Találatok: 18208  |  

Új sorozat adatlapok

#7301.

60 2021

/ Sorozat / játékfilm

A „magyar Dallas” történetének helyszíne Balatonmeggyes és Budapest, a cselekmény középpontjában pedig az egyedülálló gyógyvíz áll.

#7302.

A társkeresés, akár különféle rendezvényeken, akár az interneten próbálkozunk vele, meglehetősen időigényes és nehéz foglalatosság lehet. A sorozatban egy olyan merész kísérletnek lehetünk a tanúi, amely a szerelem és a házasság esélyét rekord sebességgel kínálja! Hét egyedülálló férfi és hét egyedülálló nő beköltözik egy házba: mindannyiuk célja a házasság. De van egy szigorú kikötés, a hét végéig meg kell történnie a leánykérésnek, különben távozni kényszerülnek a házból. A ház lakóit úgy válogatták össze, hogy a tulajdonságaik alapján nagy valószínűséggel legyenek összeillő párok. Dr. Isaiah Pickens és Christine Hassler társkapcsolati tanácsadók segítenek a lakónak, akik között kapcsolatok – olykor szerelmi háromszögek – szövődnek. Beválik-e a villámrandinak ez a továbbfejlesztett változata? És, ha igen, vajon kik találnak egymásra először?

Rendező: Eric S. Smith

Szereplők: Albert, Brianne, Chris, Danny, Darren

#7303.

A háromrészes német és olasz családi történet egy megható kapcsolatról szól két ember között, akik ötven évet várnak, mielőtt megismerik az unokájukat. Júlia, a sikeres divattervező élete nagyot változik, amikor találkozik egy férfival, aki azt állítja, ő a nagyapja. Ráadásul állítólagos nagyapja elárulja, hogy halottnak hitt apja is életben van még. A család történelme lassan kibontakozik, és Júlia megismeri nagyszülei kapcsolatának történetét, ami gyönyörű, de tiltott is volt egyben.

#7304.

NA 2018

/ Sorozat / dokumentum

Európa híres étel- és italkultúrájáról. Ezúttal a kontinens legjobb szállodáiban és éttermeiben a színfalak mögé kukkanthatunk be. Európa legkiválóbb szakácsai gyakorlati tanácsokat osztanak meg velünk, és megmutatják, hogy az egyszerű regionális ételek hogyan alakíthatók át ínyenc ételekké. Nem feltétlenül csak konkrét recepteket, inkább inspirációs ötleteket leshetünk el a kisebb, helyi éttermek fél-hobby szakácsaitól éppúgy, mint a több Michelin-csillagos sztárséfektől.

#7305.

Jade a két pucckirálynő Alyssa Edwards és A Vivienne társaságában a '80-as évek extravaganciája' és az 'Elegáns menza' témában kotyvasztanak. Meglepetésként Alyssa Milano és Kim Woodburn dobja fel a hangulatot.

#7306.

Versailles, a 17. századi Franciaország tudományos kutatásának a katalizátora, Európa legnagyobb építkezése volt; elmerülünk a történelemben, és feltárjuk a királyi palota építésének óriási feladatát.

#7307.

50 2021

/ Sorozat / vígjáték

Egy nem éppen ideális anya azon csodálkozik, hogyan maradhatott egyedül, miközben a gyermekei csodálatosan élnek tőle többezer mérföldre.

#7308.

80 2020

/ Sorozat / dokumentum

Az epizódban többek közt egy gyönyörű krátertóra, egy végtelenbe nyúló sós sivatagra, vízen élő emberekre és az ország életében kulcsszerepet betöltő monszunfelhőkre is rácsodálkozhatunk – egyedülálló módon felülről!

Szereplők: Dev Patel

#7309.

60 2020

/ Sorozat

Shea és Syd Mcgee a Mcgee stúdióból családoknak segít otthonaik felújításában. A cél az álomotthon, saját ízlés szerint.

Szereplők: Shea McGee, Syd McGee

#7310.

60 2014

/ Sorozat / dráma | romantikus

Minden idők legszebb szerelmi történetének újraértelmezett feldolgozása. A középkorban játszódó történet színhelye ezúttal nem Verona, hanem az olasz Alpok egy eldugott kis települése, ahol a dermesztő hideg és sötétség adja hátterét a Rómeó és Júlia között fellobbanó perzselő szerelemnek. A két család között feszülő ellentét és a gyilkosságig fajuló mély gyűlölet azonban drámai végkimenetelhez vezet.

