Az amerikai (rém)álom Az elvileg megtörtént eseményeken alapuló film felütését egy szörnyen degenerált gondolkodású, számító családfő még betegebb gondolatfoszlánya indítja útjára, amely amolyan Coen módjára egy egészen elképesztő erőszakhullámot indít el. Sajnos mindhiába a sok torz tükör és kegyetlen burleszk-szerű paródia, az északi kontinens legihletettebb vidéke ontja magából a minden bizonnyal valóban valahol valamikor megtörtént sztorikat. Alkalmanként azt tapasztaljuk, hogy a készítők sokszor bevallják, nem hozzáadtak a történethez – erőszakmennyiség szempontjából –, hanem épphogy az élét próbálták oldani a meghökkentő cselekményeknek.
A Coen fivérek sosem kerteltek. Aki ismeri néhány főbb művüket, az t... több»
Szemléletek ütközése Sok szempontból maradandó film, különösen a tekintetben, hogy Robin Williams első olyan főszerepe, melyben lehetőséget kapott a kissé intrikus karaktermegformálásra oly módon, hogy az nem nélkülözött némi komikumot sem. A később már tőle megszokottá lett – önmagát alig komolyan vevő –, kissé kacagtató szerepek azért újra és újra feltűnnek esetében a legváratlanabb helyzetben. Ezen elvitathatatlan jelenség némileg rányomja a bélyegét azok számára, akik Williams teljes életműve részeként tekintenek e darabra. Nem csoda, hiszen a korábbi és a későbbi szerepeiben visszatérnek ugyanazok a gesztusok, melyek miatt őt többen a filmes komédia skatulyájába zárták. Ennek ellenére észrevehetők elismerés... több»
Szerelmi sokszög... Az, hogy szenvedélyek és szerelmi sokszögek, egyszerűen nem képes kifejezni azt a légkört, ami eluralja eme mozit. Középpontjában egy dimenzión túli, vad érzékiség húzódna, de valójában nincs, ehelyett inkább egy végtelen vágyspirál, amit láthat a néző, mely mindenkit önmagába húz, mint a távoli fekete lyukak, amelyek még a fényt is magukba szippantják.
Nem titok, minden korszaknak megvoltak az ún. aktuális szépségideái és szimbólumai, másképpen ünnepelt sztárjai, akiknek az olykor sajnos közönségesebbnél ízléstelenebb érzelemvilágú írók sokkal több ordenáré szerepet szántak, mint amennyit képesek voltak eljátszani. S valóban, ponyvaregényszerűen ontották magukból a jellegzetesen kéjsóvár ... több»
A lelkedért cserébe bármit megkaphatsz Bizony nem túl hosszú azon filmek sora, melyek a sziporkázóan realisztikus horrorokat kiötlő Stephen King tollából származó művek adaptációi, s valóban nívósak is. Természetesen tagadhatatlan az a miliő, amelyet akkor érez az ember, ha egy vaskos King regényt a kezébe vesz. Az általában terjengősre sikerült művek ritkán olvashatók ki egy nyaralás alatt, és közben folyton azt találgatja szegény olvasó, vajon honnan származnak ezek a szürrealisztikus gondolatok. És ráadásul ebben a műfajban átszellemülten, a képzelet minden kis idegvégződésébe belekapaszkodó módon alkotni egyáltalán nem egyszerű, vászonra átültetni pedig még kevésbé.
A misztikus horror sajátságai a mozivásznon persze már a fe... több»
Tökéletes szolgálat Ezúttal az eredeti filmcím és a magyar fordítás is elképesztő módon találó. Bár a magyar nyelv – sajátos kifejezőerejénél fogva – sokkal jobban utalhat egy rendkívül magával ragadó érzelemvilággal megtöltött történet miliőjére és mondanivalójára, kissé pikírt módon szólva az eredeti cím is valóban talányos. Talán szinte minden hűvös és melankolikus estére ajánlott, keserédes, könnyed dráma a Napok romjai, avagy „az idő, amely még hátravan nem is oly hosszú életünkből, rettentően értékes”. A történet egy visszaemlékezés, melynek filmkockáit az egykoron együtt szolgáló komornyik, Mr. Stevens (Anthony Hopkins), valamint kedves házvezetőnője, Ms. Kenton (Emma Thompson) idéz fel.
