Az első három rész megoldása nagyjából kijön, mint egy egyenlet. Szinte kizárólag azok számára élvezhető maradéktalanul, akik nem az echte Csillagok háborúján nőttek fel.
Mítoszrombolás vagy nosztalgia? Minden bizonnyal a legnagyobb filmtörténeti mémmel van dolgunk – amelyet a legtöbb stábtag nem tekintett másnak, mint egy könnyed űrtörténetnek. Az már valószínűleg George Lucas titka marad – aki egyébként ezt a részt is rendezőként jegyzi – hogy annak idején (1977) milyen történetfolyamot álmodott meg. Egyáltalán tervezte eredetileg trilógiára, majd most már inkább – latinul kifejezhetetlen számú – sokrészes univerzummá. Azt lehet tudni azért, hogy befejezve az első részt – még anno Spielberggel közös nyári szünidejüket töltve – nem jósolt ő maga sem fényes jövőt. S akkor már ne is szóljunk semmit Alec Guinness-ről, aki egy az egyben az első és utolsó sci-fijének titulálta a Csillagok hábor... több»
Kutyám, Jerry Lee Annak ellenére, hogy nem tipikus A–listás mozi, remek történet, melyben a hamisíthatatlan akció-krimi ötvöződik a nagyon könnyed, nagyon élvezhető vígjátéki elemekkel. James, vagy ahogy gyakrabban hívják, Jim Belushi, európiai szülőktől származó, egyébként echte amerikai nagyvárosban született, nevelkedett színész. Bátyja, a tragikus sorsú John, aki a 80-as években ismert színésznek számított (a még máig is híres Blues Brothers c. film egyik karaktere).
Dooley figurája, illeszkedve a már kikristályosodott nyomozó zsánerhez, egy nagyon szerethető valaki, aki képtelen a közösségi munkában részt venni. Afféle magányos farkas. Nem önmaga lépett erre az útra, hanem sajátos, kiszámíthatatlan flúg... több»
Mindenki vegye számításba, hogy ez a film egy nagyon szűk szubkultúra számára készült. A cannes-i darabokhoz szokott nézőközönség számára nem ajánlott.
Nézhető folytatás, ha már feltétlenül folytatni kellett. Szerethető karakterek vannak benne, képes magával vinni. Talán az eredeti trilógia utáni részek legkarakterisztikusabb epizódja.
Fekete-fehér személyiség Többek szerint az első igazi thriller, ezt leginkább a műfajt megalkotó Alfred Hitchcock tudná igazából eldönteni. Egy picit kamaradráma jelleget ölt, az elme dimenzióin keresztül, álomszerű utaknak lehetnek tanúi a nézők. A kettős személyiség, mint tudati deformáció a jelenségét Hitchcock elég korán és váratlanul hozta be a filmes köztudatba. A fogadtatás is elég vegyes volt. Kérdés, hogy a mondanivaló és a tartalom mennyire jön át a mozilátogató számára. A téma olyannyira szokatlan volt, hogy a folytatás végül egy totálisan más alapfelállásból indították. Nem igazán volt szerencsés Psycho-univerzumot készíteni a neves thriller-rendező gyöngyszeméből. A koncepcióváltás inkább nevetségessé ... több»
Ennyi évtized távlatából most már tudjuk, hogy miért annyira jó, hisz Glenn Close minden bizonnyal a ’80-as, ’90-es évek legjobb színésznője volt. Ezt a filmet is kézen fogva vezeti, a forgatókönyv számos jellegzetes fordulatot tartogat.
A Pierre Richard és Gerard Depardieu egyik legjobb közös filmje. Remekül ötvözi a valósághű krimit a szokatlan témájú vígjáték-elemekkel. Még egy romantikus mozzanatot is megért.
Hatalmas, művészi alkotás! Minden bizonnyal állítható, hogy a történelmi filmek egyik legimpozánsabb darabja. A kényes ízlésű, és szigorú kritikusok szerint meglehetősen túlcizellált. De akkor mi mondható a Kleopátra c. monumentális giccsparádéról, melynek egyetlen központi témája, hogy Elizabeth Taylort, mint a 60-as évek egyik erotikus szimbólumát, Kleopátraként ünnepelik.
Sokáig tartotta a 11 Oscart, azután az ezredfordulón rájöttek, hogy ez egyáltalán nem méltányos, ezért A Gyűrűk Ura harmadik részét megszórták 11 aranyszobrocskával. Ekkora az akadémia renoméja már jócskán leáldozott, mélységekbe szállt alá. A Ben Hur idején még nem így volt, szinte minden kategóriában sok volt a valóban színvonalas alkotás. Főle... több»
Már a címben is fellelhető némi rejtett utalás egy nem titkolt perszonalizáció felé, mégpedig az eredeti címet tekintve sokkal kivehetőbben. Ha eljátszunk egy percre a gondolattal, hogy a magyar fordítás alapján inkább egy határozó típussal adja vissza a címet, míg az eredeti olyan, mintha egy élő személy szavai lennének. Jóllehet az én, a robot kifejezés természetesen már önagában egy megszemélyesítő szófordulat.
