A lista 20 olyan, 40 évnél fiatalabb rendezőt sorol fel, akik nagy reménységei a filmművészetnek, s akik nevéhez már több fontos mozi tartozik. Természetesen az alább említett filmeseken kívül még van jó pár olyan rendező és rendezőnő, akik esélyesek rá, hogy igazán nagy nevekké váljanak a jövőben, azonban én ennél a 20 filmesnél éreztem, hogy a "legnagyobb remény" fűzhető hozzájuk, hogy fontos filmrendezőkké váljanak. Íme a nevek:

#20
Bo Burnham

Bo Burnham

szül. 1990. 08. 21. (33 éves)
Hamilton, Massachusetts, Amerikai Egyesült Államok
Robert Pickering "Bo" Burnham (1990. augusztus 21.) amerikai komikus, zenész, színész, filmkészítő és költő. 1990. augusztus 21-én született a Massachusetts állambeli Hamiltonban egy építőipari cég tulajdonosa, Scott Burnham és Patricia Burnham hospice-ápoló három gyermeke közül legfiatalabb gyermekként. 2008-ban végzett a... több»
Mindössze 29 esztendős, humoristából rendezővé avanzsált úriember akinek a 2 évvel ezelőtti első filmjét, az Eighth grade-et 61 alkalommal díjazták nemzetközi filmfesztiválokon. Teljes joggal. Remek rendezői debüt volt, egy nehéz témáról, emlékezetes stílusban, sajátos hangulattal. Remélhetőleg minél hamarabb újabb filmmel jelentkezik Burnham.
Az olasz rendezőnő eddig 3 nagyjátékfilmjet készített, közülük a legnagyobb sikert a 2018-as, A szent és a farkas hozta neki, ami már a magyar mozikig is eljutott. Ezen kívül a nemrég bemutatásra kerülő Briliáns barátnőm 2.évadában rendezői tevékenységet vállalt.
#18
Chloé Zhao

Chloé Zhao

szül. 1982. 03. 31. (42 éves)
Peking, Kína
Chloé Zhao pekingi születésű kínai rendező, forgatókönyvíró és producer. Apja és mostohaanyja, a színésznő Song DanDan nevelte. A kamaszként lázadó lányra nagy hatást gyakorolt a nyugati kultúra, így középiskoláit Londonban és Los Angelesben végezte el. Az egyetemen először politikatudományt tanult, végül New Yorkban a... több»
A nagy hírnevet a 2017-es A rodeós című alkotása hozta meg neki, ami számos fesztiválon versenyzett, s bár nálunk moziba nem került (csak a Titanic Filmfesztiválon lehetett elcsípni nagyvásznon) azért egy dvd kiadást megélt. Zhaot leszerződtette a Marvel a 2021-ben mozikba kerülő Örökkévalók rendezői székébe, de ha minden jól megy, ebben az évben Frances McDormand szereplésével még a Nomaland című rendezését is bemutatják.
A brazil direktor tavaly robbant be igazán a Monos című filmjével ami rendkívül sok nemzetközi filmfesztiválon szerepelt, s hozott is el díjakat (köztünk a tavalyi miskolci Cinefest fődíját) és hálisten még a magyar mozikba is bekerült. Landes a Monos előtt egy játékfilmjet, a 2011-es Porfiriot, valamint egy dokumentumfilmet, a 2007-es Cocalerot készített. De az biztos, hogy mostmár, a Monos után, nagy érdeklődés fogja övezni a következő filmjét.
#16
Benh Zeitlin

Benh Zeitlin

szül. 1982. 10. 14. (41 éves)
Manhattan, New York, Egyesült Államok

Filmek: The Oscars
2012-ben, 29 évesen rendezte meg első filmjét, a gyönyörű szép Messzi dél vadjait ami, Cannes-ból 4 díjat hozott el, köztük az Un Certain Regard-ot is. 4 Oscarra volt jelölve, valamint világszerte 92-szer díjazták különböző filmfesztiválokon. Egyébként a filmnek nemcsak rendezője, de zeneszerzője is volt Zeitlin. Második rendezését, a Wendy-t idén tervezi bemutatni.
A 36 éves olasz rendező 5 évvel ezelőtt a Mediterranea című brutális hangulatú első rendezésével vált ismertté, majd 2017-ben az A Ciambra-val komoly nemzetközi fesztiválokon aratott sikert a költői ám rendkívül nyomasztó és kilátástalan drámájával. Két fontos társadalmi kérdéseket boncolgató mozgókép, amik iszonyatosan erős hatással bírnak. Carpignano következő alkotására azóta várunk, remélhetőleg nem kell már rá sokat.
#14
Lukas Dhont

