Emma, Cleo és Rikki, a három 16 éves kamaszlány rábukkan egy titokzatos barlangra. Hamarosan átváltoznak és hableányként szelik a habokat. Ráébrednek, hogy különös hatalmuk van a víz felett, ugyanakkor a víz is hatással van rájuk, hiszen érintésére 'uszonyuk nő'.
A milliárdos playboy, Oliver Queen (Stephen Amell) édesapjával hajótörést szenvedett a Csendes-óceánon, és öt évig egy pokoli szigeten rekedt. Hazatérése után Oliver apjának tett fogadalma értelmében a korrupt város, Starling City gazemberei után ered. A Zöld Íjász nevét hamarosan az egész város örökre az emlékezetébe vési.
Már negyven éve annak, hogy nyoma veszett Harrietnek, a nagyhatalmú Vanger család egyik tagjának. A lány nagybátyja szerint a lány gyilkosság áldozata lett, ezért megbízza Mikaelt, a munkanélküli riportert, hogy nyomozza ki az igazságot. A férfi egy hacker segítségével kezd nyomozásba, ám hamar kiderül, hogy a titok mögött számos másik titok lapul, köztük egy újabb gyilkosságé is.
Szóló Sztár (Bill Pullman), a magányos űrhajós félelmet nem ismerve vág neki újabb kalandjának. Űrutazásában hű társa, a félig kutya, félig ember szerzet kíséri el, járművük pedig egy felturbózott csillagközi lakóautó. Céljuk, hogy kiszabadítsák Vespa hercegnőt (Daphne Zuniga) a gonosz Lord Kobak (Rick Moranis) fogságából. Útjuk során megannyi zűrbe keverednek. Ha néhány karakter vagy esemény a Star Wars filmeket juttatja az eszünkbe, az talán nem véletlen.
A történelem nem ismétli magát, de néha újra próbálkozik. Négy középiskolás talál egy régi játék konzolt, amelyen egy olyan program fut, amiről még sosem hallottak: a Jumanji. Kipróbálják, és a játék rögtön beszippantja őket – de igazán. Átváltoznak saját avatárjukká: Spencer, a nagy gémer izomagyú kalandorrá válik (Dwayne Johnson), a focista Fridge „elveszti teste felstő ötven centijét”, cserébe okos lesz, mint Einstein (Kevin Hart), a nagymenő bombázó csajból középkorú, pocakos prof. válik (Jack Black), a nünüke Martha viszont vagány harcos nővé alakul (Karen Gillan). Hamar rájönnek, hogy ezen a pályán a túlélés a tét. Akkor győzhetik le a játékot, és juthatnak vissza a valódi világba, ha bevállalják életük legveszélyesebb kalandját, rátalálnak arra, amit egy 20 évvel ezelőtti gémer hátrahagyott számukra, és tesznek néhány nagyon bátor felfedezést. Mert ha belebuknak, örökre a játékban ragadnak. 1995-ben az év egyik legnagyobb sikere volt az azóta legendássá vált Jumanji, melynek Robin Williams játszotta a főszerepét. Az új film az ő emléke előtt tiszteleg, és nem újrakezdi, hanem folytatja a történetet – sokkal látványosabban.
Minden évben Hongkong ad otthont a híres kumite karate-bajnokságnak, ahol a világ minden tájáról érkező, félelmetes harcosok gyűlnek össze, hogy elnyerjék bajnoki címet. Az esemény híres a brutalitásáról és kegyetlenségéről, amely időnként a résztvevők számára végzetes kimenetellel jár. Eddig az európai versenyzők nem arattak diadalt ezeken a küzdelmeken. Frank Dux legfőbb célja, hogy részt vegyen a versenyen, és ő legyen az első európai győztes. A vágyott győzelemhez vezető út azonban kimerítő, erőszakos és küzdelmes lesz.
