Harper

Felkavaró és érdekes egyszerre
Anne Frank, a második világháború poklában a nácik elől bujkáló holland kislány felkavaró naplót hagyott hátra az utókorra. Lejegyezte mindennapjait, például az aprócska és titkos lakásrészben zajló kapcsolatokat, vitákat és szerelmi viszonyt is, mely a mostoha körülmények dacára kialakult közte és a másik család kamaszfiúja között. A naplót elolvasva régóta vártam egy színvonalas dokumentumfilmre, mely feldolgozza Anne történetét. Ez az alkotás méltó emléket állít a tragikus sorsú lánynak és halálának.

Meglepően jó
Scott Frank élő példája annak, hogy a forgatókönyvírókból kiváló rendezők lehetnek, amit most A vezércsel című, Golden Globe- és Emmy-díjas sorozat is bizonyít. Ez a film ugyanis zseniális, remek sztorival és kiemelkedő karakterteremtéssel. Bár a központi figura, Beth Harmon kitalált karakter, ez a tény semmit nem von le abból a különleges helyzetkialakításból, hogy az 50-es és 60-as években hogyan boldogulhat egy nő a világ sakkélvonalában. Maximális elismerés jár Anya Taylor-Joy különleges alakításának, akinek játéka elképesztően jó. Értékelésem: 85%.

Bár az Adam Sandlerhez kötődő Happy Madison Productions nem éppen a magas színvonalú filmjeiről híres, ezt a sportvígjátékot nagy várakozásokkal néztem, mert lévén, hogy állítólag valós alapokon nyugszik. Aztán megtudtam: nem éppen így van, mert Sandlerék kicsit csúsztatták a központi karaktert illetően. A valódi Sean Payton ugyanis igenis sportszerűtlen volt, és a sportág szégyene. Bár a script kimosdatja és valamiféle hőst kreál belőle, erősen kilóg a lóláb. De nem csak ez a gond a filmmel. Gyengécske, kiszámítható és klisékkel, közhelyekkel teli. Csalódás, ami nálam max. 40%-ot ér.

Elgondolkodtató űrdráma
Annak idején, 2016-ban a moziban nézve nagyon elgondolkodtatott az Utazók című film. Most újra megnézve ugyanazt a hatást gyakorolta rám. Morális kérdéseket feszeget, mint például azt, hogy lehet-e annyira önző, kétségbeesett és magányos valaki, hogy saját boldogságáért feláldozza valaki más jövőjét. Mert ebben a sztoriban EZ a fő dilemma. A központi figura, Jim (Chris Pratt) felébreszti hibernációjából a vele utazó Aurorát (Jennifer Lawrence), amivel eldönti a nő életét, egy halálig tartó, kettesben töltött 50-60 évre "ítélve" a lányt. Aztán szerelem szövődik közöttük, és a férfi feláldozná magát a nőért. Ekkor jön a következő kérdés: van olyan erős szerelem, mely teljes önfeláldozást "sz... több»

Véres, izgalmas, abbahagyhatatlan
Sokadik koreai film (és sorozat), amit az elmúlt fél évben láttam, pedig korábban nem hittem volna, hogy egyszer rákattanok az ázsiai horrorokra, thrillerekre és krimikre. Brutálisan véres az All of us are dead, tele kőkemény jelenettel. Közben viszont ambivalens módon infantilisek a karakterek (azzal együtt is, hogy gyerekekről van szó) és néhol egészen gagyi párbeszédeket kapunk. De mégis a lendületes cselekményvezetés a legjobb az egészben, vagyis a zombik elől folyamatosan menekülő középiskolások izgalmainak sora, melyek miatt képtelenek vagyunk abbahagyni, ha egyszer elkezdtük. Értékelésem: erős 75%.

A David Hackl - Scott Eastwood páros (rendező és főszereplő) remek kis akcióthrillert rakott össze így év elejére, sok lövöldözéssel és néhány rejtéllyel. Nálam ez lett Scott Eastwood eddigi legjobb filmje. Érdekes a sztori: a testvére szigetére hazatérő, temetésre érkező egykori bérgyilkos harca a területet megtámadó profi hitman-brigáddal. Értékelésem: 75%, Scott Eastwood marconasága, a lövöldözős jelenetek árnyaltsága és Mel Gibson sztoriba csempészése miatt. Újranézem később egészen biztosan.