Lukas Dhont

szül. 1991. 06. 11. (32 éves)
Gent, Flanders, Belgium
Belga filmrendező és forgatókönyvíró. 2019-ben szerepelt a Forbes 30 Under 30 Europe listáján. Dhont a belgiumi Gentben született. Édesanyja, Hilbe egy művészeti iskola divattanára. Van egy öccse, Michiel, aki producer. Dhont tinédzserként jelmeztervező asszisztensként dolgozott film- és televíziós forgatásokon. Játékfilmes... több»

Filmek: L'invité
Két éve ismerhettük meg a nevét, a Lány című első filmje kapcsán, ami Cannes-ban a Rendezők Kéthetén debütált. Ősszel a magyar mozikba is bekerült, valamint Belgium ezt az alkotást nevezte az Oscarra. Pofátlanul fiatalon, mindössze 26 évesen készítette el ezt a rendkívül őszinte, erős hatású, remek mozit Dhont, akinek a filmes jövőjére baromira érdemes lesz odafigyelni.
#13
Julia Ducournau

Julia Ducournau

szül. 1983. 11. 18. (40 éves)
Párizs, Franciaország
Julia Ducournau francia forgatókönyvíró és rendező 1983. november 18-án látta meg a napvilágot Párizsban. A La Fémis in Paris végezte tanulmányait, ahol forgatókönyvírás csínját-bínját sajátította el. A filmszakmában 2011-ben debütált a Junior című rövidfilmjével, amelyet ő írt és rendezett, s a 2011-es Cannes-i... több»
2017-ben debütált a Nyers című filmjével ami hatalmas visszhangot váltott ki világ szerte a nézőkből, kritikusokból a brutális képi világának valamint a hátborzongató sztorijának köszönhetően, egy egészen katartikusan sokkoló lezárással. Nem egy hétköznapi film volt az biztos de az is tuti hogy a 2017-es év egyik legjobbjának bizonyult. Ducournau azóta még nem rendezett újabb filmet de nagyon kíváncsi szerintem mindenki hogy mivel folytatja a francia rendezőnő a pályáját.
A 35 éves direktornak eddig két nagyjátékfilmje van. Az első, a 2017-es Téli fivérek című alkotása, ami egy testvérpár között kirobbanó konfliktust mutat be kíméletlen módon. A film Locarnóból hozott el 4 díjat. Második alkotása, a tavalyi A Legfehérebb nap, egy idős férfiról szól ki elhunyt felesége titkait indul felfedezni. A Legfehérebb nap, Cannes-ban a Rendezők Kéthetén került bemutatásra és onnan robogott tovább számos filmfesztiválra. Izland ezt a filmet nevezte az Oscarra. Így ezután a 2 remek film után már abszolút indokolt lesz odafigyelni Pálmasonra.
Az egyik legérdekesebb stílusú fiatal filmes Decker, aki 2 évvel ezelőtt készítette el első nagyjátékfilmjét, a Madeline a mélyben ami egy egészen különös, semmihez nem fogható filmélmény volt. Az idei Sundance fesztivál fődíjasa lett a második rendezése Deckernek, a Shirley-t, Elizabeth Moss, Michael Stuhlbarg és Logan Lerman főszereplésével. Magyar premierről egyenlőre nincs szó de reméljük valamelyik hazai forgalmazó felkarolja majd a filmet. Jelenleg nem tudni, mivel folytatja karrierjét a rendezőnő, de azt kétlem , hogy kevésbé lesz érdekesebb, furább, különlegesebb, mint az eddigiek.
Möller nem annyira rég végezte ez a Koppenhága-i Filmművészeti Egyetemet, ami után, két évvel ezelőtt készítette el az első filmjét, A bűnöst, ami kirobbanó sikert aratott világszerte, minden filmfesztiválon, ahol megfordult (Rotterdam, Montreal, a Sundance, Torino, Zurich...). Eszméletlen nagy figyelem szegeződött a mozijára, ami Dánia Oscra nevezettje is volt, valamint nem sokkal az amerikai premiere után, Jake Gyllenhaal megvette a remake jogokat is. Ez az egész felhajtás ami A bűnöst körülvette, mind teljesen megérdemelt volt. Möller debütje minden szempontból rendezői bravúr volt (nem is akármilyen), s olyan sztorival, atmoszférával bírt, ami végig teljes feszültségben tartotta a nézőjét. A 2018-as év egyik legjobbja volt, s már szinte most kultuszstátusszal rendelkezik. Möller következő munkájára még viszont várni kell.
#9
Xavier Dolan

