé tenni egy lépés lehetne ahhoz, hogy valami változás elinduljon. Amiket elmond, és amiket mutat, komoly arculcsapás volt nekem is, pedig igyekszem tudatosan nem terhelni a környezetemet. Számomra lenyűgöző, hogy 93 éves létére ő, aki saját szemével látta, hogyan pusztul a biodiverzitása a Földnek miattunk, az emberek miatt, nemhogy lemondott volna rólunk, hanem még egyszer utoljára odateszi magát, és belemondja az arcunkba kedvesen, de nyíltan: egy nap a természet visszaveszi a... több»
Adj neki esélyt! Szokásosan lassan épül fel a sztori, de aki Tarantinót néz, az erre szerintem számít. Volt benne pár jó poén, és érdekes volt a csavar a végén, ahogyan arra számítani lehetett. A képi világa és az egész filmnek a dizájnja, hangulata lenyűgöző, és ugyan tényleg nem a legerősebb a sztorija, de mindenképpen érdemes megnézni.
Netflix&chill téli estékre Öt csillag a maga limonádé, romantikus vígjáték kategóriájában. Nem igazán értem a fanyalgás okát, tudni lehet már a trailer és a cím alapján, hogy nem egy Oscar-várományos alkotást fogunk látni, és nem karácsonyi filmet, de igenis hozza, amit kell. Természetesen klisé a vége, de pont jól is van ez így, végre valami, ami 2020-ban megszokottan alakul kivételesen. Aki tudja, az nézze eredeti hanggal, élvezetes az ausztrál és a francia akcentust is hallani, és így legalább nem sikkadnak el a poénok, amik a szinkronizálással pedig igen (ugyanis úgy is megnéztem).
Merj a kolbászrecepten változtatni! Ez egy csendes és aranyos film. Elementáris erőket szerintem nem mozgat meg, de van valami ebben a visszafogott hangulatban, ami megnyugtatja az embert. Megmutatja a magányt a tömegben, a csöndes beletörődést az életünk alakulásába és, hogy ragadjuk meg az alkalmat, ha valami vagy valaki értékes próbál utat törni hozzánk, még akkor is, ha szakítanunk kell hozzá a konvenciókkal, a megszokottal.
Szív megszakad Szerintem ez a család megtartó erején kívül, a magány filmje. Az utolsó képkockák hatása alatt marad a néző, még perceken át.
Azt mondják, ha családod van, mindened van. Mégis, a film java része Joe szakadatlan, makacs hajszájáról szól a kötöttségek, s talán önmaga elől.
Joe a korai feminista nő, őszinte, sallangmentes a jelleme, szabad akar lenni, de sajnos ezt közben annyira görcsösen kergeti, hogy ellöki magától a szerelmet, s nem hajlandó elismerni, hogy életünk hosszú útját magányosan megtenni erőt próbáló feladat.
Ha megértjük a film mondanivalóját, rájövünk, hogy ez egy nagyon szomorú mű. Jól mutatja, hogy lemondások nélkül nem kapjuk meg, amire igazán vágyunk, és azt is, hogy nem ... több»
Christian Grey létezése nélkül ez most 5 csillag lenne Kár, hogy totálisan az Árnyalat-trilógiát koppintja, ami a történet fő vezérelveit illeti. Szintén egy "betörni" való nő, és a mindent elsöprő birtoklási vágytól vezérelt megalomániás férfi. Nyilván nem minden pontja egyezik az ihlető művel, de valóban rengeteg benne a hasonlóság.
Nekem az Árnyalat-filmekkel ellentétben ennek jobban tetszett a képi világa, a hangulata feszesebb és – nem tudok máshogy fogalmazni – sűrűbb, súlyosabb. Azonban számomra infantilis hatást keltett, hogy E. L. James ikonikussá vált mozzanatait ennek a szerzője gyakran lecserélte valami pongyolább megfogalmazásra vagy hatásvadászabb jelenetre a 'plágium' elkerülése érdekében... például: Are you lost baby girl? ("Gre... több»
Jane Austen rajongóknak értelemszerűen kötelező, elég jól követi a könyvet, de azt kell mondjam, hogy aki nem élvezi a kosztümös adaptációk világát, az inkább mentesítse magát ez alól a film alól. Ha össze kell hasonlítani a korábbi verzióval, akkor szerintem ez a jobb: egyrészt vizualitás szempontjából, de ez inkább csak az elmúlt huszonakárhány év technológiai velejárója, másrészt személy szerint engem minden filmben irritál Gwyneth Paltrow, így külön élmény volt nélküle megnézni végre ezt a sztorit a vásznon.
Szerintem fantasztikus a film, végig fenn tudta tartani a figyelmemet a dokumentarista jellege ellenére. Fontos, hogy legyenek olyan alkotások, amelyek felhívják a figyelmet a nemek közötti hátrányos megkülönböztetésre, hiába van egyre többet szó róla, még mindig nem igazán érezzük át milyen frusztráció és nyomás van egy nőn azokban a szektorokban, ahol a médiához hasonlóan óriási verseny folyik egy-egy pozíció eléréséért. A színészek játéka pedig a maga egyszerűségében lebilincselő volt: közülük Charlize Theroné abszolút favorit.
Csalódás Őszinte leszek: nem voltam képes végignézni. 30 percnél már az órát bámultam, hogy mennyi van belőle vissza, 1 óra néhány percnél pedig úgy döntöttem, hogy inkább valami mással foglalom el magam. Őszinte leszek abban is, hogy nem tudnám megmondani, hogy miért nem jó, mert egyébként érdekes a sztori, Harley Quinn, még úgy is kedvenc, hogy amúgy abszolút MCU fan vagyok, Margot Robbie és Ewan McGregor jól alakít... mégis annyira nem áll össze az egész, túl lassan épül fel a film, annyira hogy már kínlódás nézni, az audió "élményről": a borzalmas szinkronhangokról - melyek mintha nem is az illetőhöz tartoznának (főleg tudva Margot Robbie saját hangjáról) - nem is beszélve, így aki teheti, nézze ... több»
Kellemes csalódás Csatlakozom néhány előttem szólóhoz, nem értem, miért van ennyire lehúzva a film. Amikor láttam az IMDB értékelését, kicsit megijedtem, hogy úgy kell magam majd rajta végigszenvednem, de már látom, a legtöbb magyar filmes oldal is az amerikai nagy tesót majmolta kritikáival, és túl komolyan vett egy filmet, amit nem kellett volna. Pedig minden szereplő hűen hozza a karaktert, a történet pedig érdekes. Morálisan lehet, nem sok jót mond rólam, de maximálisan egyet tudtam érteni Ramonával, akinek modernkori Robin Hood beütése van: fosztogat olyanoktól, akik megérdemlik, olyanoknak, akik megérdemlik.
74 Rejtélyes manhattani haláleset (1993)
Akiben nincs meg a Woody sznobizmus, az inkább ne nézze meg, mert végtelenül hosszúnak fogja találni a filmet. Bennem minden alkotása után van egy kérdőjel: jók a sztorik, emberközeliek a párbeszédek, kiválóak a színészek, gyönyörű a képi világ, és mégis mindig el kell telnie a megnézés után jó pár napnak, hogy felfogjam, hogy miért is szereti egyáltalán bárki Woody filmjeit, vagy egyáltalán én miért szeretem őket. Viszont örülök, hogy nem ez volt az első tőle, lehet, nem lett volna kedvem a többihez.