#7311.

90 2020

/ Sorozat / animáció | családi | fantasy

Stillwater, a bölcs panda példáját követve a gyermekek mélyebben megismerik és megértik saját érzéseiket, érzelmeiket, és eszközöket kapnak a kezükbe, hogy szembenézzenek a kihívásokkal.

#7312.

Nyolc évvel az eredeti sorozat befejezése után egy új csapat kerül az előtérbe, manhattani magániskolákból a Pletykafészek felügyelete alatt. Bemutatják, miként változott a közösségi média és maga New York az elmúlt években.

#7313.

90 2021

/ Sorozat / dráma | sci-fi

Egy hölgyekből álló csapat a viktoriánus korból különleges képességekkel rendelkezik; könyörtelen ellenségekkel küzdenek, és küldetésük megváltoztathatja a világot. Képességeik sokrétűek, félelmetesek, de van, hogy kellemesek. Amalia True és Penance Adair állnak a magukat csak "Érintetteknek" nevező csoport élére, hogy helyet vívjanak ki maguknak a történelmben.

#7314.

Pennsylvania egyik kisvárosában követhetjük egy nyomozó lépéseit, ahogy helyi gyilkosságokat derít fel, és megpróbálja széthullóban levő életét rendben tartani. A hétrészes, pazar kritikai fogadtatásban részesült széria főszerepét az Oscar-díjas Kate Winslet, míg a további szerepeket Evan Peters, Jean Smart, Angourie Rice és David Denman alakítják. A rendezői széket a tavalyi év botrányfilmjét, a Vadászatot is jegyző Craig Zobel foglalhatta el. Az Easttowni rejtélyek április 19-től látható az HBO GO műsorkínálatában.

#7315.

Egy középiskola női focicsapatának repülőgépe lezuhan Ontario erdőségeiben. A túlélők megpróbálnak továbbra is életben maradni, illetve hazatalálni.

#7316.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

Rakétaépítők versenyeznek, hogy a lehető legmagasabbra repítsék karácsonyfáikat. Vajon ki lesz a győztes ezen az ünnepi versenyen?

#7317.

Vajon mi jó igazán kiskedvenceink egészségének? Ők nem tudják megmondani nekünk, de a tudomány igen. Steve Leonard vezet egy állatorvoscsapatot, hogy felkutassák a tudomány legújabb eredményeit. Az első részben kiderül, melyik ételek a legjobbak a kiskedvenceink számára, hogyan mentsünk meg egy sérült állatot, valamint megnézünk egy úttörő műtétet, ami több ezer macskát menthet meg országszerte. A második epizód megvizsgálja, hogyan segíthetünk a legjobban kiskedvenceinknek fogyni, megfejti a tengerimalacok titkos nyelvét, és feltárja, miért van itt az ideje elfelejteni a ketrecet, amikor a nyúltartásról van szó. Az utolsó részben Steve és állatorvoscsapata megvizsgálják a legjobb módját annak, hogy stresszmentesítsük a cicánkat, miért jelent veszélyt a kutyánknak a szelektív szemetes, és szemtanúi lehetünk egy úttörő műtétnek, amivel megmenthető egy rendkívül erős idegfájdalomtól szenvedő ló élete.

#7318.

Zenés, interaktív sorozat Bíró Eszter énekesnő főszereplésével. A gyerekek a kalandok során játszva tanulják meg pl. a hét napjait, az órát, a számok világát, vagy az évszakokat. Az epizódok végén közösen énekelhetnek a kicsik Időmanóval.

Szereplők: Bíró Eszter

#7319.

NA 2019

/ Sorozat / dokumentum

Gordon Buchanan Oroszországba utazik Dr. Viktor Lukarevszkijhez, aki fogságban vagy háziállatnak tartott hiúzok számára rehabilitációs programot indít annak reményében, hogy egyszer visszaengedhessék őket a vadonba.

Rendező: Jonny Young

Szereplők: Gordon Buchanan

#7320.

70 2021

/ Sorozat / akció | dráma | kaland | sci-fi

2074 Európája egy számunkra ismeretlen világ. Törzsi államok alkotják. A történet három testvért követ, akik Kiano (Emilio Sakraya), Liv (Henriette Confurius) és Elja (David Ali Rashed). Csatározásokba és véres konfliktusokba keverednek, ami miatt saját utat kell választaniuk. A premier február 19-én várható a Netflixen.