Xavier Dolan

szül. 1989. 03. 20. (35 éves)
Xavier Dolan 1989. március 20-án született Montreálban, Kanadában. Édesanyja tanárnő, édesapja egyiptomi származású színész, énekes. Dolan már gyerekként kanadai tévéfilmekben és sorozatokban tűnt, első játékfilmes szerepét az 1997-es J’en suis! című filmben kapta. Rendezői debütálása előtt játszott még... több»
Dolan már 31 évesen is egy bődületes filmográfiával rendelkezik. A kanadai származású rendező 2009-ben készítette el a Megöltem anyám című alkotását mindössze 20 esztendősen. Hatalmas nagy sikert, illetve természetesen figyelmet hozott neki ez rendezői debütálás. Ezt követően szinte minden egyes évben jelentkezett filmmel, ugyanokkal, mint a 2012-es Így is, úgy is Laurence, a 2014-ben készített Anyu, a 2016-os nagy francia sztárokkal (Vincent Cassel, Marion Cotillard, Léa Seydoux) forgatott Ez csak a világ vége, vagy a két évvel ezelőtti, hollywoodi nagynevekkel (Natalie Portman, Kathy Bates, Kit Harington, Thandie Newton, Susan Sarandon) készült első angol nyelvű mozija, a The Death and Life of John F. Donovan, illetve a tavalyi Matthias & Maxime címet kapó drámája. Dolan sok esetben saját életéből merített inspirációt filmjeihez, éppen ezért azok nagyon személyesek, őszinték. Kíváncsian várjuk továbbra is következő filmjeit.
Kantemir Balagov egészen pofátlanul fiatal. 28 esztendős és már 3 nagyjátékfilmet rendezett. 2016-ban a Sofichika-val debütált, majd 2017-ben ezt követte az Elzárva (Tesnota) című sokkoló drámája, ami Cannes-ban volt bemutatva, csakúgy mint a legutóbbi, tavaly rendezett szintúgy kőkemény drámája, a Beanpole (Dylda). Egészen hihetetlen érzékkel nyúl hipersúlyos témákhoz Balagov már ilyen fiatalon, s ez rendkívül ritka. Épp ez az amiért ekkora reménysége az orosz filmnek és amiért ennyire kíváncsi mindenki mi lesz a következő projektje.
#7
Ciro Guerra

Ciro Guerra

szül. 1981. 02. 06. (43 éves)
Río de Oro, Kolumbia
Ciro Guerra 1981. február 6-án született Río de Oroban, Kolumbiában. Első filmjét, a Vándorló árnyékokat 2004-ben, 23 éves korában készítette. 2015. évi filmje, a Kígyó ölelése megnyerte a legjobb film díját az Odesszai és a Limai Nemzetközi Filmfesztiválokon. A film a 88. Akadémia díjátadón a legjobb idegen nyelvű film... több»

Filmek: The Oscars
Guerra egyes dél-amerikai törzsi kultúrák rendkívül érdekes stílusú megfogásának köszönhetően vált ismertté. A modern világtól elizoláltan élő karakterek, akik elkötelezettek az ősi hagyományok mellett, ám a külvilág, s annak rossz velejárói betörnek a kis világukba s forgatják fel azt. 2015-ben a Kígyó ölelése című mozija Oscar jelölést ért el az idegennyelvű film kategóriában. 3 évvel erre rá, az Átkelés madaraival (amit Cristina Gallegoval közösen készített) Oscar shortlistes pozíciót ért el. Tavaly a Waiting for the barbarians címet viselő filmjével jelentkezett, ami már igazi nagy, amerikai sztárokkal forgott ám nagy sikert nem aratott , s e módon a hazai mozikba sem került el. Guerra-t már lehet tapasztalt rendezőnek nevezni, s a tavalyi kisebb buktája ellenére még mindig nagy reménysége a dél-amerikai filmnek.
#6
Sam Levinson

