kabel

Ki a főszereplő?
A May December egy komplex film egy nem normális kapcsolatról remek színészi játékkal és meglepő karakterekkel, azonban a történet ennél sokkal többel nem szolgál, és nem igazán csinál semmit cselekményével, csak elénk tárja, hogy mi értelmezzük. És hát van is mit értelmezni, történetünk főszereplője Elizabeth, egy színésznő, aki egy kisvárosba utazik, hogy Gracie és Joe életébe bepillantást nyerjen a készülő filmje kedvéért. Gracie egy ötvenes nő, aki 35 évesen szexuális viszonyt folytatott az akkor 13 éves Joe-val. Rajtakapták, börtönbe került, ahol gyermeke született a 13 évestől, majd a börtön után összeházasodtak, és lett még két gyerekük. Ebbe a furcsa közegbe kapunk mi is bepillantást... több»

Drámalapát
A film egy közepesen érdekes amerikai nevelőtábor rövid történelmét mutatja be. Mindezt a lehető legdrámaibb, legerőltetettebb, érzelmi manipulációs eszközökkel teszi. Minden interjúalany a sírógörcs szélén táncol, mintha senki sem tudna egy nem túl komplikált tábort feldolgozni. A zene és vágás mind ezt a túlcsinált hangulatot erősíti, hogy a Netflix talált még egy kibányászható sztorit a lábas alján, amiről annyi bőrt húznak le, amennyit lehet. Emellett a film egyszerűen csak unalmas és csapongó. A rendező érezte, hogy nincs elég archív felvétele vagy riportalanya, így folyamatosan időben és térben is ugrál a legkülönbözőbb mellékszálak között. Van itt nemi erőszak, balesetek, köveket cipe... több»

Egy KFC-s menü
A Chicken Run második részére 23 évet vártunk, és egy kedves, egyszerű és kiszámítható filmet kaptunk, mely megtartja a szép báb- és gyurmaanimáció báját, azonban nem ad sokkal többet ennél. Ez természetesen nem baj, elsődlegesen egy gyerekfilmről van szó, mégis az első filmnek volt pár egész felnőttes és ijesztő jelenete, a viccek pedig többek voltak egyszerű body humornál. Nem szeretnék túl sokat összehasonlításokon ugrálni, de az első film remekül hintázott az abszurdságán, a beszélő, antropomorf csirkék és gonosz emberek találkozása egyszerre volt hihető és szürreális. Az új film kicsit inkább a Despicable Me-féle abszurditást vállalta magára, és sokkal inkább az extrémákra és túlcsinált... több»

Tűzés innen
A Rebel Moon teljesen közepes. Kicsit olyan, mintha közvetlen a forgatási nap előtt találták volna ki az egészet. A sztori szinte minden eleme lopott vagy alulfejlesztett, a látványvilág nagyrészt érdekes, a karakterek nagyrészt érdektelenek, és sajnos az egész film kong az ürességtől. Bevallom, többször az álom kerülgetett, a narratíva annyira kiszámíthatóra sikerült. Szegény űrvikingeket rettegésbe, tartják az űrnácik, és főhősnőnk összeszed egy csipet csapatot, hogy leigázzák elnyomóikat. A sztori eleje az egyetlen, ami koherensnek hat, és bár hatéves gyerek színvonalán, de bemutatott egy világot és pár totál közhelyes karaktert. A főszereplőn kívül mindenki papír vékony és teljesen egydi... több»

Legyek az űrben
A film egyedüli jó pontja a set design, az űrhajó klausztrofób belseje remekül fest, a külső jelenetek pedig szintén jól lettek megcsinálva. Sajnos más jó dolgot nem tudok mondani, a sztori kiszámítható, a karakterek közhelyesek és langyosak. Nincs nagyon mélysége senkinek, mindenki egy bizonyos archetípus, mintha valami forgatókönyvírást tanító könyvből hullottak volna ki. Történetünk szerint egy úgynevezett generációs hajó útnak indul a haldokló Földről, hogy egy új bolygót kolonizáljon. Tegyük félre, hogy kb. 12 ember nem tudja genetikai gondok nélkül újraépíteni az emberiséget. A hajón lévő tinédzserekben azonban picit irracionálisan túlteng a feszültség és a hormonok, és elég hamar egym... több»

