Kissé eltúlozva a jelzőket – elképesztő mennyiségű egész estés filmes és széria jellegű változatot élt meg. Ezek közül az egyik legeklatánsabb és az utóbbi nemzedék számára is jobban ismert eme darab. Jean Valjean szerepében Liam Neeson, a rendíthetetlen Javert felügyelőt pedig a Király beszéde c. Epikus műben tündöklő Geoffrey Rush alakítja.
Igazából Victor Hugo regényét kellene számadás alá vetni, de ezt – számos középiskolás diák legnagyobb bánatára – elég részletesen megteszik tankönyvek tucatjaiban. Nem mellesleg, mint számos más átadni kívánt tudás mellett – az irodalom sok-sok ismert műve közül (beleértve a szerzőt is) szinte egyiknek sem marad meg még a rezüméje sem. Ez nyilvánvalóa... több»
Gyermekkorod óta megszoktad a kutyanyúzó rajzfilm gonosztevő karakterét (nagyon féltek a gyerekek tőle). Vajon miért szeretnének belőle is pozitív hőst csinálni? Bár a főszereplő kihozta a szerepéből, amit lehet. Az "újjal" jobban lehet azonosulni, de köszönőviszonyban nincs az eredetivel.
Az első három rész megoldása nagyjából kijön, mint egy egyenlet. Szinte kizárólag azok számára élvezhető maradéktalanul, akik nem az echte Csillagok háborúján nőttek fel.
Mítoszrombolás vagy nosztalgia? Minden bizonnyal a legnagyobb filmtörténeti mémmel van dolgunk – amelyet a legtöbb stábtag nem tekintett másnak, mint egy könnyed űrtörténetnek. Az már valószínűleg George Lucas titka marad – aki egyébként ezt a részt is rendezőként jegyzi – hogy annak idején (1977) milyen történetfolyamot álmodott meg. Egyáltalán tervezte eredetileg trilógiára, majd most már inkább – latinul kifejezhetetlen számú – sokrészes univerzummá. Azt lehet tudni azért, hogy befejezve az első részt – még anno Spielberggel közös nyári szünidejüket töltve – nem jósolt ő maga sem fényes jövőt. S akkor már ne is szóljunk semmit Alec Guinness-ről, aki egy az egyben az első és utolsó sci-fijének titulálta a Csillagok hábor... több»
Kutyám, Jerry Lee Annak ellenére, hogy nem tipikus A–listás mozi, remek történet, melyben a hamisíthatatlan akció-krimi ötvöződik a nagyon könnyed, nagyon élvezhető vígjátéki elemekkel. James, vagy ahogy gyakrabban hívják, Jim Belushi, európiai szülőktől származó, egyébként echte amerikai nagyvárosban született, nevelkedett színész. Bátyja, a tragikus sorsú John, aki a 80-as években ismert színésznek számított (a még máig is híres Blues Brothers c. film egyik karaktere).
Dooley figurája, illeszkedve a már kikristályosodott nyomozó zsánerhez, egy nagyon szerethető valaki, aki képtelen a közösségi munkában részt venni. Afféle magányos farkas. Nem önmaga lépett erre az útra, hanem sajátos, kiszámíthatatlan flúg... több»
Mindenki vegye számításba, hogy ez a film egy nagyon szűk szubkultúra számára készült. A cannes-i darabokhoz szokott nézőközönség számára nem ajánlott.
Nézhető folytatás, ha már feltétlenül folytatni kellett. Szerethető karakterek vannak benne, képes magával vinni. Talán az eredeti trilógia utáni részek legkarakterisztikusabb epizódja.
Fekete-fehér személyiség Többek szerint az első igazi thriller, ezt leginkább a műfajt megalkotó Alfred Hitchcock tudná igazából eldönteni. Egy picit kamaradráma jelleget ölt, az elme dimenzióin keresztül, álomszerű utaknak lehetnek tanúi a nézők. A kettős személyiség, mint tudati deformáció a jelenségét Hitchcock elég korán és váratlanul hozta be a filmes köztudatba. A fogadtatás is elég vegyes volt. Kérdés, hogy a mondanivaló és a tartalom mennyire jön át a mozilátogató számára. A téma olyannyira szokatlan volt, hogy a folytatás végül egy totálisan más alapfelállásból indították. Nem igazán volt szerencsés Psycho-univerzumot készíteni a neves thriller-rendező gyöngyszeméből. A koncepcióváltás inkább nevetségessé ... több»
Ennyi évtized távlatából most már tudjuk, hogy miért annyira jó, hisz Glenn Close minden bizonnyal a ’80-as, ’90-es évek legjobb színésznője volt. Ezt a filmet is kézen fogva vezeti, a forgatókönyv számos jellegzetes fordulatot tartogat.