#7321.

A dokumentumfilm-sorozat Amerika leghíresebb és legveszélyesebb sorozatgyilkosának történetét meséli el. Megtudhatjuk, hogyan vadászták le és ítélték el.

#7322.

70 2021

/ Sorozat

Öt versenyző dolgozik együtt, hogy megválaszoljanak egy sorozat kérdést, céljük, hogy növeljék és megnyerjék a pénznyereményt. Viszont van köztük egy gonosztevő, akinek dolga, hogy megfúrja terveiket.

#7323.

A nálunk is jól ismert, klasszikus szerencsekerék egy kicsit megfűszerezve - ez alkalommal ismert személyiségek és sztárok játszanak.

#7324.

Az eddigi felhozatalból megismert legveszélyesebb robotok csapnak össze a Fejvadász címéért, majd megküzdenek a Legendákkal.

#7325.

A Fel! című animációs filmből megismert kutyus, Dug kalandjai, ahogy felfedezi a külváros veszélyeit.

Szereplők: Bob Peterson

#7326.

A Pixar Popcorn rövidfilmek és jelenetek összessége, amelyekben újra találkozhatunk kedvenc Pixar karaktereinkkel.

#7327.

Többrészes dokumentumfilm-sorozat, amelyben Tom Brady kilenc Super Bowl mérkőzését ismerhetjük meg.

#7328.

A Visions egy Csillagok háborúja antológia sorozat, amelyben a világ legjobb anime alkotói mutatják be tehetségüket.

#7329.

A londoni központi szennyvízcsatorna hetente 300 olimpiai úszómedencényi szennyvizet gyűjt össze. A szupercsatorna építését láthatjuk most, határidő, költségvetés és a föld alatti körülmények kapcsolatában.

Rendező: Adam Hopkins

#7330.

NA 2020

/ Sorozat / kaland

Tommy, Nikki és Daniel felfedezi, hogy a szüleik fedett nyomozók egy környezetvédelmi ügynökségnél. Amikor egy váratlan, családi nyaralásra indulnak, rájönnek, hogy ez egy küldetés, és ők is kémkedni kezdenek.

#7331.

Frankfurtban a harmadik szőke lányt találják holtan, fehér ruhában, szétszabdalt arccal a folyó közelében. Berger rendőrfőnök a súlyos sebesüléséből visszatérő Julia Durant-t bízza meg a nyomozás vezetésével. Markus Schulz, a felfüggesztés előtt álló nyomozó kapja a feladatot, hogy segítsen neki. A szálak egy gazdag befektetési tanácsadó körébe vezetnek. Julia a megérzéseire alapozva halad előre, Schulzot inkább a rendőri rutin hajtja. Képbe kerül a vállalkozó, a fia, az ügyvéd, a pszichológus….bárkinek lehetnek sötét foltok a múltján.

#7332.

70 2025

/ Sorozat / animáció | családi | kaland | musical | vígjáték

A sorozat Tianát követi majd, aki házasságkötése után alkalmazkodik új életéhez és az étterem vezetéséhez.

#7333.

A Hős6os karaktereivel találkozhatunk újra egyedi városukban, tele kalandokkal.

#7334.

A sorozat tovább folytatja néhány emlékezetes karakter történetét, akiket Zootopiában ismerhettünk meg. Többek között Fru Fru, Gazelle és a végtelen meglepetéseket tartogató lajhár, Flash is megjelenik.

#7335.

30 2025

/ Sorozat / horror | sci-fi | thriller

Amikor egy titokzatos űrhajó lezuhan a Földre, egy fiatal nő és egy szedett-vedett katonai csapat sorsdöntő felfedezést tesz, amely során szembekerülnek a bolygót érintő legnagyobb fenyegetéssel.

#7336.

60 2023

/ Sorozat / akció | dráma | fantasy | kaland | sci-fi

A sorozat a Csillagok háborújának ismert karakterét, Ashoka Tanot mutatja be. Az események a Mandalori sorozat idejében játszódnak majd.

#7337.

A sorozat a Csillagok háborúja világába kalauzolja a nézőt, azokba az időkbe, amikor a Galaktikus Köztársaság a végnapjait élte. Figyelemmel kísérhetjük az árnyékokban ténykedő, titkos tevékenységeket, amik az erő sötét oldalának felemelkedéséhez vezettek.