A mozi kerettört... több»
Szárnyaló kreativitás Csak kevesen állják meg a helyüket a kamera mindkét oldalán, pusztán személyiségükből, attitűdjükből fakadóan. A filmtörténet során persze azért számtalan alkalommal lehettünk tanúi annak, hogy valaki nem csupán rendező, főszereplő, de még egyéb titulust is magáénak mondhat egy alkotás során, ez azonban ritka. Egy másik aspektusa a jelenségnek, amikor valaki nagyon is el tudja magát képzelni a reflektorok fényeiben, belógó mikrofonokkal és így tovább, ugyanakkor saját elképzelése és ízlésvilága van az adott film megvalósítását illetően. Gondolhatunk itt például a közelmúltban is még tevékeny – szinte példátlanul sikeres – Woody Allenre. Igencsak sajátos figurának számított termékeny filmkarr... több»
„Gyönge edények vagyunk, meg sem szabadna érinteni egymást” Igazi kuriózumról van szó ezen mozi kapcsán, két tekintetben is: főszereplőink pályájuk kezdetén lévő, de már szárnyaikat jócskán bontogató színészek. Ez Gene Hackman esetében még inkább igaz, ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a film előtt egy évvel a producerek szemében még csak egy "törpe" volt. A források alapján – tudniillik – a Keresztapa szereplőválogatásán ily módon esett Al Pacinóra a választás, aki mellesleg a híres színésztanár, Lee Strasberg kiváló tanítványa volt.
Jó néhány hónap forgatás és a premier sikerei után a kissé elhamarkodott véleményformálás már szinte sértésnek tűnt, de Coppola bízott benne, és mint azt tudhatjuk, a művészi-alkotói profil a rendez... több»
A háború pokla felemészt Tulajdonképp egy bizonyos aspektusban szorosan kapcsolódik a 70-es évek végén és a nyolcvanas években készült, a vietnami háborúról szóló filmekhez. Gyakorlatilag az elsők közül való, amely igazán nagymérvű rendező kezei közül került ki. Egy évvel vagyunk az ún. béketárgyalások lezárulása után, az eredmény infernális – már ami a háborúban akár katonaként, akár civilként történt részvételt illeti. Százszor, ezerszer visszahallottuk már, mennyiben más az íróasztal mögül konstatálni a folyamatok eredményeit, majd újabb ezrekkel megtölteni egy hadtáp egységet szállító repülőgépet hadügy- vagy külügyminiszterként, mint netán magas rangú tisztként részt vállalni benne. A kezeid ritkábban lesznek v... több»
A háború lélektana Négy jelentős film is készült a második indokínai háború – vagy közismertebb nevén a hírhedt vietnami háború – kvázi feldolgozására lelki-szellemi és morális értelemben az egyén és az egész amerikai társadalom részéről. A kiemelkedőbbek ezek közül a Szarvasvadász (1978), közvetlenül ezután az Apokalipszis most, illetve a Szakasz (1986), mely elviekben a legautentikusabb kellene, hogy legyen, minthogy Oliver Stone mint katona vett részt a háborúban, valamint nem hagyhatta érintetlenül a téma Stanley Kubrickot sem, aki 1987-ben az Acéllövedék c. drámájával rukkolt elő.
Mind a négy film igazi dráma, más-más oldalról mutatja meg a háború (s nem kifejezetten a vietnami háború) egy-egy aspektusát... több»
Az igazság pillanata Thomas Vinterberg méltó módon – és persze a legkiemelkedőbb alkotótársként – folytatja a lélektan tanítómestereinek – Michael Haneke-nek és a kifürkészhetetlen Lars von Triernek – a sillabuszát. Az alkotást a dogma első fejezeteként harangozták be, mely egyben a legmaradandóbbnak is bizonyult. Egyedi jellegzetességei is ebben a moziban öltöttek igazán testet, a későbbi dogma-folytatások már nem viselték magukon oly szigorúan a kezdetben kitűzött főbb aspektusokat.