A majmok túlszárnyalták az embereket. Ami jó szándékú kísérletnek indult, az teljes hatalomátvétellé vált: immár az értelmes emberszabásúak a Föld urai. A városok elnéptelenedtek, a menekülőkkel nem tudni, mi történt, és a kevés életben maradt ember kis csapatokra szakadva bujkál… amíg bír. És készülődik. A háború ugyanis elkerülhetetlen. Caesar, a harcedzett és szuperintelligens csimpánz, aki nagyon sokat szenvedett az emberek rabságában nem tud felejteni és nem akar megbocsátani. Mindkét fél tudja, hogy az emberiségnek nincs több esélye. Ha most kudarcot vall, végképp eltűnik a Föld színéről. A különlegesen sikeres előző két rész után a folytatást természetesen az előző rész (és a Cloverfield) rendezője valamint a Die Hard 4.0, Az emlékmás, a Farkas, és A majmok bolygója előző részének írója készített. Ez a film nem majmolja, hanem mindenben felülmúlja az előzményeit – és a stúdió máris bejelentette, hogy nagy sikerre készül, és a sorozat folytatódni fog. (Intercom)
Egy különleges kommandó tagjait egy általuk el nem követett tett miatt életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéli a bíróság, ám a szupercsapatnak sikerül megszöknie. Évek óta bujkálnak a hatóságok elől és saját igazságérzetük alapján segítenek a bajba jutott embereken.
Michael Long, a vietnami veterán egy akció közben súlyosan megsebesül. Wiltton Knight, a milliomos veszi gondjai alá és szerencsésen felépül. Csatlakozik egy szervezethez, mely a bűnözők kézre kerítésére szakosodott - különös tekintettel K.I.T.T. névre hallgató, intelligens és beszélő csodajárgányukra.
Riggan Thomson (Michael Keaton) hajdanában nagy hírnévnek örvendett a The Birdman filmekben nyújtott alakításának köszönhetően. A stúdió a franchise negyedik részét tervezi, de nem tudnak megegyezni a régi főszereplővel. Thomsonnak más tervei vannak, szeretne búcsút inteni a hollywoodi filmgyárnak, és inkább musicalt rendezne a Broadwayen. Munkához is lát, a darab premierje pedig vészesen közeleg, de egyre több nehézség adódik, amivel úgy fest, már nem tud megbirkózni. A kudarc elkerülhetetlennek tűnik, amikor a musical főszerepét alakító színész lesérül.
Bastiannak (Barret Oliver) nagyon hiányzik édesanyja, aki nemrégiben hunyt el, ráadásul az iskolában is problémái vannak. Az otthoni helyzet sem igazán egyszerű, édesapja állandóan a tanulással gyötri a fiút, akinek szerinte kevesebb időt kellene álmodozással töltenie. Egy napon Bastian rábukkan egy érdekes könyvre, a Végtelen történetre. Lenyűgözve olvassa a könyv minden oldalát, és olyannyira beleéli magát, hogy végül a Fantázia kellős közepén találja magát.
Az elhagyatott kastélyt mindenki kerüli, ugyanis kísértetek járják. Az ingatlan új tulajdonosa azonban szeretné elkergetni a hívatlan látogatókat, ezért egy szakemberhez fordult. Dr. Harvey (Bill Pullman) és lánya, Kat (Christina Ricci) be is költöznek a szellem járta kastélyba, és Harvey munkához fog. Feladata, hogy segítse át a túlvilágra az itt rekedt lelkeket. Kat találkozik egy meglepően barátságos kis szellemmel, Casperrel (Devon Sawa), akivel szoros kapcsolatot alakít ki. Casper minden vágya, hogy újra halandó lehessen, ám ez elképzelhetetlen.
A távoli jövőben Ido, az orvos Iron City roncstelepén egy különleges kiborgra bukkan. Alitának semmilyen emléke sincs a múltjáról, minden új számára ebben a világban. Ido megpróbálja mindentől megóvni a lányt, Alita azonban lázasan kutat múltja után. Rövidesen megismerkedik Hugoval, aki megpróbál segíteni Alitának, ám csakhamar halálos veszélybe kerülnek. A kiborglány folyamatosan újabb és újabb dolgokat ismer meg önmagáról, és rájön, hogy képességeit akár szerettei védelmezésére is használhatja.