#7338.

70 2022

/ Sorozat / akció | fantasy | kaland

A Willow sorozat az eredeti film után veszi fel a szálat, ahol újra találkozhatunk a varázslónövendékkel, Willow-val, aki most új kalandokba keveredik. Ezúttal egy klasszikus fantasy történet – a hercegnő megmentése – az alap, de sok fordulatra és érdekfeszítő karakterekre is számíthatunk.

#7339.

Miután a Galaxis őrzői egy féreglyukba kerülnek, Groot, aki éppen kisebb formájában van jelen, több milliárd fényévre kerül barátaitól. Egy bolygóra zuhan, ahol gyorsan rájön, hogy egy teljesen idegen világba csöppent, tele ismeretlen civilizációkkal. Mivel bébiformájában nagyon alulfejlett, és az új bolygón senki sem érti meg őt, arra kényszerül, hogy kalandos utakon keresztül eljusson a világ központjába, és visszataláljon társaihoz.

#7340.

80 2022

/ Sorozat / akció | dráma | kaland | sci-fi | thriller

A Zsivány Egyes történetében bemutatott Cassian Andor előtörténetével ismerkedhetünk meg, amint a lázadás kialakulásának kezdeti éveiben tevékenykedik.

#7341.

A sorozat borostyánvadászokat mutat be, akik a "balti arany" után kutatnak. Éjszaka járják a viharos tengerpartot, nappal pedig a sárban gázolnak. Mindenhol ott vannak, ahol előfordulhat a 40 millió éves drágakő.

#7342.

Andrew Schulz komikus az év legmegosztóbb témáit veszi górcső alá ebben a cenzúrálatlan és visszafordíthatatlan, négyrészes különkiadásban.

Szereplők: Andrew Schulz

#7343.

A sorozat a Nickelodeon Winx Club (2004) című animációs produkciójának a feldolgozása. Öt tündért követhetünk nyomon a felnőtté válás útján. Az Alfea mágikus bentlakásos iskola növendékei, ahol meg kell tanulniuk uralni misztikus képességeiket, miközben próbálják megtalálni az egyensúlyt a szerelem, rivalizálás és az életükre törő szörnyek között.

#7344.

A gyönyörű Defne főnöke, Yalin jóképű és sármos. A dolgok különösen bonyolulttá válnak közöttük, mikor Defne testvére is belekeveredik az események forgatagába. Romantikus történet tele szerelemmel, gyűlölettel és az élet nagy játékaival.

#7345.

Ideje, hogy kedves légy az elmédhez. A Headspace közreműködésével készült sorozat 8 epizódban mutatja be, hogy a meditáció milyen módon segíthet a mindennapi életben a stressz kezelésétől a hála elfogadásáig. Minden epizód először megtanítja a gyakorlat alapjait és technikáját, majd vezetett meditációval zárul. Indítsd el, csukd be a szemed, és fedezd fel a meditáció számtalan előnyét.

Rendező: Devin Clark

Szereplők: Andy Puddicombe

#7346.

30 2020

/ Sorozat

A maszkos táncos egy  amerikai televíziós sorozat, amelyet 2020. december 27-én mutatnak be a Fox csatornán. Craig Robinson vezeti a műsort, Ken Jeong, Paula Abdul, Brian Austin Green és Ashley Tisdale pedig zsűriként fog szerepelni. A maszkos énekes formátumához hasonlóan a hírességek tetőtől talpig jelmezeket és arcmaszkokat viselnek, amelyek elrejtik identitásukat, de egy "álarcos partner" mellett lépnek fel különböző táncstílusokban.

#7347.

60 2021

/ Sorozat / dráma | krimi | misztikus | thriller

A sorozat Clarice Starling történetét dolgozza fel egy évvel a Bárányok hallgatnak eseményei után. Clarice visszatér a terepre, és tovább dolgozik az FBI-nak.

#7348.

Ez a színes sorozat szobáról szobára kalauzolja az óvodásokat egy fantasztikus babaházban, amely elbűvölő világokat és ellenállhatatlan cicákat és karaktereket tartalmaz.

#7349.

