Streaming

63 Code 8  (2019)

(8)

sci-fi

Netflix

Egy különleges erővel bíró, kétségbeesett fiatalember egy kisebb bűncselekmény elkövetése után összecsap a militarizált rendőrséggel.    több»

2016-ban Robbie és Stephen Amell piacra dobtak egy rövidfilmet. Majd a 2019-es azonos című mozifilm főszerepeit is maguk játszották. A film Amerikában nagy sikert aratott. A csupán tizenöt milliós költségvetésből készült érdekes sci-fi több mint százötven millió ropogós... több»

dráma | krimi | sci-fi | thriller

Netflix

A nem túl távoli jövőben Koreát súlyos gazdasági válság sújtja, egy csapat fiatal pedig mindent elkövet az életben maradásért. több»

Elég lassan és furcsán indul, de aztán szépen összeáll a dolog. Nem az év legnagyobb filmélmények, de egy teljesen korrekt darab a koreaiaktól. Nekünk bejött, fenntartásokkal, de azért érdemes nekiállni, ha nem jön be, max választasz valami mást.

73 Így lettem  (2020)

dokumentum

Netflix

Nyerj bepillantást az Amerikai Egyesült Államok egykor first ladyjének, Michelle Obama életébe. Egy bensőséges, megható dokumentumfilm a világ egyik legbefolyásosabb nőjéről és a... több»

dráma

Netflix

A 1994-es IMF krízis ideje alatt két szív találkozik, és azonnal egymásba szeretnek. több»

Cuki történet, lehetett volna belőle sorozatot is készíteni.

dráma

Netflix

Kusano előtt fényes jövő áll, a nagyvállalat, amelynél eddig dolgozott, azonban váratlanul csődöt jelent. A srác gyakorlatilag az út szélén találja magát, édesapja súlyos beteg,... több»

Rendező: Yûki Kobayashi
Szereplők: Yôsuke Sugino

66 A Kutya Akadémia  (2019)

(1)

családi

Netflix

Üdvözlünk egy titkos és varázslatos világban, ahol a kutyusok megtanulják, miként váljanak az ember legjobb barátjává.

No comment... Ennél lejjebb már nincs.

dráma | krimi | thriller

Netflix

Egy mindenre elszánt nő élete legnagyobb kihívása előtt áll: fel kell számolnia egy hatalmas szurkolótáborral rendelkező focicsapatot övező erőszakot és korrupciót. 

akció | animáció | dráma | sci-fi

Netflix

Ebben a világban a rovarok embereket esznek. Egy fiatal lány, aki különleges képességekkel rendelkezik, talán megfordíthatja az emberiség sorsát. több»

akció | animáció | családi | krimi

Netflix

A kamasz Tony Toretto a sebesség megszállottja, csak úgy mint a barátai. Ez épp kapóra jön egy magas rangú kormányhivatalnoknak, aki felbéreli a srácokat, hogy épüljenek be egy utcai... több»

Fiatalabb gyerekkel is teljesen élvezhető, abszolút családbarát, nincs benne káromkodás vagy olyan jelenet, amit nem feltétlenül érdemes gyerekkel megnézni, ugyanakkor felnőtt fejjel is teljesen élvezhető.

vígjáték

Netflix

Egy spanyol és egy angol nyelvű fellépés a zseniális Felipe Esparzával, aki humorával garantáltan megtornáztatja a rekeszizmokat. több»


Szereplők: Felipe Esparza
Nem volt valami nagy eresztés, ahhoz képest hogy stand-up show-t láttam, nem igazán nevettem, de mosoly is csak itt-ott ült ki az arcomra. A netflixen vannak ennél sokkal jobbak is.

63 A mentős  (2020)

(6)

dráma | thriller

Netflix

Angel mentőszolgálatosként dolgozik. Egy tragikus balesetet követően az élete lejtmenetbe kerül, és egyre gyanakvóbb lesz az élettársával szemben.   több»

Se nem okos, se nem jó, se nem érdekes - és még csak szimpátiát sem vált ki egyetlen szereplő sem. Ennél mindenki talál jobb néznivalót még egy unalmas vasárnap délután is.