Azok kedvéért, akik netán nem ismerik a dogma-filmek stílusjegyeit: azonnal világossá válhat már a kezdeti képkockáktól nyilvánvaló kamerakezelés, a fény-árnyék hatások realisztikus mivolta. Sajnos ez szorosan kapcsolódik a klassz... több»
Mélyzuhanás A darab tipikusan azon filmek halmazát gyarapítja, melyek egyik legjellegzetesebb mottója az lehetne, hogy miért kellett egy második rész. A jelenség ugyanakkor természetszerűleg nem ismeretlen a filmes világban, hiszen se szeri, se száma azon alkotásoknak, amelyek példaként olyan elemzéseknek a tipikus filmjei, amelyek valahogy így szólnak: a legrosszabb második rész, avagy felesleges folytatások.
Nézzük is meg egy pillanat erejéig, hogy miért is szokás egy mozinak több részt készíteni anélkül, hogy az sorozattá, minisorozattá vagy egyszerűen például trilógiává váljon! Ez utóbbinál azért vannak üdítő kivételek, mint például a nevezetes Star Wars (aminek csak később húzták le a renoméját ... több»
A halál misztériumának mibenléte Ámulatba ejtő mély lelkiséggel ábrázolt történetmeséléssel operált Tommy Lee Jones mint rendező, amint alkotóként beszállt ennek a nem mindennapi históriának a filmrevitelébe. Nem is annyira meglepő, hogy a helyszínként funkcionáló mexikói határvidék aurája mennyire a múlt homályába vesző morális konfliktusok nyomán formálódott. Amerika meghódítása során a komplett földrészen tudvalevően nem csupán két különböző habitusú nép osztozott (nevezetesen a latin típusú spanyol–portugál kettős és a francia–angol–holland européer nemzetek), hanem egy teljesen más kultúrával rendelkező őslakos nemzedékkel találta magát szemben. Az újdonsült birtokosai az északi földrésznek jóval elszigeteltebb, zárkóz... több»
Nem ismerhetjük egymás útjait Azon kevés filmek egyike, melynek annyi megfejtése van, ahány ember tekinti meg. Hasonlóan, mint ahogy a naiv tanítvány a mestert faggatja a nirvánába vezető útról. Melyre a meglepő válasz: nincs egyetlen út – ahányan vagyunk, annyiféle – és nem ismerhetjük egymás útjait.
Az egyik legmaradandóbb vizuális élményt adja a filmtörténet első és valóban korszakalkotó sci-fije. Már megszokhattuk – mármint azok, akik leporolták a rendezőnek a polcon eldugott műveit –, hogy Stanley Kubrick nem igazán a szavak embere, s ez természetesen most jó értelemben veendő. Mivel ifjú korában maga is hódolt a fotózásnak, ezen rajongása megkerülhetetlenül rányomta bélyegét későbbi alkotásaira. Létezik egy kissé... több»
Nincsenek teljesen megfejtett igazságok A magyar filmtörténet egyik legkiválóbb drámája és alkalmasint minden idők legkitűnőbb ifjúsági filmje. Mint az ismert, 1969-ben Oscar-díjra is jelölték – mint a Legjobb külföldi film –, amit végül nem nyert el, érthetetlen módon. Persze hány nagyszerűbbnél nagyszerűbb filmes klasszikussal esett már meg ugyanez. Meglepő érdekesség, ha megfigyeljük a tengerentúlon is ismert, mesterien megkomponált regényadaptációnak a kritikáját, mennyire eltérő narratívák születtek róla, s mind egyöntetű egy bizonyos tekintetben. Ami a mi kultúránkat illeti – s ami a könyvből még inkább kisejlik –, egyértelműen a becsület örök érvényű étosza mellett teszi le a voksát, mely aztán számos erkölcsi szálon felfe... több»
Bruce Lee legkifejezőbb nagyjátékfilmje Nem különösebben alkalmas részletes elemzésre, minthogy voltaképp nem egy explicit drámai darab – de ez a film Bruce Lee legismertebb és legkifejezőbb nagyjátékfilmje. Ezzel a kis rezümével szeretne tiszteletet nyilvánítani az utókor egy különleges személyiség, egy filozófus, egy utolérhetetlen kvalitásokkal megáldott igaz ember előtt, akit a halál igen korán ragadott el közülünk.