Tom Cruise új filmje egy elképesztő igaz történetet dolgoz fel. Barry Seal amerikai pilóta volt, aki a Pablo Escobar-féle Medellín kartell szállítója lett, és fegyvert és drogot csempészett a repülőin, majd váratlanul beszervezte a CIA, és az amerikai történelem egyik legnagyobb titkos akcióját hajtotta végre. A filmet Doug Liman (A holnap határa, A Bourne-rejtély, Mr. és Mrs. Smith) rendezte. (UIP Media)
Téli álmukból felébredve a kis liget lakói, élükön vezetőjükkel, Verne teknőssel egy új, sohasem látott akadállyal találják szembe magukat. Kis világukat immár egy hatalmas, áthatolhatatlannak látszó sövény szegélyezi. Az ismeretlentől való félelmük csak akkor kezd múlni, mikor megérkezik a ravasz mosómedve, Stikli, aki meggyőzi őket, hogy a sövényen túl, a frissen felépített kertvárosban soha nem látott finomságok tömkelege fogadja őket. A kis csapat lelkesen veti bele magát az új kalandokba, nem is sejtve, hogy Stikli szándékai koránt sem tisztességesek.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Herendi legújabb romantikus vígjátékában egy anya útját követhetjük nyomon, akit Udvaros Dorottya alakít, és aki elindul, hogy teljesítse néhai férje utolsó kívánságát, és részt vegyen egy maratoni váltófutáson lányaival együtt, akiket Lovas Rozi, Tenki Réka és Trill Beatrix alakít. Van azonban egy csavar: egyikük sincs megfelelően felkészülve, sem fizikailag, sem lelkileg a versenyre. Miközben igyekeznek leküzdeni ezt az akadályt, lehetetlennek tűnő vállalkozásuk nemcsak rokonaikat és barátaikat sokkolja, hanem váratlan kihívásokat és vidám pillanatokat is tartogat.
A film valahol Európában, a képzeletbeli Zubrowka köztársaságban játszódik a két világháború között. Itt áll egy nagy hírű luxushotel, a Grand Budapest, akinek a vendégei mind arisztokraták és vénkisasszonyok. Gustave (Ralph Fiennes), a főportás minden vendéggel és alkalmazottal jó kapcsolatot ápol. Az ő munkáján áll vagy bukik a hotel hírneve. Az egyik nap új küldönc érkezik, Zero Musztafa (Tony Revolori), akivel különös kalandba keverednek. Gustave kétes körülmények között örököl egy felbecsülhetetlen értékű festményt, amiről a család többi tagja nem igazán akar lemondani.
A történet a jövőben játszódik, amikor az emberiség képessé vált az emberi tudat digitális tárolására. Minden ember gerincében beépítve ott van az a szerkezet, amely a mulandó test halála után kimenthető onnan, hogy aztán egy új testbe helyezve az egyén folytathassa az életét. A történet középpontjában egy különlegesen képzett katona áll, Takeshi Kovacs, akinek tudatát egy börtönből töltötték le. A másik központi figura Laurens Bancoft, a nagy befolyású arisztokrata. Bancroft legutóbbi haláláról nincsenek emlékei, a tudata órákal halála előtt frissült utoljára. Bancroftnak meggyőződése, hogy megölték őt, de nincs a kezében semmi, amivel ezt bizonyíthatná.
Egy képzett zsoldos, Tyler Rake élete legnagyobb és legveszélyesebb kihívása előtt áll: ki kell menekítenie egy drogbáró elrabolt fiát Bangladesben. Megkezdődik a versenyfutás az idővel, melynek nem kisebb a tétje, mint a túlélés. Az MCU színésze, Sam Hargrave (Bosszúállók: Végjáték) rendezői debütálása egy kőkemény akcióthrillert ígér generációja egyik legnagyobb hollywoodi sztárjával, Chris Hemsworth-szel a főszerepben. A film produceri teendőit a Bosszúállók: Végtelen háború és Végjáték rendezőpárosa, Anthony és Joe Russo látták el. A Tyler Rake: A kimenekítés április 24-től kizárólag a Netflix műsorán látható magyar nyelvben!
