A halál misztériumának mibenléte Ámulatba ejtő mély lelkiséggel ábrázolt történetmeséléssel operált Tommy Lee Jones mint rendező, amint alkotóként beszállt ennek a nem mindennapi históriának a filmrevitelébe. Nem is annyira meglepő, hogy a helyszínként funkcionáló mexikói határvidék aurája mennyire a múlt homályába vesző morális konfliktusok nyomán formálódott. Amerika meghódítása során a komplett földrészen tudvalevően nem csupán két különböző habitusú nép osztozott (nevezetesen a latin típusú spanyol–portugál kettős és a francia–angol–holland européer nemzetek), hanem egy teljesen más kultúrával rendelkező őslakos nemzedékkel találta magát szemben. Az újdonsült birtokosai az északi földrésznek jóval elszigeteltebb, zárkóz... több»
Nem ismerhetjük egymás útjait Azon kevés filmek egyike, melynek annyi megfejtése van, ahány ember tekinti meg. Hasonlóan, mint ahogy a naiv tanítvány a mestert faggatja a nirvánába vezető útról. Melyre a meglepő válasz: nincs egyetlen út – ahányan vagyunk, annyiféle – és nem ismerhetjük egymás útjait.
Az egyik legmaradandóbb vizuális élményt adja a filmtörténet első és valóban korszakalkotó sci-fije. Már megszokhattuk – mármint azok, akik leporolták a rendezőnek a polcon eldugott műveit –, hogy Stanley Kubrick nem igazán a szavak embere, s ez természetesen most jó értelemben veendő. Mivel ifjú korában maga is hódolt a fotózásnak, ezen rajongása megkerülhetetlenül rányomta bélyegét későbbi alkotásaira. Létezik egy kissé... több»
Nincsenek teljesen megfejtett igazságok A magyar filmtörténet egyik legkiválóbb drámája és alkalmasint minden idők legkitűnőbb ifjúsági filmje. Mint az ismert, 1969-ben Oscar-díjra is jelölték – mint a Legjobb külföldi film –, amit végül nem nyert el, érthetetlen módon. Persze hány nagyszerűbbnél nagyszerűbb filmes klasszikussal esett már meg ugyanez. Meglepő érdekesség, ha megfigyeljük a tengerentúlon is ismert, mesterien megkomponált regényadaptációnak a kritikáját, mennyire eltérő narratívák születtek róla, s mind egyöntetű egy bizonyos tekintetben. Ami a mi kultúránkat illeti – s ami a könyvből még inkább kisejlik –, egyértelműen a becsület örök érvényű étosza mellett teszi le a voksát, mely aztán számos erkölcsi szálon felfe... több»
Bruce Lee legkifejezőbb nagyjátékfilmje Nem különösebben alkalmas részletes elemzésre, minthogy voltaképp nem egy explicit drámai darab – de ez a film Bruce Lee legismertebb és legkifejezőbb nagyjátékfilmje. Ezzel a kis rezümével szeretne tiszteletet nyilvánítani az utókor egy különleges személyiség, egy filozófus, egy utolérhetetlen kvalitásokkal megáldott igaz ember előtt, akit a halál igen korán ragadott el közülünk.
Érdemes egy kis kitekintést tenni a Lee család fiatalkori éveire, amely némi támpontot is adhat drámai karrierjének értelmezéséhez. A kis Sárkány – ahogyan Távol-Keleten ismerik – 1940-ben, San Fransiscóban látta meg a napvilágot. A család azonban rövid időn belül elhagyta az Államokat, és visszatért Hongkongba (é... több»
Mást akar a rendező, mint az író Ezen alkotásról már valószínűleg több kritika, írás, cikk, elemzés született, mint bármely más filmről. Ennek oka talán nemcsak a film önmagában vett egyedülállóságában, nagyszerűségében, utánozhatatlanságában rejlik, hanem kissé vicces módon a téma alapjául szolgáló könyv írója (Stephen King) és a rendező (Stanley Kubrick) totálisan eltérő megfogalmazásmódjában, melynek nyomán két narratíva keletkezett.
Ahogyan a sztorit a két – egyébként önmaguk területén páratlan és zseniális – alkotó végiggondolta, azzal mintha elbeszéltek volna egymás mellett. Kubrick egyszerűen a könyv olvasása után gyaníthatóan egy kvintesszenciát vont az alapanyagból, és egy specifikus vizuális látványvilágot adott ... több»
Lélektani dráma King módra Igazán kiváló és megrendítő mű Stephen King regényének egyik első filmadaptációja, a Carrie. Az író nevéről – ha netalán nem is olvastuk még a könyvet, vagy láttuk a filmet – akár gondolhatnánk, hogy egy misztikus horror moziról van szó, ám alapvetően egy transzcendens elemekkel átszőtt felkavaró dráma, amely szókimondó kritikát mond többek közt a bigott és vak – a kommunikációt teljesen nélkülöző és visszautasító, a védtelen lelket is beáldozni kész – vallási fanatizmusról.
Mint egynéhány későbbi regénye, az írónak ezen szerzeménye sem illik bele a megszokott stíluskategóriákba. Az olvasók és a könyvekből adaptált filmek ismerői végeláthatatlan vitákat folytatnak egymással, vajon az adott ... több»
Lázadás A leghírhedtebb hajós lázadás a modern kori történelemben, melynek történetét többször is celluloidra vitték. Két epikus film ezek közül az 1962-es Lázadás a Bountyn, illetve az 1984-es A Bounty. Jelen elemzés a későbbi változatot veszi górcső alá, de a korábbival összehasonlításban, azzal stilisztikai párhuzamot vonva.