A Vatikáni Múzeum, mely évente 5 millió látogatót vonz, a világ egyik leglátogatottabb és leggazdagabb gyűjteményével büszkélkedő múzeuma. Legismertebb része a Sixtus-kápolna. Az öt részes kultúrtörténeti sorozat e gazdag gyűjtemény anyagát és történetét mutatja be, a múzeum igazgatója, a különböző gyűjtemények kurátorai, művészettörténészek, történészek és szakírók segítségével.

#7350.

A fiatal Dylan nagymamája úgy dönt, hogy elküldi őt, hogy határozatlan időre gazdag fia családjához költözzön. A Wilson család háztartása hamarosan a feje tetejére áll, amikor a feltörekvő hiphopsztár és a szigorúan vett unokatestvérek életmódja összecsap.

#7351.

A sorozat nézői betekintést nyerhetnek a legfényűzőbb repülők és vonatok belterébe, amelyek az angol királyi család tagjait is szállították.

#7352.

Levison Wood kalandor és író most felkerekedik, és egy újabb lenyűgöző sétára indul. Ez alkalommal több száz elefántot követ majd 650 mérföldön keresztül; átszelik Botswana területét az Okavongo deltája irányában.

#7353.

60 2020

/ Sorozat / dokumentum

Az amerikaiak vérében van, hogy a semmiből új közösségeket teremtsenek. A régi úttörők nyomába lépve, hét különböző hátterű egyén belevág egy önfenntartó telep létrehozásába. A kényelmes életüket maguk mögött hagyó idegenek Alaszkába utaznak, hogy valóra váltsák álmukat. A sarkvidéki fagy beköszöntéig 100 nap áll rendelkezésükre, hogy a természettel versenyt futva közösen felkészüljenek és elegendő tartalékot halmozzanak fel. A csoport tagjainak nem csak az elemekkel, hanem egymással is meg kell küzdeniük. Vajon sikerül megbirkózniuk a nehézségekkel és valóra tudják váltani az álmaikat?

#7354.

Ki ne ismerné a nevet: River Cottage. Szimpatikus és bolondos barátunk, Hugh visszatekint az első hét évre, amelyet dorseti birtokán töltött. A sorozatban felidézi a legemlékezetesebb pillanatokat. Megtudjuk, hogyan ültette el saját kezűleg a növényeket, mekkora szeretettel nevelte a népes állatseregletet és milyen ínycsiklandozó finomságokat készített a "háztáji"-ból. Eközben remek barátokra is szert tett, s velük együtt pihente ki fáradalmait a hangulatos dorseti ünnepeken.

#7355.

NA -0001

/ Sorozat / családi | dokumentum

Az egész világot behárhatod ezzel a színes animáció sorozattal. Minden epizód érdekes és sokszor vicces tényeket közöl egy-egy országról: hol található, kik lakják, s mitől érdekes az adott vidék.

#7356.

Közéleti vitaműsor.

#7357.

A “Családi fogyókúraverseny” című sorozat azon az állásponton van, hogy a testsúly családi ügy, és az egész család súlya számít. Minden részben két túlsúlyos családot mutatunk be és követjük sorsukat, miközben a szakértőkkel együttműködve fogyni próbálnak, igyekeznek fittebbé válni és visszanyerni önbizalmukat. Miután kijelölték ideális testsúlyukat, egymással versengve kell megszabadulniuk kilóiktól, és elérniük céljukat – akinek hamarabb sikerül, az nyeri el a fődíjat! Vajon sikerrel járnak? Ez a vadonatúj sorozat bemutatja mindazt a drámát és feszültséget, amelyekkel ezek a családok szembeszállnak, miközben igyekeznek megtörni rossz étkezési szokásaikat és örökre megváltoztatni az életüket, természetesen a jó irányba.

#7358.

A Mathewson családot követjük a festői Thornton-le-Dale-ben, amint évente 2000 klasszikus autót találnak és bocsátanak árverésre, valamint mindenféle ritka és veterán motort és emléktárgyat.

#7359.

70 2021

/ Sorozat / krimi

A dokumentumfilm-sorozat olyan gyilkosságokat dolgoz fel, melyek áldozatai a mai napig azonosítatlanok. Holttestek, amelyekhez nem tartozik név, és sosem lettek visszajuttatva szeretteikhez. Yolanda McClary azon dolgozik, hogy a legújabb technológiák segítségével azonosítani tudják bizonyos esetek áldozatait.

#7360.