63 Csak a szél  (2012)

(3)

dráma

Cinego

A kritikusok is jól fogadták, végül a zsűri is nagydíjjal jutalmazta Fliegauf Bence Csak a szél című alkotását a berlini filmfesztiválon. A Berlinale második legrangosabb díjával... több»

Nagyon megérintett ez a film a rasszizmusról. Igazából nagyon ritkán sikerül úgy összehozni ezt a témát, hogy utána átható is legyen. Ennek a filmnek sikerült.

63 A betolakodó  (2007)

(11) (1)

horror

Cinego

Sarah egy esős napon autóbalesetet szenved el - férjét elveszíti; ő az egyedüli túlélő. Egy nap bekopogtat hozzá egy feketébe öltözött asszony, akivel kapcsolatban rossz érzések... több»

Kiváló élménnyel örvendeztetett meg, valószínűleg az utóbbi évtized egyik legjobb horrorja. A franciák már számos filmmel bizonyították, hogy helyük van a műfajban. Ils, Magasfeszültség, Martyrs, Frontiers. Csupán néhány a sok közül. Mindben közös, hogy nem... több»

72 Lili  (2020)

(3) (1)

családi | dokumentum | háborús | történelmi

Cinego

Az 1956-os forradalom leverését követően óriási kivándorlási hullám vette kezdetét. A retorziótól való félelmében Lili is hazája elhagyása mellett döntött; mindent maga mögött... több»

Engem teljesen megérintett és lebilincselt ez a doku, nem szokványos, nagyon emberközeli a témáját tekintve.

animáció | rövidfilm

Filmio

Egy nagyvárosi operában vagyunk. A sok sznob, úri vendég már elfoglalta a helyét. A színpadon azonban egy lövészárok kiásása után a golyószórót tesztelik. Mire a karmester... több»

Rendező: Gémes József

63 Macerás ügyek  (2001)

(2)

dráma

Filmio

Imi és legjobb barátja, Tibi egy külvárosi lakótelepen élik mindennapjaikat. Barátságuk rövidesen hatalmas nehézséggel néz szembe, a helyzetet pedig egyáltalán nem könnyíti meg... több»

Érdekes film, a szó mindenféle értelmében. Jónak nem mondanám, inkább középszerű, de elgondolkodtató.

dráma | romantikus

Netflix

Tully és Kate 1974-ben találkoztak, és azóta különös kapcsolat köti össze őket. Kate meglehetősen félénk és visszahúzódó, míg Tully inkább a menő csajok klubját erősítette,... több»

A könyvet nagyon szerettem, de a sorozat első évada után kicsit csalódottnak éreztem magam, mert eléggé a felszínen maradtunk a történetben, annyira nem tudott megérinteni, amennyire vártam. Kicsit kuszára sikeredett, és sokszor volt művi, túljátszott az egész. A könyv báját... több»

63 Yao utazása  (2018)

(4) (6)

dráma | vígjáték

Cinego

Seydou Tall, a francia színész könyve népszerűsítése miatt érkezik Szenegál fővárosába, Dakarba - ahonnan eredetileg származik, ám még soha életében nem járt ott. Itt találkozik... több»

Nagyon akartam szeretni, elképesztően hangulatos alkotás, de valahogy nem hagyott bennem mély nyomot. Igazából jól ki vannak találva a karakterek, és persze a helyszín és a téma is remek választás. Csak épp nem érzek rá késztetést, hogy valaha majd újra meg akarjam még nézni.... több»

dráma

Netflix

Az ötvenes évek Olaszországában az emberek szebb és jobb életről álmodtak. Egy ilyen korszakban talál egymásra Bianca és Ciccio, szerelmük azonban csakhamar tiltott gyümölcsnek bizonyul.