Nem tipikus Guy Ritchie-film
Guy Ritchie nagyon jellegzetes filmeket készít, keze munkája azonnal felismerhető. Ám az Egy igazán dühös ember nem tipikus Guy Ritchie-film. Alig kapunk a fekete humorból, kevés a fanyar helyzetkomikum és minimális az abszurditás is. Ellenben látványos az egész, jók a karakterek, izgalmas az alapsztori és nagyot megy Jason Statham is a főszerepben. Nekem bejött az is, hogy a cselekmény folyton ugrál az időben, így lassan, fokozatosan ismerjük meg a legfőbb karaktert, akit egyszerűen csak "H"-nek hívnak a filmben (Jason Statham). Értékelésem: erős 70%.

Meglepően jóra sikerült
Mindig örömteli dolog, ha egy régi, történelmi eseményt új szemszögből filmesítenek meg. Ez történt most is a München című, Christian Schwochow rendezte drámával: az 1938-as müncheni konferenciát merőben más megvilágításban láttatja. Két fiatal diplomata izgalmas összefogását láthatjuk azért, hogy Chamberlain, a brit prime minister ne írja alá Hitler szégyenletes felosztási tervét Csehszlovákiáról. Nekem tetszett, ahogyan Ulrich Matthes is Führerként (a Bukásban még Göbbels volt). Értékelésem a filmre: erős 65%.

Gyengécske film, nem méltó Emmerichhez
Előrebocsátom, hogy szeretem Roland Emmerich filmjeit. Az idén 66 éves, homokosságát nyíltan felvállaló német rendező olyan sikerfilmeket készített, mint a A függetlenség napja (1996), a Hazafi (2000), Holnapután (2004), 2012 és a Tökéletes katona (1992). Van érzéke a nagyívű, látványos megoldásokat megkövetelő katasztrófafilmekhez, ám ezúttal a Moonfall-lal nagyon mellényúlt. Ez a sztori rengeteg sebből vérzik és kimondottan fantáziátlan. Ám sci-fi és katasztrófafilm egyvelege éppen fantáziátlan nem lehet. Ehhez jön sajnos a klisék sorozata, az elcsépelt karakterek, sablonos párbeszédek és kiszámítható jelenetek sokasága. Egyedül a látványvilág értékelhető. Nálam nagy csalódás volt, elsősor... több»

Romantikus és szórakoztató, a negatív mainstream dacára
Nagyon sok bántást kapott ez a film, többek közt a Cinematrixtól is egy teljesen sablonos véleményvezéri írásban. Úgy döntöttem, hogy már csak azért is megnézem, megtudva: valóban jogos-e a mainstream média többségi lehúzó véleménye. Bizony meglepődtem, mert egy nagyon is aranyos kis történetet kaptam, szórakoztató kivitelben. Persze nem az évszázad filmje és Oscar-esőre sem számíthat, de kimondottan élvezetes sztori. Az igaz, hogy kicsit kiszámíthatóak a történet "fordulatai", de mindent kárpótol az a természetesség, ami ebből a filmből árad. A főszereplő, a 26 éves Laura Marano egész lényéből báj fakad, és ellentétben a Cinematrix lehúzó álláspontjával, igenis hihető róla, hogy érdeklik a ... több»

A legjobb Marvelek egyike
Eleve elfogult vagyok az Amerika Kapitány-trilógia iránt - melynek én mindhárom részét beletenném a 10 valaha készült legjobb Marvel közé -, de a Polgárháború még ezek közt is a legnagyobb kedvencem (holtversenyben a 2011-es legelső Amerika Kapitány epizóddal [Az első bosszúállóval]). Ezúttal a sztori szerint a Bosszúállókat megosztja a felügyelet kérdése, melyet a Vasember elfogad, Rogers kapitány pedig elutasít. Ez ki is jelöli a két tábort: egyiken Tony Stark követői, a másikon a Kapitány támogatói. Előbbiek elfogadják az ENSZ felügyeletét, utóbbiak elutasítják. Az összecsapásuk a franchise talán legjobbja. Közben azonban az is kiderül: van egy még nagyobb probléma is, hiszen felbukkan ... több»