70 2015

/ Sorozat

Lottó nyertesek keresik ideális házukat a műsorban.

#7361.

A műsorban csapatok versenyeznek, akik karácsonyi dalokat énekelnek. A legjobb produkciót egy zsűri választja ki. A műsorvezetők Dean Cain és Laura McKenzie.

#7362.

70 2020

/ Sorozat

Kutyakozmetikusok versenyeznek, hogy a kis kedvenceknek a lehető legkreatívabb frizurákat varázsolják.

#7363.

A filmsorozat bemutatja a történelem által sokat vitatott örkényi lovas tábor történetét, valamint a kor leghíresebb, olimpiai szintre és nagydíjra felkészített lovasait a hozzátartozóik, barátok és tanítványok megszólaltatásával. Láthatunk egy nem mindennapi produkciót is egy kaszkadőr szemünk láttára ereszkedik le egy 7 méter hosszú lejtőn a lovával együtt. Ez ma világszám, azonban Örkényben egy lovasnak ez volt a belépője, ha ebben az iskolában szeretett volna tanulni. Az örkényi tanárképző fennállása mindössze 14 tanévet tett ki, amelyből öt háborús esztendő volt. Működése alatt: díjugratásban egy Nemzetek Díj első helyezését csapat (Salzburg, 1931), egy Nemzetek Díjában való egyéni első helyet (Aachen, 1935. Schaurek 0., Mr. Spokes.), egy olimpiai bronzérmet (Berlin, 1936), valamint militaryban olimpiai 5. helyet sikerült szereznünk. Örkény igazi sikere és az “örkényi iskola” mítosza, hírneve a második világháború után keletkezett, elsősorban Némethy Bertalan, Endrődy Ágoston, Hazslinszky-Krull Géza sikerei nyomán….

#7364.

50 2020

/ Sorozat / dráma

A sorozat öt ápólónőt követ nyomon, akik a frontvonalon küzdenek a betegekért a St. Mary´s Kórházban. Életüket szentelték annak, hogy másokon segítsenek, mindemellett kiderítik, hogyan segítsenek önmagukon.

#7365.

50 2021

/ Sorozat / vígjáték

Az Agymenők sztárja, Mayim Bialik egy vadonatúj sorozattal jelentkezik, ahol Katet, egy 39 éves szingli nőt alakít, aki minden félretett vagyonát arra költi, hogy egy cicabarát kávézót nyisson. Szülei csalódottak, hogy egyedül, család nélkül éli életét, ám Kat mindent megtesz, hogy bebizonyítsa, szingliként is lehet élvezni az életet. De ez megváltozik, amikor régi barátja és titkos szerelme, Max visszaköltözik a városba, ahol a kávézóval szemközti kocsmában kezd dolgozni.

#7366.

60 2019

/ Sorozat / vígjáték

A sorozatban két csapat versenyez egymással, tagjainak vicces vagy szerencsétlen életeseményeit pontozzák egy 1-től 100-ig terjedő skálán.

#7367.

Elliot Stabler visszatér a rendőrséghez, hogy egy személyes tragédiát követően a bűnözés ellen harcoljon. Azonban sokminden változott a távozása óta, az alkalmazkodás pedig nehéz számára. Együtt követhetjük a nyomozót, amint megpróbálja újraépíteni az életét, és egy különleges csoportot vezet, akik a város legnagyobb bűnözőivel számolnak le.

#7368.

A sorozat Heughan és McTavish kalandjait követi, ahogy felfedezik skót gyökereik összetett és gazdag örökségét. Utazásukra a nézőket is szívesen elkalauzolják.

#7369.

70 2021

/ Sorozat / dokumentum | zenés

Az árnyékokban meghúzódó ügynökök története, akik a hip-hop színes világa mögött ténykednek.

#7370.

50 2021

/ Sorozat / akció | dráma | fantasy | sci-fi

Egy posztapokaliptikus világban Y az utolsó férfi a bolygón. A történet alapját az azonos című képregény adja.

#7371.

Antológiasorozat, amely különlálló részekben dolgoz fel különféle horrormítoszokat, legendákat és hagyományokat.

#7372.

80 2021

/ Sorozat / vígjáték

A sorozatban megismerhetjük Dwayne "A Szikla" Johnson gyermek- és fiatalkorát és az utat, amit megtett, amíg nemzetközi szupersztár lett belőle.