/ animáció | fantasy | romantikus
Egy lány megpróbálja felkelteni egy fiú érdeklődését, aminek elég furcsa módját választja: macskává változik, hogy szerelme közelébe férkőzhessen, azonban az emberi és állati énje közötti határ idővel egyre homályosabbá válik.
John Wick (Keanu Reeves), a visszavonult bérgyilkos sosem nyugszik. Miután a magányos harcos New Yorkot totális csatatérré változtatta, és bosszúhadjárata során egy sereg gyilkost iktatott ki, újra ringbe száll. Wick egykori társa, egy titokzatos nemzetközi bérgyilkos szervezet irányítását akarja megkaparintani magának, így ráveszi cimboráját, hogy ismét csatasorba álljon. Wicket kötelezi az eskü, így vonakodva, de Rómába utazik, ahol a világ legveszélyesebb gyilkosaival kell szembenéznie. És a legenda egy még durvább, még brutálisabb háborúban találja magát. (Freeman Film)
Egy kamasz lány titkos szerelmeslevelein keresztül belepillanthatunk magánéletébe.
/ dráma | romantikus | vígjáték
A sorozat egy drogfüggő komikus életútját követi nyomon, bemutatja, hogyan próbálja Mae leküzdeni szenvedélybetegségét.
/ fantasy | romantikus | vígjáték
Liza (Balsai Mónika) a csinos, szerény ápolónő egy nap elhatározza, hogy megtalálja szerelmét. Hódolói azonban többnyire mind hullazsákban végzik. A lány a fiatalon elhunyt japán énekes szellemének (David Sakurai) közbenjárásával rájön, hogy ő egy elátkozott rókatündér. Az egyre gyülekező halálesetek miatt Liza felkelti a rendőrség érdeklődését is. A nyomozást a különc helyszínelő, Zoltán Zászlós (Bede Fazekas Szabolcs) vezeti. Mindeközben Liza továbbra sem adja fel, hogy megtalálja az igaz szerelmet.
A Macskafogó mellett a magyar rajzfilmtörténet egyik legnagyobb legendája a bemutatásakor nemzetközi sikert aratott Hófehér. A klasszikus Hófehérke alaptörténetének meglehetősen szabad(os) átdolgozása nem kifejezetten gyermekrajzfilm, bár nagyobb gyermekek számára is élvezhető. Igazi erénye azonban azokban a leheletfinom utalásokban van, amelyekkel a nyolcvanas évek "magyar valóságára" rezonált. Nem csak ínyenceknek való darab, minden valamirevaló filmgyűjtemény nélkülözhetetlen része!
A dokumentumfilm-sorozatban megismerkedhetünk a számtalan módszerrel, ahogyan az állatvilág és a természet a színeket hasznosítja.
/ krimi | romantikus | vígjáték
Egy koreai-olasz maffiaügyvéd visszatér szülőhazájába, és ad egy kis kóstolót az otthoniaknak a saját főztjükből - viszont ez alkalommal a törvény oldalára áll.
Fülledt forróság, kisvárosi sivárság, kimondatlan társadalmi problémák, hierarchia harcok. Ez Tűzkő városa, valahol Magyarországon, valamikor mostanában. Ide érkezik Misi, aki megörökölte nagyapja házát és birtokát. Misi kiábrándult, frusztrált, folyton menekülő fiatal, aki nem találja a szerepét az életében, munkájában, párkapcsolatában. Misi nekikezd a ház építésének néhány segítőjével, de ez sérti a környék oligarcháinak érdekeit. Súlyos harc kezdődik a földért, a szerelemért, az életért. Misi minden szempontból igazi kojottá, prérifarkassá, válik. Egy igazi eastern film, különleges képi világgal. A rendező, aki egyben az operatőre is a filmnek anamorf objektívet használt, mely az emberi látáshoz sokkal közelebb álló szélesvásznú és jobb felbontású képet eredményez. (Megafilm)
Egy egyedülálló anyuka takarítóként kezd dolgozni, hogy eltartsa gyermekét, és megnyerje a harcot a szegénység, hajléktalanság és bürokrácia ellen. A világ is összefoghat ellene, de eltökélt, hogy nyertesen távozzon a harcból, akkor is ha mindent feláldoz.