Putyin propaganda-harckocsizói
Sokáig a háborús propagandafilmeket elsősorban Amerika számlájára írták, mondván, főleg az amerikaiak próbálják meg harcaikat idealizálni és jogosnak vagy hősiesnek beállítani. Ám 2019-ban Aleksey Sidorov egy olyan háborús filmmel rukkolt elő, T-34 címmel, mely túltett bármelyik nyugati propagandafilmen. A második világháborús Szovjetunió vörös hadserege 1942-től fokozatosan szorította vissza a németeket. Győzelmeik szimbóluma, mondhatni nemzeti büszkesége a T-34 harckocsi lett. A olcsón, gyorsan és hatalmas példányszámban előállított orosz tank főleg mennyiségben (a sok lúd disznót győz elve mentén) verte a Wehrmacht páncélosait. Ám a 2019-es T-34 című film úgy ábrázolja a legendás harckocs... több»

A Purge-fimek közt közepes
Eddig öt Purge (Megtisztulás)-film készült James DeMonaco ötlete és forgatókönyve alapján, melyek közül nekem a második és harmadik volt a legjobb, amelyekben Frank Grillo a központi figura. Ezeknél még valamennyire hihető is az alapsztori, és látványosak a menekülős részek. Az ötből az első hármat rendezte DeMonaco, az utolsó kettőnél megmaradt a script elkészítésénél. Mint ismert, az alaptörténet szerint az "alapító atyák" szellemében az év egy adott napján az USA kormánya lehetőséget ad a lakosságnak, hogy bűnök által tisztuljon meg. A kijelölt napon ugyanis este 7-től reggel 7-ig szabadon lehet bűnöket, akár gyilkosságokat is elkövetni, mégpedig következmények nélkül. Ám ha letelik a 12 ... több»

Új stílusú Kaptár-film
A legújabb, 2021-es Kaptár (Racoon city visszavár) sokkal inkább passzol a videójáték világához, mint a Milla Jovovich-filmek többsége. A nyomasztó hangulatról az éjszakai eső és a fekete-fehér képi világ gondoskodik. A rendező, Johannes Roberts nem újonc a horrorműfajban, hiszen ő készítette a 47 méter mélyen 2-t és előtte, 2011-ben a Kéjutazást is, mely ugyan nem klasszikus horror, de kiváló feszültségfokozó thriller. A Racoon city visszavár realistán indul: Claire (Kaya Scodelario) visszatér gyermekkora helyszínére, ahol egy árvaházban élt. Csakhogy már minden más: a Védernyő vállalat elköltözött, ellenben egy sereg furcsa jelenség jellemzi a várost. Felbukkannak az élőholtak, és elszabad... több»

A 40-es sztárszínésznők akciózása
A Mafabnak köszönhető mozijeggyel néztem meg ezt a lendületes akcióthrillert, melyben négy nagyon csinos 40-es sztárszínésznő akciózását láthattam egy szövevényes kémsztoriba ágyazva. (Köszönet ezúton is a Mafabnak és a szerintem előnyére módosított medálrendszernek). A 355-ben a 4 színésznő közül a 44 éves Jessica Chastain a legszebb, de kitesz magáért a 47 évesen is bomba formában lévő Pénelope Crúz és a 45 éves Diane Kruger is. Az alapsztori nem túl bonyolult: egy univerzális, vagyis minden rendszert feltörni képes dekódert kergetnek végig, verekedések és üldözős jelenetek tömkelegén keresztül. Közben a hölgyek megfordulnak Párizsban, majd az afrikai Marokkóban és a kínai Sanghajban is. A... több»