A legmesszebb a tucathorrortól
A When Evil Lurks egy bevállalós film. Nem fél elvinni a nézőket olyan helyekre, ahova egyáltalán nem szeretnénk menni. Főszereplői átlagemberek, akik egy olyan elkeseredett helyzetbe kerülnek bele, mely megtöri a valóságukat. A történet pedig mindent nekünk dob a film közepén, és a hangulatot a Mother! klausztrofób vagy a The Father alzheimeres szekvenciáihoz tudnám hasonlítani. Bár ez a fajta nyomás jelen van később is, a film vége kicsit veszít tempójából. Van itt minden, puffadt emberi hulladék, szellemszállta gyermekek, testrablás és démonok. A főszereplők a leküzdhetetlen ellen küzdenek, a film horrorja metaforikus, de mégis sok destruktív tevékenységre ráhúzható, mely egy kisebb közön... több»

Magányos tél
A Wintertide egy meglepően ijesztő horror dráma, melyben központi szerepet kap az egyedüllét feldolgozása, valamint a gyász. A film ezeket nem tárgyalja ki hosszasan, inkább egy metaforába csavarja, és It Followshoz hasonló stílusban tálalja. A horror elem itt kimondottan erős, és a film nem ugrál jump scare-eken vagy zombis ijesztgetéseken igazán, a bemutatott félelem inkább pszichológiai, és bár a főszereplő leginkább az elszenvedője, mégis ránk, nézőkre is hatással van, főleg akkor, amikor elkezdjük megérteni, mennyire univerzális a film üzenete valójában. Ugyanakkor, ez egy indie film, így technika és filmkészítés terén hagy némi kívánnivalót maga után. A vágás és világítás kimondottan g... több»

Fincher ismét egy közepes sztoriból kovácsol jót
David Fincher egy remek rendező, azonban igényel egy ügyes forgatókönyvírót, aki tényleg mélyíteni tudja technikai és filmkészítési tudását. Ez történt a Hetedikben, a House of Cards korai évadaiban, illetve a Social Networkben is. Ebből a filmből azonban ez a fajta gondolatiság és narratív központúság teljes egészében hiányzik. Történetünk a legátlagosabb bosszúhadjárat, melyet csupán főszereplője, képi világa és hangulata ment meg a középszerűségtől. A film lendülete, mesélése és atmoszférája kiváló és kimondottan jól passzol az érzelem nélküli gyilkos monologizálásához, mely repetitív és nem mond sokat, mégis rabul ejt és megtart a cselekmény utolsó harmadáig, ahol sajnos kifullad. Főszer... több»

Tucat szuperhősfilm a kedvenc játékfiguráinkkal
Hát nem vártam sokat, de nem is kaptam sokat. A film tényleg leginkább egy hosszú, zavarodott gyerek lázálma, melyben főszereplőink csihi-puhija meglepően kevés helyet vagy időt kap kiteljesedni. Olyannyira, hogy a két szereplő motivációja leginkább csak kaotikusnak hat. Karakterek hihetetlen komplikált terveket eszelnek ki és hajtanak végre, melyek több ponton elhasalhatnak vagy el is hasalnak, csak hogy off screen megtörténjenek mégis. Nem tudom, ez valami komikus kritika lett volna a főgonosz karakterek túlcsavart terveire, ha igen, hát nem nevettem nagyon, csak a fejem fogtam. A két címszereplőnk sokáig nem is interaktál egymással, és a film tónusa miatt a világ inkább David Fincher-es Z... több»

Zsánerforgatás alacsony gravitációban
Az Apollo 18 talán az egyetlen űrben játszódó found footage film, ami önmagában egy olyan érdekes gimmick, hogy még egy aránylag egyszerű és bugyuta sci-fi horrort is el tud vinni a hátán. Mert a film sztorija nem fog sehol díjakat nyerni, de funkcionális, és a hangulat kialakítására tökéletes. Kicsit jobban örültem volna, ha hidegháborús világkép és a szovjet–amerikai versengés erősebb lett volna, hogy a filmnek valami kis üzenete is legyen, és ne csak egy creepy creature feature legyen. Mert a lényes része remek, a zajos, archív felvétel miatt a lényeknek nem is kellett fotórealisztikusnak lenniük, hogy elhiggyük őket, viszont mozgásuknak szépen kellett kinézniük, így a rákszerű lények vál... több»