Sam Levinson

szül. 1985. 01. 08. (39 éves)
Egyesült Államok
Sam Levinson 1985. január 8-án született az Egyesült Államokban. Diana Rhodes tévéreklám produkciós tervező és Barry Levinson filmrendező gyermekeként látta meg a napvilágot. Édesapja orosz–zsidó családból származik. Levinson négy évig tanult módszertani színjátszást. A kétezres években olyan filmekben tűnt fel kisebb... több»
Az első filmje a 35 éves rendezőnek a 2011-es Another Happy Day volt, ami viszont nagy port nem kavart. Azonban ezt követte a 2018-as Gyilkos nemzedék amit nagyon odatett Levinson, s ekkor már be lehetett lőni, hogy milyen típusú alkotásokra számíthat majd az ember tőle a későbbiekben. A Gyilkos nemzedék egy brutális, hihetetlen nagyot ütő erőszak-akcióhorror, viszont az igazi érdeme, hogy fontos társadalmi témákhoz nyúl rendkívül okosan. Aztán a tavalyi évben, Levinson leszállította az Eufória című sorozat első évadát, ami aztán már tökéletesre sikerült minden terén. Sajátos stílusával, bátor valamint iszonyú kreatív megoldásaival hatalmas nagy sikernek bizonyult. A második évad idén nyárra volt tervezve, ám elképzelhető, hogy lesz egy kis csúszás. Ami pedig a következő filmjét illeti, pontos információk még nincsenek, de valószínű, hogy nem kell arra sem sokat várni.
#5
Joshua Safdie

Joshua Safdie

szül. 1984. 04. 03. (40 éves)
New York, New York, Egyesült Államok
A Safdie testvéreket New Yorkban nevelték fel, Amy és Alberto Safdie gyermekei. Gyerekkorukat Queensben, az édesapjuk, valamint Manhattanben, az édesanyjuk és mostohaapjuk között ingázva töltötték. Zsidó származásúak. Joshua Safdie (1984. április 3.) és Benjamin Safdie (1986. február 24.) New York-i független filmkészítők.... több»
Plusz természetesen Benny Safdie is, csak mindkettejük nevét nem lehet berakni a listába. 30-as éveikben járó fiatalemberek, 3 közös nagyjátékfilmjet készítettek már. Az első, a Heaven knows what 2014-es gyártású, kis költségvetésből készült dráma, két heroinfüggő ember szerelméről. 2017-ben, második alkotásukkal, azonban már rendesen berobbantak. A Jólét, egy elképesztően egyedi atmoszférájú, 100 percen keresztül tartó adrenalin túladagolás, amiben Robert Pattinson hatalmasat játszik, s eszméletlen hatást tud gyakorolni a nézőjére. Harmadik mozijuk, Csiszolatlan gyémánt folytatta a Jóléthez hasonló, nyomasztó de pörgős, egyedi atmoszférát, s tavalyi filmjük még jobbra is sikeredett. Az mindenesetre biztos, hogy a Safdie tesók rendelkeznek az egyik legizgalmasabb stílussal, ötletekkel, amikben még temérdek lehetőség van.
#4
Greta Gerwig

Greta Gerwig

szül. 1983. 08. 04. (40 éves)
Sacramento, Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok
Greta Celeste Gerwig Sacramento városában született 1983. augusztus 4-én. Édesanyja nővérként, míg édesapja pénzügyi tanácsadóként és programozóként dolgozott. Német, ír és angol felmenőkkel rendelkezik. Családja az unitárius egyház tagjaként vallásos neveltetésben részesítette a kis Celeste-et. Egy katolikus... több»
Gerwig színészként kezdte pályáját, s nem kevés remek alakítást nyújtott, kiváló filmekben. Majd 2017-ben megrendezte első nagyjátékfilmjét, a Lady Birdöt, amit 5 Oscarra jelöltek, s ebből az ötből, 2 Gerwig személyéhez fűződik (legjobb rendezés, legjobb forgatókönyv). Ezen kívül világszerte 120(!) díjat nyert különböző filmes díjkiosztókon, fesztiválokon. Ezt követte a 2019-es Kisasszonyok (nálunk a bemutató idén januárra csúszott), amit 6 Oscarra jelöltek, s 72 alkalommal díjazták világszerte. Mindkét film igazán remekre, s emlékezetesre sikerült, teljes joggal megérdemelvén a hatalmas sikert. Ami az elkövetkezendő éveket illeti, ha minden igaz Gerwig legközelebbi rendezése a Barbie című alkotás lehet Margot Robbie-val a főszerepben.
#3
Ari Aster