Érdemes egy kis kitekintést tenni a Lee család fiatalkori éveire, amely némi támpontot is adhat drámai karrierjének értelmezéséhez. A kis Sárkány – ahogyan Távol-Keleten ismerik – 1940-ben, San Fransiscóban látta meg a napvilágot. A család azonban rövid időn belül elhagyta az Államokat, és visszatért Hongkongba (é... több»
Mást akar a rendező, mint az író Ezen alkotásról már valószínűleg több kritika, írás, cikk, elemzés született, mint bármely más filmről. Ennek oka talán nemcsak a film önmagában vett egyedülállóságában, nagyszerűségében, utánozhatatlanságában rejlik, hanem kissé vicces módon a téma alapjául szolgáló könyv írója (Stephen King) és a rendező (Stanley Kubrick) totálisan eltérő megfogalmazásmódjában, melynek nyomán két narratíva keletkezett.
Ahogyan a sztorit a két – egyébként önmaguk területén páratlan és zseniális – alkotó végiggondolta, azzal mintha elbeszéltek volna egymás mellett. Kubrick egyszerűen a könyv olvasása után gyaníthatóan egy kvintesszenciát vont az alapanyagból, és egy specifikus vizuális látványvilágot adott ... több»
Lélektani dráma King módra Igazán kiváló és megrendítő mű Stephen King regényének egyik első filmadaptációja, a Carrie. Az író nevéről – ha netalán nem is olvastuk még a könyvet, vagy láttuk a filmet – akár gondolhatnánk, hogy egy misztikus horror moziról van szó, ám alapvetően egy transzcendens elemekkel átszőtt felkavaró dráma, amely szókimondó kritikát mond többek közt a bigott és vak – a kommunikációt teljesen nélkülöző és visszautasító, a védtelen lelket is beáldozni kész – vallási fanatizmusról.
Mint egynéhány későbbi regénye, az írónak ezen szerzeménye sem illik bele a megszokott stíluskategóriákba. Az olvasók és a könyvekből adaptált filmek ismerői végeláthatatlan vitákat folytatnak egymással, vajon az adott ... több»
Lázadás A leghírhedtebb hajós lázadás a modern kori történelemben, melynek történetét többször is celluloidra vitték. Két epikus film ezek közül az 1962-es Lázadás a Bountyn, illetve az 1984-es A Bounty. Jelen elemzés a későbbi változatot veszi górcső alá, de a korábbival összehasonlításban, azzal stilisztikai párhuzamot vonva.
Első megközelítésben már az elején kijelenthető – talán nem nagy tévedéssel –, hogy a Bounty egészen más emocionális frekvencián van hangolva, mint elődje. Ez szó szerint értendő, Vangelis sejtelmes, enigmatikus zenéje már a főcím alatt predesztinálja az elkövetkezendő történések talányos, sokszor lelki szinten lezajló jellegét.
Mindkét változat parádés szereplőgárdát vonul... több»
Hihetetlen érzelemkavalkád, melynek központi témája nem egy sokak által szkeptikusan fogadott életstílus. Hiszen jól látható hogy a négy fiatal életfelfogása és az őket értetlenül szemlélő külvilág a polaritás két ellentétes sarkai - az arany középút, a megismerés józan és nyugodt állapota a kettő között van. Egyszerűen az eltávolodás a megszokott, szürke hétköznapok adekvát magatartásmódjától elfolyott érzelmek és tudati megismerések kavalkádját hozza elő már önmagában.
A film antitézise próbálna lenni az álságos – a mindennapi életben gyakran már csak erőltetett műmosollyal operáló, a szürkeségbe beleolvadt sznob kisemberek – kicsinyes és ízléstelen élet életperspektívájának. A kis Olive nem mindennapi, valószerűtlenül zseniális előadásának hangulatában sajnos csak a néző osztozik.
84 Fargo (1996)
Az elvileg megtörtént eseményeken alapuló film felütését egy szörnyen degenerált gondolkodású, számító családfő még betegebb gondolatfoszlánya indítja útjára, amely amolyan Coen módjára egy egészen elképesztő erőszakhullámot indít el. Sajnos mindhiába a sok torz tükör és kegyetlen burleszk-szerű paródia, az északi kontinens legihletettebb vidéke ontja magából a minden bizonnyal valóban valahol valamikor megtörtént sztorikat. Alkalmanként azt tapasztaljuk, hogy a készítők sokszor bevallják, nem hozzáadtak a történethez – erőszakmennyiség szempontjából –, hanem épphogy az élét próbálták oldani a meghökkentő cselekményeknek. A Coen fivérek sosem kerteltek. Aki ismeri néhány főbb művüket, az t... több»