#7373.

50 2021

/ Sorozat / vígjáték

Egy frissen megözvegyült férfi története, aki igyekszik legjobb tudása szerint nevelni gyermekeit, miközben lerázhatatlan apósa körülötte kotnyeleskedik.

#7374.

Egy különc befektető tehetséges árva gyerekeket toboroz, és titkos küldetéssel bízza meg őket.

#7375.

30 2021

/ Sorozat

A Netflix Afterparty egy heti szinten jelentkező műsor, amelyben komikusok, színészek és alkotók beszélnek majd a Netflix legújabb, legpopulárisabb sorozatairól és filmjeiről. Minden epizódot egy sorozatnak vagy filmnek szentelnek a legújabbak közül. Minden héten egy másik komikus csatlakozik majd a műsorvezetőkhöz.

#7376.

Colin Kaepernick és Ava DuVernay közreműködésével készült drámasorozat, ami Kaepernick középiskolás éveit mutatja be, illetve megismerhetjük a tapasztalatait, amik végül ahhoz vezettek, hogy aktivista legyen. Fekete gyermekként egy fehér családban már korán szembe kellett néznie a bőrszín, kultúra és társadalmi osztály problémáival. A fociban jeleskedett és miután eljutott a legmagasabb szintre, aktivistává, illetve ikonná vált.

#7377.

60 2021

/ Sorozat / krimi | misztikus

Pearl Nolan helyi étteremtulajdonos egy nyomozóirodát hoz létre, miután korábbi karrierje során rendőrségi képzésen vett részt. Hamarosan belekeveredik első ügyébe, amikor felfedezi közeli barátja, Vinnie holttestét.

#7378.

70 2021

/ Sorozat / dráma

A nemrég megözvegyült Dalgliesh nyomozó szabadidejében verseket ír, munka közben pedig nem mindennapi módszerekkel old meg rejtélyes bűnügyeket partnerével, Masterson őrmesterrel ebben az új, kosztümös krimiben. A sorozat a 70-es évektől napjainkig követi rendkívüli karrierjét.

#7379.

Az Emmy-díjas dokumentumfilm-sorozat visszatér a Netflixre egy új évaddal a kosárlabdáról. Dinamikus és intim képet kaphatunk Los Angeles JUCO játékosai és edzőjük, John Mosley életéről.

#7380.

90 2021

/ Sorozat / dráma

Amerika ópimfüggőségének problémájával találkozhatunk a filmben, ahol olyan helyszíneken is felüti rút fejét a probléma, mint például egy gyógyszercég, egy bányászközösség, vagy éppen a DEA folyosói.

#7381.

50 2021

/ Sorozat / dráma

Sarah Cooper egy forradalmian gondolkodó tanár, akinek városkáját a pusztulás fenyegeti, mivel egy kapzsi bányászvállalat el akarja pusztítani. Viszont egy trükkel szeretné megvásárolni városa szabadságát.

#7382.

50 2021

/ Sorozat / akció | dráma | kaland

Egy életbeli krízis oda juttatja Nicky-Chent, hogy otthagyja az egyetemet, és megvilágosító utazásra indul egy félreeső kínai kolostorba. Visszatérése után szomorúan látja, hogy szülővárosa korrupcióval és bűnözéssel fertőződött meg. Ezért harcművészeti tudását és shaolin értékrendjét használva megvédi az ártatlanokat, és a bűnözőknek igazságot szolgáltat. Mindeközben a bérgyilkost is keresi, aki végzett mesterével, és most őt vette célba.

#7383.

60 2021

/ Sorozat / dráma | misztikus | thriller

Egy texasi kisvárosban eltűnik egy közkedvelt tinédzser, Kate. Mindeközben, látszólag ettől függetlenül Jeanette, aki addig csendes és visszahúzódó volt, a legismertebb lány lesz a városban. Mire pedig elérkezik 1995, az egyik leggyűlöltebb emberré válik Amerikában.

#7384.

70 2021

/ Sorozat / kaland | thriller

Alex Ventura, a fiatal és tapasztalatlan diplomata véletlenül egy olyan küldetés vezetőjévé válik, amely minden meggyőződését próbára teszi: vissza kell szereznie a Frank Wild kalandor által ellopott tenger alatti kincset.

#7385.