A film megpróbálja megidézni az nagy olasz neorealista elődöket, aztán a nagy próbálkozásban végül a saját dugájába dől: a film beszédtónusa folyamatosan ugrál a tragikus és a végletekig giccsesen romantikus, a klisészerű és a mély drámai tónus között, így nem igazán... több»

akció | dokumentum | dráma | háborús | romantikus | zenés

Netflix

Haiti nyomornegyedében bandaháborúk dúlnak. 2Pac és Bily, a két bandavezér számos összetűzésbe keveredik, ráadásul az sem javít a kapcsolatukon, hogy ugyanabba a nőbe szerelmesek. több»

Kiváló, kemény és remekül szerkesztett riportfilm egy olyan témáról, amiről sokan beszélnek, de kevesen tudnak tényeket. A rendező nem kis rizikót és nem kevés kényelmetlenséget vállalhatott be, hogy ez a film elkészüljön.

romantikus | sportfilm | vígjáték

Netflix

Kåre és Anna egy norvégiai kisfaluban élik mindennapjaikat. A párnak nincsenek állatai, gyereket sem vállaltak, hiszen ott van számukra szeretett focicsapatuk, a Manchester United. több»

Oké, hogy egy kicsit kiszámítható, de egyébként egy nagyon jól összreakott film a kilátástalanság elleni harcról, amiben kiemelt szerepet kapnak a barátok és a közösség.

61 Az utolsó mondat  (2012)

(3)

dráma | életrajzi

Netflix

Az utolsó mondat című életrajzi dráma Svédország egyik legismertebb újságírójának, Torgy Segerstedt életének legfontosabb momentumait mutatja be. Viharos szakmai életét... több»

Lassú, visszafogott és fekete-fehér dráma - avagy szerintem egy igazán tökéletes film, ami bőven hagy időt arra, hogy tudjuk és érezzük, hol és mikor zajlanak az események.

66 A részleg  (1995)

dráma

Filmio

Weiss Gizi valahol Kelet-Európában él az 1980-as évek végén. Egy tervezőintézetben mérnök, de egyszercsak áthelyezik. Kinevezést kap egyik napról a másikra, egy részleg vezetője... több»

63 Igen nap  (2021)

(12)

családi | vígjáték

Netflix

Allison és Carlos rádöbbennek, hogy állandóan mindenre nemet mondanak. A házaspár épp ezért úgy dönt, hogy tartanak egy igen napot, amely csakis arról szól majd, hogy a gyerekek... több»

Először két csillagot adtam a filmnek, de miután láttam, hogy a 8 éves fiam újranézte és megkedvelte, szerintem megérdemli a három csillagot. Kedves ötleten alapszik a sztori, hisz minden gyerek egy ilyen napról álmodik. Amikor mindent lehet, és a szülők minden ökörségbe... több»

dráma

Netflix

A posztkommunista Romániának hatalmas gondot okoz a tömeges kivándorlás. Ebben a történetben egy család szívszorító sorsát ismerhetjük meg. több»

krimi | misztikus

Netflix

Lora igyekszik maga mögött hagyni az életét, a férjét azonban váratlanul holtan találják.

Érdekes történet, volt feszültség is, találgatások, szerintem egy jól sikerült krimi/thriller. Megéri megnézni.

animáció | családi | kaland | musical | vígjáték

Netflix

Arlo, a kis aligátor édesapjával a nagyvárosba utazik, ahol számos különös teremtménnyel találkozik és ismerkedik meg.

Aranyos és kedves mese jó üzenettel.

dráma

Netflix

Görel és Arne válófélben vannak, Görel azonban úgy érzi, hogy családjában túlságosan nagy hagyománya van a rosszul sikerült házasságnak. több»

Nem egy rossz film, de sajnos annyira idejétmúlt, hogy már nosztalgiának sem megy el.

animáció

Netflix

1965 októbere - egy színésztársulatot New Yorkba hívnak fellépni, ám a diszrkimináció miatt a hatóságok két fekete tagnak megtiltják, hogy beléphessenek az országba. több»

Sajnos nem igazán tetszett, az animáció első osztályú volt, de minden más nagyon gyengére sikeredett, mint például a szinkron is. Nem tudom ajánlani.

64 Totò diabolicus  (1962)

(2)

vígjáték

Netflix

Galeazzo di Torre Alta márkit egy titokzatos elkövető gyilkoja meg, akinek kilétéről még csak feltételezései sincsenek a hatóságoknak. Annyi tudható, hogy az illető Diabolicusnak... több»

Szerintem nagyon szórakoztató, sokat nevettem rajta.