Stílus maximalizálás
Sajnálom, de semmilyen művészi érték vagy gondolat sincs az időhúzásban. Nem éreztem magam közelebb a világhoz azzal, hogy vágás nélküli beállításokban egy ember öltözését nézzük 20 percig, háromszor egymás után. Ez a fajta aktívan hosztilis történetmesélés nem érdekes számomra, csak idegenítő, és értem, hogy ez volt a cél, de a film nem jó médium ennek az érzésnek a bemutatására. Ez tipikusan az a dolog, ami egy élő színházban vagy performanszban még erősebb lenne, természetesen annak, aki egy ilyen dologra hajlandó. Szerintem, ez egy félrement üzenet, mintha egy képben akarnék átadni információt egy többlépcsős procedúráról. A kép nem ideális erre. Mert mi a történet itt? Egy ember és lány... több»

Iskolai felelet Napóleonból
A Napóleon egyszerre akar mindenről is szólni, de végül csak egy trailernek hat a francia császár komplikált életéhez. A film tempója hihetetlen gyors, azonban nem felépített eléggé, és sajnos nagyon csapongó. Nem unalmas, de nem is érdekes. Ezt rögtön az első jelenetben érezzük, hisz a francia forradalom bonyolult körülményein körülbelül 10 perc alatt futunk végig, ezzel biztosítva, hogy semmire se emlékezzünk ebből az Európát megrengető pillanatból. Én értem, hogy egy ilyen (saját sorozatot érdemlő) történelmi eseményt nem könnyű belezsúfolni a sztoriba, de felmerül a kérdés, hogy minek rakjuk bele egyáltalán, ha nem számít semmit? Ez egy visszatérő dilemma lesz a filmmel kapcsolatban, mer... több»

Lapos király
Sajnos minden csak közepes. Történet, színészi játék, történetmesélés és technika egyaránt. A Marsh King's Daughter egy elég sokszor látott családi drámát dolgoz fel, viszonylag unalmasan és nulla mondanivalóval. Egy visszaemlékezős családi traumát kapunk, melyben azonnal tudunk mindent a történetről, így a film később emlékezős jelenetei sajnos semmit sem adnak hozzá a történethez, és aktívan megakasztják az amúgy is nagyon komótos tempót. Magában a struktúrában van a hiba, ha a film sokkal ügyesebben kezelte volna központi konfliktusát, és valamennyi ambiguitás lett volna a címszereplő és apja kapcsolatában, talán lett volna értelme a flashbackben gazdag lezárásnak. Így csupán egy vontatot... több»

Agybomlás
A Kill List egy elég kemény film. Egy drámának indul, majd thrillerbe csap át, csak hogy horrorban kössön ki. Mindezt viszonylag lassan teszi, elemeit szépen egymás után építgeti, és figyelni kell, mit akarunk elhinni a mesélőnek. Történetünk két bérgyilkos mindennapi életét és tevékenységét mutatja be, látjuk családjukat, problémáikat és szorongásaikat. Gal megpróbál mindent higgadtan kezelni, míg Jay egyre jobban elveszik a gyilkolásokban és saját kiútkeresésében. A film nagyon lágyan játszik a valóságtorzítással, azonban a vágási technika tempója és kivitelezése hagy némi kívánnivalót maga után. Ugyanakkor, lehet ezzel akart a rendező rámutatni, azonban akkor ez nem sikerült túl jól. A tö... több»

Rétegelt dráma
A Yellowjackets második évada már többet markol és többet fog, mint az első. Szereplői és konfliktusai komplikáltabbak és kiterjedtebbek, azonban tempója még mindig túl lassú. Főszereplőinkhez csatlakozik pár új karakter, nem tudom, a sorozat hány új szereplőről villantja fel, hogy amúgy túlélte a tortúrát, de érdekes volt látni, hány tini lány feje tetején jelent meg a homokóra, melynek lejártával egy másik szereplő karakterfejlődésébe és gyomrába esnek bele. A felnőtt szereplőgárda továbbra is kiváló, annak ellenére, hogy az írók kicsit a lábos alját kapargatják, hogy konfliktust generáljanak a semmiből ezeknek a színészeknek. Az évad lezárása azonban meglepően izgalmasra sikeredett, és mé... több»