A valamikori (közel) jövőben a társadalom – magától értetődően – ismét két pártra szakadt, azokra, akik a civilizáció magasztos jelentőségét a hálószobafalukra akasztva imaginálják, valamint a szkeptikusokra. Több mint valószínű, hogy a kettészakítottságnak ily módon való megvalós... több»
Agyonmosott alapsztori - de ennek ellenére nézhető (lett volna). Egyébként többször is nézhető, ha a filmesztétikai értékek hiányától eltekintünk. Mindent elmond, hogy Dennis Hopper cameóján és Gary Busey kis szösszenetén kívül elég nehéz élvezhető jelenetet találni.
Szellemi töltekezés Egyáltalán nem sorolható tipikusan a harcművészeti filmek közé, vagyis az alapkoncepció nem kimondottan – jelen esetben a karate – népszerűsítésére irányul. Viszont annak demonstrálására is kiváló. (Egyébként például sem Pat Morita, sem William Zabka nem rendelkezett gyakorlattal. Pat Morita ismert komikus volt akkoriban. A szíves olvasó egyébként találhat audio-vizuális tartalmat Ralph Macchio és Pat Morita „közös” castingjáról).
Mint az tudvalevő, a küzdősport – mint egy adott film témája – egyaránt a távol-keletről érkezett, többnyire Japánból vagy Kínából. Természetesen az ilyen jellegű filmek témafeldolgozása meglehetősen avítt a nyugati szemnek. Ennek kissé szerethetőbbé tételét még a ... több»
Boncolgatni a tényeket? A műfajában egészen utánozhatatlan érzelemvilágú darab; elképesztő filmes élményt nyújt, a misztikus thriller műfajában példaértékű.
Nagyon sajátos atmoszférával rendelkezik, ikonikus zenéje még Mike Oldfield-et is megihlette – még andalítóbb – és a misztikus légkörnek a felhangját tökéletesen aláfesti. Az legendás mottó (majdnem minden epizód főcíme végén látható) a történetfolyam úgymond prológusa sokan nem tudják, a nyomozópáros egyik tagjának, Scully-nak (Gillian Anderson) a szavai Moulder ügynökhöz (David Duchovny). Nem kevésbé rejtjelezett mondat, mint egy jelenségek könyvbeli strófa, vagy egy megfejtett hieroglifa. Ennek a hatalmas mélységeket sejtető sornak később az egyes epizódok ... több»
Egy elvárt erkölcsi elégtétel Végeredményben egy konvencionális észak-amerikai zsánerfilmről van szó, tele a műfajra jellemző sajátosságokkal. Ugyanakkor egy igazán szórakoztató film, nem mellesleg tele drámai töltettel, erkölcsi tanulságokkal. Érdekesség (volt akkor), hogy Mel Gibson a mozifilm rendezője, ami a modern filmgyártásban akkor valahogy kezdett bevett szokássá válni. Vagyis hogy egy valódi filmsztár mind a főszerepet, s a történet vászonra vitelének nem kis kihívásait is magáénak tudhatja.
A műfaji kereteken belül végtére is egy jól összeillesztett mozi. Témája súlyosnak tűnik, de voltaképp egy személyes drámának a közösségre gyakorolt hatásait dolgozza fel, s azt a mozzanatot, hogyan talál egymásra két lél... több»
A műsorvezető és nézőközönség metaforikus viszonya Ugyanolyan elven működik, mint egy hadsereg vagy egy szolgálat, de annál még körmönfontabb. Ha bepillant egy kívülálló – fogalma sincs, mi folyik, mik a szabályok, a célok, sajátos belső nyelvezete van. Végeredményben nem egyetlen hírcsatorna, hanem az egész médiagépezet kerül górcső alá a történetben. Általában mindenki főként egy aspektusát tudatosítja magában - nevezetesen a televíziót – amikor e szóban forgó fogalomra asszociál, ám a rádió, az újságok és a többi mellett gyakorlatilag minden olyan információátadó forrás ezen halmazba tartozik, amely valamiről a tömegek számára véleményt formál. És itt most hatványozott értelemben szerepel a tömeg kifejezés, olyan kontextusban, amivé a sa... több»
A drámai töltet hiánya sajnos már a film elején felfedezhető, a hosszához képest a mondanivaló csekély, a karakterek gyakran kiesnek a szerepükből. Nem mondhatni, hogy a főszerepeket alakító színészekhez illő darab.
85 Star Wars III. rész - A Sith-ek bosszúja (2005)