Ari Aster

szül. 1986. 07. 15. (37 éves)
New York, New York, Egyesült Államok
Ari Aster 1986. július 15-én született New Yorkban, az Egyesült Államokban. Édesapja zenész, édesanyja költő. Gyermekkorát az angliai Chesterben töltötte. Tízéves volt, amikor családjával visszatért az Egyesült Államokba, ahol Új-Mexikóban telepedtek le. Már gyerekként rajongott a horrorfilmekért, szabadidejét gyakran töltötte... több»
Aster 33 éves, s már 2 bitang erős és hátborzongató mozi elkészítése áll mögötte. Két évvel ezelőtti debütje, az Örökség, egy rendkívül újító szándékú horrornak bizonyult. Hátborzongatónak persze hátborzongató, ám nagyon sok másik réteggel is rendelkezik az alkotás, sőt nem is akármilyenekkel, s ez lehetett az oka amiért akkora nagy sikere volt. Az Örökség sokkal több mint egy ijesztegetős "átlaghorror". Ezt követte a Fehér éjszakák, amiről az előbb említettek ugyanúgy elmondhatóak voltak. A szokatlan alapötlet, miszerint a cselekmény szinte teljes egésze egy napsütötte réten játszódik, rendkívül kockázatos elhatározásnak tűnt, azonban Aster remekül használta ki az ebből adódó lehetőségeket, s filmje egy kegyetlen, brutális és sokkoló filmélmény volt. Ezután a két valószínűleg lassan klasszikussá váló horror után a rendező kijelentette, hogy nem szándékozik többször ebben a műfajban alkotni, s kipróbálná magát teljesen másik zsánerekben. Az biztos, hogy nagyon fura élmény lesz a nézőnek Astertől nem horrort nézni, azonban reméljük jól megtalálja más műfajokban is saját, markáns stílusát.
#2
Robert Eggers

Robert Eggers

szül. 1983. 07. 07. (40 éves)
Lee, New Hampshire, Egyesült Államok
Robert Neil Eggers 1983. július 7-én született (Lee, New Hampshire) az Egyesült Államokban. Amerikai filmrendező, forgatókönyvíró és produkciótervező. Szülei Walter Eggers és Kelly Eggers, valamint van egy fivére, Max. Pályafutását tervezőként és színházi produkciók rendezőjeként kezdte New Yorkban. Ezután tért át a filmes... több»
A 36 esztendős Eggers eddig két bitang erős mozit készített. Az elsőt, még 2015-ben, ez volt az A boszorkány című filmje, ami egy középkori folkhorror volt, egy egészen hátborzongató sztorival. Ezt követte, a 2019-es A világítótorony, amiben két világítótorony-őr veszti el az uralmat saját agyuk működése felett, s a valóság illetve a lázálmas illúziók egybefolynak egy idő után. A világítótorony egy egészen elképesztő kimenetelű, mindvégig erős atmoszférával bíró, igazán bravúrosan megírt és elkészített film. Eggers ezután a két remek alkotás után, ha minden jól megy legközelebb jövőre, a The Northman című projektjével jelentkezik majd, ami egy 10.században játszódó, izlandon forgatott, vikinges bosszúfilm lesz. A szereplők között olyan nevek vannak, mint Anya Taylor-Joy, Alexander és Bill Skasgard, Willem Dafoe, Claes Bang, valamint Nicole Kidman. A 2021-es év egyik nagy durranása lehet, ami hatalmas hírnevet is hozhat akár a direktornak.
#1
Damien Chazelle

Damien Chazelle

szül. 1985. 01. 19. (39 éves)
Damien Chazelle 1985. január 19-én születette Providence-ben. Édesanyja, Celia Martin Chazelle íróként dolgozik. Édesapja, Bernard Chazelle informatikus francia származású. Sokáig színész szeretett volna lenni, majd a középiskolában dobolni kezdett, így került életében élőtérbe a zene. Sokat gyakorolt, ám nem érzett magában... több»
Chazelle 3 jelentős filmet csinált eddig. Ebből a háromból 2 szinte már most kultuszstátusszal rendelkezik, s legutóbbi mozija az Első ember, is egy remek hangulatú filmélmény volt, s jó volt látni ahogy Chazelle megpróbálkozik más típusú műfajjal is. A 2014-es Whiplash, valamint a 2016-os La la land bizonyult eddigi karrierjében a legnagyobb sikernek. A zene, főleg a jazz az, ami az alapját adja mindkét alkotásnak, azonban a Whiplash egy brutális, sokszor "félelmetes" remekmű, addig a La la land már egy sokkal inkább álmodozós, érzelmesebb gyöngyszem. Leírhatatlanul erős hatású filmélmény mind a kettő mozi, s utóbbiért Chazelle - t még a legjobb rendezői Oscart is megkapta, mindössze 32 évesen. Chazelle ezeken a nagyjátékfilmeken kívül, kipróbálta magát sorozat rendezésében is, s a The Eddy, aminek 8 részéből kettőt rendezett Chazelle, nem is annyira rég került fel a Netflixre. Ezek után, nagy kérdés mivel megy tovább a filmes pályája, de az biztos, hogy aki ilyen fiatalon több zseniális filmet tudott írni, rendezni, annak a jövőjére különleges figyelem fog irányulni.