Meglepően okos, hihetetlen látványos
Ez A Karib-tenger kalózai-filmek utolsó értékelhető darabja. Egy remek lezárást adó, katartikus és fantasztikus látványmozi ez, érdekes rétegelt karakterekkel, meglepően többszintű dialógussal és egy olyan lezárással, ami nemcsak grandiózus, de fordulatos és meglepő, olyannyira, hogy csak a film utolsó harmadáról is írhatnám ezt a kritikát. A sztorinak ezúttal jó pár fontosabb szereplője van, nagyon eltérő célokkal és tervekkel. A folyamatos hatalmi játszmáik és ármánykodásaik viszik előre a történetet, azon Gore Verbinski ügyesen használja az akciójeleneteit, és nagyon változatos és vicces szituációkba teszi szereplőit, melyben mindannyian remekelhetnek. A történet másodfokú antagonistája, ... több»

Lélekvándorlás
A La chimera egy túlnyújtott, személyes dráma, rengeteg érdekes, de sajnos alulfejlesztett történeti szállal. Főszereplőnk, Arthur, egy csavargó, de különleges képességgel bír. Természetfeletti módon képes arra, hogy megtaláljon sírokat, hogy azt sírfosztó cimboráival után kifossza, és kincseit eladja. Történetünk karakterfejlődését és identitásbeli változását mutatja be, ahogy Arthur szép lassan rájön, hogy amit tesz, nincs összhangban a világgal. Az olasz neorealizmus nagyon erősen átüt a film szinte minden jelenetében. A depresszív világkép, az elmúlás, a céltalan és végtelen kiút keresés a nem túl metaforikus kriptákból egy erős képi világot és hangulatot kölcsönöz. A szereplők a társada... több»

Értelmezhetetlen
Nem tudtam túltenni magam a hihetetlen idióta, tudományellenes alapkoncepción. Az első jelenetnél – ahol egy űrliftet rakétákkal küldtek fel az űrállomáshoz – már éreztem, hogy akik ezt csinálták, meg sem próbáltak hihető történetet összetákolni. Az űrlift lényege pont az, hogy ne kelljen rakétákkal energiát pazarolni! Ez azért szomorú, mert a film az emberiség összetartásáról akarna szólni, és valós reakciókat akart mutatni, rengeteg különböző karakterrel. Ezek között irracionálisan sokszor ugrálunk, sokszor akciójelenetek közben. Olyan mintha, valaki folyamatosan csatornát váltana egy tévében, mert a párhuzamosan futó melléktörténetek sokszor nem is támogatják egymást. A film meglepően a v... több»

Mindenkinek valódit
A Foe egy disztópikus sci-fi köntösbe bújt filozófiai és párkapcsolati dráma. A történet a közeljövőben játszódik, és lényege, hogy egy friss házas pár, Hen és Junior a kietlen pusztában próbálnak élni. Kapcsolatuk nem felhőtlen, jövőképeik nem egyeznek teljesen, de még mindig szeretik egymást. Ekkor jelenik meg Terrance, aki két évre az űrbe repíti Juniort egy kötelező munkára, azonban, amíg a férfi távol van, egy élethű androiddal cserélné le, hogy Hen ne legyen egyedül. Na most a „ki a valódi ember?” természetesen egy érdekes téma, és a film ügyesen játszik ezzel, de nem csak pár „nem is az vagy, akinek hittünk” csavarra számítsunk, a történet sokkal több ennél. Egyszerre szól a válásról,... több»

Röfiagy
Filmünk egy disznótenyésztőről szól, aki gyermekkori traumáit gyilkolászásban éli ki. A másik szál pedig egy fiatal nőt mutat be, aki nem találja helyét apja és annak új felesége mellett, és drogokkal próbálja elnyomni a szorongását. Történetünk megpróbálja a gyilkost és indítékait bemutatni, kicsit az ő fejébe költözünk, és úgy látjuk az áldozatokat, ahogy ő teszi. Ebben mindenképp van egy undorfaktor, a disznófarm pedig kellően gusztustalan helyszín. Azonban, a gond abban rejlik, hogy sajnos nincs jól kivitelezve szinte semmi. A kameramunka és a látványvilág nagyon amatőr, a világosító néhol kimondottan rosszul világított be helyszíneket. A színészi játék botrányosan rossz. Disznógyilkosun... több»