A történet egy különleges klónokból álló elit alakulatot követ a galaxison keresztül, ahogy különféle harcokba és kalandokba keverednek. Tagjai a 99-es klón alakulat, Rex és Cody is. A sorozat ott folytatódik, ahol a Klónok háborúja befejeződött.

#7386.

70 2020

/ Sorozat / dráma

A sorozatban egy család három generációját láthatjuk, akik próbálnak rájönni, mi az élet értelme, hogyan kell méltósággal meghalni, és hogyan kell megtalálni a szépséget, ami a születés és a halál között van.    

#7387.

80 2021

/ Sorozat / dokumentum | kaland

A 24 helyszínen három éven át forgatott négyrészes eseménysorozat egy mélyen személyes történet, amely a bálnák világának mélyére merészkedik, hogy az életet és a szerelmet az ő szemszögükből mutassa be.

#7388.

Nyomon követhetjük a leghíresebb szuperhős és újságíró párosát, amint szembenéznek a stresszel, nyomással és komplikációkkal, amit szülőként átélhetünk a mai világban. Viszont egy olyan családban, ahol az egyik fél szuperhős, másfajta szerepek és nevelési buktatók jelentkeznek, amikhez egy jó nagy adag elkötelezettségre is szükség van. Nem utolsósorban felmerül a kérdés - a fiúk örökölhetik apjuk képességeit?

#7389.

A világ egyik legismertebb kutyája visszatért. Kövessétek figyelemmel új kalandjait a megszokott bandával és barátaival!

#7390.

A sorozat egy földönkívülit mutat be, aki kényszerleszállást hajt végre a bolygón, majd beilleszkedik mint egy coloradói kisváros orvosa. Titkos küldetése a Földön rövid időn belül morális dilemmába taszítja, miután megtapasztalja az életet világunkban.

#7391.

A kezdeti izgalom gyorsan megszállottsággá válik, amikor egy feltörekvő női filmrendező találkozik egy fiatalabb dramaturgnővel.

#7392.

Nathan már majdnem egy évtizede boldog házasságban él, amikor minden a feje tetejére áll. Bob, egy kellemetlen arc a múltból megjelenik a házában sokkoló hírekkel. Ezt követően egy sor katasztrofális döntés csak tovább rontja a helyzetet.

#7393.

70 2020

/ Sorozat / dráma | fantasy | misztikus

Jared egy kamasz, aki megpróbálja működésképtelen családját összetartani. Mikor furcsa dolgok, víziók jelennek meg előtte – beszélő varjak, hasonmások, bőrváltók –, eddig is kaotikus élete darabokra hullik.    

#7394.

60 2020

/ Sorozat / rövidfilm

A 2000-es évek kezdetén futó klasszikus műsor újraélesztése. A versenyzők kérdésekre válaszolnak, pénzt gyűjtenek és kiszavazzák a többieket.

Rendező: Ashley Gorman

Szereplők: Jane Lynch, Peter Cameron

#7395.

30 2021

/ Sorozat

A versenyzők extrém feladatokkal néznek szembe, mint például aligátor-idomítás, kaszkadőr-íjászat vagy monster truck vezetés, hogy megszerezzék a 100 000 dolláros fődíjat. Mindeközben megismerhetjük személyes történeteiket is.

#7396.

60 2021

/ Sorozat / vígjáték

Egy gazdag üzletember Los Angeles polgármesterévé válik.

#7397.

40 2021

/ Sorozat / zenés

Két játékos versenyez majd egymással és az idővel, hogy bebizonyítsák zenei tudásukat. Egy banda élőben ad elő ismert dalokat, ezeket kell minél gyorsabban kitalálni.

#7398.

40 2021

/ Sorozat / akció | dráma | fantasy

A sorozat karaktereit Terry Pratchett Korongvilág regényei ihlették. Egy csapat semmirekellő rendőrt követhetünk nyomon, akik évtizedes semmittevés után felkerekednek, hogy megmentsék korrupt városukat egy katasztrófától.

#7399.

50 2019

/ Sorozat / animáció | vígjáték

Egy farkas, akinek lézer van a hátán, és barátai kalandjai.

#7400.

Ellátogathatunk egy libériai otthonba, melyet megmentett csimpánzbébik számára tartanak fenn, és gondozóik mindent megtesznek azért, hogy megfelelő környezetet építsenek ki számukra, ahol megtanulhatják a túlélés fortélyait.