Első megközelítésben már az elején kijelenthető – talán nem nagy tévedéssel –, hogy a Bounty egészen más emocionális frekvencián van hangolva, mint elődje. Ez szó szerint értendő, Vangelis sejtelmes, enigmatikus zenéje már a főcím alatt predesztinálja az elkövetkezendő történések talányos, sokszor lelki szinten lezajló jellegét.
Mindkét változat parádés szereplőgárdát vonul... több»
Hihetetlen érzelemkavalkád, melynek központi témája nem egy sokak által szkeptikusan fogadott életstílus. Hiszen jól látható hogy a négy fiatal életfelfogása és az őket értetlenül szemlélő külvilág a polaritás két ellentétes sarkai - az arany középút, a megismerés józan és nyugodt állapota a kettő között van. Egyszerűen az eltávolodás a megszokott, szürke hétköznapok adekvát magatartásmódjától elfolyott érzelmek és tudati megismerések kavalkádját hozza elő már önmagában.
A film antitézise próbálna lenni az álságos – a mindennapi életben gyakran már csak erőltetett műmosollyal operáló, a szürkeségbe beleolvadt sznob kisemberek – kicsinyes és ízléstelen élet életperspektívájának. A kis Olive nem mindennapi, valószerűtlenül zseniális előadásának hangulatában sajnos csak a néző osztozik.
Csak azért átlagos számomra, mert Han Solo játszik benne. 2 óra dög unalom semmittevés, idióta hangeffektekkel, teljesen kiszámítható történésekkel - egy C kategóriába süllyedő film.
Kultikus sorozat, jó néhány nagyszerű színésszel. De alapvetően egy félreértelmezett generáción átívelő fals megismerés - tele alkoholszaggal átitatott hatalomvággyal, csalóka csillogással.
A klasszikus hőskori horrormozik közül talán az egyik legjobb. Bár kétségtelen van jó néhány klisé jellegű momentum és megmosolyogtató dolog benne. Ám, ellentétben az említésre sem méltó folytatással, a sejtelmes és hátborzongató storyline mellett eme darab hihető drámaisággal operál. Persze, egy filmesztéta sem merné az A kategóriába sorolni kivételesen, de azért a 10 legeredetibb horrorfilm környékén talán ott van.
Kés, olló - gyermek kezébe nem való. Avagy a suszter maradjon a kaptafájánál. Most 20 év elteltével méginkább érezni, hogy nem lehet helyettesíteni sem Kubrick-ot, sem J Nicholson-t. S ekkora távlatból most már - véleményem szerint - nem is merné senki sem remake-elni. Olyan kb. mint Gus van Sant Psycho-ja, persze ő azt mondta, tisztelgés a mester előtt (na erről lehet vitatkozni).
Sajnos már a film első jelenetei, majd a találkozás sem ragadott meg úgymond. Elképzelhetetlen szituáció - volt szerencsém hasonló helyzetben megtapasztalni egy hasonló kaliberű arisztokrata vendégszeretetét, ahol dolgoztam. Ne vicceljenek már! Annyira életszerűtlen, oly elképzelhetetlen, pocsék film.
Rettentően ízléstelenül kivitelezett alaptörténet, patch adams-szerű ömlengő, nyálas, szirupos jelenetekkel, tipikus "minden rózsaszín" aláfestő zenével. Elképesztő, hogy ezek után de Niro hogy tudta megmenteni a sztorit, de olyan módon, hogy azt a filmet még nem ismerő és a rom-kom iránt alapvetően szkeptikus néző sem gondolná még lázálmaiban sem.
Érdemes a megtekintésre - még a kényes ízlésű filmkritikusok szerint is - mert a megtörtént esemény alapján megjegyzés több, mint helytálló. S, hogy miért? Talán mert oly sok hasonló indíttatású mozi mellett, az emberiség történelmének legtitkosabb, legrémísztőbb és legérthetetlenebb jelenségének óvodásokhoz hasonló próbálgatások útján való meg nem ismerésének istentelen áldozatait képzelheti bele a néző a képkockák léleksoraiba, hogy aztán rejtett tudattalában kínzó könnyek közt vallja be önmagának, nem tudja el dönteni igazán, kinek is szurkolt igazán a látottak alapján.
Ki hitte volna, hogy ugyanaz a rendezője a filmnek, mint a blockbuster Ördögűző folytatásának - mely utóbbi akkorát bukott, mint egy szamár a fogathajtó vb-n. A Gyilkos túra viszont nagyon eredeti és kiváló - ahogy a hozzászóló írja - ennyi év távlatából is. A sorok írója nagy rajongója fenomenális tehetségű honfitársunk Zsigmond Vilmos operatőri munkásságának, aki nélkül természetesen nem lett volna ezen alkotás sem ugyanaz. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a képsorok meghökkentően eredetiek és velőtrázóan az arcodba csapnak - pestiesen szólva nem fog a filmen az idő.
85 Melquiades Estrada három temetése (2005)
Ámulatba ejtő mély lelkiséggel ábrázolt történetmeséléssel operált Tommy Lee Jones mint rendező, amint alkotóként beszállt ennek a nem mindennapi históriának a filmrevitelébe. Nem is annyira meglepő, hogy a helyszínként funkcionáló mexikói határvidék aurája mennyire a múlt homályába vesző morális konfliktusok nyomán formálódott. Amerika meghódítása során a komplett földrészen tudvalevően nem csupán két különböző habitusú nép osztozott (nevezetesen a latin típusú spanyol–portugál kettős és a francia–angol–holland européer nemzetek), hanem egy teljesen más kultúrával rendelkező őslakos nemzedékkel találta magát szemben. Az újdonsült birtokosai az északi földrésznek jóval elszigeteltebb, zárkóz... több»