Teljesen más King's Man, de talán jobb az előzőeknél
Új stílus, új képi világ, új szereplők és új sztori. A 2021-es harmadik King's Man film a századfordulós és első világháborús időkbe repít el bennünket, egy sajátos, alternatív történelemórát tartva számunkra. Nekem igazából bejött, bár az IMDb-n éppen csak közepes fölötti értékeléseket kap (6500 felhasználótól 6,8 as pontátlagnál jár jelenleg, az év utolsó napján). Saját blogomon, a Harperen bővebben értékeltem a filmet, és ott 75%-ot adtam Matthew Vaughn - Ralph Fiennes párosának (rendező és főszereplő). Azt mondanám: elsősorban a történelem iránt érdeklődő filmrajongóknak élmény ez a sztori, és azoknak, akik szeretik az első világháborús korszakot, illetve bejött nekik a 2009-ben és 2011-... több»

Az orosz James Bond sztorija '73-ból
Julian Szemjonov 1968-ban írta meg A tavasz 17 pillanata alaptörténetét, melyből később, 1973-ban Tatyana Lioznova rendezett 12 részes háborús filmsorozatot. A sztori a 70-es években Kelet-Európa-szerte óriási sikert aratott: nézte Brezsnyevtől a melósokig mindenki Moszkvában, Berlinben, Varsóban és nálunk is, szerte az országban. A központi karakter, Makszim Makszimovics Iszajev szovjet hírszerző ezredes, akinek sikerül beépülnie a hitlerista náci német hadvezetés legfelső köreibe. A rettegett Schutzstaffel soraiban SS-Standartenführer lesz belőle, így beletekinthet a németek kártyáiba. Hatékonysága minden várakozást felülmúl, a nácik maguk közül állónak tekintik, előléptetik, olykor kitünt... több»

Látványban erős, történetben gyenge
A 2002-ben legelőször leforgatott Pókember-részt követően még további hét készült, melyeket eleinte (az első három epizód esetében) a Sam Raimi–Tobey Maguire páros készített. Történetben erős, szórakoztató fejezetek voltak, de jött a Mark Webb-korszak, amikor két rész erejéig Andrew Garfield (Fegyvertelen katona) vette át a stafétabotot. Ezek inkább közepes alkotásokként kerültek a mozikban. Végül jött a Jon Watts–Tom Holland-féle trilógia a 2017-es, 2019-es és végül az idei résszel. A mostani, legújabb sajátos történetet mesél el, viszont látványvilágában lekörözi az összes korábbi epizódot. Nálam azonban így is csak 70% -os.

Szatirikus világvégefilm DiCaprióval
Épp karácsonykor, december 24-én láttam az Adam McKay rendezte Ne nézz fel! című szatirikus világvége-vígjátékot DiCaprio és Jennifer Lawrence főszereplésével, és ünnep ide vagy oda, azonnal klaviatúrát ragadtam (saját blogomon [a Harperen], majd itt is), mert a sztori groteszksége nem hagyott nyugodni. Az alaptörténet egyszerű katasztrófatéma, közelgő, pusztulást hozó üstökössel (amiből temérdek készült már), ám a tálalás és a stílus egészen egyedi és szürreális. A központi karakterek csillagászok, Randall Mindy professzor (Leonardo DiCaprio) és Kate Dibiasky (Jennifer Lawrence), akik azonosítanak egy Föld felé száguldó üstököst, majd bebizonyítják, hogy sajnos 100%-ban be fog majd csapódni... több»

Fekete humor történelemmel keverve, zseniális tálalásban
A fekete humor számomra mindig is egy kockázatos kategória volt, mert vagy nagyon jól működik (mint Tarantino vagy Guy Ritchie esetében), vagy embertelenül gyenge és bosszantó (temérdek más esetben). Ha azonban ezt jó érzékkel csinálják, és még egy történelmi dolgot is választanak témának (amit ráadásul teljesen autentikusan dolgoznak fel), akkor valami olyan egyedi végeredmény születhet, ami érdemes a többszöri újranézésre is. Pontosan ez a helyzet Armando Iannucci 2017-es fekete vígjátékával. Feldolgozza a Sztálin 1953-as halálával kialakult zűrzavaros időket - melyben a nagy diktátor hataloméhes főemberei marakodnak az utódlásért, és amely harc, mint tudjuk, Nyikita Hruscsov győzelmével... több»