A Pierre Richard és Gerard Depardieu egyik legjobb közös filmje. Remekül ötvözi a valósághű krimit a szokatlan témájú vígjáték-elemekkel. Még egy romantikus mozzanatot is megért.
Hatalmas, művészi alkotás! Minden bizonnyal állítható, hogy a történelmi filmek egyik legimpozánsabb darabja. A kényes ízlésű, és szigorú kritikusok szerint meglehetősen túlcizellált. De akkor mi mondható a Kleopátra c. monumentális giccsparádéról, melynek egyetlen központi témája, hogy Elizabeth Taylort, mint a 60-as évek egyik erotikus szimbólumát, Kleopátraként ünnepelik.
Sokáig tartotta a 11 Oscart, azután az ezredfordulón rájöttek, hogy ez egyáltalán nem méltányos, ezért A Gyűrűk Ura harmadik részét megszórták 11 aranyszobrocskával. Ekkora az akadémia renoméja már jócskán leáldozott, mélységekbe szállt alá. A Ben Hur idején még nem így volt, szinte minden kategóriában sok volt a valóban színvonalas alkotás. Főle... több»
Már a címben is fellelhető némi rejtett utalás egy nem titkolt perszonalizáció felé, mégpedig az eredeti címet tekintve sokkal kivehetőbben. Ha eljátszunk egy percre a gondolattal, hogy a magyar fordítás alapján inkább egy határozó típussal adja vissza a címet, míg az eredeti olyan, mintha egy élő személy szavai lennének. Jóllehet az én, a robot kifejezés természetesen már önagában egy megszemélyesítő szófordulat.
A valamikori (közel) jövőben a társadalom – magától értetődően – ismét két pártra szakadt, azokra, akik a civilizáció magasztos jelentőségét a hálószobafalukra akasztva imaginálják, valamint a szkeptikusokra. Több mint valószínű, hogy a kettészakítottságnak ily módon való megvalós... több»
Agyonmosott alapsztori - de ennek ellenére nézhető (lett volna). Egyébként többször is nézhető, ha a filmesztétikai értékek hiányától eltekintünk. Mindent elmond, hogy Dennis Hopper cameóján és Gary Busey kis szösszenetén kívül elég nehéz élvezhető jelenetet találni.
Szellemi töltekezés Egyáltalán nem sorolható tipikusan a harcművészeti filmek közé, vagyis az alapkoncepció nem kimondottan – jelen esetben a karate – népszerűsítésére irányul. Viszont annak demonstrálására is kiváló. (Egyébként például sem Pat Morita, sem William Zabka nem rendelkezett gyakorlattal. Pat Morita ismert komikus volt akkoriban. A szíves olvasó egyébként találhat audio-vizuális tartalmat Ralph Macchio és Pat Morita „közös” castingjáról).
Mint az tudvalevő, a küzdősport – mint egy adott film témája – egyaránt a távol-keletről érkezett, többnyire Japánból vagy Kínából. Természetesen az ilyen jellegű filmek témafeldolgozása meglehetősen avítt a nyugati szemnek. Ennek kissé szerethetőbbé tételét még a ... több»
Boncolgatni a tényeket? A műfajában egészen utánozhatatlan érzelemvilágú darab; elképesztő filmes élményt nyújt, a misztikus thriller műfajában példaértékű.
Nagyon sajátos atmoszférával rendelkezik, ikonikus zenéje még Mike Oldfield-et is megihlette – még andalítóbb – és a misztikus légkörnek a felhangját tökéletesen aláfesti. Az legendás mottó (majdnem minden epizód főcíme végén látható) a történetfolyam úgymond prológusa sokan nem tudják, a nyomozópáros egyik tagjának, Scully-nak (Gillian Anderson) a szavai Moulder ügynökhöz (David Duchovny). Nem kevésbé rejtjelezett mondat, mint egy jelenségek könyvbeli strófa, vagy egy megfejtett hieroglifa. Ennek a hatalmas mélységeket sejtető sornak később az egyes epizódok ... több»
Egy elvárt erkölcsi elégtétel Végeredményben egy konvencionális észak-amerikai zsánerfilmről van szó, tele a műfajra jellemző sajátosságokkal. Ugyanakkor egy igazán szórakoztató film, nem mellesleg tele drámai töltettel, erkölcsi tanulságokkal. Érdekesség (volt akkor), hogy Mel Gibson a mozifilm rendezője, ami a modern filmgyártásban akkor valahogy kezdett bevett szokássá válni. Vagyis hogy egy valódi filmsztár mind a főszerepet, s a történet vászonra vitelének nem kis kihívásait is magáénak tudhatja.
A műfaji kereteken belül végtére is egy jól összeillesztett mozi. Témája súlyosnak tűnik, de voltaképp egy személyes drámának a közösségre gyakorolt hatásait dolgozza fel, s azt a mozzanatot, hogyan talál egymásra két lél... több»
74 A nyomorultak (1998)